Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
2001. 0 Horváthy Péter: Szöszoár Sándor bácsi karrierjei a Dicsőséges Felszabadító Szovjet Hadseregnek köszönheti: az ötvenes években, mikor tizedik munkahelyéről rúgták már ki, mint volt horthystát, az Ipolynál szerzett pompás kis bombaszilánk rokkant nyugdíjat s ezzel megélhetést biztosított neki. Az értékes fémdarab ezután is őrangyalként viselte gondját. Mert mit tegyen magával egy 40 éves, bottal bicegő, mégis erőtől duzzadó férfi, ha tétlenségre van ítélve? Utazgatni kezd. Az ő esetében: nyelvet tanul. Furcsa világ a nyelvkönyveké. Nem azt tanulja meg belőle az ember, hogy kell egy pohár vizet kérni - ez fölösleges is volna, hiszen ki jut el valaha is oda - hanem azt, hogy létezik valahol, az Üveghegyeken is túl, az Óperenciás tenger partján egy Álomország, ahol még az utcaseprő is Möszijő, meg a Köztársasági Elnök is! Arrafelé, ahol a Kurtafarkú Malac túr, ott mindenki művelt, kedves, előzékeny. Semmi malom alja, fokos, vad lárma és durva kezek. Victor Hugó nyelve maga a zene! Van aki azt állítja, hogy ott sincs kolbászból a kerítés; ez persze csak kommunista propaganda. Még a sláger is elismeni, kerek perec: „Párizsban szép a nyár". Aztán jött és ment a Forradalom, s vele jópár ezer honfitársunk. Sándor bácsi maradt: minek menjen, ha itt is minden más lesz? Hát ha minden nem is lett más, azért újra bevezettek egy nyugati nyelvet a gimnáziumba, az orosz mellé. - „Nem foglalkoznál kicsit a lányommal, Sándorkám!" - szólt egy ismerős az utcán. így lett Sándor bácsi a Vasorrú Nyelv helyi apostola, hetente kétszer, óránként nyolc forintért. (Egy igazi tanár húszat is elkér, nade akinek még diplomája sincs, az jobban teszi, ha szerény marad.) Áz ebédlőasztal mellett, ha azt kihúzzuk, hat gyerek is elfér; a csillár helyett jobb a neon. Hetente négyszer is jöhetnek, ha akarnak. Van aki csak beugrik suli előtt. Sándor bácsi gyorsan lediktálja a leckét. Havi ötven forintot bőven megér! - „Hiába van kirúzsozva a szája, meg a körme vörösre festve! Ha azt mondja, 'cesoír', tudom, hogy unintelligens proli. Mert aki intelligens, az tudja: 'szászvár'! Szöszoár! Micsoda zene!" áradozik Sándor bácsi az asztalfőn ülve, vagy századszor, szájában az örök Ötéves Tervvel. A gyerekekből majd kidurran az elfojtott röhögés. Egyikük direkt leejti a ceruzáját; a másik utána hajol. Az asztal alatt vigyorognak egymásra. Telnek az évek; előbb gáztűzhelyt, majd hűtőszekrényt fiadzik a Szovjet Hadiipar becses terméke. Jön az Amnesztia; egy-két év, és meghívólevéllel utazni is lehet! Igaz, nem sok az az öt dollár, amit a Nemzeti Bank váltani enged, nade majd kinn! Kijön egy civil elbeszélgetni. Aztán egy hónap várakozás után ajánlott levéllel kopog a postás. - „Útlevelet kaptál? Te??" - hitetlenkedik mindenki. „És a francia Riviérára!?" - irigykednek. Délután kettőkör indul a Maestral a Déliből. (A bennfentesek Misztrálnak ejtik.) Előbb egy szigorú szemű civil megy végig a folyosón; be-bekukkant a kupékba. Majd egy egyenruhás is feltűnik. - „Mit visz? Vegye csak le azt a koffert!" Végül egy sötétkék kezeslábasba öltözött munkás jön, kezében zseblámpával. Lehasal és a padok alá világít. Feszült nyugalom. Mindenki tudja: az igazi menet hazafelé lesz! Hosszan áll a vonat a határon, aztán beütik végre a „kilépett"-et. Reggelre Velencében van! „Ide látszik a Dózse palota tornya!" - nyújtóztatják elgémberedett tagjaikat az utasok az átkuporgott éjszaka után. Gyors reggeli a szatyorból, és rövidesen már Szent Márk városának girbegurba sikátorain bolyong Sándor bácsi. (Hadifogságától eltekintve, még sose volt külföldön.) Pénzéből egy spagetti alla bolognese is kitelik délben. „Kedvesek, barátságosak, nem mutatják, hogy ki akarnak fosztani. Miért mondták otthon, vigyázzak, mert az olaszok cigányok?!" - csodálkozik. Késő este indul tovább; reggelre már a Riviéra partján robog a vonat. A vágány mellett fányi, hatalmas agávék; arrébb a mélykék, napfényben úszó Földközi tenger. Sauveur ácsmester; Sándor bácsi elfér az öt gyerek mellett. A vendéglátásra nem lehet panasz; csakhát a mester pedig Möszijő! - mintha nem ismerné Montaigne-t, se Racine-t. Még aComédie Francaise-ben sem volt! Sándor bácsi Victor Hugóval próbálkozik, de hiába. A vörösbort viszont nem veti meg a Sauveur mester! Este valami Álidé nevű őrült üvölt a rádióból. Vasárnap kirándulás. Pontosabban: j fél óra után kiszállnak a deux chevaux- | bői (ami a Citroen olcsó, népszerű kocsija) egy kocsma előtt, egy pohár rouge-ra. Onnan egy másik kocsmába vezet az út: mindjárt dél, (Sauvcurnck) jól esik egy-két pastis jégkockával, aperitifnek. „Nem iszol, Alex?" - nógatja vendégét az ács böfögve. Az izzadtság szaga fokhagymáéval keveredik. Rekkenő a hőség, még a tücskök se ciripelnek ilyenkorapineák lombjában. Forog az ember feje a tűző napon. Sauveur nagyot köp a járdára. Ahogy telnek a napok, úgy komorodik Sándor bácsi. Fogy is: milyen lehetetlen ételeik vannak? Csiga, kagyló, béka! Nem, ezt nem lehet megenni. Dc jól esne már egy kis tejfölös bableves csipetkével, meg házikolbásszal! Maradhatna még: a hónap végéig érvényes a háromévente egyszer, ha remélhető, irigyelt Ablak. Vendéglátói is marasztalják. De nem; két hét múlva indulás haza. Ebből elég volt! Otthon jobban telik a nyár. Álomországról többé szó se esik: megszűnt létezni. Hazudtak a könyvek! A rituális „Mit hoztál?" kérdésekre vállvonogatással válaszol. Aztán jön a szeptember, kezdődik az iskola. Előkerülnek a tanítványok is: valamiből élni kell. Sárgulnak a falevelek, a Szigeten potyog a gesztenye. Októberben már csillog a harmat a füvön. Mindenszentekre megjönnek a ködök; reggelente megcsípi a bokrokat a dér. Rövidesen itt a Nagy Októberi Szocialista (amikor a prémiumot osztják)! Sándor bácsi a kihúzott ebédlőasztal mellett ül a gimnazistákkal. - „Mert amikor Franciaországban voltam! Ahol az utcaseprő is, meg a Köztársasági elnök is Möszijő!" - fújja az Ötéves Terv füstjét, elragadtatással. - „Victor Hugó nyelvén úgy ejtik: Szöszoár!" Egy sokoldalú muvészegyéniség: EINCZINGER FERENC A tisztánlátók szemét is porral szórja be a kavargó kor vihara, ezért nem szabad az embernek elveszíteni a hitét." (E. F.) Az Esztergom és Vidéke hasábjain gyakran visszatérő családnév az Einczinger - és természetesen nem véletlenül, (az utóbbi két évben: 2000. ápr. 20., 2001. márc. 13., május 10., aug. 2.) Einczinger Ferenc (1879-1950) személye és művészete a millennium helyi rendezvényeinek sorában is méltó hangsúlyt kapott: 2000. december 13-án a család leszármazottaival és az őt mélyen tisztelő esztergomi polgárokkal együtt felavattuk a Kis-Duna-parti Einczinger-házon elhelyezett márványtáblát. Ez arra emlékeztet, hogy a ház gazdája a két háború között a helyi kulturális élet meghatározó személyisége, Babits esztergomi kötődésének legfőbb baráti segítője volt. 2001 márciusának elején pedig örömmel látta vendégül az Einczinger-család tagjait a Laskai Osvát Antikvárium azon a kiállításon, amelyet Einczinger Ferenc képeiből állítottak össze a szervezők. Dr. Prokopp Mária művészettörténész a tárlat megnyitásakor hangsúlyozta, hogy városunk fia és büszkesége már a század első évtizedeiben utat talált a kor európai művészetének leghaladóbb irányához. A képek méltatásakor elmondta, hogy az alkotó „művészetében a festőibb, líraibb vonások kerülnek előtérbe, jóllehet mindvégig megmarad képein a szerkezet tisztasága". Ezek után kiemelte, sőt példának állította Einczinger Ferenc emberi karakterét, Esztergom városért vállalt felelősségtudatát. Képeit valóban sokan ismerik Esztergomban, és az. írásai közül nem egy jelent meg környékbeli és helyi lapokban. Különösen foglalkoztatta őt a Szent Tamás-hegy szoborcsoportja. Több esszéjében kutatjacredetét. történetét, majd fontolgatja a mészkőszobrok helyrehozatalának módját. A fentiekből is kiderül, hogy nem egy mindennapi emberről van szó. Méltán igyekszünk tehát munkásságát rendszeresen feleleveníteni. A sokoldalú művészegyéniség megismeréséhez jelentősen hozzájárul a leánya, Einczinger Lívia számára írt Napló. Rajzai és fényképek teszik még értékesebbé a barna fedelű, nagyalakú könyvet. Ebbe - rendkívüli gondossággal - főként a saját tanulmányait, különböző társaságokban elmondott beszédeit, székfoglalóit tisztázta le és gyűjtötte össze. Dc őriz a Napló mások írásaiból is néhányat, köztük dr. Rédcy Tivadar beszédének gépelt szövegét. Ezt 1934. augusztus 17-én a Fürdő Szállóban rendezett ünnepi Babits-csten mondta cl, és benne a költő kozmikus filozófiájáról szól, ennek esztergomi látóhelyét emeli ki: „az Esztergom melletti Előhegyen állunk, a költő tuszkulánuma mellett, honnan a csonka országnak ugyan egyik leghatalmasabb, de mégis csak az emberi szem látóképességétől határolt panorámája kínálkozik. Babits Mihály itt áll, itt is-mint a nagy művész mindenhol-középpontjában áll az egész Világegyetemnek. Ránézve köddé mosódik minden korlát 's képekből összeáll a képtelen, korlátokból korlátlan végtelen". Néhány, a saját művek címei közül, a sokoldalúság jelzéseként: Esztergom neve és címere, Esztergom történelme, Gondolatok a művészetről, Az esztergomi várásatások művészettörténeti jelentősége, Einczinger Ferenc gyűjteményének esztergomi vonatkozású érmei, Úti emléktöredék (1908), A román stílusról, Festőkről, A modern építészet útja, Művészet és demokrácia. A szerető édesapa pedagógiáját tükrözik a Naplóba leírtak. Ezekben fogalmazódik meg a szülő hitvallása a kultúra, a magyarság és Esztergom város értékei mellett. Leányából művelt és a szépre érzékeny felnőttet akart nevelni. Ez a célzatosság sugárzik a lapokról. Külön műfajt képeznek azok a gondolatok, amelyek keretezik a tanulmányokat és hosszabb szövegeket a Naplóban. Ezek jelzik, hogy a művész lelkében mindig több van, mint amit ecsettel, festékkel ki tud fejezni. Ihletett pillanatában tollhoz nyúl, és ami régóta ott motoszkált a fejében, ún. szentenciák formájában kel életre a papírlapokon. Ezek a rövid életbölcsességek tömörségükkel úgy hatnak, mint nagy zeneműben a rövid szünet, amely megnyugvást ad és mégis fokozza a szellemi működést, aktivizálja a befogadó intellektuális tartalékait. Fogadjunk el most ezekből egy kis válogatást, mintha Einczinger Ferenctől kapnánk évzáró üzenetként: „A szépség olyan ajánló levél, amelyet lehetetlen el nem olvasni, viszont a rút oly eltaszító, hogy nem is keresünk mentséget reá. - A élet szépsége a szépség élete. - Mi sem oly hatásos mint az egyszerűség, semmi sem olyan érdekes mint az egyéniség. - A drága felesleg, az édes játék, a lélek játszi tükröződése, biíbájos játéka az anyagon a művészet. Nem lesz tőle kövérebb az élet, csak szebb, csak lelkibb, emberibb, csak új és más. Művelt lelkek tudják a művészetet szeretni, mert azok belátják, hogy a művészet isteni eredetű, minthogy örök életet lehel az elmúló pillanatba-A festőnek nem a látványt, de a látomást kell megfesteni. A festészetbe bele kell álmodni afestőiség ideáját. -A művész akkor érzi magát legboldogabbnak, amikor gondolatban és alkotó tettben a legelfoglaltabb. - A művészet útja elvezet a tiszta humanizmus országába, derűs örömre hangol és feltárja előttünk a szabadság igazi világát. Nem kerget kétségbeesett küzdelembe, mint a vér és arany kegyetlen vágyai. A festőnek képe tárgya optikai ünnep, mely alkalmat ad arra, hogy alkotó leleményessége nyelvén adhassa elő élményét. A közönség tévesen akkor látja késznek a képet, ha azon az utolsó mellékes részlet is ki van dolgozva, pedig a kép akkor már kész, ha optikailag teljes és a maga értelmében költői lendületű, vagyis festői lelkesültségét kielégítette. - A művészetet csak a haladás, az igazság és a szeretet érdekében lehet felhasználni. Aki gyűlöletre uszít vele, rombolásra vagy embertelenségre használná, annak el kell tűnnie, még ha legkiválóbb lenne is." Esztergom újkori művelődéstörténetében nagyon fontos ez a korszak. Nem csak nosztalgikusán vonzó polgári hangulata van, hanem olyan értékei, amelyekért érdemes benne elmélyedni. Olyan - példaként követhető - személyiségei, akiknek szívügyük volt ezt a várost gazdagítani és felemelni. Tóth Franciska llorváthy Péter-éd» játos francolóniá ját m tő-feljegyzését úgy is \\ mint magántörténelmi, szólást" az idei nagysi eseménysorozathoz, i Franciaországban a ma 0i far kultúrát és művészetet volt hivatva népszerűsíteni. (MAGYart, június-december) Az itt következő versben, amelyet Tokodról kaptunk, a szerző, T. Kovács Márk, a millennium mélyebb értelmét gondolja végig. A mi számunkra is rokonszenvesen. • T. Kovács Márk: HA SORSOD A SORSUNK... A múlt, jelen s jövendő: Sorsod, ha nagy kereszt, Istennek nevét ajkadra, káromolva ne vedd, Mária-Országa! Emeld fel fejed! Szedd össze Maradék erkölcsöd s hited! Emeld föl szived! Emeld fel... Rebellis, rubikkockaeszű, Kálvinnyakú, kurucos, kétistenes Botondbuzogány-kemény Géza-fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Nyúlbőr-kecskebőr begyűjtő, Örökárendázó, örökkön üldözött, S megégetett, Égő szemű és szellemű Bartók-fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Nem napon lebarnult, Gyakran anyázó, Szuzuki-szerelő, Cimbalomcipelő Csoki-fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Szapora, szorgalmas, Olykor vadítható, polka kedvelő, Rozmaringágas Pannon-sváb fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Drótostót, krumplistót, üvegestót, Nagy-Duna menti, Nagy-Duna eltérítő, Hricza-Hrúz Anna-Mária fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Déliharangszós, Szentendrés, Szolnoki vörössipkás, Kenyérosztó, kegyetlen Frangepán bán-fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Petrugrozás, Duna-szövetséges, Maros-autonóm, Szappanfőző József Áron-fejed. Emeld föl szived! Emeld fel... Te porladó transzszilván szikla, Hargita havasán strázsáló szittya, Csaba-királyfis Lófő-fejed. Emeld föl szived! A sorsunk Európa sorsával összefonódva A kárpátkoszorú-kohóban élni. Helvét módra. Az örök széthúzást és sértést félretéve, Végül is eljön a kétezerikszedik évre A keserű-mézízű Dunamenti Kánaán Ezerszáz éve közös földön, Századok óta erre vár Pest-Buda, Pozsony, Fehérvár, Nándorvár, Gyulavár.
