Esztergom és Vidéke, 2001

2001-01-25 / 4. szám

2001. január 25. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Könyvespolc Kós Károly: Az országépító" A napokban a városi könyvtár új könyvei között nézelődve kezembe került egy ízléses, közel 300 oldalas kötet, a kolozsvári Polis Kiadó ünnepi „ajándéka", Kós Károlynak, a kalotaszegi (sztánai) építészíró polihisztornak Az országépító' című, újra kiadott regénye. A könyv borítóján Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése című világhírűfestménye látható. Kós Károly izgalmas, és történelmi szempontból is hitelesnek mondható regénye jelentős részben a középkori Esztergom váréiban játszódik. Az első rész első fejezete a 996. esztendő történéseivel indul: a már betegeskedő Géza fejedelem a marosvári vezérhez, Ajtonyhoz, valamint Erdőelvére, Gyula vajdához küldi fiát, hogy az megismerhesse majdani királyságának távoli tartományait is. A szerző beleéléssel mutatja be a tájat, az embereket, az ezredforduló környékének ősi szokásait. Géza fejedelem halála után István előbb az ország hadnagya, majd 1000 decemberében Magyarország királya lesz. Kós Károly az esztergomi koronázási ünnepséget szintén rendkívül érzékletesen, mondhatnánk filmszerűen írja le. Aztán következik a lázadó Koppány vezér leverése, majd felnégyeltetése. Néhány év múlva Ajtony is fellázad a király ellen; ő szinte középkori krimibe illően veszíti el - a szó szoros értelmében a fejét, Gyula vajda pedig - aki valaha István nagy pártfogója volt, a regény szerint még a királyválasztásban is döntő szerepet vitt — István haragja elől Lengyelhonba menekül, és ott hal meg számkivetetten... István egész élete, uralkodása folyamán - ez is kitűnik - kétfrontos harcra kényszerült. Miközben ugyanis tűzzel-vassal terjeszti a kereszténységet, Konrád császár is rátör az országra. Azonban István hűséges vezére, Csanád csúfos futásra kényszeríti a német császár vérteseit. Az első király sem halhat meg békében, hiszen fiát, Imre herceget megöli a vadkan, így egyenes ágbeli utód nélkül marad az Árpád-ház. Végezetül: a megrázóan szép történelmi regényt mindenek előtt az ifjúság figyelmébe ajánlom, de elolvasása maradandó élményt jelenthet az idősebb nemzedéknek is! Dezső László Az Esztergomi műhelyek című könyvtári sorozat évezrednyitó találkozójára kerül sor január 29-én. hétfőn, 17 órától. Ezen Kántor János festő- és grafikusművész beszélgetésre, grafikai munkáinak bemutatójára várja az érdeklődőket, a háziiiazd; íval: Nagy falusi Tiborral együtt. Január 29-én 17 órakor Budapesten, a Józsefvárosi Galériában (VIII. József krt. 70.) Martsa Alajos fotóművész emlékkiállítását Kaposi Endre nyitja meg. Búcsú Sinkovits Imrétől ...De mi magyarok maradunk! Hogy kinek mutatott a halovány csillag Zágon felé és hány csatát dúlt a törökverő Mátyás, vagy mi volt, miről Verbőczy törvénykezett egykor, nem tudom. Soha nem jártam a Lánchídon, mikor csillagok gyúlnak a Duna felett vagy az Üllői úton tavasz-éjjel, Kosztolányi fái alatt, nem ültem a Múzeum lépcsőjén sem a márciusi szélben, hol Széchenyi emléke jár a kövek között s hol Petőfi egykor történelmet szavalt. A Kilimandzsáró, a fényes Hargita, nékem távoli hegyek. Nem ismerem a Nyírség homokját sem, hol nagyapám porlik egy akácfa alatt, vagy templom harangját sem egy kis faluban, a Tisza partján, rórátés téli reggelen. Soha nem láttam a hazát, mely nektek mindent jelentett egykor, bánatot, ifjúságot, derűt... Az én magyarságom nem az mint a tiétek, az én magyarságom fájóbb, keserűbb... Nálunk minden nemzeti kataklizma után megszaporodnak a menekültek, így történt ez a második világháború befejeztével is. Politikai okokból szóródtak szét a nagyvilágban: Szeleczky Zita, Vaszary Piri, Muráti Lili, illetve Páger Antal, Szilassy László, Haj más sy Miklós, hogy csak az akkor legismertebb filmcsillagokat említsük. Szerencsére tehetségekben soha nem szűkölködtünk, s az itthon maradt óriások mellé felnőtt egy nemzedék, Déryné és Lend vay Márton hagyatékának folytatására. Közéjük tartozott Sinkovits Imre, aki ezentúl már csak a mennyei függöny mögül szól hozzánk az Úr hangján. Nevét elborítják a jól megérdemelt díszítő jelzők, koporsóját a koszorúk. Művészi rangja megkérdőjelezhetetlen, felejthetetlen szerepeit celluloid szalagok őrzik. Öt kontinens magyarsága gyászolja hűséges fiát, őszinte megrendüléssel. Nem eléggé köztudott, hogy Csoóri Scindor révén Esztergomhoz is kötődött. Többször tisztelte meg látogatásával a Döbönkúti-dűlőt. Együtt repültek a Tengerentúlra is, egykori honfitársainkban a hovatartozás tudatát ébren tartani. A hetvenes évek végén Csoóri Sándor és Sinkovits Imre New York magyar közösségében ünnepelte március idusát. A kitűnő színész ott kapta kézhez az Ausztráliában élőRuttkay Arnold költőnek ezt a - tudtunkkal a hazai sajtóban először most és itt közölt - versét, amelyet mély átérzéssel adott elő. Szabályok szerint talán nem tökéletes az alkotás, mondanivalója azonban szívbemarkoló, képzeljük el a színész szép bariton hangján tolmácsolva. Az ausztráliai magyar költő soraival és Madách Mózesének szavaival vigasztalódva őrizzük a Nemzet Színészének emlékét! Szállási Árpád A szerző tulajdonában lévő emlékkönyv egy lapja, amelyre 1979. október 31-én - a Kossuth klubban, Kányádi Sándor és Illyés Gyula közös irodalmi estjén - jegyezte a Művész az alábbiakat: ct -ffu ^ fl Wp'-f , s 4 curt^űfy ^ Co -vV KI eyo — ív) vuaJ^Xl^uÍc M^J-t ( U^cLcccív HÍ^S) IU, Hogy mit tartogat számomra a holnap, e bomlott világban, a halottá hazudott Isten útvesztett zűrzavarában, még nem tudom. Talán magával sodor majd a végelszámolás, mielőtt megöregednék s a rádióaktív hamu félelmetes csendjéből egy új világ születik majd meg nélkülem. De addig, gyökértelen kettős életemben is mindig érzem majd, hogy testvérem a pesti srác, ki ott fekszik az aszfalt alatt, ki akkor halt meg, mikor újra romba dőlt a pesti ház. S a Murray-parton született életemnek nem közömbös, ha a Tiszáról sír egy hegedű, vagy magyar bajnok áll a győztes-dobogón, valahol egy olimpián. Minden meg nem született magyar magzat nékem is fáj! Az éhen halt biafrai csecsemő mögött a székelyt látom az erdélyi télben, ki elfelejtve vár újsághír nélkül, reménytelenül... A jövő az enyém, mondjátok. Itt az alkalom. És én azt kérdem, milyen jövő? Kettős életem keresztútján sokmindent talán hiába vártok el tőlem, de halljátok, a nyelv még él az ajkamon! S hadd mondjam el most néktek százak és ezrek hitét, a világon szétszórt magyar ifjak márciusi üzenetét: egy társadalom inog, a bizonytalan gyáva világ remeg most alattunk, és mi, lehet talán, hogy Pilvax kávéház-néküli modern márciussal, B. A. degreevel, vagy anélkül, ékezettelenül, vagy akcentussal, - néha talán úgy, hogy nem is értetek meg minket de mi magyarok maradunk! ent a Hargitán re és Kubik Anna