Esztergom és Vidéke, 2001

2001-07-19 / 28-29. szám

2001. július 5. Esztergom és Vidéke 201 Vármegyénk nagy alakjai A Szlavnicai Sándorok (3.) - ^ & imx SS! Sándor Móric lóháton • „Mint a madár..." Természetesen a már-már meseszerű történetek mellett nem szabad megfeledkeznünk Sándor Móricnak azon teljesítményeiről, amelyet különböző lóversenypályákon vitt végbe. Angliában több „világcsúcsot" felállított akadályugrásban, de Pesten is elképesztette a nézőközönséget. Vörösmarty Mihály Sándor Móric egyik győzelme láttán hamarjában a következő verset költötte róla: „Szállj jó lovam, mint a madár / Túl a merészek díja vár. 7 A gát nem mindig akadály; 7 Hol nem mehetsz, ugratva szállj. 7 Bátran előre lovag; hol utad nincs menni, ugorj át". Egy kortárs lovas-szakértő pedig a következő szavakkal jellemezte őt: „Sándor grófot aligha lehet elegáns lovasnak nevezni és semmilyen körülmények között nem szabályos lovas. Lovaglóiskolai előképzettségének hiányát sokszorosan pótolja teljesítményeinél a rettenhetetlen bátorság, mely abban csúcsosodik ki, hogy sem maga, sem a lova bőrére nincs tekintettel. A lovaglás művészete nem érdekli. A rögtönzött bravúr izgatja, a kaland, a rendkívüli élmény, amit a nyereg nyújt, sőt amit a ló nyújthat. Gyakran ugyanis lova a kezdeményező, ha szembe kell nézni a veszedelemmel, vagy menekülnie kell előle. A gróf, ki vasakaratát rá tudja kényszeríteni lovára, - még olyan áron is, hogy a paripa belepusztul - természetesen könnyedséggel fogadja, ha lováé az. iniciativa. Tudománya nem a szó szoros értelmében vett lovasművészet, egészen más valami! Fantáziával vegyült kalandhaj szólás, rettenhetetlen akaraterővel párosult elszántság, a lehetetlenség megkísérlése, sőt megvalósítása; olyasmi, amire e sportnak úgynevezett művészei álmukban sem mernek gondolni. Mindezt pedig oly született adottság, oly szív és vérmérséklet segíti a grófnál diadalra, amire csak egy lehet a magyarázat: az ember öt érzékén felül egy hatodikkal bír, amely által bűvös hatalmában tartja a lovakat. " • Élete és veszte - a ló Sándor Móricnak a ló volt az élete és a ló lett a veszte is. 1850-ben Linznél egy gyors vágta közben kiesett a kocsijából és fejét egy vasrácsba ütötte. Elvesztette eszméletét, de miután magához tért, látszólag minden rendben volt. Néhány nap múlva azonban a bécsi kaszinóban önkívületi állapotba került, mindent darabokra akart törni, és csak megkötözve tudták hazavinni. A prágai elmegyógyintézetbe szállították, ahol hat hónapon keresztül folyamatosan dühöngött, majd lecsillapodott, de rohamai élete végéig elkísérték. Másfél év múlva hazatért, de már nem a régi Sándor gróf volt. Teljesen a múltban élt, a való életből nem érzékelt semmit és csak régi tetteiről tudott beszélni. Legtöbb idejét Bajnán töltöte, ahol vagy lovait felügyelte, vagy vadászott, kastélya folyosóján pedig Clarot és Prestel nevű festők által megörökített bravúrjait nézegette. Nagyon sokáig élt így: csak 1878. február 23-án halt meg Bécsben. Halálát állítólag lovai is megérezték, ugyanis a hazatérő koporsót szállító négy tüzes fekete paripa a bajnai templom előtt megvadult és elragadta a kocsit. Amikor végre sikerült őket megállítani, a lovak összeestek és még a halálba is követték gazdájukat. Sándor Móric, az ördöglovas ma is a gyarmati kápolnában alussza örök álmát. • Fiágon kihalt... Sándor Móric halálával férfiágon kihalt a Szlavnicai Sándor család bajnai ága. Az örökös — Paulina Clementina Maria Valpurga Sándor de Szlávnica - nagybátyjához, azaz anyja féltestvéréhez, Metternich Richárd herceghez ment feleségül. A herceg a Habsburg-ház szolgálatában állt diplomataként, ezért családjával együtt sokat utazott. A házaspár első két leánya így Drezdában látta meg a napvilágot, a legkisebb leány, Clementina pedig a Párizs melletti Bougivalban született. • Paulina Sándor Móric leánya, Paulina hercegné szívesen tartózkodott Bajnán és nagyon szerette a falubeli népet. Apját szeretett ménese közelében temette el, ugyanis a Sándor Antal által 1774-ben emelt gyarmati kápolnát halotti kápolnává alakíttatta át. Az 1879-ben elkészült sírbolt nemcsak szülei és testvére nyughelye lett, de a bajnai templomban és temetőben nyugvó családtagok földi maradványai is ide kerültek. Sándor Paulina folytatta a család nőtagjainak kegyes hagyományát, azaz igen bőkezűen és nagylelkűen bánt a falubeli szegényekkel. 1910ben például, amikor a rossz termés miatt a kisbirtokosok nagy többsége nem tudta megfizetni az állami adót, a hercegné kifizette helyettük. 1895ben, férje halála után, végleg Bajnára költözött, és aktív szereplője lett a falu életének. Hermán József plébános mindennap hivatalos volt a kastélyba, ahol beszélgetéssel és kártyázással szórakoztatta az özvegyet. De Paulina mély gyászában is szerette a népi ünnepélyeket, vidámságokat, ezért titkárát, Janitsári Miklóst külön megbízta ezek szervezésével. • de a név élhetett volna tovább Családja iránti szeretete és ragaszkodása nemcsak az ősi birtok ápolásában merült ki, hanem a Sándor név átörökítésében is. 1897-ben kérvénnyel fordult az uralkodóhoz, hogy családnévként ezután a MetternichSándor nevet viselhesse a két család egyesített címerével együtt. I. Ferenc József természetesen engedélyezte ezt az uralkodóház egyik leghűségesebb hívének. Paulina azonban nem tudta fiainak átadni a nevet, mert három lánynak adott életet. Lányai közül a legidősebb - Zsófia - Albrecht de Oettingen-Spielberg herceghez ment féleségül, de gyermek nélkül korán özvegységre jutott. A második lány, Erzsébet, Victor Augustinus de Ratibor herceg neje lett és számos gyermekkel ajándékozta meg őt. A legkisebb lány, Klementina egész életében hajadon maradt és anyjától örökölt birtokán, Bajnán a legmélyebb vallásosságban élte életét. Nővére, Zsófia, férje halála után megosztotta vele magányát. A két nővér júniustól októberig Bajnán tartózkodott, ahol imádkozással, sétákkal és kocsikázással töltötték az időt. A kastély csendjét csak a harmadik nővér és családjának érkezése zavarta meg néha, akik tiszteletére Klementina cigányzenével kísért vadászatot és mulatságot rendezett. A látogatást Klementina hercegnő karácsonykor viszonozta, amikor az ünnepet a Ratibor család körében töltötte. Mivel saját gyereke nem volt, örökösévé is nővére unokáját, Ferenc Albert de Ratibor herceget tette meg, fiává fogadva őt. A fiatal herceg 1937-ben kérte is a bajnai elöljáróságot, hogy fogadják a község lakosai közé, de mivel nem volt magyar állampolgár a képviselő-testület elutasította kérését. _ „Ámde az emberi végzetek útjait Isten irányítja" - zárta a Sándor családról szóló krónikáját Soltész. István plébános 1932-ben, bár nem sejtette, hogy az elkövetkező évek eseményei ezt többszörösen bizonyítani fogják. Klementina hercegnő tervei nem váltak valóra, a második világháború borzalmai elől Svájcba menekült és többet nem tért vissza Bajnára. A több évszázad alatt kiépített uradalmat 1945-ben a hatalomra kerülő kommunista rendszer elkobozta, a kastély termeiben felhalmozott bútorok, edények, festmények először a német, majd az orosz csapatok, végül pedig a helybeliek kezére kerültek. Klementina hercegnő még élt, amikor kastélyát gépállomássá és téesz irodává alakították, magas kort megérve, 1963. október 23-án halt meg Németországban - kilencvenhárom éves korában. (Folytatjuk) Tóth Krisztina Tisztelt Szerkesztőség! Mint egykori, alig 13 éves résztvevője a csodálatos '56 október 26-ai felvonulásnak, nagy örömmel olvastam híradásukat az Esztergom és Vidéke június 21-ei számában Fakász Tibor Esztergom 1956-os históriája című most megjelent könyvéről. Nagyszerű könyv, mindenkinek ajánlom, aki meg akarja ismerni Esztergom '56-os történéseit - és ami a könyvnek nagy érdeme azt a társadalmi-politikai hátteret, ami a forradalom kirobbanásához vezetett. Egy „élményemet" szeretném elmondani, remélem a ma még élő szemtanúk ugyanígy emlékeznek ezekre az eseményekre. 1956. október 26-án barátnőmmel (V.M.) a Duna-parton csatlakoztunk egy többségében leányokból, asszonyokból álló csoporthoz. Elől egy magas sovány nő ment nemzetiszínű zászlóval, mögötte Dorogi Szénbányák feliratú táblát vivők jöttek. Az örömmámorban úszó tömeg dél körül ért a Sötétkapuhoz és a bejárattól néhány méterre lévő lépcsőn kezdett felmenni. Amikor mi is a Sötétkapu elé értünk, megláttuk azt a tankot, amely az alagút közepén állt jobb oldalon, a tank ágyúcsöve balra, a fal felé volt irányítva. A tömeg lassan haladt, nem tudtuk miért. Amikor a barátnőm és én felértünk a meredek lépcsősoron, döbbenten vettük észre, hogy a Sötétkapu fölötti kőkorláttól csak kb. másfél méteres sávban mehettek a felvonulók, mert 10-15 harckocsi, illetve páncélautó foglalta el a helyet. Ekkor a lépcsőhöz legközelebb álló járműből kiszállt egy katona, kézihangszóró volt a kezében. Mindenki döbbenten állt, a lépcsőn változatlanul vonultak fölfelé az emberek. A katona a hangosbeszélőn felszólította a tüntetőket: oszoljanak, mert háromig számol, utána figyelmeztető lövést ad le a levegőbe. A jelenlévők számára hihetetlen volt, hogy rájuk lőhetnek. Az édesapám a mögöttünk lévő sorokból észrevett bennünket, odaférkőzött, kézen ragadott minket. A katona kezdett számolni: Egy... A tömeg futásnak eredt a Bazilika irányába. Édesapám velünk, a két gyerekkel szinte repült a szerpentinen lefelé, miközben már dörögtek a fegyverek. Egészen hazáig hallottuk a lövések ropogását. Eddig a történet. Fakász úr könyvében azt olvasom, hogy „ Ugyanebben az időben -11 és fél 12 között - érkezett a város közepén hullámzó nép közé az Esztergom-tábor laktanyából három harckocsi, amiket Kiss Sándor őrnagy rendelt be a Hadosztály épületének védelmére" (35. old.). Majd a 40. oldalon: „Kiss őrnagy a parancsnokság védelmére berendelte Esztergom-táborból a kiképző zászlóaljat. Már említettük, hogyan fegyverezték le az egyik harckocsijukat a tüntetők. Két harckocsijuk viszont célhoz ért, s beálltak védelembe a Hadosztály-parancsnokság épülete elé." S végül az 50. oldalon: „Mecíéri ezért még október 26-án este Esztergomba rendelte erősítésül hadosztályának baji 31. harckocsi ezredét. Az ezred éjszaka meg is érkezett húsz harckocsival." De akkor honnan került a Sötétkapu fölé 26-án délben az ott látható húsz harckocsi í 11. páncélautó? Lehet, hogy ez az erősítés hamarább érkezett? Mi volt a szerepük a 26-ai vérengzésben? Gondolom, ezt is tisztázni kell. Tisztelettel: Bányainé Kalicza Márta