Esztergom és Vidéke, 2001

2001-06-21 / 24-25. szám

180 Esztergom és Vidéke 2001. június 21. Oláh Miklós elnökletével 1560-ban összeült a nagyszombati zsinat, ahol határozatot hoztak az oktatásról, amely az első Ratio Educationis életbe lépéséig egyházi rendeletekkel folyamatosan szabályozta azt. 1686 után a török uralomtól megszabadult területeken megindult az oktatás, a városok után a falvakban, mezővárosokban is. Az egyházi elöljárók erőteljesen szorgalmazták, hogy a katekizmus oktatásán túl a gyermekeket írni és olvasni is megtanítsák. A nagyszombati zsinat előírta, hogy minden plébánián legyen magiszter azaz tanító -, akinek a pap mellett az a feladata, hogy egyházi szertartások énekes szolgálatát ellássa, lehetőleg jóhangú énekes fiúk bevonásával. Mária Terézia királynő a sok nemzetiségből álló Habsburg-birodalmat átfogó rendeletek bevezetésével kívánta egységes keretek közt kormányozni. Érezve a reformok szükségességét, kísérletet tett az addig kizárólag egyházi kézben lévő iskolák állami felügyelet alá vonására. 1774. december 6-án új iskolai rendtartást vezetett be az. örökös tartományokban. Mivel Magyarország nem tartozott közéjük, ezért 1775-ben megbízást kapott Örményi József, a kancellária tanácsosa, Tersztyánszky Dániel levéltár-igazgató és Kollár Ádám történész a magyar iskolai rendtartás kidolgozására. A királynő 1777. augusztus 22-én a 4892. sz. rendelettel hagyta jóvá az. /. Ratio Educationist. A népéért lelkiismeretesen tevékenykedő uralkodó kijelentette: „A közjó legjobb alapja az. oktatás és nevelés ügy ". Valójában hasznos - azaz képzett - alattvalókra volt szüksége. A rendelet az országot 8 tankerületre osztotta fel, ahol a felügyelők nem egyházi személyek voltak, de a helyi plébánosnak előírta, hogy a tanítót rendszeresen ellenőrizze a falvakban és mezővárosokban. A Canonica visitationis - egyházi bejárás rendszeresen vizsgálta az iskolák állapotát, tanítóit. A városokban a városi tanács egy tisztségviselőjét bízták meg e feladattal. Esztergomban Pinke István lett az iskola igazgatója, aki 1833-ban országgyűlési követté választásáig töltötte be a tisztséget, utóda Helischer József városi tanácsos lett, aki kiemelkedően művelt, tevékeny polgára volt városunknak. Esztergom szabad királyi városban a Duna (ma: Deák Ferenc) utca sarkán álló földszintes épületben működött a kétosztályos népiskola (schola nationalis) fiúk, és egy egyosztályos iskola (schola vernacula) a lányok számára. Az első osztály tanítója Feichtinger János (62 éves), a másodiké Kolosváry János (61 éves) volt. A 140 leány tanúRégi szokás szerint menjünk oskolába lóval foglalkoztak a tanítók is, de őket kézimunkára, háztartási ismeretekre a 41 éves özvegy Pajer Anna tanította. A hittantanítás a helybéli plébános feladatavolt. A tanítók feladata közé tartozott, hogy praeceptorokat-segédtanítókat fogadjanak a saját fizetésük terhére. A sok diákkal így tudtak megfelelően foglalkozni az egyetlen osztályteremben. Az oktatási-nevelési rendszer az egységes birodalom érdekében fontosnak tartotta már kis kortól a német nyelv megtanulását, ezért 1800-ban kénytelen volt a város kötelezni a tanítót, hogy 2 magyar és 2 német segédtanítót fogadjon. Az ilyen rendelkezések ellenére sem sikerült Magyarországot elnémetesíteni. Magyar viselet, táncok, magyar beszéd még a főúri körökben is szokás volt, mint korabeli naplókban gyakran olvashatunk róla. Esztergomban a városi jegyzőkönyvek a XVIII. század legvégén latin nyelvről magyarra váltottak. A tanítóknak a város is biztosított fizetést, természetbeni juttatást, de a diákoktól is szedtek 40 krajcár tandíjat. 1816-ban ,, Rantzmayer Leopold Oskola Mester a mostani drágaságra nézve " kevesli a juttatást, „a Házára nézve az Öreg erdőbiil 4 öl Rozsés fát kér", melyet a választott község (a város polgári tagjai) megszavazott és úgy intézkedett, hogy „egyenesen a Házhoz vitetődjék". Más természetbeni juttatás is kevésnek bizonyult, ezért a „Curialis földekbiil Segedelmül adatott 1 Lántz föld(kb. 1 hold) három esztendőre". A tanítók földjeit természetesen nem saját maguk művelték, hanem a szülők, a város szervezte meg a mezőgazdasági munkák elvégzését. Rantzmayer Leopold feladata volt a belvárosi plébánián miséken az orgonálás, valamint a kántori teendők elvégzése. Az ebből adódó járandóságot is gondosan beszedte, ha sérelem érte, még a város bíráját is megkereste, és „esedezve kérte, hogy az ájtatos szerz.eményekbül mi legyen az őilletése". Adataink vannak arról, hogy Esztergomban szokásban volt az ostyahordás. A tanító családja sütötte az ostyát és karácsony böjtjén minden családnak megfelelő számút küldött belőle a gyerekekkel, s ezért viszonzásul lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát, stb. kapott. Koleda, azaz köszöntő szintén a karácsony ünnepkörének szokása, a diákok énekelve gyűjtöttek adományokat. A Gergely-járás a Dunántúlon és a csángóknál volt elterjedt szokás. Böjtmás (március) havában 12-én van a szentéletű püspök ünnepe, ő szívesen forgatta a könyveket, gyakran töltötte idejét olvasással. A diákok patrónusuk ünnepén verbuválták társaikat az iskolába, de egyúttal tanítójuknak is gyűjtöttek adományokat: Szent Gergely doktornak Híres tanítónak Az ő napján, Régi szokás szerint Menjünk Isten szerint Iskolába. Az esztergomi tanítók sem voltak mindig a legmegfelelőbbek, 1824-ben a szülők panaszra mentek a tanács elé, mert Kolosváry János részeges, nem törődik a tanítással, veri tanítványait. A megvizsgált panasz után Pinke István „a fő Oskolai Igazgató Úr engedett fél esztendei próbaidőt". Előfordult, hogy a korbács, a virgács beáztatva ott függött az osztályterem falán. Az osztályok nem voltak különösképpenjói felszerelve, egy kisebb iskolában „ 1 fenyőfa fejér asztal, 2 fekete tábla, 1 ivó désa, 2 szalma szék, 1 pintes karaftna téntának" volt található. A tankönyv ritka volt a XIX. század elején, a falitábláról tanultak írni, a szótagokat összeolvasni. Palatáblán, néhány ív papíron gyakoroltak. Népiskolai módszernek nevezték a tananyag olyan feldolgozását, amikor a tankönyv olvasmányait, a biblia történeteit tanítói kédések alapján válaszolták meg. Könyveket a vásárokban árultak, melyből Esztergomban négyet tartottak. A kalendáriumokat is itt árulták. „A pesti József napi vásár a magyar literatura némely szép gyümölcseit hozta ezen vásárra. Berzsenyi Dániel, Vitkovics Mihály meséit és verseit, Virág Benedek írásait." 1821-ben már a Bánk bánt árulták a „ponyván". A falvakban december 1-je és március vége között tartottak tanórákat, mert a mezőgazdasági munkák idején a gyermeket is dologra fogták. „Mihelyst kikeleti munkák kezdődnek, azonnal fogynak a deákok, és Szent György napig mind eloszlanak" panaszolta 1810-ben Nagyölved plébánosa, aki egyúttal az iskola igazgatója is volt. A városokban télen november 3-tól húsvétig, nyáron a húsvéti szünet utántól Szent Mihály napig (szeptember 29.) jártak iskolába. Aratás idején itt is kaptak 3 hét szünetet. A diákok délelőtt és délután is jártak iskolába. „Fertály három 11 órakor imádság és éneklés után befelyeződik a délelőtti tanítás." Az első osztály elvégzése a gyenge tanulóknak több évbe is beletelt, hogy az írás, olvasás, számolás alapjait elsajátítsa. Két év népiskola elvégzése után a mesterséget tanulók számára vasárnapi iskola végzése volt kötelező. Itt ismételték a korábban tanultakat, fogalmazványok, levelek írását gyakorolták, rajzot oktattak, ami mesterségük elsajátításához nagyban hozzájárult. Esztergomban a plébánosnak többször kellett panasszal élnie a városatyák előtt, mert az inasok kerülték az iskolát. Aki felsőbb iskolában akart tovább tanulni, az két év elemi iskola után a latin iskola első osztályába léphetett. Itt latin, német, magyar nyelvtan, helyesírás, a harmadik évben történelem, természetrajz és geometria lépett a korábbi tárgyak sorába. Esztergomban a Szent Benedek-rend 1809-es letelepedése után oktatással foglalkozott. A városháza és a megyeháza közötti tornyos épület volt a királyi gimnázium, melyben a benedekrendi atyák tanítottak, 1827-ben például 382 ifjút. A XIX. század elején tehát így nézett ki az oktatás az országban és városunkban is. Ha adódott egy tehetséges, jóeszűgyerek, az latinos alapműveltséggel eljuthatott az egyetemre. Viola Imre esztergomi csizmadia mester negyedik gyermekeként született meg Ferenc nevű fia. Az ő diáksága és taníttatása jól példázza, hogy közel 200 évvel ezelőtt mennyire más volt az iskolarendszer. A kötelezően előírt népiskolát, amit később elemi iskolának hívtak, Ferenc is elvégezte. Kilenc éves korában beiratták a bencés atyák első grammatikai iskolájába, ahol utolérte két évvel idősebb bátyját. Ezt mindjárt eminensként végezte el. A három évig tartó grammatikai iskolát, majd a két évig tartó grammatikai gimnáziumi fokozatot jó eredménnyel végezte, amit az „Informatio de Scholastica Juventute Regii gimnasii Strigoniensis ORD. S. Benedicti" osztálykönyveinek lapjai tanúsítanak. 15 éves, amikor, továbbra is eminensként, elvégzi a humanisták második éves kurzusát. // IZ^UATV 1 ahol Donatus Kratky mp. on. írta alá a bizonyítványát. Ezután a két évig tartó bölcseleti oktatás következett. Előmenetelét képessége és nem rendi állása vagy feudális alapú vagyona alapján szerezte meg. Az esztergomi tanulmányok befejezése után Pestre került a jogi egyetemre. 1826-ban a Pesti Királyi Universitásra 290 törvénytanuló, azaz jogász járt, közéjük tartozott Viola Ferenc is. A pesti évekről részletes adataim nincsenek, de azt tudom, hogy a szülők - Viola Imre és Bulits Erzsébet - végakaratukban a következőket írták: „férfi gyermekeink jövendőbeli sorsáról illendően gondoskodtunk, őket egyenkint véve mesterségre becsületesen kitaníttaván, melyből becsületesen elélhessenek, és ez, nem különben vándorlásaik" többe kerültek, mint a leány kiházasítása. A családi körből kikerülő fiatalok védelméhez a Helytartó Tanács rendelettel kívánt hozzájárulni „az Iskolába járó Ifjak jó neveléséhez.. • az Ifjakat Szállásra vevő Gazdák szénte vigyázzanak, és éjszakának, a' vagy estvének idején tsavarogni ne engedjenek " a kocsmákba, táncházakba ne járhassanak. A korabeli újságban ilyen hirdetés jelent meg: „ Egy tisztességes házhoz Pesten 2 tanuló ifjú kívántatnék szállásra és tartásra, kiknek élelmeken és lakásokon kívül a felfogadó háziúr különbféle eszközbéli muzsikában és a francia nyelvben is oktatást adhat." Az egyetem elvégzése után 1829-ben „ Viola Ferenc végzett Törvény Tanullónak folyamodása, melyben gyakorlás végett a' Nemes Váras írnok Házába bévéttetni könyörgött". A városi vezetőség döntése alapján kéréséi elfogadták és mindjárt felesküdtették. Két év írnoki gyakorlat leteltével felutazott Pestre, hogy letegye a Királyi Táblánál a hites jegyzői esküt. 1844-ben Viola Ferenc „alügyész úr" a tanulmányai alapján jól átláthatta az ország fejlődésének fontosságát, a gazdasági életben szerepet kapó pénzintézetek szerepét, ezért édesapjával együtt az esztergomi takarékpénztár alapító tagjai sorába lépett, ahol egyúttal a választmányi tagok sorába delegálták. Hetvesné Barátosy Judit (Sd-tc* -1 . J. ""•••>. V 1 A madarak és fák napjának ünnepet gróf Apponyi Albert (1846-1933), a második Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere honosította meg Magyarországon 1906 áprilisában, amerikai mintára. Az erre vonatkozó rendelet szerint az elemi népiskolákban évente - májusban vagy júniusban egy napot kizárólag a madaraknak s a fáknak kellett szentelni. A tanítók „emelkedett és beható" előadásokat tartottak az iskola által erre kijelölt napon a madarak, a fák életéről, jelentőségéről, a tanulók pedig „valamely erre a célra alkalmas, kopár helyen" csemetéket ültettek, amelyek aztán a gyermekkel együtt növekedtek. Az első években országszerte szép eredményeket értek cl, azonban a világháború s a forradalmak ideje, majd a trianoni békét követő nehéz évtized alatt a mozgalom sokat veszített lendületéből. 1931-ben, hetven évvel ezelőtt kezdett „újabb virágzásba szökkenni" az akkor éppen negyed évszázados ünnep. Gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932), a Bethlen-kormány kultuszminisztere ugyanis elrendelte, hogy ismét teljes érvényt kell szerezni Apponyi 1906-os intézkedésének, amelynek hatályát a középfokú iskoláikra is kiterjesztette. Klebelsberg előírta, hogy a madarak és Iák napját nem zárt ünnepély keretében, hanem a szabadban kell megtartani, tanulmányi kirándulással összekötve. Külön c célra azonban szünnapot nem engedélyezett, így az ünnepséget olyan napon rendezték az iskolák, amelyen egyébként sem volt tanítás. A miniszter a rendelet legfőbb céljaként azt jelölte A MADARAK ES FAK NAPJA - Természetvédelem az iskolákban a múlt század elsó'felében meg, hogy „a fa és bokor szeretete elterjedjen a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltámad és gyökeret ver a nép szívében, értelmében egyaránt, a hasznos madarak védelme is". A huszonöt éves jubileum alkalmával az iskoláknak nagyarányú faültetésekkel s a madárvédelem jelentőségének „különös kidomborításával" kellett emlékezetessé tenniük az 1931. évi madarak és fák napját. A következő években az ünnep - a természet szeretetének és megóvásának üzenetén kívül - újabb tartalommal gazdagodott: a hősök kultuszának ápolásával. A kegyeleti helyek gondozását ugyanis - „nemzetgazdasági érdekekből", továbbá „magasabb érzelmi és eszmei célok"-ból kifolyólag - legalább olyan fontosnak tartotta a kormányzat, mint a természet óvását s a fásítást. 1932-től ezért a madarak és fák napján a tanulók a csemeteültetés, a madárvédelem mellett lakóhelyük kegyeleti emlékeire is gondot fordítottak: rendbetették például a hősök sírjait, gaztalanították környéküket, s virágot, illetve névtáblával ellátott díszfát vagy díszcserjét ültettek köréjük. Az iskolák minden évben kötelesek voltak írásban beszámolni a felettes hatóságoknak a madarak és fák napján végzett tevékenységről. Nézzük, milyen eredményeket ért el e téren az első bécsi döntést követően újjáalakult Esztergom vármegye (tehát a párkányi és esztergomi járás) 82 népiskolája az 1941 -es esztendőben, hatvan évvel ezelőtt? Az összesített statisztika szerint majdnem tízezer darab csemetét, köztük ezerötszáz gyümölcsfát ültettek; több mint 400 fészekodút és 450 madáretetőt helyeztek el. Egyes iskolákban a vadon élő, hasznos állatok - mint a denevér, a béka vagy a vakond - védelmét is gyakorolták. Az állatvédelem terén Esztergomból különösen Bukta Márton, Erős László és Morvái Ferenc tanuló tűnt ki, akiknek a nevét (több más társukéval együtt) a vármegyei tanfelügyelőjutalmazásra terjesztette föl. Mindenütt kirándulással egybekötve tartották meg - más-más napon - az ünnepet. Például az esztergomi Szent Imre községi elemi fiúiskola tanulói, összesen 23 8-an, 1941 -ben is - a korábbi évekhez hasonlóan - a Jó Pásztor-kápolnához vonultak testületileg. Útközben daloltak és kis nemzeti zászlócskákat lengettek. A „magyar fohásszal" (azaz Papp-Váry Elemérnének az ország területi egységéért szóló, 1920ban született imájával) és a Szózattal vette kezdetét az ünnepség. A madarakról. fákról, virágokról hangzottak el szavalatok, majd Mészáros László tanító méltatta a nap jelentőségét. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult. Az esztergom-vízivárosi érseki róm. katolikus elemi leányiskola tanulói ugyanebben az évben a Garam partjára, a községi Szent György fiúiskola növendékei a vaskapui erdőbe, míg a Szent Tamás népiskola diákjai a Szent János-kúthoz kirándultak az ünnep alkalmával. A természet védelmét persze nem lehetett kampányszerűen, az év egyetlen egy napjára korlátozni. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szorgalmazására ezért a harmincas években az ország legtöbb iskolájában - így vármegyénkben is - megalakult az Ifjúsági Madárvédő Liga, vagy a valamivel szélesebb hatáskörű Ifjúsági Állatvédő Liga diákokból álló helyi tagozata. Ezzel egy régebbi, a madarak és fák napjával kapcsolatos szép hagyományt, illetve gyakorlatot elevenítettek föl. Az új tagok a belépéskor fogadalmat tettek arra, hogy nem bántják az állatokat, nem pusztítják el a madárfészkeket, s azon lesznek, hogy mások is így cselekedjenek. A fogadalomról egy ízlésesen kiállított nyomtatványt, továbbá - szimbolikus összegért - jelvényt kaptak. Milyen tevékenységet fejtettek ki e szervezetek városunk iskoláiban? A Szent Imre községi elemi fiúiskolában 1936-ban alakult meg a Madárvédő Liga tagozata. Tagjai az iskola környékét látták el madárházakkal, s ezekbe felváltva rakták télen az olajmagvakat és a „madárcsemegét", a faggyút. A nyári szünidő előtt külön kis „diákrendőrséget" szerveztek, amely a fogadalom megtartását „felügyelte" a vakáció idején. Az is megtörténi, hogy „durva lelkű" kocsisokat jelentettek fel a rendőrnek. mivel azok a lovakat rugdosták és ütötték. A Szent István községi elemi fiúiskola tanulói három fészekodút és három madáretetőt helyeztek el az iskolában, ezenkívül a Hősök terén lévő madáretetőt is ők látták el télen eleséggel. A háziállatok közül főleg a kecskét védték, mivel, a beszámoló szerint, „divat legeltetés közben a kecskék kínzása". A Szent Tamás népiskola diákjai 24 sajátkészítésű faodút és 21 madáretetőt állítottak fel a kertekben s az udvarokban. Egész télen át gondoskodtak a madarak etetéséről. Összességében elmondható, hogy a múlt század első felében sok szempontból ma is példamutató tevékenység folyt az iskolákban a természetvédelem terén. Ez elsősorban a madarak és fák napjának köszönhető, melyet Magyarországon gróf Apponyi Albert honosított meg 1906-ban. Az első világháborút követően a harmincas évek kulturális kormányzata is nagy súlyt helyezett arra, hogy a tanintézetek a természet szeretetére és védelmére neveljék az ifjúságot. A madarak és fák napja - bár külsőségeiben áthatotta a kor szelleme - a lényeget tekintve a 20. század első felében mindvégig megmaradt annak, aminek eredetileg is szánták: a természet ünnepének. L. Balogh Béni