Esztergom és Vidéke, 2001

2001-05-24 / 21. szám

2001. május 17. 3 • Mater et Magistra A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából Anyánk és tanítónk címmel történeti konferenciát tartottak a Prímási Levéltár, a Megyei Levéltár, valamint a Főegyházmegyei Egyháztörténeti Bizottság szervezésében. A Bibliotéka dísztermében két napon át 19 előadásra, valamint egy újonnan megjelent könyv ismertetésére került sor. Május 16-án délelőtt Paskai László bíboros, prímás-érsek nyitotta meg a konferenciát, utalva II. János Pál pápa levelére (amelyet lapunk május 10-ei számában közöltünk). A főegyházmegye életének főbb állomásairól is szólt a bíboros, a dicső középkorról, a török utáni újjászületésről, a trianoni vesztességekről, majd a főegyházmegye jelenlegi működéséről. A Megyegyűlés képviseletében Szalai Zoltán alelnök méltatta a tudományos értékű konferenciát, majd az Esztergomi Főegyházmegye Egyházlátogatási jegyzökönyvei című négykötetes új könyvet mutatta be Patkóné Kéringer Mária. A szerzők, Tóth Krisztina, Hegedűs András és Zentai László, munkájukban 825 plébániát mutatnak be, 4500 helynevet ismertetnek térképeiken. Az első nap délelőttjén Papp Tamás Jób esztergomi érsek (1185-1203), Hegedűs András pedig Vásári Miklós esztergomi érsek (1350-1358) tevékenységét elemezte. Vetítettképes előadásában Horváth István régész, múzeumigazgató Szécsi Dénes és Vitéz János érsekek várhegyi építkezéseit méltatta saját kutatómunkája alapján. Szomorúan jegyezte meg nagy érdeklődéssel kísért előadása végén, hogy az elmúlt évek felújítása „vitathatóan kialakított posztmodern" lett. Prokopp Mária, Ludovika Zuzana, Fatsar Kristóf és Bizzer István egy-egy előadásában képzőművészeti alkotásokról, építéstörténetről, az érsekek nagyszombati sírjairól, egyházművészeti intézményekről beszélt. Dóka Klára, Püspöki Nagy Péter, Kafer István és Czékli Béla legújabb kutatásaikról számoltak be. Ezzel zárult az első nap. A folytatásban a történelmet kedvelők széles körben jutottak ismeretekhez. Latorcai Csaba a törökök kiverését követő időszak törekvéseiről, majd Barkóczy Ferenc hercegprímás és Mária Terézia templomépítéseiről, valamint gróf Batthyány érsek és Rudnay hercegprímás szerepéről tartott érdekes előadást. A konfrencia záróblokkjában Fazekas Csaba, valamint Rácz Kálmán a 20. század első felének történelmi hatásáról, Csombor Erzsébet levéltár-igazgató pedig a főegyházmegyei lengyel kisebbség szerepéről szólt. Akik tudósításunk nyomán érdeklőknek a megjelent könyv vagy az egyes előadások iránt, azok keressék fel Hegedűs András főszékesegyházi levéltárigazgatót. P.I. A népművelés, néptánc „hivatásos tisztje" volt... DOBRÁNSZKY BÉLA (1921 -1980) • Szent Orbán-nap (d.) Németh Kálmán esztergomi „táncház-gazda" május 19-én felvidéki meghívásnak tett eleget. A Párkánytól mindössze 4 kilométernyi távolsában fekvő, hagyományőrző községben, Garamkövesden, mely valaha Esztergom vármegye része volt, másodszor rendezték meg a Szent Orbán-napi ünnepséget, melyet az Alsó-Garam mente és Dél-Duna melléki Mikrorégió, valamint a község önkormányzata rendezett. Az ünnepi szentmisét Orbán-napi körmenet, majd lovasfelvonulás követte. Délután folklór-bemutató következett, melyben részt vettek és felléptek a környékbeli - bényi, kéméndi, ebedi - táncosok, valamint a jóhírű párkányi Kisbojtár gyermektánc-együttes, a Tücsök zenekar közreműködésével. Ezt követően a jó hangulatú táncházban, ahová még Prágából is érkeztek vendégek, Németh Kálmán dunántúli ugrós táncokat tanított. Bocskai Szabadegyetem A Bocskai Szabadegyetem harmadikutas ciklusa Ady Endre és Szabó Dezső után Németh Lászlóval folytatódik. A négyrészes sorozatot dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, az ELTE professzora tartja. A rendkívül érdekes és tartalmas bevezető-előadást nagy taps jutalmazta. Szó volt arról, hogy az igaz, a jó és a szép - legyen tárgy, vagy személy - csak a megszentelődéssel nyeri el valóban tartós értékét. így együtt adják a tökéletességet. És nem lenne szabad, hogy alább adjuk! Hogyan lesz a turistából a szent hely hatására zarándok? Az anyaság, az anya gyermekével is mindenre kihatóan szentséget sugároz. A szakrális dimenzió a végtelenre való nyitottságot - túltekintve a puszta anyagon - a látható és láthatatlan együttes befogadását jelenti. Meglétét az is bizonyítja, hogy a szakralitást el nem ismerők is mennyire tudatában vannak jelentőségének, hiszen a maguk „materiális" módszereivel a letűnt negyven évben is kegyetlenül küzdöttek ellene, például: a szentséget kiszolgáltató Prohászka Ottokár püspök szobrának titokban, az éjszaka leple alatti ledöntése, vagy költőink életművének meghamisítása - Janus Pannoniustól napjainkig. így szent a magyar irodalom is. Hiszen a Halotti Beszédből és az Ómagyar Mária Siralomból ered és a törést okozó felvilágosodás után is részben megmaradt annak. A „templomépítő" magyar irodalom Janus Pannonius, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Arany, Ady szentségi áradatába - csordogálásába Németh László munkásságát illeszti be a professzor úr legközelebb, június elsején. Kardos Tamás • Németh László etikája Május 18-án tehát új kurzus kezdődött a Bocskai Szabadegyetem esztergomi előadás-sorozatában. Az előadó dr. Cs. Varga István Németh László erkölcsi és politikai hitvallásáról, életművéről kezdte meg a Gazdakör épületében, szép számú közönség előtt előadás-sorozatát. Bevezetőül arról az irodalmi közegről, a magyar nemzeti irodalomról beszélt, melyből Németh László írói pályája fakadt. „A magyar irodalom szakrális, azaz szent, templomépítő és etikára épülő művészet" mondta, majd irodalmi példákkal, idézetekkel támasztotta alá téziseit. Németh Lászlónak az esszéírás volt a legsikeresebb irodalmi tevékenysége, de drámáit, regényeit is a morális hit és tartás hatja át. Cs. Varga István előadását hallgatva eszembe jutott az egyik általam legkedveltebb Németh László idézet, az 1960-as években írt „Aszkézis ma" című tanulmányból: „En nem attól féltem a magyar társadalmat, hogy fegyverrel szétverik, hanem attól, hogy áttér az élvezetvallásra". Legközelebb május 25-én Szőcs Zoltán tart előadást délután 6 órától a Gazdakörben Szabó Dezső transzilvanizmitsáról. D. L. (Pálos) 1 latom nap múlva ünnepelhetné 80. születésnapját; huszonegy esztendeje - tragikus körülmények között - végleg odahagyta e földi pályát. Az Esztergomban folytatott negyedszázados munkásságával beírta nevét a helyi közművelődés aranykönyvébe, miközben néptánc és népzene oktatóként országosan is elismertté vált. Esztergomi néptánccsoportja elnyerte a Kiváló Együttes címet (1970), fesztiváli Nagydíjat (1972), illetve Nívódíjat (1978) kaptak. A működés adatait számszerűen is pontosan rögzítő nyilvántartások szerint összesen 662 alkalommal léptek fel - ebből 258-szor önálló est keretében -; rövidebb-hosszabb ideig 347 leányt, 276 fiút kapcsolt be a néptánc áramkörébe; tanítványai sorából 18 táncospár és 23 néptánc oktató került ki. Városunkon kívül Kesztölcön, Leányváron és Pilismaróton is alapított együtteseket. Szenvedélyesen szerette a nép művészetét, zenéjének, táncának nemcsak művelője, hanem kutatója is volt; hasonlóképp a ún. népies műdal-irodalomnak, a magyar nótáknak, ilyeneket ő maga is szerzett. írásbeli hagyatékát több tucat dosszié őrzi tiszteletre méltóan szorgalmas, a néptáncot illetően megszállott egyéniségét pedig sok-sok tanítványának emlékezete. Ők mostanában kezdeményezték és már szervezik is azt a június 7-ei találkozót, amelyen az egykori helyi AFESZ Néptánc Együttes tagjai közösen is szeretnék kifejezni tiszteletüket néhai vezetőjük iránt. Ebből az alkalomból Dobránszky Béla özvegyét, a ma is Esztergomban élő Padányi (Pelczmann) Erzsébetet kértük fel, hogy emlékezzék az életút főbb állomásaira. -Férjem 1921. május 27-én Nagykárolyban született. Ugyanott járt elemibe, és már hét éves korától hegedülni is tanult. Középiskolai tanulmányait a román gimnáziumban folytatta egészen az ötödik osztályig, a hatodikat és hetediket a kolozsvári magyar római katolikus főgimnáziumban, a piaristáknál végezte el. Ugyanekkor az ottani konzervatórium hegedű tanszakán is tanult. Ezek voltak diákságának legboldogabb évei: egyszerre muzsikált a főgimnázium és a konzervatórium szimfonikus zenekarában, az énekkarban szólistaként is szerepelt. Diáktársaiból alakított egy népzenekart, majd egy tánczenei együttest is, így a diákok összejövetelein ők szolgáltatták a talpalávalót. Miután Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, és így szülővárosa gimnáziumában ismét magyar nyelvű lett az oktatás, szülei kérésére visszatért: a nyolcadik osztályt és az érettségi vizsgát Nagykárolyban teljesítette. Mindig a pedagógiai pálya iránt érzett igazi élethivatást, azonban szüleinek szerény jövedelmű kiskereskedéséből ennek költségeire nem telt. A továbbtanulás lehetősége a katonai pálya felé volt nyitott, ugyanis édesapjának az első világháborúban kiérdemelt vitézi címe itt teljes ingyenességet biztosított. Egyéves csapatszolgálat után a Ludovika Akadémia következett Budapesten. Itt hamarosan tagja lett az iskola Mathia Károly népdalgyűjtő vezette szimfonikus zenekarának; sikeres, több pályázaton díjazott dalszerzői tevékenysége azonban 1943-tól véget ért, mivel a katonai vezetés nem adott engedélyt a dalok kiadására. Az akadémiát jó eredménnyel 1944-ben fejezte be, augusztus 20-án avatták hadnaggyá. A magyar királyi honvédségnél 1945. március 1-éig szolgált mint kiképző tiszt. Az országot nem hagyta el; 1945. április 23-án jelentkezett a szerveződő új hadseregbe, ahonnan majd egy évtized múltán - átszervezés, létszámcsökkentés következtében - századosként helyezték tartalékállományba, 1955. január 10-én. A Néphadseregben teljesített szolgálat idején is a néptánc csoportok szervezése volt a legfőbb öröme. Határvadász parancsnokként, akár városban, akár faluban szolgált, mindig igyekezett a település fiataljait énekkarba, tánc- vagy színjátszó-csoportba „mozgósítani". Ahogy mesélte nekem, arra volt a legbüszkébb, hogy olyan katonája is akadt, akit ő tanított meg írni-olvasni. 1948 elején behívták egy háromhónapos népművelő tanfolyamra. Ezen i smerkedett meg a népművészet, néptánc olyan nagyjaival, mint Wolly István, Vass Lajos, Molnár István, Kábán Béla, Fehér István, Pálffy Csaba, dr. Kaposi Edit, Horváth Ferenc: ők mind a tanárai voltak. (Néhányukkal életre szólóan is megmaradt az akkor létrejött kapcsolat.) A tanfolyamot kiváló eredménnyel végezte el, így joggal remélhette, hogy egyike lesz annak a négy főnek, akiket a honvédség majd beiskoláz egy tervezett ötéves művészeti akadémiára. Eletében újabb nagy csalódást jelentett, hogy ez az akadémia nem valósult meg, hiszen nagyon szerette volna, hogy honvédtisztként is csak művészeti-nevelői munkával foglalkozhasson. 1948-49-ben nagy létszámú tánc- és énekkara volt a pécsi hadosztálynál. Közülük kerültek ki azok is, akiket - mint az ekkoriban alakuló Honvéd Művészegyüttes magját - Kábán Béla őrnagy Budapestre vitt. Esztergomban szervezett honvéd néptánccsoportja a VIT-en szerepelt, énekkara pedig többször is a rádióban. 1950 végére be kellett fejeznie a honvédségen belül végzett kultúrmunkáját, kezdődött a csapatszolgálat. Ekkor már én is mellette voltam; 1951. január 6-án összeházasodtunk. Férjem szerint „neki egy dolog sikerült az életében: a házassága". A katonatiszti „vándorélet" szülővárosomban, Esztergomban ért véget. A leszerelés másnapján a helyi Földművesszövetkezet alkalmazta mint ellenőrt, majd hamarosan a vendéglátó osztály vezetőjeként. Itt is igyekezett tökéletesen megfelelni, sokat tanult, a vendéglátás minden szakágából eredményes vizsgát tett. Természetesen a szövetkezet fiatal dolgozóiból szinte azonnal tánccsoportot szervezett, továbbá egy népi zenekart is Szénási János bácsi vezetésével, akivel aztán 25 éven át együtt dolgozott. Hasonlóképp a fúvószenekarral is, amely már korábban megalakult Nyulász Kálmán karnagy irányításával. Ez a „hármas szövetség" sok elismerést hozott a Földművesszövetkezetnek, illetve jogutódjának az AFÉSZ-nek. 1958-ban a Népművelési Intézet felhívása nyomán férjem jelentkezett a néptánc oktatók részére indított főiskola jellegű hároméves levelező tanfolyamra, és kitűnő eredménnyel végezte el. Családi életünkben a következő néhány év örömet és szomorúságot egyaránt hozott. 1958 elején nagy boldogságunkra megszületett Ildikó lányunk, aki - miután édesapja a nevelő munka szeretetével már nagyon korán „beoltotta" - az ő álmát is megvalósította: pedagógus, biológia-földrajz szakos tanár lett. 1960-ban Béla fiunk is megszületett, de sajnos, nagyon betegen. Nehéz évek következtek: kilenc éves koráig velünk volt, aztán intézeti gondozásra szorult. Férjem 1955-től kezdve, Esztergomból szinte minden szabad szombatján Budapestre utazott, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban végezzen kutatómunkát. Utolsó „tudományos olvasójegye" 1979-ből való. Jelentős fordulat volt életében, hogy 1964-ben kinevezték az Esztergomi Városi Tanács Művelődési Osztályához művelődési felügyelőnek. Szerette e munka sokrétűségét, amely módot nyújtott számára, hogy részt vegyen TIT-előadások, különféle hangversenyek, a várjátékok, a gitárfesztivál, a néptáncosok első országos találkozójának megszervezésében is. Mindeközben folytatta kutató-gyűjtőmunkáját: a népies műdalokat, magyar nótákat szerette volna egy kötetben rendszerezni, zeneszerzőik, szövegíróik, előadóik szerint. Munkája némi hivatalos elismerést is termett: megkapta a Szocialista Kultúráért és az Esztergomért kitüntetéseket; de mindig fájt neki, hogy az erdélyi forrásokból táplált - „nagy magyarságával" az a kor, az a társadalmi közeg nem tudott mit kezdeni. Számára a katonai pálya is az önműveléshez és a népművészeti értékek közvetítéséhez adott kedvező lehetőségeket jelentette. Ideértve a szigorú fegyelmet is, amely a honvédségen belül nagymértékben segítette az amatőr csoportok szervezését és eredményes működését. Nem volt könnyű beletörődnie, hogy a civil életben kizárólag az önkéntességre alapozhat, tehét folytonosan és kölcsönösen szükség van a lelkesedésre és a türelemre. A sajátjából negyedszázadon átjutott elegendő arra is, hogy a jelentkező fiatalok legjavát a néptáncos hagyományok folytatásának közös „vállalkozásában" összetartsa. Meghívó A Dobránszky Béla által vezetett Esztergomi ÁFÉSZ Néptánc együttes tagjai részére találkozót szervezünk 2001. június 7-én 18.00 órai kezdettel, az Esztergom Szentgyörgymezői Olvasókörben. Megjelenésére feltétlenül számítunk! Részvételi díj: 500 Ft/fő Program: Vacsora (babgulyás) Zene Tánc Beszélgetés Részvételi szándékáról visszajezést kérünk munkaidőben az Olvasókör vezetőjének Polgár József * Telefon: 413-464