Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
2 2001. július 19. fa Egyházi hírek Július 15-én délután a Bazilikában nagysikerű hangversenyt adott Liszt Ferenc műveiből Baróti István orgonaművész és az irányítása alatt álló bazilikai vegyeskar. * Június 16-án fejezték be a táti plébánia új épületének renoválását, de a régi épületek javítása is folyamatban van; Szabó Mihály vállalkozó végzi a püspökség jóváhagyásával és támogatásával. Az új épületrészen lebontottak három használaton kívüli kéményt, egyet pedig fűtésbiztonsági okokból felújítottak. Kijavították a falsarkok, szegélyek, lábazatok hibáit, kiépítették a pince szellőzőnyílását. A homlokzat észak-nyugati részét szigetelték, majd lefestették. Új esőcsatornákat szereltek fel, dupla tartóvasakkal. A régi épületrészeken már leverték a vakolatot, leszedték a cserepeket. A tetőre pala kerül, ennek súlyát az ácsolat még elbírja, hat szarufát azonban így is ki kell cserélni, további tizenhat pedig oldalmegerősítést kap. * Július 2-tól egyhetes sátortábort szerveztek a táti és tokodi hittanosoknak, akik Rózsahegyi Éva táborvezető és Tündök Réka szervező, élelmezésvezető irányításával kellemes napokat töltöttek el a táborban. * Nyári intelmek a gyermekeknek / Imádkozz minden nap! / Ne mulassz vasárnapi szentmisét! / Kerüld a kábítószerek minden fajtáját! / Ne szokj rá a dohányzásra! / Figyelmesen közlekedj gyalog is, kerékpárral is! / Ne ülj állandóan a TV vagy a számítógép előtt! / Segíts a szüleidnek! / Mozogj sokat! / Legalább egy könyvet olvass el a nyáron! / Állj ellen a rosszra való csábításnak! / Fegyelmezetten, válogatott szavakkal beszélj! fa Felhívás A Pápán működő ejtőernyős csoport ebben az évben is szervezi a hagyományos programját augusztus 17-18-án. A jelentkezési lapot és a tájékoztatót a Technika Házában lehet átvenni július 27-ig, munkaidőben. fa Anyakönyvi hírek Az elmúlt hetekben az alábbi párok kötöttek házasságot az esztergomi Városháza anyakönyvi hivatalában: Borz Miklós - Válent Szabina Kozma Balázs - Marjai Katalin Kemp Gergely Alpár - Gaál Melinda Eck Balázs - Zsigárdi Katalin Házasságukhoz sok boldogságot kívánunk! fa Hirdetés Eladó a Béke téren második emeleti, erkélyes, vízórás, parkettás, redőnyös kétszobás lakás 6,9 milliért. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: 414-932 vagy 413-817. fa Gyógyszertári ügyelet Július 20.: Szent István Palika Július 21-22.: Piros Patika Július 23.: Kcrschbanmayer Patika Július 24.: Piros Patika Július 25.: Szent István Patika Július 26.: Szent Anna Patika Július 27-28-29.: Szent István Palika Július 30-31.: Kerschbanmaver Palika / // HETROL HETRE A nyári kánikulában is ülésezik az önkormányzat Ma, csütörtökön 15 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülés lesz a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében, melyet a halaszthatatlan témák megtárgyalására hívott össze Meggyes Tamás, városunk polgármestere. Neszmély: EURO-EXPO Kiállítást és Vásár A régió jövője szempontjából meghatározó gazdasági és innovációs környezet fejlesztése érdekében rendezték meg június 27-július 1. között az EURO-EXPO-t, mely bemutatta a Vág-Duna-lpoly Eurorégió szoros gazdasági, tudományos és idegenforgalmi együttműködési lehetőségeit az érintett megyékben, a határ két oldalán. A Millecentenárium Parkban 5 napon át az élelmiszeripar, a bor és a gasztronómia, az egészséges táplálkozás és a biokultúra témakörében volt kiállítás, mely sok látogatót vonzott. Június 27-28-án a Turizmus Nap rendezvényei zajlottak - hajóúttal, pozsonyi látogatással egybekötve. (A rendezvény témája: A falusi turizmus lehetőségei eurorégiónkban.) A június 29-i Európa Nap a Külügyminisztérium támogatásával valósult meg. (Témája: A Római Birodalomtól az. Európai Unióig.) Június 30-án Európa Fesztivált rendeztek kulturális programokkal, melyen díszvendégként fellépett a Taiwani Fúvószenekar és az Izraeli Néptánccsoport is. Kiállítások A visegrádi Mátyás Király Művelődési Házban július 7-én Horváth Béla, az esztergomi Vármúzeum igazgatója nyitotta meg Marjaana Savander (Finnország) és Tamási Péter festőművészek kiállítását, majd Hadházy Sándor polgármester, országgyűlési képviselő mutatta be a tárlat anyagát az érdeklődőknek. A megnyitón közreműködött Horányi László színműmész. Savander Marjaana számos hazai és külföldi kiállításon vett már részt, 1982 és 2000 között több mint 20 önálló kiállítása volt. Munkái megtalálhatók a finn Espoo és Seijánoki városok, a svéd Pegasus, valamint Paasivaara gyűjteményében. Közterületen lévő alkotása az espooi Szabadidőközpont falát díszítő festmény. Az esztergomi Tamási Péter műveiről Onagy Zoltán a következőket írja: „Az. ablak, e mostani váltás tárgya-alanya különös szimbólumértékkel bír... Tamási formai kísérletet tesz rá, hogy reneszánsz, barokk, gótikus ablakrései kódrendszerén át megfejtsen valamit a jövőből. A jövójéből. Ha jól figyelünk, megállapíthatjuk, milyen attribútumok felől jelentős korszakhatár a festő számára az ablak, mint motivikus határkő. Ha jól figyelünk, segít majd eldönteni, kétarcú ablakaink melyik felén állunk, melyik vonatkozó, ám legtöbbször meghatározatlan komplexitásból szemléljük a vonatkozó egészet. A miránk vonatkozó egészet. Jól nézünk ki az ablakainkkal." * A Keresztény Múzeumban július 14-én nyílt, és szeptember 9-ig tekinthető meg Nagy Kovács Mária szobrászművész gyűjteményes kiállítása. Fúvószenei programok Az elmúlt héten két külföldi fúvószenekar is szerepelt térségünkben. Július 13-án este Táton - a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral közösen majd 15-én délelőtt Esztergomban adott hangversenyt az osztrák Turnau-i Fúvószenekar. A belga Weywertz-i Fúvósegyüttes ugyancsak július 15-én délelőtt szerepelt hangulatos térzenével az esztergomi Bazilika előtt, délután pedig Mogyorósbányán lépett fel a zenekar - táti vendéglátóikkal közös program keretében. Valamennyi hangversenyt a táti Musik-Land Utazási Iroda szervezte. Megváltoztak a Polgármesteri Hivatal telefonszámai Június 11-től új telefonszámok vannak a hivatalban, melyekről az átmeneti időszakban az ügyfeleket gépi hang tájékoztatja: *központi telefonszám: *telefax: ""polgármesteri titkárság: ""jegyzői titkárság: *al polgármesterek: *aljegyző: *jogi osztály: *polgármesteri kabinet: *gondnokság: *közigazgatási iroda: *anyakönyvvezető: ""ügyfélszolgálat: *közterület-felügyelet: *építési és városfejlesztési iroda: *építési csoport: *oktatási iroda: ""programiroda: "•gazdasági iroda: ""adóügyi iroda: ""népjóléti iroda: "•gyámhivatal: "•műemlék-felügyelet: "•városi főállatorvos: "•sajtóreferens: 542-000 542-099 542-003 542-001 542-072 542-079 542-087 542-052 542-064 542-045 542- 049 542-011 542- 038 542-048 és 542- 052 542-065 542-063 542-050 542-032 542-037 542-026 és 542- 027 542-021 542-083 542-084 542-030 Továbbra is változatlanul működik a Városházán az a telefonos ügyfélfogadó rendszer, amely arra szolgál, hogy az ügyek intézését könnyítse. Az 500-710-es telefonszám tárcsázása után megtudhatjuk, hogy milyen ügyben kihez forduljunk, oda milyen papírokat vigyünk magunkkal, ill. tone-üzemmódra állított készülékünkkel a billentyűk segítségével magunk választhatunk a lehetőségek közül. Kertvárosi hírek * Zajlott az élet a Palatínus strandon a hétvégén. Erős emberek versenyeztek szombaton a rekkenő hőségben. Érdeklődők tömege kísérte a küzdelmet, többezren drukkoltak az erős embereknek. A verseny nemzetközivé vált, mivel szlovák versenyző is nevezett. Több próbát kellett teljesíteni: söröshordók magasba dobása, 12 kg-os súlyok kitartása, összekötözött vízibiciklikhúzása, stb. A versenyben Esztergomból Viola Ferenc, Dorogról Pipó Levente vett részt. Ez utóbbi volt az ötletgazda, a szervező, és ő lett a verseny győztese is. A második helyen Willinger Akos, a harmadikon Winkler Zsolt végzett. A másik jelentős tóparti sportesemény a kétnapos országos páros strandröplabda villámtorna volt, melyre több mint hetvenen neveztek, nemcsak helybeliek, de a fővárosból, Győrből, s megyénk több városából is. Amennyire örvendetes a Palatínuson pezsgő élet, annyira szomorú a parkolási gondok megoldatlansága. Ézen a hétvégén is bedugult a térség. A Volán nem tudta közlekedtetni járatait, a rendőrjárőrök is tehetetlennek voltak, körülnéztek és elvonultak. A parkolás megoldásával sürgősen foglalkozni kell! * Az elmúlt héten - július 9-én és 12-én - két helyen volt Kertvárosban vízcsőrepedés. Á kisebb, a 9-ei a Bányai Kornél utcában volt. A nagyobb csőrepedés a Szerviz út alatt húzódó rendszeren keletkezett. A 34/b. számú ház előtt reggel nyolc órakor tört fel nagy erővel a víz, a '40-es évek végén fektetett 250 mm-es nyomócső egy 4 méteres darabja valósággal szétrobbant. A Vízművek nagy erőkkel kivonuló dolgozói csak délután 16 órára tudták helyreállítani a vízszolgáltatást. Az úttestet több mint öt méteres szakaszon fel kellett bontani a helyreállítás érdekében. * Köszönettel vették tudomásul Kertváros gyalogosai, hogy a Szerviz úton is felfestették a zebrákat és kihelyezték a gyalogos átkelést jelző KRESZ-táblákat is. Köszönet a Városfejlesztési Irodának az intézkedésért. Nem értik viszont a lakók azt, hogy miért csak a Damjanich utca 45-ös számú házig készítettek a patka mellett víznyelő árkot a földgépek. A képviselők sem tudnak erre a helyzetre választ adni. * A Kertvárosi Óvoda nyári szünete július 23-án kezdődik. A nyitás napja: augusztus 21., kedd. A nyári szünetben elvégzik az óvoda tisztasági meszelését, nagytakarítását és a szükséges javításokat. * Szomorúan kell megállapítani az újabb rongálásokat Kertváros területén. A Schmidt-kertbe kihelyezett kilenc padból kettőnek eltűnt a fa ülőrésze, így ezek természetesen használhatatlanok. A Dorog felől érkezőt szintén a pusztítás nyoma fogadja. A helységnévtábla oszlopára felerősített „Városunkban polgárőrség működik" feliratú tájékoztató tábla pozdorjává van törve. Csak egy kis darab van a helyén a felfogó bilinccsel. Nagy Tibor Javasoljuk. ígv néz ki a város egyik legforgalmasabb pontján, a Szabadidőközpont és a Fürdő Szálló között fekvő szabad térség: gödrök - esős időben vízzel, sárral tele -, kiálló beton- és aszfaltcsonkok. Milyen szép is lehetne ez a kis terület, ha eldöntenénk, hogy itt egy kis park szülessék... fa ENÉKE sétahajó Július 14-én az ENÉKE félévzáró sétahajózásra várta tagjait - Esztergom és vonzáskörzete nyugdíjasait -, de a szentgyörgymezői kertbarátokat is meghívták. Rekkenő hőségben gyülekeztünk a hajóállomáson, ahol a jelentkezési díj fejében egy-egy üdítőitalt kaptunk belépőjegyként. 14 órakor Szűcs György hajóskapitány elindította a „Zebegény" nevű motoros hajót, ennek fedélzetén helyezkedtünk el, ahol a Duna fölött enyhet nyújtó szellő tette kellemessé a levegőt. Erős Miklós üdvözölte a megjelenteket és röviden ismertette az ÉNÉKE működését, megemlítve, hogy az 1999es megalakulásuk óta egyre nagyobb létszámmal működik az egyesület. Programjukban előadások, kirándulások, színházlátogatások szerepelnek. Ismertette II. féléves programjukat, melyet szórólapon mindenki megkaphatott. Közben a hajó a párkányi oldalon haladt és a városszéli házak mellett feltűntek a Papírgyár többemeletes lakóépületei. A tiszta sóderos Duna-parton vidám fürdőzők integettek felénk. Megláthattuk a Papírgyár három magas kéményét, miközben egy motoros vízisikló lélekzetelállító mutatványát élvezhettük. Weisz Jani vállára vette harmonikáját és ennek hangja mellett ismerkedtek, beszélgethettek a résztvevők. Elérkeztünk a Papírgyár kikötőjéhez, ahol már készen áll a beemeléshez összeszerelt 119 méteres utolsó hídív. Ott vannak a különleges uszályok, rajtuk az emelőszerkezettel, melyeken a helyszínre szállítják és beemelik a hídelemet. Reméljük, az idén már „lábon" mehetünk át a Simon-Juda párkányi vásárra. Ez a partszakasz volt az „Isen-hegy". Diákkoromban ide eveztünk és a talajból fakadó forrásvizet érdekes, általunk készített csatornarendszerrel vezettük a Dunába, közben jókat fürödtünk. Átellenben a Nyáras-sziget - akkor még álló - százados fáinak árnyat adó lombjai alatt vertük fel sátrainkat és töltöttük el a szombati és vasárnapi szabadidőnket. Sajnos a vízlépcsővel kapcsolatos politikai huzavona tönkretette ezt a vadregényes, szép partszakaszt. Napjainkban csak bozót nő a régi fák helyén. Hajónk visszafordult és elhaladtunk a párkányi, nemrégiben beemelt hídív alatt. A régi Petz-gyárnál ismét megfordult a hajó és most az esztergomi, először helyére emelt új hídív alatt áthaladva kötöttünk ki. Nagyon jól sikerült ez a sétahajózás, sokunkban - idősebbek körében nosztalgiát ébresztett a látnivaló, és fülünkbe csengett a kedves kis dal: „Sétahajó, lágyan ring a Dunán..." Erős Miklós búcsúzóul közölte, hogy nyáron is nyitva áll az ENÉKE irodája az érdeklődők előtt. B.I.