Esztergom és Vidéke, 2000

2000-11-23 / 47. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 16. Fúvós kamarazenében gyönyörködtünk A Bartók Rádióban is hallhatjuk (Pi) A szimfonikusok harmadik bérieti hangversenye újabb zenei él­ménnyel gazdagította az ezúttal is nagyszámú közönséget A Dobó au­lájában szombaton este két kamara­zenekar adott önálló műsort, majd a ráadásban már együtt muzsikáltak. A műsor első részében a fővárosi Pannónia Fúvósötös mutatkozott be. A főhivatású zenészek magas színvo­nalú műsort adtak, hiszen ezzel állnak 25-én a Magyar Rádió Márványter­mében a közönség és a mikrofonok elé. Ezt az előadásukat a Bartók Rá­dió közvetíti. Aki itt elmulasztotta megismerni őket, az pótolhatja. Nos, Mozart, Danzi, Pierné, Bizet, Gade és Joplin zeneműveit professzionális technikával, kiváló minőségben él­vezhettük. A fúvósötös tagjai: Orbán Boglárka (fuvola) és Hamar Gergely (oboa) a Magyar Rádiózenekarból, Demeter Tibor (klarinét) a Duna Mű­vészegyüttesből, Olajos György (fa­gott) a Magyar Állami Hangver­senyzenekarból, művészeti vezetőjük Kovács Gergely (kürt) a MÁV Szim­fonikusokból. A rézfúvósokból álló esztergomi Concerto Brass már évek óta közre­működik rendezvényeken, ám hang­versenypódiumon először szólaltak meg. A többnyire zeneművészeti fő­iskolai tanulmányokat folytató fiata­lok ritmikus, tapsot kiváltó műsorral álltak elő. Bach, Debussy, Farnaby, Ceetham, Mauri művei biztos siker forrásai, különösképpen ha felkészült és tehetséges zenészek játsszák. így mint a mi rézfúvósaink: Kovács Ró­bert (trombita), Petróczy Csaba (tu­ba), Vedres Dániel (kürt), Huszár Pé­ter (harsona), művészeti vezető Re­ményi László (trombita). A koncert meglepetése a két egye­sített ötös közös száma volt. Grieg: Peer Gynt Swit zeneműve világszám. Vállalták a betanulását és remekül szólaltatták is meg. A közönséget jó­kedvre derítették, akik vastapssal kö­szönték meg e nagyszerű koncertet Bravúros szervezés volt a két eltérő hangzású, de egyformán kamaraze­nét szolgáltató muzsikusokat a bérleti hangversenyen összehozni. Rauch Irén kiállítása Budapesten (má) A Rákbetegek Országos Szö­vetségének Ráktérítő Klubja jótékony célú kiállítást rendezett az Országos On­kológiai Intézet aulájában Rauch Irén esztergomi festőnő alkotásaiból. A kiál­lítást Simon Tibor tanár nyitotta meg. Mint elmondták, Rauch Irén kiegyen­súlyozottságot és lelki békét sugárzó ké­pei megnyugtatóm hatnak a kórházba érkező betegekre, és a megnyitón jelen­lévő klubtagoknak is nagyon tetszettek az esztergomi városrészeket bemutató képek, a csendéletek. A Ráktérítő Klub vezetője, dr. Lapis Károlyné elmondta, évek óta mutatkoz­nak be festőművészek a Kékgolyó utcai intézet aulájában, és a betegek visszajel­zései szerint elérte célját a kezdeménye­zés, mert a művek megerősítik a betegek életbe vetett hitét A kiállítás megnyitóján jelen volt Gerzsenyi Gyöngyi, a Rákbetegek Or­szágos Szövetségének elnöke is, aki el­mondta, hogy már tíz éve működik a szövetség, és hetven klubjukban foglal­koznak jelenleg a gyógyulást remélő rákbetegekkel. Olyan előadásokat is szerveznek, ahol személyesen találkozhatnak a bete­gek gyógyulásáért sokat tevő neves sze­mélyekkel, és az Európa Donna nevű nemzetközi civil szervezet tagjaként megszervezték a gyógyuló betegeket segítő önkéntes szolgálatot is, melynek keretében az önkéntes segítők saját pél­dájukon bizonyítják be a műtéten átesett rákbetegeknek, hogy fel lehet gyógyulni a félelmet keltő és gyógyíthataüannak ismert betegségből. Költészet, ének, zene - három órán át (I.) A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola dísztermét zsúfolásig megtöltő művészetszerető közönség november 15-én kilencedik alkalommal él­vezhette Tóth Sándor tanszékvezető, József Attila-díjas költő rendezvényét A Monteverdi Kórus népdal és egyházzenei előadása szépen szólt vezényelt Hunyadi Zoltán. Baróti István orgonaművész, karnagy, tanár gazdag pályáján keveset ült a hangversenyzongorához. Most, 60. születésnapja tájékán megtette. Liszt Ferenc: Magyarok Istene zongoraművét káprázatosan játszotta. Élőben ilyet Esztergom­ban, a Bazilikában Cziffra Györgytol hallottunk. Fehér László klarinétművész ezúttal a picolót választotta, Vivaldi négytételes művét adta elő, orgonán Rozsár Brigitta kísérte. Nagy Gáspár, Gyurkovics Tibor költők, Hernádi Gyula író — valamennyien Kossuth-díjasok -, Szeghalmi Elemér nemzeti érzelmű gondolatai, Raksányi Gellért versmondása, Császár Angéla, Bökönyi Laura, Rubold Ödön előadóművészete. Elmer István és Kipke Ferenc esztergomi kötődésű „vallomásai" forró közönségsikert hoztak. A színes, jó han­gulatú műsor pergő volt, észre sem vettük, hogy közben késő este leit Köszönjük! Felhívás! A Somogyi Béla Általános Iskola ve­zetősége és diáksága kéréssel fordul a közvéleményhez! A napokban betörtek iskolánkba és több számítógépet tulajdonítottak el tő­lünk Miután Pedagógiai Programunk­ban kiemelt helyen szerepel a számítás­technikai oktatás, így ennek most - esz­közök hiányában - megfelelni nem tu­dunk. Bárkitől, bármilyen segítséget szívesen fogadunk! Jelentkezni az iskola telefonszámán lehet Tel./Fax: 33/411-545 Kotz István igazgató Szállási Árpád dr. az MTV 1-en! November 27-én, hétfőn 20 órakor - tehát a főműsoridőben - érdemes átkapcsolni az MTV l-es csatornájára. A Millenniumi Mesék keretében városunk köztiszteletben álló személyisége. Szerkesztői Műhelyünk tagja, dr. Szállási Árpád egyetemi magántanár beszélget mintegy fél órán keresztül a televíziós-sorozat riporterével. Köszönet, elismerés Tátnak! Felemelő ünnepségnek lehettünk ta­núi a Táti Német Nemzetiségi Fúvós­zenekar 15 éves fennállása alkalmából vasárnap rendezett hangversenyen. Ez alkalommal került sor a zenekar ismé­telt minősítésére. A Magyar Fúvósze­nekari Szövetség elnöke vezette zsűri a nagy tapssal fogadott, Zagyi István kar­nagy által vezényelt zenekari számok elhangzása után a maximálisan elérhető 150 pontból 142-vel - az eddig megítélt legnagyobb pontszámmal! - jutalmazta a magas színvonalú műsort. Mint Tát község „nagy testvérének" - Esztergomnak - zeneszerető polgára, a szép számban résztvevő királyvárosi­ak nevében - kissé szégyenkezve ami­att, hogy városunk képviseletében hiva­talosan senki nem jelent meg, de annál nagyobb lelkesedéssel - csatlakozom, csatlakozunk a gratulációkhoz! Kifejez­zük egyúttal városunk polgárainak kö­szönetét és elismerését azokért a hang­versenyekért, melyekkel a zenekar Esz­tergomban is szórakoztatta és elbűvölte hallgatóságát. Mikor további sikereket kívánunk az ünnepelteknek, örülnénk, ha elfogadnák ajánlatunkat: egy énekkarral kibővíteni hangversenyeik műsorát. Vidám polká­kat, varázsos keringőket szép énekléssel még szebbé, még hangulatosabbá lehet­ne tenni. Bővülne így a zenélök zene­barátok köre, tovább emelkedne az egyesület titkárának Rózsavölgyi Ká­rolynak köszönhető nemzetközi elis­mertsége, a hangulatos zenét szeretők hazai, külföldi tábora. Az impozáns, teltházas hangversenyen - sajnos - is­mert esztergomi zeneművelőket sem láttam, pedig Esztergomnak mint a tér­ség vezetőjének élénk baráti kapcsola­tokat kellene kialakítania szomszédai­val. E kapcsolattartás különösen vonatko­zik Tátra, mint gyorsan fejlődő, jó la­kossági összetartást mutató, minket nagy testvérének tekintő szomszédra. Az együttműködés gyümölcsözően se­gítené elő az esztergomi zenei élet fejlő­dését. Felvetődik, miért ne lehetne a táti példa nyomán nemzetközi kapcsolato­kat kialakítani az Esztergomi Szimfoni­kusoknak. (Csak zárójelben: a tátiak koncertjükre meghívták az Edélyben lé­vő Kaplony község polgármesterét, Máncz Dezsőt is, aki a tátiakat jövő év tavaszára községébe hívta!) Ezt a zene­karnak a város utazási irodájával együt­tes munkával meg lehetne és kívánatos is volna megvalósítani. Még egyszer köszönet a tátiaknak szép hangversenyeikért, példamutató zenei munkálkodásukért. Ápoljunk ve­lük barát-kapcsolatokat és kövessük jó példájukat dr. Gaál Károly A képzőművész kör kiállításán (-los) A Zöldház aulájában november 10-én nyüt meg a Bajor Ágost Képzőmű­vész Kör hagyományos őszi tárlata. Csernus Ferenc igazgató köszöntötte a nagy számban megjelenteket majd közösen egy perc csenddel adóztak Kollár György korábbi vezetőjüknek, aki most lenne 50 éves, valamint a közelmúltban elhunyt Berényi László emlékének. Tánczos Nándor grafikus, szakkörvezető mutatta be az érdeklődőknek a kiállí­tókat és alkotásaikat. Legtöbbjük festményeket és grafikákat hozott: Meszes Imre (Esztergomi látkép, Várhegy, Szent János-kúti kápolna. Csendélet), Nagy László (Felhők mögött a Nap, Emléket őrző), Báthory Géza (Egy fa halála. Hajnalodik, A kicsi létrám), Rauch Irén (Tél), Márkus Mónika (Bazilika, Csendélet), Szívós Gábor (Portré), Papp Anita (Napraforgó, Naplemente), Sziklai Károly (Holland tél), T. Szabó Júlia (Magányos fa, Osz), Alin Zain (Elveszett álmok). Simonyi Márta fafaragó két dísztárgyat. Vég Sándor rézműves pedig Körösi Csorna Sándor portréját és Orgonista című domborművét állította ki. Mátyus Krisztina gyöngyék­szereket és kerámia-figurákat, Tóthné Farkas Erzsébet pedig kerámia-portrékat helyezett el egy-egy vitrinben. Egy hét alatt sok érdeklődő nézte meg a jóhírű képzőművész kör tagjainak tárlatát, mely november végéig a nagyközönség ren­delkezésére áll a Szabadidőközpont nyitvatartási rendje szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom