Esztergom és Vidéke, 2000

2000-03-09 / 10-11. szám

Csombor Erzsébet szerkesztésében 1. Síbánjuh a íajtó sjabaüíágát, a :rn;ura tltörlistt. 2. Jfcltlis mimíjtmumot ifluöa-^Jrsitn. 3. éütnkíntí országgyűlést £)esttn. 4. íörbtrtp clStti fgpenlőíÉgct, polgári cs hallási ttkintttiicn. 5. iJEtmtti őrstrtget. 6. 3üj;ijs tcfjcmistltst. 7. SL} úrbéri tertjtb mrgsjüntftéstt. S. t£skülirs>cktk£t. ktpbistltttkrt Egyenlőség alaprán. 9. Uttmttt bankot. 10. 3 katonaság tsbüöréU meg a; alkotmányra; magyar katonáinkat tu bigyék külülílrt; a külfijlöitktt bigyék tl tőlünk. 11. 3 politikai ífatustoglyok bocsájtassatuk swtaíion. 12. kibánjuk a; uniót Críiclplpfl. Esztergom és Vidéke MELLÉKLET 2000. - IL évf. 1. szára Mt fctüán a magpar nemzet? Hegpen béke, ősababság és egyetértési Esztergom régi elnevezései Séta a Cigány-kúthoz Már kis gimnazista koromban különböző elképzeléseket hallottam városunk nevének keletkezéséről. Voltak köztük hihetők is és volt egy, amelyik semmi esetre sem lehetett városunk neve. S pont ezt az egyet adták fel megfejtésre folyóiratunk 1996. évi Egom-kvíz egyik fordulójának egyik kérdésében az a) jelű választ várva: Mi a Strigonium? a) Észtergom régi neve, amely az Ister (= Duna) és a Granium (= Garam) szavakból keletkezett. A kérdést feltevő mentségére legyen mondva, hogy ez a megoldás Esztergom Év lapjai IX. Évfolyam 1-2 összevont szám, vagyis az 1938-as Emlékkönyv, Sinka Ferenc Pál: Esztergom vidékének honfoglaláskori múltja (60109. oldalak) című cikkében szerepel a 86. oldalon. Annak ellenére, hogy maga Sinka közvetlen előtte írta: a Dunának a felsőszakaszát Danuviosnak, az alsót pedig Istrosnak hívták. Ugyanis a Római birodalom kétnyelvű volt, a nyugati felén latinul, a keletin pedig görögül beszéltek. A két nyelv határa valahol a Balkánon húzódott keresztül és kifutott a Dunához. A nyelvhatártól nyugatra és északra Danuvius (Donau, Dunaj, Duna), keletre Istros (a renaisance-ban Ister) volta neve. Az egész Dunát Isternek csak a renaisance írók az 1400-as években nevezték, így lett a Mátyás király által alapított pozsonyi főiskola neve Academia Istropolitaneum. A másik ok, amiért nem jó ez a megoldás az az, hogy települést csak a fófolyóba beömlő mellékfolyóról neveztek el. így lett Esztergom germán neve Gran. Sinka felhozott példái ugyancsak a 86. oldalon, ezt támasztják alá, egyikben sem szerepel a főfolyó neve! E bevezetés után nézzük időrendi sorrendben az Esztergommal kapcsolatba hozható elnevezéseket. A város területén a legrégibb ismert névadók az itt élő kelta azalok. Ők a Kr. előtti 400 körül érkeztek Nyugat-Európából a Kárpátmedencéhez és lassú előnyomulásuk során jutottak el Esztergomba még jóval a rómaiak előtt. A történészek egyetértettek abban, hogy településüket Solvának nevezték, mely a római korban a mai Bottyán János utca emelkedésén és környékén lehett (Sinka idézett mű 90. oldal). A rómaiak a Krisztus utáni I. században értek a Duna-könyökhöz, ők Salvamansiónak hívták táborukat, amely a Kis- és Nagy-Duna partján a mai József Attila tértől a Horváth Géza sor kezdetéig húzódott. Arómaiak táboraik közötti távolságokat úgynevezett úttérképeken, itineráriumokon ábrázolták, ilyeneken is szerepel Salva-mansio. Ptolemaios, aki 87-150. között élő földrajztudós volt, több térképből álló sorozatának az 1400-as évekből származó új kiadásán Curta nevű település hozható kapcsolatba Esztergommal. Erről Sinka i.m. 88. oldalán azt írta, hogy Cornelius pápa idejében 254-ben Rómában tartott zsinaton Crescens püspök = episcopus curtensis is jelen volt Ebből Baranyay Ferenc 1823-ban megjelent könyvében arra következtetett, hogy Esztergom már a rómaiak idejében is püspöki székhely volt. Ezek a nevek azután a hunok térfoglalásával elenyésztek. A 410-453 közötti hun uralom után különböző germán népek lettek a foglalók Attila halála után a quádok lépték át a Dunát, s talán az ő emléküket őrzi a Pechen (Peghen, Pegen, Petthen) és Lybár településrész név, amely utóbbi még gyermekkoromban is Kis-Léva néven köznapi beszédben előfordult, mert édesanyám ismerősökhöz sohasem a Batthyány utcába küldött, hanem mindig Kis-Lévára. A harmadik a Veprechtorony elnevezés, amely a longobárdok (510-567) idejéből való, s talán aközép(F oly tatás a II. oldalon) Ha egy napon a Belvárosi temető fölötti Jó Pásztor kápolnától elsétálunk a Cigány-kút felé, apró, régi pincéket, gyümölcsfákkal beültetett kerteket hagyunk magunk mögött, míg odaérünk. Nyári időben jól kell figyelnünk, mert egy hatalmas fa ágai szinte teljesen beárnyékolnak egy majdnem kétszáz éves keresztet. Az úUnenti kereszteket elsősorban kegyeleti és vallásos szándék hozta létre, a nehéz és bizonytalan földművelő munkához lelki támaszt is adtak, bizakodást a jó termésben. A szőlőhegy külön rendeletekkel szabályozott terület volt a régi időkben, ennek bejáratát jelölte ez a kereszt. Szőlőérés idején már a szőlősgazdák sem mehettek ki a jól őrzött területre. A szüret időpontját Esztergom Szabad Királyi Város jelölte meg, a fertálymesterek dolga volt a kihirdetése. Ezután a gazdák elmentek „cédulaváltságot" venni, mert csak ezzel engedték be őket szüretelni itt, a szőlőhegy bejáratánál. A beszedett összeget a hegymesterek és csőszök fizetésére fordította a város. A kereszten olvasható öreg betűk elárulják, hogy Pintér Jakab ésfelesége, Schindler Regina állíttatta 1802ben az Isten dicsőségére. Kik is voltak ők? A feleség tehetős gazdálkodó családból származott, a férj szorgalmas, igyekvő ember volt. 1772-ben házasságkötésükkor még nem volt saját háza, de jó tíz év múlva már nagy területen álló háza, földje, szőlője, hat tehene volt. Pálinkafőzésbe is beszállt, először felesbe, majd teljesen ő üzemeltette a pálinkafőző kazánt. A vagyon gyűlt, de a szomorúság többször meglátogatta a házaspárt. 1776-ban született első gyermekük, Jakab, aki 40 napos korában meghalt. A későbbi fiút szintén Jakabnak keresztelték, de végül mégsem maradt fiú örökös. Az adóösszeírásokból jól követhető, hogy 1804-ben a keresztállítás után alig maradt a vagyonból valami. 1808-ban hunyt el Pintér Jakab, felesége 18 évvel élte túl. Városunk minden szegletében rég volt emberek emlékei húzódnak meg, melyeken meglátszik az idő múlása, mint ezen a kereszten - pedig az ismeretlen kőfaragómester minden tudását beleadva faragta ki egy kőből a keresztet és a korpuszt, a kereszt tövében a fájdalmas anyát Astrázsa-hegyi kő sajnos nem állta ki az idő próbáját, s ha nem kap szakszerű felújítást, rövidesen egy emlékkel kevesebb lesz városunkban. Hetvesné Barátosy Judit