Esztergom és Vidéke, 2000

2000-02-03 / 5. szám

i Es^térgom és^ Vidék| 2000. február iKikvfi .ilniciwii Icncwll javasolt Regionális Közlekedési kapcsolatok aiilpp.il> .1 aut:'i)t:ilva v.ic\ miimil II K-lldii IÖÍII v MU .itttlólckndö wskaw.' Közlekedési koncepciónk (I.) A tervezet - amelynek elfogadásá­ról és lakossági vitájáról már röviden írtunk lapunkban - két részből áll: a meglévő állapot leírásából és a terve­zett állapot felvázolásából. Most az előbbinek adjuk rövidített változatát, az utóbbival pedig következő lapszá­munkbanfoglalkozunk Esztergomot és a vele belterületileg összenőtt Kertvárost, valamint a köz­igazgatásilag Esztergomhoz tartozó Pilisszentléleket mind a négy közle­kedési ág (közúti, vasúti, vízi, légi) érinti. A település úthálózata állami és önkormányzati tulajdonban lévó utakra bontható. Az állami tulajdon­ban lévő, számozott utak egyrészt az országos főúthálózat részei, másrész­ről a mellékúthálózat kategóriáiba so­rolhatók. A térség egyéb, közforga­lomra igénybevett útjai önkormány­zati tulajdonú forgalmi, gyűjtő, ill. la­kóúti kategóriákba tartoznak. Esztergom úthálózata egytenge­lyűnek mondható, amely egyenes kö­vetkezménye a település Duna és az ún. Keleti-dombvidék által meghatá­rozott szűk területi adottságoknak. A 1 l-es számú főút gyakorlatilag észak­déli irányban kettészeli a várost majd a Hősök terénél három irányba ágazik szét (1 l-es, 111-es és 1111-es). Az egytengelyű közúthálózati szerkezet azt eredményezi, hogy a belső városi forgalom túlnyomó része ezen az úton bonyolódik le, jelentős forgalmi ter­helést okozva különösen a Szent Ist­ván tér és a Hősök tere közötti szaka­szon. A város településszerkezetéből hiányoznak az észak-déli irányú, a fő­út két oldalán párhuzamosan vezető gyűjtőutak. Ezek hiánya azért is jelen­tős, mert a főút esetleges lezárása rendkívül megnehezíti a forgalom át­vezetését a városon. Az országos közúthálózathoz tarto­zó utak állapota a rendszeres fenntar­tási munka eredményeként jó vagy megfelelő állapotú. Az önkormányza­ti utak kiépítettsége és állapota ennél sokkal vegyesebb képet mutat. Az ösz­szes úthossz kb. 82 km, amelyből bur­kolt mindössze 54 km. A burkolt utak­nak csupán 16 %-a jó és 35 %-a elfo­gadható minőségű. Különösen hátrányos helyzete van Kertvárosnak, mely úthálózatának túlnyomó része föld- vagy kavicsolt földút. A három településen belüli, egymás közötti, valamint a távolabbi településekkel a tömegközlekedési igényeket szinte kizárólag a helyi, il­letve a helyközi autóbuszjáratok biz­tosítják. A autóbuszmegállóhelyek ki­sebb részben öbölszerű kialakításúak, és néhány kivételtől eltekintve vára­kozó pavilon nélküliek. Az autóbusz­állomás a város szerkezetébe jól il­leszkedik, könnyen megközelíthető. Ugyanakkor jelentős gondot okoz, hogy az utcában a buszforgalomtól független járműparkolás és közforga­lom egyaránt megengedett. További gondot jelent a lakókörnyezetben az autóbuszok okozta zaj- és rezgéster­helés, a légszennyezés, valamint a forgalomból hosszabb időre kiálló au­tóbuszok parkolása. Esztegomban domborzati adottsá­gai miatt korlátozott a kerékpáros for­galom kialakításának lehetősége. Ugyanakkor a város földrajzi helyze­te, az idegenforgalomban betöltött szerepe szükségessé teszi az átmenő kerékpáros forgalom fejlesztését. En­nek csupán egy része a Duna-part mentén megépült kerékpárút. Esztergomot és Kertvárost a Buda­pest Nyugati pu. - Esztergom és az Esztergom - Komárom közötti vasút­vonal érinti. A vonalak egyvágányú­ak, a személyforgalmon kívül a teher­forgalmat is lebonyolítják. A dunai hajózásból eredően Eszter­gomot Budapest rkp. hajóállomásig a MAHART Rt. által üzemeltetett bel­földi menetrendszerinti hajóforga­lom, nemzetközi ún. kabinos hajófor­galom, valamint a Duna bal partjával kapcsolatot biztosító komp és kishajó érinti. Esztergom és Kertváros között a 111-es számú főút mellett füves pá­lyájú repülőtér található, amely Esz­tergom város és három társaság osz­tatlan közös tulajdona. A repüléssel és a repülőtér üzemeltetésével az Aero Club foglalkozik. Forgalma sportre­pülés, túrarepülés, valamint alkalom­szerű üzleti vagy magáncélú forga­lom, amelyet a pálya jelenlegi adott­ságai korlátoznak. A térségben mind a négy közleke­dési ág működik, ezek némelyike azonban nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyekkel hatékonyan hozzájárulna a térség fejlődéséhez. Különösen a közúti közlekedés terü­letén hiányoznak jelentős közleke­dési kapcsolatok (pl. tehermentesítő út Esztergomban, MIO-es gyorsfor­galmi út, új Duna-híd, 117. sz. főút befejező szakasza, stb). nyak és a felfüggesztése is elsőrangú. A belső tere a legjobb kialakításúra sikeredett variálható és praktikus, komfortos. A január 24-ei első darab után eb­ben az évben 30.000 Wagon R + gyár­tására van kapacitása a Magyar Suzu­kinak. Az Esztergomban tartózkodott 60 nyugati nagykereskedőtől meg­tudtuk, hogy ennek 80-85 százaléka Európába kerül és csak a maradékra számíthat a hazai vásárló. Az árát 2 millió körülire kalkulálták, de ezt még belföldön február végén hozzák pon­tosan nyilvánosságra. Erről lapunk is nyomban írni fog. Az esztergomi Jó-Dobronya Ipar­ker Kft.-nél az egyik legnagyobb bel­földi autókereskedésben juthatnak hozzá először az érdeklődők, várható­an március első felében. Jó-Dobronya György cégvezető megígérte, hogy a belföldi ellátásról három-négy héten belül már többet is megtudhatunk. Remek kisautó született ez már eddig is kiderült! (P.) A Suzuki Wagon R + Január 27-ei szánunkban a Magyar Suzuki esztergomi gyárában átadott új típusról írtunk. Az ünneplés után tudó­sítónk is próbaútra mehetett (fotónkon). Tapasztalatáról így számolt be. A Wagon R + fejlesztését Japánban végezték, ahol elnyerte a Év Autója címet. A Suzuki fonnatervezői sike­res munkát végeztek. A karakteres frontrész (motorháztető kialakítása) rendkívül megkapóvá vált, köszönhe­tően a fényszóróknak, a dinamikus orrköténynek, a kecsesre sajtolt és krómozott hűtőmaszknak, melyet díszlécekkel ékesítettek. Hasonlóan jól sikerült a hátsó csomagtartó ajtó, fonnásak a hátsó lámpatestek. Ele­gánsan egyszerű, vonzó az egész kis­autó. Főbb adatai: motor: 996 köbcenti­méteres 16 VDOHC VVT (töltőleve­gőhűtővel és turbóval), teljesítménye 7000 fordulat/percnél 70 LE, 6500 fordulat/percnél 100 LE. Hossza 3510 mm, szélessége: 1620 Ü liinítiüí mm, magassága 1700 mm, a tengely­távolsága 2360 mm, az első nyomtáv 1400 mm, a hátsó 1385 mm. A kocsi aljának szabad magassága 160 mm, a fordulókör 9,8 m. Üzem­anyagtankja 41 literes, kormányműve fogasléces. Fékrendszere rendkívül hatékony, elől hűtött tárcsafékkel, há­tul dobfékkel. Meghajtása alternatív, vagy első vagy összkerék rendszerű. Rugózását a magas színvonalon ki­alakított McPherson rendszerű és te­kercsrugó elől, míg hátul független kerékfelfüggesztés és tekercsrugó. A próbagyártás utáni tesztelés iga­zolta, hogy már alacsony fordulaton is megfelelő nyomatékot ad a motor és nem fullad le. A négyfokozatú au­tomata sebességváltó a nyomatékot az első kerekekre vagy akár mind a négyre is átviheti. A fékek normál használat esetén megfelelően hatéko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom