Esztergom és Vidéke, 2000

2000-10-19 / 42-43. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 16. SPORT-HÉTVÉGE Az Ifjúság és a sport érdekébe n Az elmúlt héten az önkormányzat Ifjúsági és Sportbizottsága Baranya István vezetésével fontos határozatokat hozott (Az ülésről lapunk 5. oldalán részletesen beszámolunk.) Döntöttek többek között a sportágak soron kívüli pénzügyi támogatásáról: a kézilabdás lányok 500 ezer, a labdarúgók 600 ezer forintot kapnak, de az utóbbiaknál a fele összeg az utánpótlásra fordítandó. Kemény rögbicsata Brnoban Szombaton hajnalban autóbusszal indultak rögbiseink Csehországba, a Bajnokok Tornája mérkőzésre. Érthetetlenül a szlovák-cseh határon másfél órát várakoztatták őket így éppen hogy megérkeztek a juniorok előmérkőzé­sére. Ezen a házigazdák 17:5-re nyertek, ám Szőllösi László tanítványai helyenként igen jól játszottak. Afelr.őttek összeállítása: Heckel, Siroki,Nóvák, Koller, Molnár A., Szőllösi, Nagy Zs., Pfeiffer, Zsugyó, Tőkei, Neuzer, Bőlvn, Szegi, Ardelán, Sujogán (játékosedző), Molnár J., Marosi, Bíró, Molnár T. Hiányzott sérülés miatt a válogatott Hock István. Az első félidőben a Vitézek RSE szinte rögbi-iskolát mutatott be, 19:17-re vezettek úgy hogy kezdetben 12:0 volt a javukra. Térfélcsere után a lengyel bíró néhány téves ítélete mindent felborított bátortalanokká váltak játékosaink és végül a cseh bajnok nyert 34:19-re. A mieink közül Koller csapatkapitány és Sujogán Károly kiváló teljesítményt nyújtott a fiatal Pfeiffert is dicsérte Neuzer elnök. Azt is megtudtuk tőle, hogy a Dragon Brno saját pályával, klubházzal rendelkezik 70 éves múltja van, és háromszoros cseh bajnok Enyhe ír a vereségre... Szombaton Magyar Kupa döntő a Szigeten A Magyar Rögbi Szövetség a Kolping-pályán rendezi hat csapat részvéte­lével az ez évi kupadöntőt Két csoportban körmérkőzés lesz, 2 x 20 perc játékidőkkel, majd a helyosztókkal folytatódik a küzdelem. A megnyitó reggel fél 10-kor lesz, a döntő 15 órakor kezdődik. Stiglmajer Gábor technikai vezető elmondása szerint népünnepély jellegű, a közönséget jól kiszolgáló rendezvény lesz. Várják a sportág barátait! Sikerek a megyei Forest Suliolimpián A megye 18 középiskolája négy sportágban vetélkedett Tatán, az edzőtá­borban. Összetettben a Szent István gimnázium a második a Dobó harmadik lett Kosárlabdában és a játékos vetélkedőben is 1. a Szent István, atlétikában 2. a Dobó, kézilabdában 2. az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépiskola. Valamennyien a Forest lábatlani cég jutalmát kapták. Vasárnap kézilabdában megyei rangadó AzEKSE Szekszárdon javuló játékkal 23:22-re nyert, az utánpótlás viszont 33:23-ra vesztett a hétvégén. Vasárnap 17 órakor a Dobóban a tatabányaiak vendégszerepelnek, az előmérkőzés 15 órakor lesz. A rangadón jól jön majd a hazai közönség biztatása. A focisták a budafokiakat fogadják Szombaton a Gázművek hazai pályán 5:2-re verte az ESC-t vasárnap a csapathoz a budafokiak érkeznek. Kora délután láthatják őket az érdeklődők Maróton hétfőn sportünnep lesz A pilismarót! sportcsarnok létesítésének 4. évfordulóján egésznapos prog­ram lesz: 10 órától kölyökcsapatok, 16 órától öregfiúk focitornája, 18 órától díszünnepség, majd ismét sporttal folytatódik a műsor. 125 éves a Keresztény Múzeum (-thó) A kettős millennium mellett van városunknak egy szerényebb jubi­leuma is: a Keresztény Múzeum megalakításának 125 éves évfordulója. 1875-ben hozta ugyanis létre - magyar és külföldi művészek egyházi témájú festményeinek felvásárlásával - Simor János hercegprímás annak a ma már világhírű gyűjteménynek az alapjait amely ma itt látható. Az akkori kollekció legértékesebb darabjait tekinthetik most meg az érdeklődők a múzeum föld­szinti termeiben. S hogy mindenki megcsodálhassa a gyűjtemény ritkán látható darabjait, a tárlat a tél végéig megtekinthető lesz. Mintegy másfélszáz művészetbarát gyűlt össze az ünnepélyes megnyitóra. Megtisztelte jelenlétével az eseményt dr. Beer Miklós, egyházmegyénk püs­pöke is. A megjelenteket Cséfalvay Pál kanonok, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója ­egykori esztergomi művészettörténész, a prímási gyűjtemény első feldolgo­zója - méltatta a Keresztény Múzeum jelentőségét, az alapító érdemeit A hercegprímási képtárból - melyet Ipolyi Arnold fejlesztett tovább - nőtte ki magát és került a híres európai egyházi gyűjtemények sorába a Keresztény Múzeum, melynek ma is értékes darabjai a tárlaton látható képek E festmé­nyekről Cséfalvay Pál ejtett befejezésül néhány közvetlen mondatot segítve az eligazodást a kevéssé ismert művek „útvesztőjében", közelebb hozva a műélvezőkhöz a hajdani művészeket - Blaast Sattlert Ligetit Lotzot Szol­datitsot, Müllert, Diezenmayert és társaikat Örömmel újságolta az igazgató, hogy ez év karácsonyára elkészül az a gigantikus méretű gobelin, mely Szent Istvánt és életművét ábrázolja, s amelyet a Bazilikában az éjféli misén láthatnak először a hívek. Ez az alkotás - amelyen jelenleg mintegy 15 fős művészcsoport dolgozik - jövőre a Keresztény Múzeum kincsei között kap majd méltó helyet Vincze László velencei festménye i (-los) Október 13-án a Szabadidőközpont aulájában nyílt meg Vincze László festőművész legújabb tárlata. A népszerű alkotó az utóbbi időben hosszabban tartózkodott Velencében, és a tőle megszokott termékenységgel, sok-sok képpel és vázlattal tért haza. Akiállító térben 22 festménnyel talOkozhattunk A megnyitón Bánhidy László művészettörténész-tanár kiemelte az akvarellek és az olajképek finoman kidolgozott emberi alakjait a sikló gondolák, a tenger csodaszép tükröződését, az épületek a hidak pontos vonalait a vibráló ház­falakat Aki járt Velencében, az felismeri a képeken ábrázoltakat San Angelo Rafaelo, Santa Maria Formosa tere, Palazzo Van Axen... Az egyetlen portré­festinény, az Elise finom olajképe már a megnyitón gazdára talált. A többi még eladó. A képek után érdeklődők a Zöldházban Kollár Hilda művészeti előadót keressék tőle minden részletet megtudhatnak. Gyógyszertári ügyelet a hónap végéig Október 20-22.: Szent István Patika Október 23.: Kerschbanmayer Patika Október 24.: Piros Patika Október 25.: Kolos Patika Október 26.: Szent Anna Patika Október 27.: Szent István Patika Október 28-30.: Kerschbanmayer Pat Október 31.: Piros Patika Köszönet az1%-ért! A Gyermekeinkért Alapítvány Kuratóriu­ma köszönet mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át, ösz­szesen 62.677 Ft-ot számukra felaján­lották. A fenti összeget az arra érdemes tanulók tanulmányi kirándulása, tábo­rozása, tanulmányi versenyek beneve­zési díja és a táncosok ruháinak beszer­zése támogatására fordítottuk. LAPUNK ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG * • * Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTItA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztő munkatárs: Szán thó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401-601. E-mail: egomesvideke@nic.bolop.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadómegblzott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 86(33)413-756 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054 HATÁRAINKON TÚU TESTVÉRLAPJAINK: HARGITA NEPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István

Next

/
Oldalképek
Tartalom