Esztergom és Vidéke, 2000

2000-09-14 / 37. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. szeptember 14. A Balassa Bálint Társaság régi és 1979-ben megújult évlapjaira korántsem jellemző a rendszeresség az elmúlt 75 esztendő során - öröm, hogy az 1994-est követő szám az érdeklődők asztalára kerülhetett. Bevezetőjében a szerkesztés gondját az újraindítás óta viselő Bárdos István idézi fel az 1994 óta történteket. Beszámol az évfordulóhoz kötődő konferenciákról (Balassa Bálint, Majer István, Liszt Ferenc), az itt elhangzottak közlése adja a gyűjtemény időrendjét, teszi akár kettőzötten „történetivé" a kötetet. Nyomukban a közben érkezett tanulmányok, a bizalom tanúságaként. Közel évtizednyi helyi kisugárzású írásokat közöl tehát „a millenniumi kötet" bizonyítékul és káprázatot növelőn a folytatás iránt. A dolgozatok zöme helyi műhelyek lámpái alatt született, igényt, törekvést és álmokat egyaránt jelöl. Az ábrándok sorába csupán az elmaradt szerkesztői és szerzői honorárium tartozik. A történeti rend először az itt meghalt költő emlékét mutatja fel: a Balassa-család eredetét a geneológiáját Pifkó Péter fürkészi, a„ lírikus „pszichobiográfiáját" Leel-Ossy Lóránt, a siker nélküli várvívás eseményeit Horváth István, a korábbiaknál nagyobb gondossággal pontosítva a végzetes sebesüjés lehetséges helyszínét. Szállási Árpád az akkor valószínűsíthető orvosi beavatkozás folyamatát értékeli. Őket követően Rónay Gábor összefoglalójában a közel száz évvel később élt Johann Dietz tábori borbélyorvos 1915-ben németül kiadott emlékiratából olvashatunk részleteket az 1686-ban Buda felszabadítására igyekvő brandenburÉvlapok gi tüzérezred zsoldosának kalandjaiból, aki az Esztergomból induló és korántsem háborítatlan dunai hajókázás, a Buda falai alá érkezés viszontagságait írta le - a kíméletlen öldöklés borzadalmait, a feldúlt vidék nyomorúságát: beszámolója mindmáig borzongató. Dietz mester zsákmányéhes zsoldosként vergődik a tőle elszántabb martalócok között, krónikája megérdemelne egy szélesebb bemutatást. Hasonlóképpen a porig sújtott Esztergomban 1701-ben folyt „canonica visitatio" iratanyaga a város templomairól, amelyet Tóth Krisztina közöl a pusztítás és pusztulás, akár a vallási türelmetlenség ekkori tanúságaként. Az eddigieknél zajtalanabbnak tűnő témákat ígér a 19. század elejének tanulmányanyaga: Horváth Gáborné a női virágnevek az idő táji hagyományát elemzi, megtoldva Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály gyűjteményéből idézett, gyönyörű keresztnevekből font bokrétával is. A századközép Esztergomának társadalmi és egészségügyi állapotait Ortutay Andrásné kutatta fel, az 1866-os esztendő fagyosszentjeinek kegyetlenségét követő ínség kárenyhítő törekvéseit, ebben a megyei segítés dokumentált folyamatait Hetvesné Barátosi Judit mindketten alapos levéltári búvárkodások után. Liszt Ferenc és a szeretett Bayreuth, egyben a magyar zeneszerző és Richárd Wagner baráti, művészi és családi kapcsolatára Hegedűs Rajmund emlékezik. Szomorúság, hogy előadásának esszévé formált változata már pusztumusz megjelenésű lett. A kedves emlékű Majer István alakját, munkásságát, nevelési elveit és utolsó hónapjait Mészáros István, Müllerné Seres Ágota, Magyar György és Németh Iván idézték fel egy 1993-ban tartott emlékezésen, az eredmény itt olvasható. Csombor Erzsébet az esztergomi honvédtemető és -emlékmű megvalósításának történetét foglalja össze, majd mintegy átmenetként Balogh Boglárka közöl részletet városmonográfiájából: az első világháború itteni napjairól. Dobay Pál ny. erdőmérnök szívszorító emlékezése és Négyesi Lajos tanulmánya villant fényt 1944/45 telének Esztergom körüli háborús eseményeire: az előző a következményekről számol be, az utóbbi a kölcsönösen hatalmas véráldozatokkal járó „német áttörési kísérlet" krónikáját eleveníti fel. A főváros ostromgyűrűjének a Pilisen át remélt feltörését sok ezer hirtelen elkapart áldozat sírhelye, gazdátlan hadieszközök tömege követte az erdőségekben, a lerombolt utak és a megkínzott falvak körül szétszórtan, a sírhalmok többnyire jeltelenül. 1956 kegyetlen őszéről Fakász Tibor „helytörténeti epizódja" szól, aki a későbbi kihallgatási jegyzőkönyvek alapján az akkori esztergomi hadosztályparancsnok, Mecséri János ezredes ekkori tevékenységét követi nyomon, a forradalom elfojtásának pusztító szándékától a nemzeti álom mártírhalált eredményező vállásáig. Jellegzetesen e századi sors ez: nyomában ártatlan és védtelen áldozatok sora, a végén az erőszak ítélete. A jámborabb irodalomtörténetet Babits Mihály két alig ismert írásának újraközlése, a Csinszkával esett kapcsolat históriája, majd Lesznai Anna Csinszkáról szóló nekrológja képviseli, és mintegy .kitekintésül" ezután Horváthy Péter színes emlékezése Esztergom 1959-1964 közötti „úszóéletére", az ez idő tájban felvirágzó sikerek hőseire. A krónikás utóbb a maga kalandozásainak korára" emlékezik 1967-1978 évtizedéből: egy korántsem szokványos peregrinációra Európa és a nagyvilág színterein. Az eseménydús vagánsélet szívderítő élvezetét kissé ugyan felhőzi a megszámlálhatatlan pontatlanság, elírás, név - és nyomdahiba, aligha öregbítve a látottak és átéltek, egyben a sorsváltó évek értékeit Az olvasói káprázatot végül ül Annales Strigoniensis - Esztergomi Évlapok 1925-1994 között megjelent számainak alapos bevezetővel és hasznos mutatóval kísért kijózanítóan érdemes repertóriuma váltja, amelyet Bárdos Istvánné állított össze, bizonyítékául annak, hogy a ritka vendégként érkező évkönyvek tanulmányai értékőrző fonásai nemcsak a helytörténet rajongóinak. Ezért sem maradhat említés nélkül az írásokat követő jegyzetek és bibliográfiák gazdag sora, nemkülönben a remekül választott reproduktív dokumentációk sorozata. Bodri Ferenc Elment az utolsó városi hajdú... A március 15-ei, az augusztus 20-ai ünnepségek érdekes színfoltja volt a díszes hajdúruhába öltözött Erős Sándor, az utolsó városi hajdú. E hónap 8-án délután nagyszámú gyászoló kísérte a szentgyörgymezői temetőbe végső nyughelyére. 1914. július 7-én Szentgyörgymezőn sokgyermekes, hat holdon gazdálkodó földműves családban született. Már gyermekéveiben magába szívta a föld szeretetét a növények ismeretét Elemi iskoláinak végeztével a szeminárium kertészetébe került, ahol megtanulta a kertészet soksok szakmai fogását 1937-ben vonult be katonai szolgálatra. Negyvennyolc hónap alatt bejárta a Felvidék a Kárpátalja tájait, városait 1940-ben szerelt le, és feleségül vette egy szenttamási iparos család lányát Varga Rózsikát. Sajnos, a fiatalok boldogsága nem tartott sokáig, mert ismét behívták, de szerencsére novemberben már leszerelhetett 1942-ben a Városházán a polgármester hajdúja lett. De 1944 tavaszán újra be kellett vonulnia, és a Kárpátokban - mint tizedes - egészségügyi járőrparancsnokként teljesített szolgálatot. Megsebesült de felépülése után hazaszökött Szentgyörgymezőre. Visszakerült a Városházára, és altisztként szolgált. Az új rendszer azonban megszüntette ezt a beosztást, és ekkor a vasúthoz ment dolgozni. Elvégezte a raktárkezelői tanfolyamot, és a lábatlani állomásra került raktárosnak. Nyolc évi vasúti szolgálat után 1974-ben ment nyugdíjba. Szabad idejükben feleségével együtt művelték kis földecskéjüket felépítették a Berényi Zsigmond utcában családi hazukat. Két fiút és két lányt neveltek fel, mindegyiknek kenyeret, szakmát adtak a kezébe, majd gyönyörködtek unokáikban. Rózsika 1988-ban meghalt Sanyi bácsi - immár egyedül - naponta kerékpáron járt a határba. Nyugdíjazása évében alakult Szentgyörgymezőn a Kertbarát Kör, amelynek alapító tagja volt Rendszeresen eljárt a hétfői összejövetelekre, részt vett a közös kirándulásokon. Már télen elkezdett készülődni az augusztus 20-ai terménykiállításra, ahol szebbnél-szebb zöldségféléket gyümölcsöket és különleges virágokat állított ki, amelyekkel rendszerint értékes helyezéseket ért el. Ismerte és termesztette a gyógynövényeket Olyan volt mint valamikor a szentgyörgy mezői füvesasszonyok: szívesen adott tanácsokat a gyógyfüvek alkalmazásához. Évente megtermelte 8-10 hektó borát, különösen az általa népszerűsített török szőlőből préselt ízletes rosét. A Kertbarát Körben évente megrendezett házi borversenyeken rendszerint az elsők között végzett. 80. születésnapján a Kör örökös díszelnökévé választották. Féltve őrzött díszes hajdúruhája ma már múzeumi tárgy, de ha nézzük, Sanyi bácsit képzeljük bele kackiás magyar bajuszával. üreg huszár, pihenj! Isten Veled! Bélay Iván