Esztergom és Vidéke, 2000
2000-07-20 / 29-30. szám
2000, Június 20. Esztergom és Vidéke 5 ÁTADTÁK A KÖRFORGALMAT Meggyes Tamás polgármester beszédéből A rómaiak óta tudjuk, mennyit számít egy ország, egy település életében, hogy jó közlekedése legyen, hogy jól látható utakkal rendelkezzen. Az egykor ezen a tájon honos latinok vetették meg - oly' sok településen, így Esztergomban is - a közlekedés alapjait. Strigonium azidőtájt fontos és forgalmas állomás volt: itt találkoztak a vízi- és szárazföldi utak. A későbbi századokban a néhai főváros és utóbb egyházi székhely a szó szoros értelmében a rómaiak által megkezdett úton haladt, bővítve és gazdagítva a királyváros közlekedését. Idővel, ahogy a történelem kényszerítő erői folytán csökkent a város politikai és gazdasági jelentősége, úgy szűkültek be a közlekedés-fejlesztés lehetőségei is. Az utóbbi ötven esztendőben pedig - főként az ismert politikai okok miatt - szinte alig jutott Esztergomnak útfejlesztésre. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a rendszerváltás óta is alig-alig történt a városban komolyabb útépítés, Esztergom árvízvédelmének fejlesztésére semmilyen központi támogatást nem kaptunk, a magunk ereje pedig mindehhez kevés. Mindez annak fényében különösen méltánytalan, hogy Esztergom polgársága az elsők között csatlakozott a Bős-Nagymarosi Vízlépcső megépítése ellen tiltakozókhoz, akiknek mozgalma, mint tudjuk, sikerrel járt. Ebből az ügyből a város újra csak vesztesen került ki, egyike volt azon településeknek, ahol a tájrehabilitáció teljes egészében elmaradt, és az árvízvédelem sem nyert megoldást. Az elmúlt évek negatív tapasztalatai után bízunk benne, hogy a Mária Valéria híd megépítésével egyidőben végre egy átgondolt tervezés keretében a város érdekeit szem előtt tartó és az árvízvédelemmel kapcsolatos problémákat orvosolni tudó levezető út megépítésére kerül sor. Öröm számunkra, hogy a közelmúltban Kertváros gyarapodott négy úttal, most pedig Esztergom lett gazdagabb egy biztonságos, a modem igényeket kielégítő és szemre is tetszetős körforgalommal. Különösen örvendetes tény ez annak fényében, hogy az útépítés a legdrágább beruházások közé tartozik, a városra ez mégsem rótt elviselhetetlen terheket, hiszen jelesül ennek a csomópontnak a költségeit nagyobb részben az állam állta. Legszebb reményeim szerint mindebben a kormányzat és a szaktárca azon gesztusa is tetten érhető, hogy felismerték: Esztergomban elodázhatatlanok a közlekedés-fejlesztési és árvízvédelmi beruházások. Több mint egy évezred elteltével Esztergom újra virágzó, pezsgő életű és jól közlekedő város lehet. Ezzel a csomóponttal fontos lépést tettünk abba az irányba, hogy Esztergom ne „egyutcás" város legyen. Ez a körforgalom európai színvonalú közlekedést biztosít három nagy forgalmú út találkozásánál. Leginkább az itt lakók tudják, mennyi problémát okozott a Rudnay téri kereszteződések forgalma. (...) Úgy gondolom, mindennek vége, és a most átadásra kerülő körforgalom minden esztergomi és minden errefelé közlekedő megelégedésére szolgál majd. S ha már a rómaiakkal kezdtem, hadd fejezzem be velük. Marcus Aurelius, a filozófusként is nevet szerzett római császár írja Elmélkedések című művében: „együttműködésre születtünk, akár a kezek és a lábak, vagy az alsó és felső fogsor." Szeretném azt gondolni, ez valóban így is van, és az esztergomi közlekedés kapcsán a képletes és tényleges fogsorok nem csikorogni, hanem mosolyogni fognak. Kedves Esztergomi Polgárok! Ezúton szeretnék köszönetet mondani a sok-sok havi türelmükért, hogy elviselték azokat a kényelmetlenségeket, melyek egy ilyen építkezéssel szükségszerűen együtt járnak. Köszönöm a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht. kezdeményező készségét és közreműködését a csomópont létesítésében; köszönöm a kivitelező, aHoffmann Építőipari Rt. munkáját. Kérem, élvezzék a körforgalom nyújtotta előnyöket, de ne felejtsék el bekapcsolni biztonsági övüket! Sajtótájékoztató A Hősök terei körforgalmi csomópont július 12-ei ünnepélyes átadása után Nógrádi László közlekedési miniszter sajtótájékoztatót tartott a Városháza nagytermében. A szervezők jóvoltából először írásos anyagból tájékozódhattak az érdeklődők az építkezés fontosabb adatairól, majd Nógrádi László válaszolt a feltett kérdésekre. Néhány fontosabb adat a körforgalmi csomópontról: az építkezés beruházója a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht., valamint Esztergom város önkormányzata, tervezője a budapesti Tura Építőipari Kft., kivitelezője a zalaegerszegi Hoffmann Építőipari Rt. A körpálya külső átmérője: 50 m, szélessége: 8 m. Összesen 8525 négyzetméter aszfalt- és 1319 négyzeünéter kőburkolat készült el, a megépült csapadékcsatorna hossza 946 in, az ivóvíz-vezeték hossza 542 m, összesen 1940 méternyi elektromos vezetéket és 336 m telefonkábelt fektettek le az építők. A munkálatok teljes költsége bruttó 147.640.180 forint. A további útfejlesztéseket futató újságírói kérdésekre válaszolva a miniszter kijelentette: nemcsak Esztergom, de az egész ország úthálózata elmaradott. Tervek készültek a korszerűsítésre, de a megvalósítás üteme még bizonytalan. Az Esztergomot a fővárossal összekötő gyorsforgalmi útról a miniszter nem nyilatkozott, szerinte a meglévő két út - a 10-es és a 1 l-es - egyelőre ki tudja elégíteni az igényeket. Fejlesztés a következő években elsősorban az M3-as és az M5-ös autópálya vonalán és az ezeket összekötő MO-ás körgyűrűn várható. Nógrádi László szerint az esztergomi útfejlesztést egyelőre a Mária Valéria híd építésének kell alárendelni, a híd forgalmát kell megfelelő módon elvezetni. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy egyrészt az építkezéssel párhuzamosan a város árvízvédelmét is meg kell oldani, a felépült hídon pedig mindenképpen korlátozni kell a nehéz járművek forgalmát. Véleménye szerint e korlátozás alól egyedül a Dunakanyarba irányuló kiránduló buszok kaphatnak felmentést. Bejelentette a miniszter, hogy az ősz folyamán a szlovák közlekedési miniszterrel együtt Esztergomban kívánják ünnepélyes keretek között átadni a megbízólevelet a híd megépítésére kiírt pályázat nyertesének. Sz.B. „Játszani is engedd..." Július 14-én kora délután átadták használóinak, a kornyék gyermekeinek a Máltai Játszótér Program új játszóterét a Kőrösy utcában. A mintegy 27 millió forintos költséggel felépített és üzembehelyezett impozáns, modern létesítmény ötletes, újszerű játékokkal, az ügyesség fejlesztésének számos korszerű eszközével várja ezentúl az érdeklődőket. Az avatási ünnepségen Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere mondtak rövid beszédet, majd Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjának vezetője mutatta be a gyerekeknek az új létesítményt. A Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete gondoskodik a játszótér zavartalan üzemeltetéséről, alkalmanként gyümölcsökkel, süteményekkel kedveskedik a gyermekeknek, sót a kölcsönözhető játékok bővítésére is gondolnak - tudtuk meg Nemeskéry Edvinnétői, a máltaiak helyi vezetőjétől. A játszótéren jól berendezett épület is van, így akár esős időben is igénybe lehet venni a létesítmény szolgáltatásait. Kutyák bevitele, dohányzás, rongálás és szemetelés tilos. Játszani viszont korlátlanul lehet. Ahogy a polgármester és a helyettes államtitkár szavaiból megtudtuk, ez a játszótér egy része csupán a Családügyi és Szociális Minisztérium családsegítő akcióinak. Nemrég indult be városunkban a kábítószermegelőző program, és szervezés alatt áll az idős, magatehetetlen, beteg emberek segító-háló/.atának kiépítése is. -thó