Esztergom és Vidéke, 2000

2000-06-22 / 25-26. szám

8 Esztergom és Vidéke 2000. Június 22. SPORT -HETVEGE ismét bajnokok a Vitézek! Vasárnap délután a fővárosban a Csömöri úti sporttelepen játszották a rögbi I. osztály rangadóját Az esztergomiak összeállítása: Heckel, Hock, Siroki, Koller, Nóvák, Molnár A., Szőllősi, Nagy Zs., Pfeiffer, Sujogán, Szegi, Neuzer, Molnár J., Bőhm, Kosztonyák, Marosi T., Zsugyó. (Ardelán sérülés miatt hiányzott.) A zágrábi Garcz vezette a végig nagyiramú kemény mérkőzést, amelyen a félidőben a mieink 10:0-ra vezettek. A második játékrészben az Elefántok megnehezítették az esztergomi támadásokat, a végeredmény így 18:7 lett. Ezzel az eredménnyel ismét bajnokcsapat a Vitézek (fotónkon), második a Budapesti Elefántok, harmadik a Százhalombattai Bátor Buldogok. Esztergomból négy busszal utaztak a szurkolók, határtalan buzdításukkal remek hangulatot teremtettek. Gratulálunk a bajnokcsapatnak és mindenki­nek, aki e sikerért valamit is tett! Suzuki a kispályások élén A sportcsarnokban félidejéhez ért a kispályás focibajnokság is. Az utolsó forduló nagy meglepetéseket hozott, minek következtében várat­lanul a Suzuki gyár csapata került az élre. Érdekesebb eredmények: Pedagógusok - Vámhivatal 1:0, Csonttörők ­Horváth Agro 2:0, Szarkák - GÖPAHungária 6:1, Földmérők -FC Devil 15:0, Suzuki - Golfkert 3:2. A tavaszi sorrend: 1. Suzuki (23 pont, 32:15 gólarány), 2. Szarkák (22, 52:19), 3. GÖPA Hungária (22,41:16), 4. Csonttörők (19, 20:14), 5. Földmé­rők (17,42:22), 6. Pedagógusok (17, 29:32). Góllövőlista: Déri Csaba (26), Karcagi Pál (24), Szarvas László (10). Leitner József kitüntetése Az Ifjúsági és Sportminisztérium dísztermében a közelmúltban vette át Leitner József tanszékvezető testnevelő tanár a Kaposi-díjat. Kétévente kerül sor a Kaposi Sportalapítvány ünnepi eseményére, amikor a volt tanárra emlékezve a jelenkor kiválasztottját díjazzák. Leitner Józsefet, a tanítóképző testnevelő tanárát, városunk szülöttjét a sportéletben jól ismerik. Az egykori István gimnázista úszott, vízilabdázott, majd a Testnevelési Főiskolán diplomázott. Tanári pályája Cegléden indult, majd a Központi Sportiskolában a nehézatletika szakág vezetője lett. 1981-től a Magyar Súlyemelő Szövetség szakfelügyelője, 1986-tól a Magyar Diáksport Szövetség titkára. Tagjai sorába választotta a Magyar Olimpiai Bizottság, majd 1993-ban hazajött szülővárosába, s a főiskolán oktatja a pedagógus-je­lölteket. Következetessége, szigora legendás, alapító elnöke az Esztergomi Úszó Klubnak. Méltán választották a Kaposi-díjra. Gratulálunk! Természetjárás a Duna túloldalán Június 25-én újabb túrára hív a Meteor Természetbarát Egyesület. Ezúttal Nagymaros - Kövesmező - Torökmező - Malomvölgy - Zebegény útvonalon teljesítenek 15 km-t. Indulás vasárnap reggel a 6.50-es visegrádi járattal. Részvételi díj 220 forint. Túravezető Csombok Ferenc, előzetes jelentkezés Bertnáth Lászlóné szakosztályvezetőnél a 415-440-es telefonszámon. SPORT-HETVEGE Triatlon: Bajnoki és nemzetkőzi sikerek Június első hetében Tiszaújváros adott otthont a triatlon sportolók hazai csapatbajnokságának, majd az azt követő váltó Európa Bajnokságnak. Az Esztergomi Triatlon Klub serdülő csapata (300 m úszás, 8 km kerékpározás és 2000 m futás távon) országos bajnok lett. A csapat tagjai: Turcsányi János, Baksza Attila, Miavecz Máté, Hajnal Péter, idejük 27 perc 12 mp. Nekik együtt kellett teljesíteni a távot, nem szakadhattak le egymástól. Különösen a kerék­pározásban elért 42,6 km-es átlaguk fantasztikus erőállapotot mutatott. Ma­gabiztosan előzték meg a tiszaújvárosiakat (27 p 51 mp), valamint a soproni­akat (29 p 10 mp). A váltó Európa Bajnokság során az ifjúságiaknál (500 m, 12 km, 3000 m) az aranyérmet Oroszország, az ezüstérmet Ausztria, a bronzot Magyarország nyerte. A magyar csapat tagjai: Rendes Csaba (Esztergom), Kovács Tamás (Tiszaújváros), Esküdt Roland (Kistarcsa), idejük 1 ó 54 p 57 mp. (Felvételük a célbaérkezéskor készült.) Bajnokságot nyertek a magyar serdülő és ifjúsági lányok, valamint serdülő fiúváltóban a B-csapat. A serdülő A-csapat (az esztergomi Turcsányi, a tiszaújvárosi Hajdú és a kistarcsai Pócsai) a vezető helyről az esztergomi fiú kerékpárütközése után a 6. helyre szorult. (A sérült kerékkel Turcsányi 26 km-es átlagot ment.) Karate kick-box: Értékelés A Zrínyi Miklós vezette karate kick-box sportágban megtartották a féléves értékelést. Ebben az időszakban 15 versenyen indultak és összesen 43 érmet szereztek. A legeredményesebbek: Molnár Mónika (gyermek), Pruzsinszky Ivett, Grósz Tamás (junior), valamint Poropszki Krisztina és Hudoba Tamás (felnőtt). Evezős Budapest Bajnokság Csepelen a Duna-ágban rendezte meg a Budapesti Evezős Szövetség ezévi nyílt bajnokságát. A versenyen 17 sportegyesület mellett hat egyetem és négy középiskola is indult. Az Észtergomi Evezősök Hajós Egyletének sportolói két bajnoki címet szereztek: Kovács Simon Andrea és Putz Réka (serdülő női kétpárevezősben) és Dorl Gergő (fiú egypárevezősben). Edzőjük Mármarosi János. Az iskolai szünet kezdetével evezőseink napi két edzéssel készülnek a szegedi OB-re. LAPUNK ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztő munkatárs: Szánthó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401-601 Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kíadómegbtzott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 06(33)413-756 Honoráriumot kizárólag a megrendelt Írásokért fizetünk! Közlésre géppel írott, azonosítható névvel ós lakcímmel ellátott kéziratot fogadunkel. A rövidítés jogát fenntartjuk. A sajtótörvény előírásait figyelmen kívül hagyó cikkeket nem közöljük. Nyomda: D-PRINT — HU-ISSN 0864-7054

Next

/
Oldalképek
Tartalom