Esztergom és Vidéke, 2000
2000-06-22 / 25-26. szám
6 Esztergom és Vidéke 2000. június 22. RÜ^ WA-. VÚWOWÚX Nemere István REJTEKUTAK 55. Álomház Régebben csak elalvás előtt láttam - ma már világos nappal is előjön. Nem kell becsuknom a szememet, hogy igazán lássam. Az álom azzal kecsegtett, hogy bármikor valósággá lehet. De talán ez is csak álom? Hatalmas területet látok mindig, amely mindentől távol áll. Nagy mező közepén legfeljebb néhány fa árválkodik, mintha sejtené, nem lesz itt maradása. A közelben nincs műút, nem épül gyár, nem rendeznek zajfesztiválokat. Itt csak csönd van, amit nem fog megzavarni egy sztráda vagy lakótelep. Talán kényelmetlen is megközelíteni. Hegyoldal vadítja a tájat - nem baj. így lenne jó. Ott épülne fel az a csupa napfény, csupa öröm ház. Amilyen még nem épült errefelé soha, és talán másutt sem. Átlátszó cseppkupolák, egymáshoz ragasztva. Kékes medencében csillan a víz. Valahol kavicsos úton surrannak az autó kerekei. Itt csak ez a jármű csapna zajt, és néha a vendégeké. A csönd annyira része lenne a háznak, hogy amint felnőnek körülötte a fák, erdőnek tetszene maga is. Mert nyári erdő kell télen is. Örökzöld fák és cserjék, bokrok, így a hó alól is zöldellnek, örvendeztetik a szemet. A lomboserdő reménytelenül csúnya szokott lenni, a meztelen fák kétségbeesve nyújtják fel ágaikat. Mintha panaszukat egyenesen az égnek címeznék. Nagy raktárak lennének a házban, ahol ősszel - mint egy kaptárban - gyűlne az élelem. Es mindaz, amire hónapokon át szükség lehet. Ha akarjuk, bezárkózhatunk és nevetünk a világon, amely küszködve próbál előre haladni. Itt megállíthatjuk az időt, de nem azért, hogy elmaradjunk a világtól. Hanem hogy az az idő a miénk maradjon. A ház önellátó lenne mindenben. Ha kell, saját áram vagy gáz, saját víz vagy meleg áramlana falai közé. Nem függeni senkitől és semmitől - van-e ennél szebb idea? Akkor is, ha csak idea és nem valóság. Sűrűn lakott világunkban akadnak még olyan helyek, ahol szívesen laknék. Ahol megépíteném végre azt a fészket, amelyre tudat alatt már gyermekként is vágytam. De hogy ez a vágy üyen erős bennem, csak évtizedekkel később derült ki. Most meg mindinkább erősöd ik... Képzeletem elragad. Már abban a házban vagyok. Hajnalban ezer madár dalára ébredek. Füttyentek a kutyámnak, aki szívesen rohan velem. Körbejárjuk a birodalmat. Vagy egy órán át tart lassú szemlélődésünk, nem sietünk. Hisz meg kell néznie a kerítés minden méterét, az új madárfészkeket, a lehullott tobozokat. Olykor könnyű kézzel vizet adni a szenvedő-száradó földnek, megigazítani ezt, azt. Felvenni a letörött faágat, menteni fiókát vagy sünt, és nem taposni meg a füvet, a virágot. Ugyanígy estefelé is lehetne tenni egy sétát. A világról elég tudni, hogy ott van valahol, a látóhatáron túl. Legyen ott, és adjon nekünk békességet. Álmomban már ott sétálok. A ház felmagasodik, modern és mégis kellemes, szép. Falai között biztonság és meleg vár rám. Ahol minden működik. Csak a szeretet lüktet benne, de az szinte láthatóan. A ház, amelyről mások legendákat mesélnek majd, mert olyan jól érezték magukat. És ahol én is az lehetek végre, aki valahol vagyok ott belül. De ezt még magamnak sem mutathattam meg - eddig. Az álomház vár rám valahol. Csak az a kérdés, jut-e idő rá, hogy megleljem? MINDENNAPI KENYERUNKERT! Az aratás A búzaszenlelésen (Márk napján, április 25-én) a szentgyörgy mezőiek is Isten áldását kérték, hogy bő aratásuk legyen. Mise után körmenet vonult a legközelebbi búzatáblához, ahol a plébános imádkozott és megszentelte a búzát. A hívők egy-egy búzaszálat tettek imakönyvükbe. Az idén a millennium alkalmából április 30-án országos ünnepségként rendezték meg a szentelést, amelyet dr. Beer Miklós segédpüspök fényes papi segédlettel celebrált (fotónkon). Az aratást általában Péter-Pál napján kezdték. Előtte az érett rozsból több kévére valót learattak és a kalászból - ponyván vagy döngölt földön - cséphadaróval kicsépelték a magot. (A cséphadaró egy hosszú nyélből és a bőrszíjjal rákötött kb. 60 cm hosszú farúdból áll, melyet megforgatva rácsaptak a földre terített kalászokra. Az így kicsépelt rozsszalma a zsúp, ezt régen házak és egyéb épületek tetőfedésére, aratáskor pedig kötél készítésére használták.) Ha a gazda egyedül, családtagjaival nem győzte az aratást, segítségre szorult. Aratócsoportok (bandák) alakultak, amelyek bérmunkában vállalták az aratást. A banda egy-egy kaszásból, ugyanannyi marokszedő asszonyból (lányból), kötélteregető és vízhordó gyerekből állt Néhány banda több gazdánál is elvállalta az aratást, sőt - különösen az első világháború előtt - a Felvidékre is elmentek, ugyanakkor a Felvidékről is jöttek - főként szlovákok - az Alföldre aratni. Rendszerint az őszi árpa aratásával kezdték. Reggel, miután a gazda által kínált aratópálinkát megitták, mentek a gabonatáblára. A kaszások rendet fogtak és vágták a gabonát A kaszára szerelt kaszagajmó (rendfogó villa, takaró), rendre döntötte, a marokszedő sarlóval marokra szedte és a kötélteregető által lerakott zsúpkötélre fektette. Ezután valamelyik kaszás a kévekötőfa segítségével összekötötte a kévét. (A kévekötő fa egy 50-60 cm hosszú, 4-5 cm vastag fa, melynek egyik végét kihegyezték, a másikat átfúrták és szíjat fűztek át rajta. A kévekötő a szíjhúrokat a csuklójára fűzte, így nem eset le a kezéről, amikor a zsúpkötelet kötötte. Összehordtak a kévéket, és a gabonatáblán félkeresztbe rakták. A félkereszt 12 kévéből állt tetejére a 13-ot a „papot" tették. Ennek az volt a rendeltetése, hogy lefogja az alatta lévő kévéket. A papot mindig kalásszal a szélirányba tették, hogy a szél ne kuszálja össze a kévéket Egy kereszt két félkeresztből, azaz 26 kévéből állt Az aratáskor csizma, bőszárú fehér parasztgatya, fehér ing, szalmakalap volt a viselet. A marokszedő könnyű szoknyát hosszú ujjú blúzt viselt, hogy karját ne szúrja össze a szalma, fejét kendővel védte a tűző nap ellen; lábbelit (cipőt) viselt, mert a tarlón mezítláb nem lehetett dolgozni. A gyerekeknek mindig azt mondták: „Gyerek, csúsztasd a lábad, akkor nem szúr a tarló". A vízhordó gyerekek agyagkorsóban hordták a hűs vizet és az aratók a korsó fogóján lévő „csecsen" keresztül kortyolták. A második világháború után már kévekötő aratógépeket alkalmaztak, majd megjelentek a kombájnok. Bélay Iván FELHÍVÁS! Az elmúlt időszak száraz időjárása, illetve az emberi gondatlanság, felelőtlenség következtében jelentősen megnőtt az avar-, a parlag- és az erődtüzek száma Emiatt a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal egyeztetve elrendelte az országos tűzgyújtási tilalmat. Eszerint az ország területén lévő erdőkben az erdők határától számított 200 méteren belül - beleértve a kijelölt tűzrakó helyeken is ületve a közút és vasút menti fásításokban tilos a tűzgyújtás, a parlag- és gazégetés. Felhívjuk a köz- és a vasúton utazók figyelmét hogy a járműablakon ne dobjanak ki égő dohányneműt! Kéljük az erdőben kirándulókat, égő dohányneműt ne dobjanak el, illetve annak eloltásáról minden esetben gondoskodjanak. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el! Kertész Sándor tü.alezredes, parancsnok
