Esztergom és Vidéke, 2000
2000-03-23 / 12. szám
2000. Március 23, Esztergom és Vidéke lllll^^^Mll 11 Prof. dr. Leel-Össy Lóránt elnyerte az „Orvostudományok doktora"címet! A napokban kaptuk a hírt, hogy városunk neves tudósa sikerrel védte meg akadémiai doktori értekezését. Amikor e jeles eseményhez gratuláltunk, egyben megkértük, mondja el, milyen témával foglalkozott értekezésében. Igen nehéz feladat egy akadémiai doktori értekezés témáját a Jaikus" olvasó számára úgy ismertetni, hogy megértse. Az „orvostudományok doktora" cím elnyeréséhez többéves, néha évtizedes hazai és nemzetközi hímevet is elnyerő kutatási munka szükséges. Ezt hazai és külföldi szaklapokban már megelőzően közölni kell. Témám részben alap, részben alkalmazott, azaz klinikai kutatómunkának számít Másfélezer agy és idegsebészeti műtéttel eltávolított daganat szövettani feldolgozásáról van szó, ami egy bizonyos, az öregedéssel kapcsolatban az agyban jelentkező „keményítő-szerű golyók" vizsgálatára irányult. Igen sok festési és egyéb módszenei, elektromikroszkóppal, pásztázó elektronmikroszkóppal történtek a vizsgálatok Ezek bizonyos sejtek cukor-anyagcseléjével, a cukor felhasználási zavarával vannak kapcsolatban. Köztudott hogy az agy éppen úgy, mint más szervek az öregedéssel különböző változáson mennek át Ritkulnak az idegsejtek, meszesednek az agyat ellátó erek, és megjelennek egyes sajátos képződmények. Ilyenek például a ma sokat emlegetett Alzheimer-kórra jellemző szenilis foltok, idegsejt-elfajulások és a most vizsgált „keményítő-szerű golyók". A kor előrehaladásával és bizonyos betegségek következtében ezeknek a száma szaporodik. Tehát minél öregebb valaki, annál több ilyen „golyó" jelenik meg egyes agyterületekben, amelyek megzavarják a normális agyműködést Érdekes volt az, hogy az agyi érbetegségek idült formájánál már jóval fiatalabb korban is nagy számban fordultak elő ezek. Ugyancsak sok üyen „golyó" jelent meg akkor, ha más betegség pusztította a normális agy- és gerincvelő szövetét Mivel ezek - a vizsgálatokból következően nem az idegsejtekben keletkeztek, mint az Alzheimer-kóros elváltozások, hanem az agyszövet ún. támasztó, idegsejteket tápláló sejtjeiben (glia-sejtek) éspedig leginkább az agyi erekkel kapcsolatban, ezért nem okoznak érszrevehető klinikai tüneteket hanem csak jelzik, hogy valamilyen idegszöveti lebontási folyamat történik. Egyes betegségeknél tehát jellemzőnek tekinthetők ugyanúgy mint az öregedésnél. Előfordulásuk számszerű kimutatása tehát mindezekkel a betegségekkel és az öregedéssel kapcsolatban érdekes adatokat szolgáltattak. Különleges lelet volt az, hogy az elsődleges - azaz idegszövetből kiinduló - agydaganatokban és az említett támasztó, pótló sejtek burjánzásánál (pl. agysérülés utáni hegben) nem alakulnak ki ezek a sajátos keményítőhöz hasonlító anyagból származó „golyók". A kutatási munka tehát nemcsak az eredetüket, kémiai tennészetüket, előfordulási helyüket és számukat derítette fel, hanem azt is, hogy képződésük ellentétes a sejtek daganatos burjánzásával, ami esetleg hasznosítható lesz a daganatkutatásban is. Jelentős felfedezés volt az is, hogy a „golyók" egyes helyeken való igen nagyszámú képződése másodlagosan az érintett agyszerkezet működési zavarát fokozhatja. Ismeretes például az, hogy idős korban a szaglási érzés csökken. A kutatás egyik része többszáz szaglóideg vizsgálatával igazolta azt hogy a szaglópályában töménytelen mennyiségű „keményítő-szerű golyó" található viszonylag fiatal korban is, ami magyarázhatja a szaglás finomságának a csökkenését. Remélem, hogy ezt az igen hosszú éves és részletes kutatómunkát amit a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Bizottsága nagyra értékelt a laikusok számára valamennyire érthetővé tette. Szubjektív megjegyzés lehet az, hogy egy ilyen munka igen sok időt vett igénybe, és segítő munkatársak is szerepeltek benne. Miskolcon dr. Török Pál docens, Tatabányán dr. Kindler Miklós lehetővé tették, hogy az általam vezetett agykutatói laboratóriumban hosszú évekig dolgozhattam. Természetesen az asszisztensnők, fotósok, számítógépes szakemberek is közreműködtek a kutatás dokumentálásában. Mindezért nekik itt is hálás köszönetet mondok, éppen úgy mint Feleségemnek, aki nyugodt körülményeket teremtett ehhez az óriási munkához. Az Esztergom és Vidéke az újévben néhány olyan cikket közölt amelyek számos gondolatsort indítottak el bennem, mint esztergomi értelmiségi polgárban. A problémakör nagyon széles, ezért jelenleg csupán néhány vázlatos észrevételre van lehetőség. A lap első számában dr. Paskai László bíboros-prímás, érsek úr nyilatkozta, hogy az emberiség sorsát elsősorban nem a vüágtörténelmi események, és az emberek határozzák meg, hanem Isten végtelen bölcsessége. Végső soron ez az igazság - azonban Jézus egyszer azt mondta a tanítványainak: „Az én atyám országa bennetek (egyes fordítások szerint közöttetek) van." Más helyen, a talentumok példázatában Jézusnak olyan értelmű tanítása olvasható ki, hogy kötelesek vagyunk a kapott talentumainkat a krisztusi tanításoknak megfelelően hasznosítani, nemcsak beszélni róla Amikor az Emberfia Pilátus előtt állt a helytartó egyik kérdésére így válaszolt Jn azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. Pilátus (gy válaszolt: Mi az igazság?" (János 18, 37-38) Húsz évszázad állt a kereszténység rendelkezésére, hogy a kérdésekre adandó választ legalább megközelítő módon megfogalmazzuk. Erre a kérdésre ugyanis Püátus nem kapott választ és közel kétezer év történelmi tapasztalatai után mi, mai keresztények sem tettünk kellő erőfeszítést a tiszta, sallangmentes és egyértelmű igazságok kutatására és kimondására. Arra ugyanis, hogy a mindenkori társadalmi viszonyok között hogyan kellett volna - vagy kellene - a gyakorlat aprópénzére váltani az örökérvényű krisztusi igazságokat. (Egy-két eset előfordul persze, például Albert Schweitzer leírt munkái es személyes példamutatásai, de ezek elenyésznek a hitetlenség tengerében.) Az elhanyagolás oka az, hogy Jézus mondatának második részét a hívők, különösképpen pedig az egyház vezetői közül néhányan elfelejtik: „aki az igazságból való, hallgat az én szavamra". Gondolatok a „varázslabda" okán A kereszténység harmadik évezredének küszöbén II. János Pálhoz hasonlóan célszerű lenne az értelmiségnek is tüzetesebben megvizsgálni, hogy vajon hallgattunk-e régen és hallgatunk-e ma az Emberfia szavára a szürke hétköznapok során, mindennapi tevékenységünkben, túl az ünnepnapok többé-kevésbé szépre csiszolt mondatain? Az emberi társadalom legnagyobb problémájahárom szóban foglalhatóöszsze: Hitetlenség és tudatlanság. Esztergom társadalmában, mint cseppben a tenger tükröződnek a fenti problémák. Maradjunk néhány gondolatra az időközi választások és az elit kapcsolatánál. Ez a témakör néhány lényeges kérdés feltevését indukálja: * Milyen városi elit az, amelyben nincs annyi kritikai és önkritikái érzék, hogy a „képzett hatalomért" kilencen voltak képesek jelöltetni magukat a legutóbbi választáson, ígéretekkel elhalmozva a város lakosságát? * Milyen szintű az elit amely hagyta önmagát és a kapcsolati körébe tartozókat is megtéveszteni évek keserű tapasztalatai után? Nem volt ereje a város élére állva meghatározni a helyes utat, a jó megoldást de van ereje a többszörösen elgondolkodtató eredménytelenség után másokat hibáztatni? * A következmények a maguk törvényszerűségei alapján hozták magukkal a kudarcot. Nemcsak a városét, hanem a maguk kudarcát is, holott elsősorban elit mivoltukból kifolyóan lennének felelősek másokért is. Gondoljunk a „városatyák" testületi ülésein tapasztalható magatartásra, amelyben a fő hangsúly az egymás-ellenességben és nem a választóikkal szemben vállalt felelősségben jelenik meg, megfeledkezve ez ügyben tett esküjükről is. * Most az újabb megmérettetés során miért lett még erőszakosabb a hatalomért dúló harc és vált ismét a közérdek felett meghatározóvá a pártoskodás? Milyen elit az, amelyik mások igaztalan hitelrontásával, vagy utcasarki módszerekkel terelgeti a maga érdekszférájába a megtéveszthető gyér számú választókat? * Hogyan fér össze az egyeüen jogos kritériummal, az alkalmassággal az a kívánság, vagy az arra való felhívások, hogy esztergomi legyen a polgármester? * Ha már ennyire alapvetően meghatározó az Esztergomban lakás, akkor miért jelöltek parlamenti képviselőnek budapesti lakost? Nem lett volna Esztergomban egyetlen alkalmas és hozzáértő személy erre a feladatra? * Hogyan engedhette meg a város elitje, hogy a magyar ezeréves kereszténység székvárosát Esztergomból Budapestre helyezzék? * Mi az oka annak, hogy hozzáértő és értékes emberek nem tudnak Esztergomban gyökeret verni (néhány esztergomi szerint az, hogy az illetők modern szeinlélete, hozzáértése, szervezőképessége fenyegeti a bebetonozott érdekszférák tagjainak a monopóliumait). * Mi az oka annak, hogy az eszteigomi polgárok elenyésző hányada megy el a szavazásokra? A politikai tudatlanok szerint a polgárok érdektelensége, holott ez csak következménye valaminek. A fenti kérdések mindegyike külön tanulmányokat érdemelne. A városban, az önmagát vezető elitnek tekintő szűk csoport alakítja ki a legfőbb kérdésekben szükséges döntéseket. Úgy tűnik, hogy nem ismerik eléggé a demokrácia gyakorlati szabályait, a városi polgárság bevonásának módszereit. A város társadalma nem egységes, szétszakadozott A nép, az istenadta nép már egyáltalán nem bízik a vezetőiben, kiábrándult mindenből, {jártból, szakszervezetből, izmusokból, és a többség nem tartja szellemi vezetőjének sajnos a történelmi egyházakat sem. Nem igaz, hogy az embereknek nincs igényük szellemi támaszra. Ennek élő bizonyítéka a többtucatnyi szekta, amelyek létezése abból fakad, hogy a történelmi egyházak vezetői és hívei nem tudják, nem tudjuk a modern világ változott körülményeinek megfelelő módon megszólítani az embereket. Természetesen vannak kivételek, néhányat közülük ismerek is, a nevüket azonban az ó érdekükben nem kívánom leírni. Számuk azonban nagyon kevés és hangjuk nem jut el a széles tömegek közé. Az Esztergom és Vidéke prof. dr. Leel-Össy Lóránt, Német János és kiemelten Koditek Pál értékeléseit és észrevételeit közli, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezekben a cikkekben szereplő problémák részletes okait szerencsés lenne feltárni. A legnagyobb bajokat talán Koditek Pál fogalmazta meg: a közéletben évtizedek óta tartó érdektelenség, a széthúzás, a szellemi elit széttagoltsága és finoman kifejezve a „parvenü szellemi elit" egyes csoportjainak érdekszférái. Jelentós és a város érdekében hasznos teljesítmény lenne mindezek ok-okozati vizsgálata. Nagyon nehéz ezt az állapotot néhány év alatt feljavítani. Különösen akkor, ha ennek szervezését gondozását nem a politikai elitben lévő hozzáértő, kiemelkedő kommunikációs készséggel rendelkező személyiségek végzik. Ezért van rendkívüli jelentősége annak, hogy a város politikai elitje, elsősorban a helyi önkormányzat képviselői milyen emberek. A legfontosabb pedig az, hogy a polgármester képes legyen emberek vezetésére, kellő emberismerettel és szakmai hozzáértéssel rendelkezzék és mindehhez alapvetően határozott erkölcsi értékrendje legyen. Összegezve: az esztergomi elit értelmiség ma nem tölti be feladatát, és ezért alapvetően a város mindenkori vezetői a felelősek, elsősorban a város első embere, a polgármester, és közvetlen beosztottai. dr. Lik László