Esztergom és Vidéke, 1999

1999-11-18 / 46. szám

Esztergom és Vidéké Tudományos furcsaságok Kókay Krisztina kiállítása számomra reveláció! A legendás III.B. osztályban kezdtük a pályafutásunkat mindketten, s szinte kimondani is gyönyörűség ... az osztály 80 %-a ma is pályán van. (...) Kókay Krisztina barangolásai a hófehér rajzlapon, hasonlatos az őszi szántó-vető ember munkájához. Kezében ceruza vagy toll, ül egy asztalnál, számára megszűnik a külvilág, apró vonalakat ró a papírlapon, s hol így, hogy úgy tartja az eszközt, s az eredmény egy sosemvolt Birodalom térképe. Itt fák, erdők, sziklák és tornyok születnek. Labirintusokon, lépcsőkön kapukon át - gömbölyödik a fonál - jutunk ki a tisztásra, fensíkra, a napfényre. Állunk egy tengerszem partján, fölénk borul a végtelen kék ég boltozatja. Az én megközelítésemben ez a munkálkodás édestestvére egy másik munkának, a kőfaragásnak. Ha ugyanis spiccvésővel faragok egy követ láthatóan apró rövid vonalak kerülnek a kőtömbre. Megszámlálhatatlan apró vonal követi egymást és itt tettenérhető a rajz logikája. Vésővel „rajzolom" a követ heteken, hónapokon át, formát hozok létre a térben. Ugyanez mondható el Kókay grafikáiról, csak ő ceruzát és tollat billegtet a fehér lap síkján. Itt is tér képződik, de a síkon. A teremtés illúziója valósággá nemesedik grafikáin, gobelinjein. Megszületik a rend az idő függvényében, nem választható külön. Nézzük, hol is gyökerezik napjaink tudományos élete! 1949-ben elkészítették a rendszer számára negatívnak ítélt, az Akadémiáról kizárandó személyek névsorát. A proscriptios listán akkori tudósaink mintegy 50 százaléka szerepelt. Ennél nagyobb baj talán csak az volt, hogy a kizártak helyét haladéktalanul meg kellett tölteni. Hogy ki mindenki került ily módon a tudós gyülekezetbe, azt jól példázza, hogy 1990 után indítványozták: minden akadémikus mutassa be hiteles egyetemi diplomáját! Adminisztrációs nehézségekre hivatkozva később a kérdést levették a napirendről, de tény, hogy az elmúlt 30 esztendőben jórészt a diploma nélküli „tudósok" választották ki az egyes tudományterületek vezető személyiségeit. A sors mindazonáltal nem mindenkivel bánt egyformán. Kármán Tódornak például szerencséje volt. Megbocsátottak neki annak ellenére, hogy 1920 után nyugatra kerülvén a haditechnikával foglalkozott. Nevéhez fűződnek azon szélcsatornás vizsgálatok, amelyek segítségével a repülőgépek megfelelő alakot öltve átléphették a hangsebességet. Igaz, későbben a NATO környékén tüsténkedett, de óriási, mindent elfeledtető érdemének tudták be, hogy 1919-ben ő volt az egyik vezető oktatásügyi népbiztos a Tanácskormányban. így azután hamarabb kapott elismerést, mint pl. Szentgyörgyi Albert. Neki egy kicsit várnia kellett Igaz, ő '19-ben semmi érdemlegeset nem tett Gábor Dénesről is csak akkor kezdtünk hallani, amikor már az egész vüág harsogott a holográfiáról, előbb-utóbb muszáj volt,akadémikust csinálni" belőle. Szerencsére - mondhatjuk némi megnyugvással - a magyar tudománnyal manapság már egyáltalán nincs baj, fejlődünk, kiadványainkat ismeri a világ. Pedig „az eb épp itt van elhantolva". Az előző országgyűlési ciklusban ugyanis hoztak egy törtvényt, amely alapján a kiadóknak ma már csak 4 kötelespéldányt kell beküldeniök az Országos Széchenyi Könyvtárba a korábban volt 16 helyett. Ez a parlamenti határozat volt az elmúlt 200 esztendő leginkább öngyilkosnak nevezhető döntése a magyar tudományosságra nézve. Hiszen az eddigi 16 kötelespéldányból is csak 4 maradt Magyarországon, a többi ment Washingtonba, Londonba, Rómába, Berlinbe és így tovább. Míg tehát Magyarország eddig leginkább úgy tudott hírt adni magáról, hogy a külföldi gyűjteményekbe eljuttatták a legfrissebb hazai matematikai, fizikai, csillagászati, vegytani, botanikai munkákat, addig két esztendeje lehúztuk az orrunk előtt a „vasfüggönyt". Azóta Magyarországon kinyomtatott mű a világ nagy gyűjteményeibe nem jut el. Míg tehát a londoni vagy a washingtoni gyűjtemény igen büszke volt arra, hogy az elmúlt évszázad magyar könyvtermésének többségével rendelkezik, most egyetlen darabot sem kap. Ennek nemcsak a világ tudományos élete látja kárát, hanem a magyar is. Hiszen ha eleddig valaki hozzá akart jutni egy magyar könyv címéhez, szerzőjéhez és terjedelméhez, eszébe sem jutott a hazai beporosodott, földolgozatlan katalógusokban kutakodni, egyszerűen megnézte az interneten keresztül Washingtonban. Két esztendeje kereshetjük, sőt fújhatjuk - leginkább a feldolgozásra váró katalóguscédulák sárguló lapjait - itthon. A szóban forgó törvény részeként igen fondorlatosan azt is elértük, hogy a szó szoros értelmében kezdik megszüntetni a magyar tudoitt* november t& mányos könyvkiadást Első lépésként külföldi tulajdonba adták az Akadémiai, a Műszaki-, a Közgazdasági- és a Calibra Könyvkiadót, az új tulajdonos pedig „ab start" leállította a magyar szerzők műveinek kiadását. Csak az Akadémiai Kiadó eladásával sikerült megszüntetni valamennyi magyar szaklexikon további megjelenését Mindez miképpen jelentkezik a hétköznapokban? Nemrégiben jelent meg Olaszországban egy tudományos kiadvány arról, mit is tett Európa annak érdekében, hogy a törökök a kontinens nyugati részét ne tudják elfoglalni. Eme - egyébként igen jelentős - monográfia egyeüen hibája, hogy hiányzik belőle az a szó: Magyarország! Lassan és módszeresen kiszorítjuk magunkat a tudományos világ kollektív emlékezetéből. Nem csoda, hogy óriási meglepetést okozott a legutóbbi frankfurti magyar könyvbemutató, ahol kiállításra kerültek az itthon őrzött, korábban Frankfurtban nyomtatott magyar vonatkozású munkák. Kiderült, hogy a világ Frankfurtban nyomtatott egyik legnagyobb könyvgyűjteménye nem a Majna-partján található, hanem Budapesten! Azt pedig már egyenesen értetlenül fogadták, hogy a szintén frankfurti születésű Goethe legnagyobb kéziratgyűjteménye szintén Magyarországon találhatóGazda István előadásának kezdetekor volt szégyenkezésem nemhogy nem szűnt meg, sőt ha lehet, fokozódott. Szégyelltem magamat „tudományos furcsaságoknak" titulált ostobaságunk, a bennünket állandóan elkísérő tengernyi „át nem gondolt gondolat" miatt miközben eszembe öüött: mi lenne, ha a hazai sajtó és média a napi politika mellett egy kicsit másra is figyelne? Talán más volna a megítélésünk Európában, másként látnának, máshogyan (is) ismernének a világ bánVarga Péter ván és családja tiszteletére emlékhelyet alakítottak volna ki, ahol a középen Szent István szarkofágjának hű másolata állna, és a falakat modem gobelinek díszítenék. Az elgondoláson fellelkesülve 31 kiváló hazai textilművész kezdte meg a tervezést, a művészi alkotómunkát. A tervek egyik legkiválóbbja Kókay Krisztina most kiállított műve. A kiterített palást felületét lágyan ívelő, érzékeny vonalak zenei ritmusa szövi át, amelyet csak a függőleges tengelyben szakít meg, széles sávban, ünnepélyesen, figurális ábrázolást, jeleneteket sejtető, művészi kompozíció. Az ezeréves magyar történelmünk nagyszerűségét, a sok csapáson és nehézségen úrrá lett nemzetünk kitartását, hősies elszántságát sugározza ez a mű. Reméljük, hogy városunk vezetősége megtalálja a módját, hogy megvalósuljon, kivitelezésre és elhelyezésre kerüljön e mű, amelyet a hazai művészek november 9 - 26 között nagy örömmel ünnepelnek Budapesten. A megnyitón szép számban vettek részt esztergomiak, Esztergomból és Budapestről egyaránt. Öröm volt látni, hogy milyen büszkék, hogy esztergomiak! (A kiállítás november 26-áig tekinthető meg 14-19 óra között szombat és vasárnap kivételével a Fészek Művészklubban, Bp. Kertész u. 36.) Prokopp Mária Kókay Krisztina kiállítása a Fészek Klubban November 9-én este este ünnepi fény és illusztris művészbarát közönség töltötte be a budapesti rangos kiállítótermet. Esztergomi alkotót köszöntöttek: Kókay Krisztina grafikus- és textilművészt. Az egykori évfolyamtárs, Kő Pál szobrászművész méltatta munkásságát. és a művelet végén felmutatja a művet. Kész a rajz. Kókay ugyanolyan magas szinten műveli a grafikát mint a szövést, vagy a gobelint. Ugyanúgy fog szobrot faragni ha egyszer eszébe jut, mert a rajzi beszéde őt erre predesztinálja. Végezetül azon okoskodnék némi leleménnyel, hogy kiket tartok kortársaink közül szellemi rokonainak. Ha a vonalakra gondolok, úgy vélem, számtalan vonalféle létezik. Van ami kócos, szálkás, vonagló kacskaringó vagy éppen személyes. Van persze egzakt vonal, rövid és hosszú, határozott és tétova. Samu Géza, Bukta Imre és Farkas Ada grafikai lapjain jelenik meg ugyanez az őszi esőszerű vonalszövet uralkodó módon. Deim Pál átlós raszterei és a fiatal Zajtay Szabolcs zobrászmester hurkapálcikákból épített meditációs színes szobortornyai egyeneságú leszármazottja a Kókay grafikáknak. Megemlíteném még Banga mester szőrös és szakállas ácsingózó és felhőkön lépkedő hőseit, egyre távolodván a rövid katonás rendben menetelő raszter záporától. És itt van még a Kovács Péter fájdalmasan vonagló, szenvedő öntörvényszerű vonalbirodalma. Tóth Menyhért nemzetközi nagymester zárja a sort a maga összetéveszthetetlen vonalvezetésével. Ember és állat ábrázolásával, tájaival. Kókay mester ide ízesül szervesen és bizony törvényszerűen. Lehet, hogy önkényesnek vélik eszmefuttatásomat de végül is ezeket én gondoltam végig és minden kockázat nélkül állítom, hogy Kókay Krisztina a gobelin mestere és művelője, egyben, mint grafikus is megszületett. Isten áldása legyen ezen a munkálkodáson! A kiállítás fődarabja a Koronázási palást modern művészi megjelenítése 2x5 méter nagyságban. A pompás grafikai alkotás egy nagyszabású gobelin terve, amely Esztergom számára készült, a 2000. jubileumi évre. Ugyanis az eredeti terv szerint a Bazilika északi toronyaljában Szent IstA Magyar Tudomány Napja alkalmából vendégünk volt dr. Gazda István tudománytörténész, egyetemi tanár. Előadását kissé szégyenkezve hallgattam a foghíjas sorok között, titokban keresve városunk könyv- és tollforgatóit. Pedig a professzor úr vigasztalni próbált: Budapesten is csak akkor zajlanak teltház előtt az ilyen jellegű rendezvények, ha azokat összekötik valamely kitüntetések átadásával. Ilyenkor azután a kitüntetettek és családtagjaik megtöltik az egyébként üres sorokat Kivételt az elmúlt esztendőkben talán csak Szabó Árpáddal tettek. Igaz, a kilencvenes éveit taposó professzor úgy lett a Magyar Tudós Társaság tagja, hogy előtte már soraiba választotta a Görög-, az Olasz-, a Finn-, a Német és egy amerikai Tudományos Akadémia. Ezt követően itthon úgy látták, hogy talán nekünk is díszünkre válna, ha Szabó Árpád az MTA tagja lenne! Ezzel a tikipusan magyar történettel kezdte Gazda István nagyszerű előadását, hogy oldottabb légkörben elmélkedhessen az elmúlt fél évszázad politikai történéseiről, a tudománnyal való szoros összefonódásról, a kettő ugyanis