Esztergom és Vidéke, 1999
1999-10-28 / 43. szám
2 1999. Október 28. Az abortuszról Október 18-án a Technika Házában dr. Bene Éva professzor tartott előadást „Az abortusz, mint magzatgyilkosság, és következményei" címmel. A Bocskai Szabadegyetemelőadójareferátumában részletesen taglalta az abortusz egészségügyi és társadalmi következményeit, a koraszülést, a meddővé válást, a spontán vetélések számának emelkedését. Elmondta, hogy a második vüágháborúig világszerte, így Magyarországon is szigorúan tiltották a művi vetélést. így volt ez a Rákosi-rendszerben is, de 1956 óta több, mint 5 millió (!) abortuszt hajtottak végre Magyarországon. Dr. Bene Éva szerint hazánkban a legliberálisabb a törvény abortusz ügyben. Mint kifejtette, az 1992-ben a parlament által sajnálatos módon elfogadott törvény a „magzatgyilkosság alaptörvénye". Ezért a MIEP és néhány kisebb párt és polgári szervezet hamarosan módosító indítványt nyújt be az Országgyűlésnek. Hallgatói megjegyzésére a professzornő elmondta, hogy hazánkban teljesen háttérbe szorult a valláserkölcsi nevelés, és a médiák is gyermek- illetve családellenes felfogású műsorokat, filmeket közvetítenek. Dr. Bene a fogamzásgátló tabletták túlzott szedését sem javasolja, inkább erkölcsös életmódra, önmérsékletre biztatta javarészben fiatal, középiskolás lányokból álló közönségét. Az előadás után parázs vita keletkezett az abortusz ellenzői és támogatói között, melyet dr. Jónás László nőgyógyász vezetett Mi történt... Október 22-én, az ünnep előestéjén az esztergomi Magyar út Kör „Mi történt 1956. október 26-án Esztergomban?" címmel ankétot rendezett a Zöld Házban. Az érdeklődésre jellemző, hogy a vetítőterem helyett a nagyelőadóban kellett megtartani a rendezvényt, melyen általános és középiskolás tanulók is résztvettek. Ifj. Papp Pál díszműkovács, a MIÉP volt országgyűlési képviselőjelöltje köszöntötte a rendezőség nevében az egybegyűlteket majd Patonai László tanár tartott előadást a sötétkapui vérengzésről. Elmondta, hogy a sőrtüzek áldozatai fegyvertelen és ártatlan polgárok voltak, nem kívánták megtámadni az ávósokat, akiknek parancsnoka - félreértve a helyzetet - azonnal tüzet vezényelt az autóbuszra, majd hátulról lövetett a menekülőkre. Később a gyilkosok parancsnoka -így a szónok -, a megtorlástól való félelmében átállt a felkelőkhöz, ezért Kádár pufajkásai halálra ítélték. Az előadás után előbb Vödrös Attila, az Új Idők főszerkesztője, majd Pongrátz Gergely, az '56-osok Világszövetségének elnöke, a legendás Corvin-közi harcos kapott szót. A sok viszontagságot megélt deres hajú forradalmár elsősorban a gyerekekhez, a fiatalokhoz intézte szavait. Elmondta, 1956-ban is sok kritika érte a fiatalokat, mégis ők lettek az októberi forradalom legfőbb mozgatói, hősei. Pongrátz Gergely szerint az '56-os szervezetek még most sem kapnak elegendő anyagi támogatást és erkölcsi megbecsülést. O elsősorban szabadságharcosnak tartja magát, nem politikusnak, ezért nem ismer semmüyen kérdésben sem megalkuvást. D.L. Az Idősek Napja alkalmából városunkban két kiemelkedő rendezvény is volt az elmúlt héten. Esztergom lakosságának egyharmada nyugdíjas, közülük a 70 éven felülieket tekintjük hivatalosan „idősek"-nek. Őket kívánta köszönteni dr. Latorcai János országgyűlési képviselő és dr. Könözsy László polgármester október 22-én a Technika Házában. Négy nyugdíjas szervezet tagjai - mintegy százan - jöttek el a két politikus hívó szavára. Köszöntőjükhöz Mihály János, a Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének titkára is csatlakozott, aki egyben okleveleket is átadott a jól működő városi nyugdíjas klubok vezetőinek. Az ünnepségen fellépett Maronka Csilla színművésznő, valamint a Városi Zenede ifjú zenész-csoportja is. Műsoruk után a klubok pogácsával, üdítőitallal és könyvajándékkal kedveskedtek a megjelenteknek. Másnap délután a szentgyörgymezői Olvasókörben a Szentgyörgymezői Vöröskeresztes Szervezet hívta meg a városrész idős embereit. A szervezet két vezetője, Baka Györgyné és dr.Bartal Kálmánné kiváló szervezőmunkájának köszönhetően az Olvasókör három nagy termében az ízlésesen megterített asztaloknál (fotónkon) egyetlen szabad hely sem maradt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr.Könözsy László polgármester, Petróczy Gyula, a városrész képviselője, dr. Osvai László kórházi tanácsnok, ott volt a városrész plébánosa, varga Lajos, valamint a Vöröskereszt több megyei és városi vezetője is. Az alapszervezet nevében dr. Berbik István főorvos köszöntötte az egybegyűlteket, majd a polgármester közvetlen hangú üdvözlő szavai és a gyermekek kis műsora után - a városrész bőkezű szponzorainak jóvoltából - ízletes ételekkel és italokkal látták vendégül az idős szentgyörgymezőieket akik jó hangulatban, vidám zeneszó mellett töltötték el a délutánt az Olvasókörben. Kertvárosi hírek Október 22-én délután a Vöröskereszt helyi szervezete a Hell szakközépiskola éttermében kedves ünnepségre hívta Kertváros 70 év feletti lakóit Orbán Ilona, a kirendeltség vezetője üdvözlő szavaival kezdődött a rendezvény. Az Idősek Napja alkalmából meleg szavakkal, virággal és ajándékokkal köszöntötte a városrészen élő 93 éves Ladányi Lajosnét, Anna nénit Horváth Lajosné, a Városi Vöröskereszt titkára, valamint Berényi Vilmos képviselő. A műsorban felléptek az Arany János iskola és a dorogi zeneiskola tanulói, a helyi óvodások és az óvónők, akik nagy tapsot kaptak az ünnepeltektől. A műsort követően vendéglátás, beszélgetés következett, sőt néhányan - korukat meghazudtolva - táncra is perdültek. * A RÖK tagjai közül Tóth József és Winkfein Csaba november 3-án 16-tól 17 óráig tartanak fogadóórát a Polgármesteri Hivatal kirendeltségén. * Elkészült az ABC Áruház előtt a hosszú idő óta kért kerékpártároló, így már nem kell a bolt kirakatának rácsához kötni, vagy a falhoz támasztani a kétkerekűt Az elmúlt héten sem kímélték a fémtolvajok Kertvárost, az Arany János iskola ereszcsatornáját szakították le. Közben sikerült a rendőröket értesíteni, akik tetten érték a tolvajokat A legszomorúbb az egészben az, hogy az elkövetők az iskola jelenlegi és egykori tanulói voltak. Az anyagi kár jelentós. * A Damjanich utca-Wesselényi utca sarkán, valamint a Wesselényi és a Dobó utcák keresztezésében levő trafók alumínium ajtajait vitték el kedd éjszaka, ami nemcsak anyagi kár, de nagy balesetveszélyt is jelentett. A rendőrség forró nyomon gépkocsiigazoltatás közben elfogta a három tettest. Ügyüket a Városi Bíróság gyorsított eljárással kezeli. * Kedves ünnepség keretében nyitották meg az Ilyenek a nagy szüleim című rajzkiállítást az Arany János iskola folyosóján. Az alkotások arra a pályázatra érkeztek, melyet szeptember elején a Kertvárosért Alapítvány, a helyi Vöröskereszt és a kirendeltség hirdetett meg. A korcsoportonkénti díjak a gyermekkorhoz illőek voltak: játékok, kabala-állatok, festő- és rajzolóeszközök, édességek, valamint az első helyezetteknek vásáriási utalványok. A díjakat Baranya István és Nagy Tibor képviselők, valanúntHorváthMihályné, Kecskés Jánosné és Bajkó Sándor RÖK- tagok adták át. Nagy Tibor Plakátragasztók figyelmébe! A GAMESZ dolgozói az október 23ai ünnepség előtt fellobogózták a várost rend berakták az utcákat a parkokat Megdöbbenéssel tapasztalták azonban, hogy a városi ünnepségekre szóló, nemzeti színű kerettel ellátott meghívókra több helyen a Dobozi utcai Sörgödör plakátjait ragasztották. Reméljük, hogy ez csak a plakátragasztók figyelmetlensége volt, és a jövőben körültekintőbben járnak el, hogy a közérdekű hirdetésekre ne kerüljön reklámszöveg! B.I. Háziasszonyok német testvérvárosokból Október 21-én városunkba érkezett a bambergi Háziasszonyok Klubjának népes csoportja, amelynek tagjai pénteken délelőtt ellátogatak a Városházára is, ahol Juhász Albin alpolgármester fogadta őket. Fotónk azt a pillanatot örökítette meg, amikor alpolgármesterünk a testvérvárosi delegáció ajándékát átveszi. Köszönetnyilvánítás Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik az 1997. évi SZJA-juk 1 %-át az Esztergom Barátainak Egyesülete javára, a millennium alkalmából helyreállításra kerülő Erzsébet királyné szobor, valamint további emlékművek állításának javára ajánlották fel. Az Önök által felajánlott összeg 111 950 forint volt. Az összeget 1999-ben az Erzsébet királyné szobor restaurálására fordítottuk. Felajánlásukat ezúton is megköszönve várjuk a jövőben is segítő támogatásukat. Esztergom Barátainak Egyesülete