Esztergom és Vidéke, 1999
1999-07-22 / 29-30. szám
Esztergom és Vidéke II Lapunk következő száma augusztus 5-én, csütörtökön jelenik Két héten át: Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem Vasárnap megérkeztek a 35. Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem hallgatói, hogy két héten át ismerkedjenek a világhírű Kodály-módszerrel, a zenei írás-olvasás fejlesztésének egyedülállóiskolájával. Közel százan jöttek - leginkább a világ muzsikális részéből: Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából, Franciaországból, Mexikóból, Dél-Amerikából. Hétfőn reggel kilenc órakor a tanítóképző dísztermében Szőnyi Erzsébet egyetemi tanár meleg szavakkal köszöntötte a soknyelvű hallgatóságot. Elmondta, hogy a csoportos és egyéni foglalkozások négy nyelven zajlanak, a hallgatók reggel 8-Ó1 este 8-ig tanulnak. Hatalmas tananyagot kell elsajátítaniuk, emellett kórusgyakorlatokat is végeznek. A város nevében Juhász Albin alpolgármester üdvözölte a hallgatóságot, majd a fővárosi Körösi Csorna Sándor Gimnázium énekkara adott koncertet. A rövid megnyitó után 10 órakor már el is kezdődött az első csoportfoglalkozás. Ezúttal is neves zenetanárok irányítják a kurzust: Takács László, Rápli György, Hraschek Katalin és - immáron 35 éve Székely Miklós karnagy, orgonaművész. Katona László, a nyári egyetem örökifjú titkára erre a két hétre zsúfolt programot állított össze. A csoportos és összevont foglalkozások mellett kulturális programokra és kirándulásokra is nyílik majd mód. Július 21-én este a Kalamajka Egy üttes lépett fel a főiskola udvarán, pénteken pedig a szolnoki Kodály Kórus hangversenyét hallhatják a nyári egyetem hallgatói. A következő hétre is jut bőven kulturális program A nyári egyetem hallgatóiból összeállított kórus búcsúkoncertjét jövő csütörtökön 16 órakor élvezhetjük a Bazilikában. A 35. nyári egyetem július 31-én, szombaton zárja kapuit. Pálos Gyógyszertári ügyeletek Július 22.: Július 23.: Július 24-25.: Július 26-30.: Július 31.: Szent István Patika Piros Patika Szent István Patika Kerschbanmayer Pat. Szent István Patika A Babits Mihály Városi Könyvtárban július 19-én megkezdődött a szokásos nyári szünet. Nyitás: augusztus 23-án, kedden. VAROSNAPLO .•Ámiá „Vá rosszépítészet, vá r osépítészet" Fenti címmel rendezett fórumot július 14-én a Közéleti Szövetség a Technika Házában. Szabó György önkormányzati képviselő, a szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy sorozatot indítanak közérdekű közéleti beszélgetések formájában olyan témákban, mint a városfejlesztés, a pénzügy, az adózás, a felújítások, a parképítés, az iskolaügy, a közlekedés s minden más téma, amire igény jelentkezik. Sári István városi főépítész mindenekelőtt eddigi pályáfutásáról, munkálkodásáról szólt - mellyel olvasóink is megismerkedhetnek majd Arckép rovatunkban. Rövid negyedéves esztergomi működése során bejárta városunk utcáit, közterületeit, ellátogatott a kisrégió településeibe, találkozott építészeti szakemberekkel. Fellapozta a hatályos általános és részletes rendezési terveket, kialakította saját cselekvési programját, melynek részleteit a hallgatósággal is megosztotta. Poros, elhanyagolt a város - jegyezte meg lakonikusan. Hiányoznak a fák, a bokrok a házak elől, a terekről, úgyszólván elvétve akad virág az előkertekben. A közlekedés azonnali felülvizsgálatra szorul, minden forgalom a város központi tengelyében folyik, ugyanakkor kihasználatlan a Petőfi és a Honvéd utca. A forgalmi lámpák pillanatnyüag biztonságot nyújtanak a gyalogosoknak, de lefékezik a forgalmat. A város nem gazdálkodik jól a javaival, a zártsorú beépítés, a homlokzatok sokszínűsége szinte kihasználatlan. Éppen ezért szorgalmazza a főépítész a kapuk általános és igényes felújítását, a homlokzatok javítását, mellyel egyszeriben városunk a Duna mente gyöngyszemévé válna. A főépítésznek határozott elképzelései vannak a rendezési és szabályozási tervek felülvizsgálatára, korszerűsítésére. A több mint egyórás gondolatébresztő előadás után nem maradtak el a hozzászólások sem Fonyódi György a belvárosi forgalmi lámpákat kritizálta, majd a strandfürdő bővítésével kapcsolatos elképzeléseit fejtette ki. Sitku Pál a volt kanonok-sorra, a vízivárosi műemléképületek elhagyatottság ára hívta fel a főépítész figyelmét. E sorok írója a Kossuth Lajos utcai, a Széchenyi téri, a Bajcsy-Zs. utcai elhanyagolt épületek, valamint a Sándor-palota és a rác-templom tarthataüan helyzete miatt „füstölgött". Többen illették kritikával a Prímás-sziget elhanyagoltságát, a kertvárosi hiányosságokat, a lepusztult városképet. A főépítész válaszában vigasztkeltően szólt, kilátásba helyezte a felújítási, beépítési, növényzetültetési kényszert, melyet az önkormányzat rendeletben testesít majd meg. Beszélt humanizált utcákról, ahol nem az autók, hanem a lakosság élvezi majd az előnyöket. A fórum résztvevői őszintének és bizalomkeltőnek értékelték az összejövetelt, s bíznak a sikeres folytatásban. ^^ Lelassult a gyalogosforgalom Az Esztergom és Vidéke legutóbbi (vagy azt megelőző?) számában D.L. úja le saját és mások véleményét az új forgalmi lámpákról. Az írás szerint a gépkocsiforgalom lelassult, a gyalogosoknak viszont kedvez az új forgalmi rend. Néhány hét tapasztalata után úgy látom, éppen fordított a helyzet. Kétségtelen, hogy a gyalogosok biztonságosabban közlekedhetnek - főleg, ha betartják a szabályokat -, de lényegesen lassabban: hosszú perceket kell várakozniuk egy-egy átkelésnél. Közben a gépkocsi-áradat szabadon, gyorsan és akadálymentesen áramlik az úttesten. Illetve: a Bástya parkolójából a kihajtás nem is olyan „akadálymentes"! Egyrészt rövid a zöld lámpa által biztosított idő, másrészt szemből három irányban is zúdulnak az autók, ráadásul a balra kanyarodóknak a gyalogosok részére is elsőbbséget kell adni. így aztán három kocsinál több nem tud e szűk idő alatt kikanyarodni a parkolóból. Nem az új forgalmi rend rossz, csupán a lámpák beállítása. Jó lenne minél előbb átszabályozni, mert így a gyalogosok testi épsége ugyan nem, de idegei bizonyára megsínylik a lámpák intő jelzéseit. RE. Kertvárosi hírek * Július második felében - a nagy esőzések után - magasnyomású technológiával kitisztították Kertváros területén a felszíni vízelvezető csatornákat (Gárdonyi, Eperjesi és Damjanich utcák). Befejeződött az aszfaltfelületű utak folyékony aszfalt-emulzióval való javítása. A tapasztalat szerint az így javított útfelületek nagyon strapabírók (Kolozsvári, Eperjesi, Kassai, Temesvári, Sátorkői utcák). A szakmunkásképző intézet tanulói felújították, megszépítették, lefestették a Pozsonyi utca és a Wesselényi utca sarkán lévő játszótér berendezéseit. A megrongálódott kerítés felújítását őszre tervezik. * Július 3-án ultrahangos fenékvizsgálat zajlott a Palatinusz-tavon. Megállapították, hogy a tó átlagos mélysége 6-7 m, a legnagyobb mélység 12 m. Kiderült, édesvízi medúzák jelentek meg a tóban, ez az élőlény a tó víztisztaságát jelzi. A Pala-part bővelkedik rendezvényekben. Július 17-18-ánaCoca-Cola Napok eseményei zajlottak, zenés műsorokkal, játékos sportrendezvényekkel. Új színfolt a parton a vízifoci. Július 24-25-én megismétlik a CocaCola Napokat, júbus 3lés augusztus 1jén pedig a homokon strandfoci-bajnokságot rendeznek. Július 31 -én este 9 órától a Memory Band műsorát élvezhetik az érdeklődők. Prog rámáján lat A most bekövetkezett kellemes nyári napok sokaknak elsősorban a pihenés, a kikapcsolódás napjai. Azoknak, akik megunták az otthoni „lazítást", bő választékot kínál városunk. A Várszínház elsősorban a könnyebb, zenés műfaj kedvelőinek nyújt a következő két hétvégén remek szórakozást: július 23-24-én a Hair, augusztus 6-7-én a Mindhalálig Beatles látható-hallható a várbeli színpadon, s jó, ha jegyét Ön is elővételben biztosítja. A Petőfi és az Autós Mozi egyaránt jó filmeket kínál azoknak, akiknek nem elég a tévé bőséges film-választéka. A legjobb ilyenkor persze a vízben, s ezt ajánljuk mi is leginkább. A Szent István Strand vize kellemes, tiszta, a környezet is kulturált, és nincs akkora tömeg, ami zavarná a gondtalan fürdőzést. A fedett medencében egész nap folyik az úszásoktatás, az augusztusi turnusokra még lehet jelentkezni a strand pénztáránál. De aki nagyobb vízfelületre vágyik, kilátogathat a Palára., a víz állítólag ott is tiszta, és evezni, szörfözni is lehet. Az óvatosság azért nem árt: eddig minden évben megkövetelt a tó egy-egy halálos áldozatot. Az Esztergomi Műsorfüzet szerint: -július 23-án 14 órakor kezdődik és 3 napig tart a Fesztergom '99 könnyűzenei, művészeti, sport- és gyermekfesztivál, -július 24-25-én Repülőnapokat, július 31-én és augusztus l-jén pedig Bornapokat rendeznek; az előbbinek a Repülőtér, az utóbbinak a Széchenyi tér ad otthont; - július 25-én 10.30-kor a Berkshire Ifjúsági Vegyeskar, augusztus l-jén 16 órakor a Buckinghamshire Zenekar ad koncertet a főszékesegyházban. A fúvószene kedvelőinek a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar és külföldi vendégzenészeik, a belgiumi Harmonie Musikverein Kettenis GoE, valamint a Bürgerkapelle Tramin e.V. muzsikusai szolgálnak kellemes szórakozással. Július 22-én, csütörtökön 11.15-kor a Bazilikánál adnak térzenét, ugyanezen a napon 17 órakor a táti Kultúrházban lesz közös hangverseny, 26-án, hétfőn pedig 17 órai kezdettel a belvárosi templom miséjén működnek közre a vendégzenészek. Akik a csendesebb szemlélődést szeretnék választani, azok részére ajánljuk a Bangó Miklós festőművész kiállítását, mely július 23-án 17 órakor nyílik meg a Féja Géza Közösségi Házban, s augusztus 19-éig látogatható. Akik pedig az otthoni lazítást részesítik előnyben, azoknak Várady Eszter (Esther G. Wood) új regényét kínáljuk, címe: Lidérc, a napokban jelent meg, s már kapható az esztergomi könyvárusító helyeken.