Esztergom és Vidéke, 1999
1999-06-24 / 25-26. szám
Holnap a Várszínházban kinyílnak a Basarózsák! - műsorlapunk a 4. oldalon es VIDÉKE 1999. június 24. - 25-26. sz. * POLGÁRI HETILAP * Ara: 50 Ft Ujabb testületi határozatok Sűrűsödik a városi képviselők nyári szünet előtti programja. Az elmúlt héten két ülést is tartottak: szerdán a polgármester kérésére újból tárgyalták a Balassa iskola bezárásának ügyét, csütörtökön pedig mintegy hét órán keresztül vitatták az ütemterv szerinti ülés 22 napirendi pontját. Az előbbiről csak annyit: dr. Könözsy László a Balassa iskola megszűnésével kapcsolatos korábbi határozatot egy ésszerűnek tűnő javaslattal kívánta módosítani - amit a Városfejlesztési Bizottság is támogatott nevezetesen: a megszűnt iskola épületét még egy tanéven keresztül használhassák a tanulók, s csak utána kezdjenek hozzá az épület felújításához. Kétórás vita után - mely most sem volt mentes az éles hangú, nem egyszer személyeskedő vitáktól - a javaslatot a testület minősített többséggel elvetette, így az eredeti határozat maradt érvényben. Az iskola bezárása tehát most már véglegesnek tekinthető. A csütörtöki ülés a szokásos polgármesteri beszámolóval kezdődött, majd Juhász Albin alpolgármester, dr. Osvai László tanácsnok, v alamint MiaveczJenö és Csernusné Láposi Elza bizottsági elnökök tettek rövid közérdekű bejelentéseket. Ezután zárt ülésen döntöttek a képviselők intézményvezetők kinevezéséről. A nyilvánosság előtt kihirdetett döntés a következő: 5 évre szóló óvodavezetői kinevezést kapott Hamvas Gyuláné (Zöld Óvoda), CsászkiLászlóné (Erzsébet királyné úti óvoda), Buzásné Pusztai Judit (Kertvárosi Óvoda), ugyancsak öt évre nevezték ki igazgatónak Nagy Bélát a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola és Meszes Balázst a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola élére. Egy évre kapott óvodavezetői megbízást Papp Antal né (Belvárosi Óvoda) és Lencsés Tamásné (Angyalkerti Óvoda), míg a József Attila Altalános Iskola és a városi Zeneiskola igazgatói posztjára benyújtott pályázatokat a testület eredménytelennek ítélte, s a döntést a július 8-ai ülésre halasztotta. A Hősök terei csomópont ügyét igen hosszasan tárgyalta ezután a képviselő-testület Únyi Antal főmérnök és Sári István városi főépítész adtak felvilágosítást az ügy jelenlegi állásáról és az elképzelésekről, majd válaszoltak a képviselők kérdéseire. A bevezető út forgalmának átszervezését, a Hősök tere és a Kossuth Lajos utca megszépítését szükségesnek ítélték a felszólalók. Hogy mindez mibe kerül a városnak, azt a lakosság egyelőre nem tudhatta meg, mert erről a következő napirendi pontban, zárt ülésen hozott döntést a testület. (Feltehetően nem kis pénzről van szó!) Ezután módosították a városatyák a helyi adórendeletet: megalkották a kommunális adót (évi 4.000 Ft lakásonként), megemelték az idegenforgalmi adót (150-ről 200 Ft-ra), az iparűzési adó fizetésére kötelezetteknek pedig kedvezményt biztosítottak (6.000 Ft-os adókötelezettség alatt nem kell fizetni). Néhány kisebb jelentőségű határozat meghozatala után Koditek Pál millenniumi tanácsnok,felhasználási feladattervét" és eddigi intézkedéseit vitatta meg a testület, majd Baranya István bizottsági elnök számolt be városunk sportéletéről. Utóbbi témában javuló eredményeket lehet tapasztalni (ezt igazolja, hogy az ülés elején a polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az országos bajnokságot nyert esztergomi rögbiseket!), az előbbi kérdéskörből viszont az tűnt ki, igen szűkös az anyagi támogatás a millenniumi felkészülésre. (Egy jellemző adat: a bajnai kastély renoválására többet áldoz a kormány, mint Esztergom város külső arculatának javítására!) Az ülés interpellációkkal, majd zárt tárgyalással fejeződött be. Az utolsó nyilvános napirendi pont során a képviselők a városvezetést „szorongatták meg" néhány elhibázott vagy annak vélt lépése miatt, majd a polgármester adott tájékoztatást - a május havi ülésen hozott határozat értelmében - a város vezetőinek nyújtott juttatásokról. Sz-B. Papszentelés a Bazilikában Fotó: Kati Fotó - Fuli Labor. Esztergom Dr. Paskai László bíboros, prímás-érsek külsőségeiben is látványos szertartást vezetett szombaton délelőtt a Bazilikában. Tizenhárom paptársával misézett, akik közül hárman 60, hatan 50, négyen 25 éve szolgálnak. A ritka egyházi eseményre már korán reggel érkeztek a hozzátartozók, rokonság, zarándokok. Ezúttal is zsúfolásig megtelt a Bazilika, sok volt az érdeklődő, hiszen papszentelés ritkán van. A bíboros köszöntőjében többek között ezeket mondta: - A papszentelés mindannyiunknak emlékezés saját pályakezdésünkre. Alkalom arra, hogy a kezdeti buzgóság felidézésével megújítsuk azt a kegyelmet, amely püspökünk kézrátétele által bennünk van... Kedves Fiaim! Egyházunk kezdettol fogva vallja Jézustól eredő küldetését, az 6 szándéka szerint legyetek a megváltás szolgái. A papok közlik a hívekkel az evangéliumok és Jézus igazságát. Gondoljatok erre, amikor a keresztségben Isten népének tagjaivá teszitek embertársaitokat. Krisztus és az egyház nevében ne feledjétek el, hogy az emberek közül nyertétek el a kiválasztást .Az a küldetésetek, hogy az emberek megszentelésén fáradozzatok... A felszentelt papok: Mohos Gábor (26 éves) budapesti születésű, Pannonhalmán érettségizett, majd két évet az esztergomi szemináriumban tanult. Kiváló képességei alapján Rómában folytathatta tanulmányait. Első miséje június 20-án Budapesten, a sashalmi plébánián volt. Mékli Attila (26 éves) pályája a fővárosból indult, majd az esztergomi szemináriumban végzett Szombaton Rákospalotán, a Jézus Szíve templomban lesz az első miséje. A szertartás végén a főpap külön szólt a jubilánsokhoz: - Olyan világban vállaltátok a szolgálatot, amelyben különösen nagy szükség volt és van imáitok segítségére. Nehéz helyzetben is vállaltátok küldetéseteket... A papszenteléssel kapcsolatos húr, hogy dr. Paskai László bíboros július 1 -jei hatállyal felmentette dr. Gaál Endrét, a szeminárium rektorát, és egyúttal kinevezte a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgatójává. Pálos