Esztergom és Vidéke, 1999

1999-06-10 / 23. szám

1999. június 10. isjstergom és Vidéké Balassa Emlékest Balassa Bálint jó híréért-nevéért gyűlt össze múlt szombat este a Dobó gimnázium aulájában Esztergom költészet-szerető közönsége. A bensőséges hangulatú emlékest a napjainkban újjászervezett hagyományőrzés egyik jeles eseménye. Verseivel, dalaival idéztük meg a városunkban hősi halált halt költő szellemét s a 20. századi emlékezet különböző művészeti ágakban zengő dicséretét. Az est külön érdeme, hogy városunk határain túlmutató - az Esztergom és Vidéke szerkesztőségének javaslatára megújított, felélesztett - Balassa kultúrkapcsolatokat is bizonyít. Vendégeink Balassagyarmatról, a költő hajdanvolt birtok-városából érkeztek: Herczeg Hajnalka alpolgármester, Kiss Kálmán tenorista s az est szereplői: Végh Gyula zenetanár, gitár- és lantművész, valamint Csikász István költő-előadóművész, az ünnepség-sorozat díszvendége. A színes zenei és irodalmi műsorszámok között Durzák Anna tanárnő ékes-szép magyarsággal és rutinos konferanszié-tehetségével terelgette a nézőket. Reneszánsz korszellemet, hangulatot varázsolt a Balassa vegyeskar madrigál- és dalcsokra, a zeneiskola tánckara és zenészei. Széphangú dalnokok idézték fel a költő dalait, vitézi tetteit (Vízivárosi Ifjúsági Kórus, Végh Gyula, Papp Zsoltné előadásában hallottuk). Árendás Csaba Képes Géza Esztergom alatt című versét szavalta. Vele indult a jelen századi emlékezés. Kodály Zoltán dallamait a Balassa vegyeskar énekelte. Csikász István Levelek Bálint Úrhoz című verseskötetéből két költeményével szólt a múltbéli elődjéhez és hozzánk, kortársakhoz. A Temetőország és a Kesergő ének Bálint Úrhoz felidézte a magyarság nehéz, történelmi sorsát, mai gondjainkat, s ébreszgette mindanynyiunk felelősségét a haza sorsa iránt. Az est meglepetése volt Szánthó Barna mély átéléssel megjelenített, kitűnően hangsúlyozott Invokáció-clőadása, melyet a fend verseskötetből adott elő. ígéretes ízelítőt láttunk-hallottunk ugyancsak Szánthó Barna zenés-történelmi drámájából Papp Zsolt és Papp Zsoltné kettősében és gyertyafényes zárójelenetként (A tábortűznél) a Vízivárosi és a Balassa kórus előadásában. (A teljes darabot, melynek címe: Szép könyörgés, októberben, Balassa Bálint születésének napja alkalmból a balassagyarmati Varietas Pódium Színház művészei mutatják be. Rendező: Csikász István.) Az est hivatalos része örömteli bejelentésekkel párosult. Lengyel Károly alpolgármester köszöntőjében városunk vezetőinek szándékát tolmácsolta: a költő két városa, Esztergom és Balassagyarmat a 20-as években virágzó kulturális kapcsolatait felújítja. Leel-Össy Lóránd, az Esztergomi Balassa Társaság elnöke zárszavában pedig a társasági hagyományok kibővítéséről szólt. Az eddigi, szokványos koszorúzáson túlmenően méltatta az Emlékhetek új rendezvényeit, Esztergomért és a Balassa-emlékezet méltó fenntartásáért gyönyörű munkával készült Balassa-emlékérmet és oklevelet nyújtott át Nagyfalusi Tibornak és a nemzetközi hírnevű Balassa vegyeskórus vezetőjének, Reményi Károlynak. A jutáim azottaknak ezúton és szívből gratulálunk! Az est baráti beszélgetéssel zárult. Viszontlátásra a következő rendezvényen és az őszi daljáték-bemutatón. H. G.-né dr. Kj tjjd többe

t Balassa Bálintról? Ahogyan én látom Barátom, az őskövület Hangulatos vetélkedőnek lehettek szemtanúi azok, akik június 3-án délután ellátogattak a Balassa iskolába. A rendhagyó szellemi viadalon Szánthó Barna játékvezető kérdéseire a zsűri tagjai - dr. Bárdos Istvánné, Csombor Erzsébet és Bencze Cs. Attila - adtak érdekes válaszokat, amelyekből a csapatoknak kellett kiválasztaniuk a megfelelőt. Az általános iskolás tanulók jó felkészültségről adtak tanúbizonyságot, versengésükből a Balassa iskola csapata került ki győztesen, szoros küzdelemben a második helyre szorult Somogyi iskola és a harmadik helyen végzett Arany János iskola csapatával. Esztergomi könyvespolc A volt ferences diák - Bauer Norbert ma a szombathelyi főiskola fiatal biológia-földrajz szakos óraadó tanára igen szép és hasznos könyvecskével lepte meg szülőföldjét és földijeit . Műve ajánlását dr. Feichtinger Sándor botanikusnak szenteli, aki pontosan 100 évvel ezelőtt az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat felkérésére elkészítette az Esztergom megye és környékének flórája című hatalmas munkát. Az elmúlt évszázad azonban nemcsak történelmi és földrajzi, hanem kedvező vagy kedvezőtlen környezeti változásokat is hozott. Kialakult a növénytársulástan, a fitocönológia, mint új tudományág, amely a növényfajokat nemcsak magukban, hanem közösségi szinten vizsálja. Szükségszerű tehát, hogy az új információk, a rendszeres gyűjtések és a terepbejárások eredményei, az új irodalmi anyag alapján készült tájékoztatás mihamarabb az érdeklődők kezébe kerüljön. A szerző külön fejezetben ismerteti és méltatja az orvos-botanikus előd, Feichtinger Sándor életét, az 1899ben megjelent florisztikai könyvét, európai szintű munkásságát és - városunkra fordított önzetlen közéletiségét. Viszont - életművéhez méltatlannak tartja, hogy milyen hamar elfelejtették őt: „ Esztergom nem engedheti meg magának, hogy a környéket legjobban ismerő botanikusának, emléke tovább halványuljon." Bauer Norbertnek több műve kapcsolódik vidékünkhöz. Tudományos diákköri dolgozataival országos második és harmadik helyezést ért el. Diplomamunkáját a Kis és Nagy Pisznicéről írta. Jelenleg a Strázsa-hegy növényvilágán dolgozik. A vidék alapos helyismeretét a szerző saját két szakterülete összevetésében teszi meg: a növények, növénytársulások kialakulását az egyes földtörténeti korok és változások függvényében elemzi. (A fejezet címe: Botanikai kirándulások.) Majd legféltettebb kincseinket, a védett növényfajokat foglalja családrendszerbe és fajlistát ad Dorog és Esztergom közvetlen környékének mai flórájáról. A kötetet bőséges irodalomjegyzék és színesenszép, saját készítésű fotóanyag egészíti ki. A könyv jelen állapotában így szervesen beillik az iskolai természetismeret, környezetvédelem és biológia helyi tanterveibe. A botanikus orvos-tudós mély tiszteletén és megidézésén túl a szerző fő célja: „az itt lakók és az erre járó érdeklődők tájékoztatása környékünk ma is fellelhető növénytani értékeiről, illetve az ezen értékeket fenyegető problémákról." E sorok írója, aki egyben a problémák szemtanúja is, meghatottan nézem a könyvborító szépséges, átható fényben ragyogó, lila színű leánykökörcsinjeit. Már úgy is évek óta szerettem volna megírni kökörcsinsiratómat: az érthetetlen Búbánat-völgyi erdőtüzeket, amikor is (előző évben éppen megszámláltam!) 250 virágbokor pusztult el a lángokban... Vagy: akár pár héttel ezelőtt a piacon, amikor - ötven-százezer forintos büntetést is maga után vonó - szellőrózsa és kökörcsin-csokrokat láttam a standokon... Környezetünk mindennapos védelmét (és idegenforgalmunkat is egyaránt) szolgálná, ha szép színes, esztergomi képeslapokon láthatnánk jellegzetes völgyeinket (mert bizony útikönyvek festői szépségű tájnak titulálják a Búbánatot!), hegyeinket (pontosan húsz éve várom a püisbéli Árpád-kori romokat), ritka és védett növényeinket, mint ahogy az más országokban szokás... Horváth Gáborné dr. * Bauer Norbert - Barna János: Dorog és Esztergom környezetének növényvilága Megszokott mosolya helyett merev arccal, rosszkedvűen közeledik felém régi jó kollégám. Panaszkodik. - Nos, én is megkaptam. Őskövület vagyok. Itt állok, már negyedik szakdiplomámmal, huszonvalahány év tanítással a hátam mögött, s a gyerekeim ezt vágják a szemembe... Elhallgat, majd kérés nélkül folytatja. Dől belőle a szó: - Megállapodtunk valamelyik nap, hogy elengedem a fiaimat az osztályomból. Azt is megbeszéltük, ki mit csinál: hárman focizni mennek, négyen a könyvtárba és így tovább. Erre: szinte egyik sem tartotta meg a szavát. Rájöttem, mert teljesen véletlenül oda telefonáltam, ahová engedtem az egyik csapatot. Nem voltak ott. Furdalt a kíváncsiság: mi van a többivel? Azok is másutt voltak. Lógtak. Nem csak átvertek, hanem nem csináltak semmi értelmeset. Erre az első nagyszünetben összeszedtem őket és leültem velük a dolgot megbeszélni. Hallgattak. Nem rám néztek. Fel-le, sehova. Tenyerükbe ásítoztak. Untak. Aztán az egyik kibökte: „Mit akar a tanár úr? Nézzen körbe! Senki nem tartja meg a szavát! Nézze meg a politikusokat, akár itt, akár az országban. Ezt mondja, azt csinálja. És mind előbbre jutnak. Tanár úr hova jutott?" - De hát az adott szó - folytatta kollégám hogy megbeszélünk valamit... Erre az egyik: „Már meg ne bántsam, de tanár úr egy őskövület." Nap mint nap szembesülünk ezzel a gonddal. Nem ránk hasonlítanak, nem nekünk, hanem más mintának hisznek gyerekeink. Mivel hatottunk eddig rájuk? Miért hittek eddig? És egyszerre mi változott meg? Sokáig hittük, hogy a jó példa, amelynek mutatkozni akartunk, győzedelmeskedik. Igyekszünk úgy élni, hogy belőlünk „nőjenek ki", hogy mi legyünk a minta. S aztán, amikor váratlanul mellbe vág minket visszavonhatatlan, magától értetődő elszakadásuk ténye, bennünk is megroppan valami. Ha jó (jónak ítélt) úton indulnak el, úgy-ahogy megnyugszunk, előbb-utóbb tudomásul vesszük. De ha így szembesülünk azzal, hogy a más, a rossz példa ennyire ragadós, maradék hitünket is elveszítjük. Barátom arcán ugyanezt a gondot láttam. A tehetetlenséget, azt, hogy nem tudjuk a megoldást. Kövület vagyok már én magam is? Ma is eszembe jut vagy harmincöt évvel ezelőtti, arcpirító megjegyzésem. Édesanyámnak mondtam: „Ti kispolgárok vagytok!" Hogy megbántam! Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk? Rafael Balázs