Esztergom és Vidéke, 1999
1999-06-10 / 23. szám
A pápa jövő héten szentté avatja Árpád-házi Kingát! - életéről dr. Prokopp Mária ír a 4. oldalon ESZTERGOM es VIDÉKE PEDAGÓGUS NAP Május 4-én este a Dobó gimnázium aulájában került sor az idei Pedagógus Nap megünneplésére. A megjelent tanárokat, tanítókat, óvónőket és a technikai dolgozókat az önkormányzat nevében dr. Magyar György, az Oktatási Bizottság elnöke üdvözölte - méltatva áldozatos munkájukat, azokat a nehézségeket, melyekkel napjainkban meg kell küzdeniük. A kitüntetteknek Lengyel Károly alpolgármester adta át a díjakat, majd a jelenlévők meghallgatták az iskolások és óvodások műsorát. Az említetteken kívül az ünnepségen a független képviselők közül Berényi Vilmos, Gúla Sándor és Nagy Tibor tisztelték meg jelenlétükkel apedagógusokat. Sajnálatos módon az iskolabezárás mellett szavazó 13 képviselőből csupán Kiss Tamás tartotta fontosnak az ünnepségen való részvételt! Pedig a pedagógusoknak jól esett volna - az ajándékba kapott rózsaszálak mellé - a szélesebb körű érdeklődő, együttérző megbecsülés. Az oktatási miniszter Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesítette az esztergomi oktatási intézmények alábbi pedagógusait: SzaVIII. ÓvodApEdAqóqiAi Nap bó Máté Zoltánné, Meggyes Miklósné, Mazurka Károlyné, Kustár József né, Majthényi Istvánné, Érdi Mária Ildikó, Marosi Miklós, Sándor Józsefné, Konreich Ferenc, Bartus Károlyné. Esztergom város képviselő-testülete az alábbi pedagógusoknak ítélt jutalmat és díszoklevelet: Sándor Józsefné, Kertész Lászlóné, Kristófné Csapó Éva, Csorba Judit, Szitás Gusztáv né, Varga Tiborné, M isznéder Jánosné, Meggyes Miklósné, Korompai Gáborné, Bodrogai Tibor, Váczy-Hübschl Kálmánné, Majtényi Istvánné, Kovács Andrea, Mózesné dr. Galambos Irén, Érdi Mária Ildikó, Koditekné Jernei Ilona. Rajtuk kívül a városvezetés egyegy szál virággal köszöntötte a 40,30, illetve a 25 éve pedagógusi pályán dolgozó nevelőket. Szába EsZTERqOM VÁROS KÉpvisdŐ'TESTÜlETÉNEk OkTATÁSÍ BizOTTSÁqA a KOMÁROM'EsZTERqOM MEqyEi ÖlNkoRMÁNyZAl pedaqóqiai Intézete és az EsZTERqOMi OvodAVEZETŐk MuNkAközössÉqE MEqixyiTÓ DR. KoNüísy LÁszló polqÁRMESTER llNTÉZMÉNyÉRTÉkElÉS ÉS MÍlMŐSÉqbÍZTOSÍTÁS A qyAkoRlATbAN ElŐAdó: PÖCZE GÁbon OUALY'CO. OktATÁsi ÍAíNÁcsAdó VEZETŐ SZAkTANÁCSAdÓjA ÖNÉRTÉkElÉsi RENCISZER kidolqozÁSA, AVAqy MÍNŐSÉqbizTOSÍTÁS ElŐAdó: NAqyJENŐNÉ közokiAiÁsi szAktmő, JÁsz'NAqykurx'SzolNok MEqyEi PEdAqóqiAi INTÉZET MUNkATÁrtsA Képviselő-testületi ülés Június 10-én 17 órakor a Városháza nagytermében rendkívüli ülést tart városunk képviselő-testülete. Az alábbi napirendi pontok várnak megtárgyalásra: 1. A megüresedett pénzügyi bizottsági hely betöltése 2. Pályázatok benyújtása az Ifjúsági és Sportminisztériumba 3. A Balassa Bálint Általános Iskola jogutódlással történő megszüntetése Felhívás! Esztergom város önkormányzata ezúton kéri a Kis-Dunán veszteglő, kikötői célokat nem szolgáló úszólétesítményektulajdonosait, akik az előírások szerinti önkormányzati engedéllyel nem rendelkeznek, hogy az engedélyezési eljárás megindítása érdekében a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Irodáját július 15-ig keressék fel. Amennyiben a tulajdonosok ezt elmulasztják, úgy az önkormányzat az engedély nélküli veszteglések megszüntetésére a szükséges intézkedéseket kénytelen lesz megtenni. Labdarúgó emléktorna Ötödik alkalommal rendeznek a Sportcsarnokban Tóth István emlékére labdarúgóemléktomát. Az idei kupaküzdelmek június 12-én, szombaton lesznek 9 órától, előtte (fél kilenckor) Pista bácsi sírjánál lesz rövid koszorúzási ünnepség. Az ünnepélyes eredményhirdetésre várhatóan 12.20-kor kerül sor.