Esztergom és Vidéke, 1999

1999-05-13 / 19. szám

6 Lapunk is tudósított arról az ünnepségről, amelyen neves vendégek jelenlétében adták át a Megyei Levéltár Vörösmarty utcai új épületrészét. Ebből az alkalomból kértünk tájékoztatást Csombor Erzsébettől, az intézmény igazgatójától. - Mi tette szükségessé a bővítést? - Az új levéltári törvény, mely 1995-ben látott napvilágot, a 15 évnél régebbi, maradandó értékű iratok levél tárba-adását írja elő. A csődtörvény rendelkezései is levéltárba utalják a felszámolt vállalatok anyagait. A nagy mennyiségű iratátvételre a levéltárak nem voltak felkészülve. Nekünk sem volt már szabad raktári kapacitásunk. Készítettünk egy felmérést, melynek nyomán kiderült, hogy csupán a legfontosabb megyei dokumentumokból selejtezés után is 2000 folyóméternyi iratanyagot kell átvennünk, holott nekünk erre mindössze 200 ifm-nyi helyünk volt csupán. Sajnos, a megnövekedett átvételi igény éppen akkor jelentkezett, amikor a megyei önkormányzat anyagi nehézségei is megnövekedtek. -Hogyan sikerült mégis pénzt szerezni e beruházásra? - A nemzeti kulturális örökség részét képező, felbecsülhetetlen értékű iratanyag sorsa iránt a szakembergárdán kívül Komárom-Esztergom megye vezetői is komoly felelősséggel viseltettek. így címzett támogatással és a megyei Önkormányzat segítségével a szűkös esztendők ellenére sikerült megszereznünk a beruházáshoz szükséges 127 millió forintot. Ebben benne van a megyei Területfejlesztési Tanács, valamint a Levéltári Kollégium támogatása is. - Mit sikerült megépíteni ebből a pénzből? - Több mint 700 négyzetméter alapterületű új szárnyat emeltünk a régi épület mellé. Ennek nagy része raktárhelyiség, ahol kb. 5600 ifm-nyi anyagot tudunk majd elhelyezni. „Végre megoldottuk a tárolás gondjait' - nyilatkozta lapunknak a levéltár igazgatója Ezen kívül kialakítottunk három irodahelyiséget, egy tágas, világos ún. kutatószobát és egy előadótermet. - Mennyire tekinthető korszerűnek az épület felszereltsége? - Nyugodtan mondhatjuk, hogy a legkorszerűbb tárolási technikát használjuk. A minta a Magyar Országos Levéltár óbudai épülete volt, melyet két éve adtak át. Az ott látottakhoz hasonlóan mi is biztosítottuk a raktározáshoz szükséges állandó hőmérsékletet, páratartalmat, a gördülő állványokkal pedig megkönnyítettük az iratkezelést. - Tudom, hogy régi gondja a levéltárnak a kiállítóterem hiánya. Ez is megoldódott végre? - Igen, de nem az új épületben. A régi kutatótermet fogjuk erre a célra használni; itt és a folyosón rendezünk be egy állandó kiállítást, ahol gyűjteményünk legértékesebb, legérdekesebb darabjait tekinthetik majd meg a látogatók - természetesen nem az eredeti példányokat, hiszen azokat óvnunk kell, hanem korhű másolatokat. -Az új épületrész nem teszi fölöslegessé a város más pontjain lévő raktárokat? Ezeknek mi lesz a sorsuk? - Szükségünk van ezekre is, hiszen ha a Deák Ferenc utcai és avolt óvoda épületében lévő iratokat ide hoznánk, már ismét nem lenne hely az új anyagok tárolására. Persze, bizonyos felújításra ott is szükség lesz. - Nem lett volna egyszerűbb, ha a mostani bővítés helyett a volt Mikromed kiürült - és most már önkormányzati kézbe került - épületét igényelték volna az illetékesektől? Hiszen ott a megye összes iratanyagát egy helyen - mégpedig nem is akármilyen helyen - tudták volna tárolni. - Már az üzem megszűntekor gondoltam erre. Szakemberekkel vizsgáltuk át az épületet, s úgy láttuk, nagyon is alkalmas lenne levéltári célra. Csakhogy akkor ez az épület még nem volt a városé, a vételárat igen magasra srófolták, nekünk pedig nem volt pénzünk. Az igazság az, hogy túl nagy is lett volna a részünkre. így aztán elvetettük ezt az ötletet. - Milyen további tervek foglalkoztatják? - Mindenekelőtt folytatnunk kell a már korábban megkezdett iratrendezést, hiszen alapkövetelmény, hogy a levéltári anyag gondozott és áttekinthető legyen. Amásikránk váró fontos feladat, hogy nyomtatásba megjelentessük a levéltár munkatársainak kutatási eredményeit. Ez eddig is része volt munkánknak, most azonban egy különleges anyagot szeretnénk kiadni: a legelső regeszta-kötétünkét. Két évig dolgoztunk rajta, most már csak a nyomdai munkák vannak hátra, a címe: Esztergom vármegye jegyzőkönyveinek regesztája 1638-1702. (A sokaknak talán idegenül hangzó szó tulajdonképpen tartalmi kivonatot jelent.) Már most is igen nagy az érdeklődés iránta. Örömmel újságolom: végre sikerül megjelentetnünk a Sobieski emlékkönyvet is, ami tulajdonképpen az 1996-os nemzetközi konferencia szerkesztett változata. Mivel a könyv kétnyelvű, Lengyelországban is nagy érdeklődéssel várják. Ezen kívül tervezzük a kiadását az 1848/49-es szabadságharc levéltárunkban fellelhető dokumentumainak is. Mindezek még ez évben kikerülnek a nyomdából. Vannak aztán terveink a millenniumi évre is: más intézményekkel közösen tervezünk megjelentetni egy-két érdekességet, de erről a millennium kapcsán már esett szó az önök lapjában. - Kívánjuk, hogy az új épületben, a közös munkával megteremtett korszerű körülmények között sikeresen és eredményesen működjön tovább Levéltáruk, őrizze múltunk értékes dokumentumait, hozzáférhetővé, közkinccsé téve azokat az érdeklődők számára! Szába Április 26. Ezen a napon, egymáshoz közeli rakásokban annyi halott és sebesült feküdt, amennyit még nem láttunk, kiknek számát - fájdalom - hússzal mi is növeltük. (...) Az ácsi szőlők magaslatán, még egy kis sáncot fedeztünk fel, mely azonban védelem nélkül állt, s a benne talált 18 fontos ágyút birtokunkba vettük. Töltényeink azonban akkor már teljesen elfogytak. Egész éjjel nem aludva, fáradtan a sánc köré heveredtünk, mit annál is inkább megtehettünk, mivel két komáromi zászlóalj kezdte meg mellettünk, illetőleg közel hozzánk a hajóbóli kiszállást, de másrészt láttuk a Donmiquel zászlóaljnak a futó gránátusok elleni nyomvonalát, s így azt gondoltuk, hogy azok majd folytatandják az ellenség üldözését, mint pihent erők. Nagyon csalódtunk azonban, mert Görgey a stábjával a harc színhelyére ért s azon kérdést intézte hozzánk, hogy melyik zászlóaljhoz tartozunk, mire önérzetesen feleltük, hogy a 34dik zászlóaljhoz. Azt kérdezte továbbá, hogy miért nem nyomulunk előre, Horváth Géza: Az 1848/49. évi hadjáratbani részvétem emlékei s midőn mondánk, hogy éjféltől fogva állunk csatában és töltényünk elfogyott, azt válaszolá: „Van szurony, előre!" Mire megindultunk, az összekötött szőlővenyigétől akadályozva anélkül, hogy az ellenfél által reánk irányzott csatártűzre válaszolhattunk volna. De ugyanekkor oda fordult a hajón épp akkor oda érkezett komáromi zászlóalj parancsnokához tudakozódólag, ki azt válaszolta, hajói emlékszem, hogy az a 70-dik, vagy 71dik zászlóalj, mire úgy folytatá, hogy: „Gyorsan előre őrnagy úr, mert levágom a fülét!" Több biztatás nem is kellett, mert észnélkül kezdték meg a csatártüzet és előrenyomulást. Ekkor ért utol bennünket zászlóaljunk négy százada, mely először foglalta el - mint már érintém - az erődökkel szemben eső sáncot, és mely az elfogott osztrák zászlóaljat, mint foglyot Komáromba kísérte, dacára annak - mint a fiúk mondák -, hogy Görgey Zakóhoz ezt a kérdést intézte: .Alezredes Úr! Örökké akar élni! Előre!" Ezen szíves buzdításnak köszönhettük, hogy zászlóaljunk utolért bennünket. Az ellenséges gyalogság a szőlőkből kivonulva az ácsi erdőbe húzódott meg. Mi a szőlőből kiérve az erdőtisztás háromszögénél négy osztrák tábori üteget láttunk vasasok fedezete alatt. Itt történt meg az a sajátságos eset, hogy amint a Donmiquelek csatárláncának sorában a dobos reá ült a dobjára, egy guruló ágyúgolyó kiütötte azt alóla. A dobos természetesen felfordult, azonban meglepetésünkre semmi baja sem történt. A két előre merészkedő vetágyúnk dementírozva vonult vissza, csupán röppentyű állván yunk tartotta magát. Bennünket az ellenség golyói amint tömegben álltunk egyre vertek, visszavonulnunk azonban nem volt szabad. így volt a kívülünk még ittlévő más három zászlóalj is. Alltunk, de támadásra nem vezettek. Görgey egész törzskarával kitette magát az ágyúk tüzének, a front előtt átlovagolva. Egyszerre a balszárnyra tekintve, „szakkerment" kiáltással elvágtatott, csak Guyon maradt vissza és hozzánk érve azt mondá: „Zwanzig schritretirien und vieder front herstellen!" Tehát megkezdtük teljes rendben a húszlépéses visszavonulást. Az ellenség is az erdei úton visszahúzódott. Mondhatom sokan estek az értelmetlen, tömeges viszszavonulásnak, az ellenség viszonzatlan ágyú tüzének áldozatául, de ágyúink a gyenge talphídon áthozhatok nem voltak, valamint a huszárság nagy része sem, s ez okból az ellenség nem volt üldözhető. (...) Alkonyfelé volt már ha jól emlékszem, mikor a csatazaj megszűntével táborba szálltunk. Az ellenség teljes visszavonulásban volt. Ennek kapcsán nem hallgathatom el, hogy zászlónk a vitézség érmével díszíttetett fel, mi mindig büszkeségünk tárgyát képezte. (...) Május 3. Másnap megindultunk, és a budakeszi erdőn áthaladva, közel a Krisztinaváros alatt tábort ütöttünk.