Esztergom és Vidéke, 1999

1999-04-22 / 16. szám

IDÖ«MŰ« HELY Varhegy. 1995. jowlin <Us ltlnt». 120x210 cm (hti: Mclnor Ctia) VÁROS* VILÁG NAGYFALUSI TIBOR szerkesztésében TAVASZ • SZENTGYORGY HAVA IV. Szent György hava (April) vagyon 30 napja. (Az „1848. szökő évre" szóló gazdasági kalendáriumból.) A VÁROS NAPJAI: Április 16. # 1898-ban a közigazgatásilag egyesített város szervezeti szabályzatának hatálybalépése. Április 23. • 1822-ben a Bazilika ünnepélyes alapkőletétele. • 1919-ben a csehszlovák katonaság lezárja a Mária-Valéria hidat. Április 29. # 1898-ban a Posta új épületének átadása. Április 30. # 1848-ban a négy városrész egyesült nemzetőrségének eskütétele a főtéren. • 1849-ben népünnepély a felszabadító honvéd­csapatok fogadására, a függetlenségi nyilatkozat felolvasása a Vár­megyeházán és kihirdetése városszerte. Az ESZTERGOM és VIDÉKE mellékléte IV. évf. 11. szám-1999. április 22. Városi István Ismét tavaszban Hancúrozó, csalafinta napsugárban égve Kivirágzott a Dunapart minden gesztenyéje. Tavaszország állomását a virág csak sej ti, Átlépési igazolványt nem kér tőle senki. Ihaj-csuhaj, dínom-dánom, csintalan a szellő, Minden fürge suhanásban derűs kedvet keltő. Sárgacsörű fülemüle dalt tanulhat tőle, Bár adót a nótafákért nem fizetett ő se. Pipiskedő nefelejcsek, kora kerti rózsák Szúnyogoknak, legyecskéknek jószagukat szórják. Pazarolva telehintik csinnel világot, Számukra még nem csináltak törvényt a fináncok. Itt csicsereg, ott csöpörög egy-egy csőr a fákon, Mindenféle hangba fojtott mindenféle mákony. Andalít és elbolondít, lázít, ébreszt, zeng, forr, Mégse tudná gúzsba kötni semmiféle cenzor. ö természet ősi bája, mély és fejthetetlen, Ámuldozva szólítgatlak: muzsikálj ma bennem. Odateszem ujjaidba, komor hangja szűnjék, Szomorú szép emberségem komor hegedűjét. -WvíLívOX" O. -fvie'&fz.-t-lzwiucí -faXeoCett trvu,ű .pS-pkoí­-to ; \Jg!to£l Is+u&Jn. A<3V8) He!i ^a.^ c-ú+WÍ <X-kj«gíf­zebz-Cbb-t leJs^e-leke-t. -M^s^t -o-e-te. A. g&ízieu^e tT-J^ct'qz^L'í j - e i^lelk. e-z4-e4-t>e /v\m­rie,'cj t i<zOAe'szet He-le/ie., ás -lcc-fa.j£.xu«< : <=^ u a- t^iwsza ói-C kai/fi." fogyaulkoz­o-e'g4e£e^i...0c {oUfisctzJsidL -Cs^di a. fcelt&e.­u uUe^e-té'Jit " : ív^nnacrtoSíun. űU'aUctfk,**^ 3u ^'^ró' <a-'<re>t2.eöt íl-^'-ílV /C-s „ Awege'Z.CxetM.eJc'! g cj Kíff C+CóV gaíz) ^u-etse e/s -H a. sz4t ^ ^ (B^J­•fcy f^^j'ac — e* u£o'44r£ ez<i.&,cLft><icLu,Lj£ M te.Ca.'í.+CrSiiu^ " a. te óXt^Sz a-t,/mú.'o*e/szet vaigcLjZta.'szi/to-L A. ^e^meSzet eíite.'­gattd-^'E-kooCnZ- -ta^'p^s j^gye't^-h.. cr.) Horváth Géza fe nEszíepgofii ás Vidéke" tárcája. <4903) Az 1848/49. évi hadjáratbani részvétem emlékei 1849. április 10. A váci csata, és egy kis erdei rekognoscirozás (= felderítés) (...) Mi tehát csatárláncot alkotva haladtunk le a völgyben, midőn egy Király nevű közhonvéd elkiál­totta magát: vSvalizsérok vannak a völgyben!" És visszafordulva úgy látszott, mintha futni akarna. Mi­után ez Városi hadnagytól, ki a jobbszámyon ment, távolabb tör­tént, a csatárláncot megállítottam; s odaszóltam a fiúkhoz: „Fiúk, kinek van kedve lejönni velem?" Az első szóra mintegy nyolcan követtek a völgykatlanba, lőkészen tartva fegyverüket. Meglepetésünkre el­lenséges lovasság helyett, ott egy szekeret találtunk, melybe négy ökör volt fogva és egy 10 akós hor­dó volt a szekéren. Midőn a sze­gény kerepesi tót megpillantott bennünket, ijedtében majd hanyatt vágta magát. Én biztattam, hogy ne féljen. Azt hiszem, a szegény tót vagy saját borát akarta megmenteni a requisitó (= elkobzás) elől, vagy pedig az a futó ellenség tulajdonát képezte, s felhasználva az ellenőri­zetlenvisszavonulást, azt gondolta, hogy jó lesz az neki is, s az erdő közelségét felhasználva, itt a völgyben húzta meg magát, de em­bereim kérdésére, hogy mi van a szekéren, rögtön bevallotta, hogy bor. Erre embereim a magyar baka találékonyságával tíz perc alatt oly növényt hoztak az erdőből, mellyel a hordóból a bort ki lehetett színi. Magam is megízleltem, de azután eltiltottam a borivást, nehogy ki­éhezett embereink holt részegek le­gyenek, s eközben a félszázad em­bereit is megindítottam, kik a zsák­mányról egyes felkiáltások által fi­gyelmessé téve, gyorsan haladtak lefelé. Midőn a hadnagy is oda ért, megkértem, hogy küldjön fel a ka­pitánynak is bort. Az, egy tábori kulacsot teleszívatva küldött is fel, miről a másik félszázad is értesül­vén, sietett leszállni a völgybe, s mindegyik kapott kulacsába bort, a hadnagy ügyelvén fel, míg az edé­nyek megtöltettek. Többet senki sem kapott s a hordókhoz őrök ál­lítattak, kik a később jelentkezőket elkergették. Ezek után megindítot­tam a félszázadot és a lapályos erdő felé haladtunk. Ekkor vettem észre, hogy az er­dőtől lőtávolságra egy svadron sva­lizsér áll. Tudva azt, hogy a legény­ség szeret, részint bátorságomért, részint azon oknál fogva, mert a kenyér, szalonna, bor, pálinka és hús osztásakor látta igazságomat, s látta, hogy magamnak sem juttatok nagyobbat, vagy többet, mint neki, kiléptem az erdőből, a legénységet maradásra intve, és vagy ötven lé­pésnyi távolban leültem a svalizsé­roknak hátat fordítva, és elkiáltot­tam magamat, több negéddel, mint (Folytatás a II. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom