Esztergom és Vidéke, 1999

1999-04-15 / 15. szám

6 Esztergom és Vidéke 1999. április 15(...) A Helemba-szigeten volt az esztergomi érsekek Árpád-kori nyaralója, gyümölcsössel körülvéve. A dokumentumok szerint 1234-ben itt állt Róbert esztergomi érsek háza, ami azt bizonyítja, hogy az épület a tartárjárást is átvészelte. A király halálbüntetést hirdetett azokra a dunai hajósokra, akik az érsek itteni almáskertjét, illetve a közeli Dédai (más néven Szent Mária) sziget szénáját meglopják. A szigeten tárgyalt állítólag a török Esztergom és Eger várának cseréjéről. A Duna mellett a Duna-dűlő, a Kistói-földek, a Pótolló terült el, mely területen a Molnárok útjáig inkább a gabona, ettől lejebb szőlő- és gyümölcstermelés folyt. A TSZ-szervezés után erre a területre kordonos szőlőültetvényt, valamint gyümölcsfákat telepítettek. A Duna-dűlő területén napvilágra került ásatási leletek arról tanúskodnak, hogy ezen a helyen kisebb Árpád-kori település lehetett. (...) A dombok alatt egy darabig a 1 l-es úttal párhuzamosan vezet (egészen a Fári-kútig) a Kusztusi út, melyetvalamikor négy kis patak szelt át. Áz első pataknál volt Mitter József kocsmáros földje, aki a 30-as években egy ciszternát épített itt, s az akkor még vizet adó patak vizét ebben felfogva öntözte zöldségeit. Nem messze innen ágazik el a második patak mellett egy út a Sipoló-hegy és a Kusztusi-dombok felé, amely a dombokat megkerülve a negyedik pataknál tér vissza a Kusztusi útba. Ha ezen elindulunk, megláthatjuk a SipolóSZENTGYÖRGYMEZÖ HATARAROL Érdekességek Bélay Iván készülő könyvéből hegy kiemelkedő csúcsát, amely egy mesterségesen kiképzett sáncmű maradv ánya. Az erődöt 1595 -ben Esztergom ostroma alkalmával építették és Szent János-erődnek nevezték. A erődítményt maguk a császári seregek hányták szét a vár visszafoglalása után. A Kusztusi-dűlő nevét az esztergomi őrkanonokság(custos)-ról kapta. A lankás, kedvező fekvésű domboldalak a gyümölcs- és szőlőtermelésre igen alkalmasak. A harmadik patak mellett balra leágazik egy út, mely a Szamár-hegy mellett elhaladva a Kerek-tói dűlőn keresztül a Búbánat-völgyét átszelve torkollik a 11 -es útba. ASzamár-hegy (Zamárd-hegy, Szóljmár-hegy) igen változatos formában jelenik meg az egykori okmányokon, térképeken. A hegy nevéhez több változatban fűződik legenda. Az egyik szerint egy édesanya kereste az erdőben eltévedt gyermekét, miközben hangos szóval rimánkodott: „Szólj már, hegy!" A másik változatban az esztergomi bég megérezvén bukását óriási szamarat faragtatott, s elrejtve benne kincseit a hegy ormára álíttatta azt. Amikor a várat a keresztény seregek visszafoglalták, azt kérte, hogy a szemközti hegyen álló szamarat elvihesse. Mi az igazság? A hegy nyerge alatti hegyoldalban feküdt a középkori Szamárd település. Lehet, hogy a hegy e településtől kapta nevét. A Búbánat-völgy neve az egyik feltevés szerint onnan ered, hogy a tatár-, majd a törökdúlás idején ide menekült szentgyörgymezőiek közül sokat legyilkoltak itt, vagy innen hurcoltak el rabságba. Volt tehát ok a búra, bánatra. A völgyben terül el a mintegy 120 holdnyi Kerek-tó. A nádassal körülvett tó helyén a néphit szerint valaha egy kis település állott... A völgy egyik oldalán húzódik a Hosszúhegy, ormán a Lázkereszt, ismertebb nevén a Hideglelős kereszt. A hegy Duna felé eső részén Valentinus római császár idejében katonai tábor (castrum) állott. 1292-ben már lakatlan romként emlegetik az iratok. A Duna felőli sziklacsúcson 1784-ben Nagy Mihály szentgyörgymezői gazda egy fakeresztet állíttatott hálából, mert családját elkerülte a dühöngő járvány. Ezért a keresztet Lázkeresztnek nevezték. Az elkorhadt fakereszt helyébe Simor János hercegprímás készíttetett Bécsben egy nagy vaskeresztet, amit 1871. május 3-án szentelt fel. Mire a hívek a hegyoromra értek, igen megizzadtak. A Duna felől fújó hideg szélben megfáztak, másnapra lázasak lettek, hideglelést kaptak. A szentgyörgymezőiek ezért ezt a keresztet Hideglelős keresztnek nevezték el. Ma már a térképen is e néven jelölik. A Kusztusi úton a negyedik patak kiszáradt medrét átlépve és tovább haladva érünk a Fári-káthoz. E kút legendájának egyik változata szerint itt lett öngyilkos egy török főúr Fári nevű leánya, mert apja nem engedte férjhez menni egy gyaur pásztorfiúhoz. Az itt végzett kutatások azt bizonyítják, hogy a környéken egy cisztercita monostor lehetett halastóval, völgyzáró gáttal... A Fári-kúttól feljebb, a hegyoldalban van a Hármaskút. A kút környékén a római korban villaépület lehetett, mert a feltárt romok erre engednek következtetni. A Barátkát forrását kútház védte, a víz 15 méteres szakaszon szabadon haladt lefelé, majd egy szabályos négyzet alakú medencébe folyt. Itt eredt a Csenke patak... Szentgyörgymező határának kies, szép része a Szentjános-kút és környéke. Szép kilátás nyílik innen a Dunára. 1754-ben kápolnát emeltek e helyre. Egyesek szerint a víznek gyógyhatása van. Valószínű, hogy a törökök is rájöttek erre, mert a kút vizét agyagcső vezetékkel szállították a várba. Mégpedig a későbbi Bánomi-dülőn, az esztergomiak kiváló szőlőskertjén át. Ez a terület a várostromok idején török temető volt, később a keresztények temetkezési helye lett, valószínűleg a cseh várostromló seregek temetője. Ma ezen a területen modem lakótelep van... A TAVASZI HADJARAT (1849. április 6.) Horváth Géza: Az 1848/49. évi hadjáratban! részvétem emlékei Az isaszegi csata Másnap jókor reggel megindultunk. Közel az erdőhöz panaszosok érkeztek a faluból, hogy zászlóaljunkbeli honvédek pincét törtek fel és bort vittek el, minek folytán a parancsnok elrendelte a vizsgálatot, ami az elkülönített első századnál kezdődött. A kapitány, Benkner Gyula az őrmestert utasítá, hogy nyittassa meg a sorokat s úgy a kulacsokat, valamint a borjúkat (= katonai hátizsákokat) felnyittatá és vizsgáltatá. A szakasztizedesek eszközölték a borjúk felnyitását, s a kárvallott emberek megízlelték a kulacsok tartalmát s habár a legénység közül többen félkapatosak voltak, a bor ugyanazonosságát megállapítani nem lehetett. Midőn Raics Fülöp nevű közhonvédhez értünk, nem engedé borjúját felnyitni, de én erővel felnyitottam, s akkor fenyegetőleg fordult hozzám, kijelentve, hogy az első csatában agyonlő, mely fenyegetés oly indulatba hozott, hogy nyomban úgy vágtam arcon, hogy az anélkül is pikós (= pityókos, becsípett) legény azonnal elesett s midőn feltápászkodott, galléron ragadtam, azt mondván neki, hogy ide állsz mellém, s ha én egy lépést elmaradok tőled, feljogosítlak, hogy lőjj agyon, de ha te maradsz el tőlem, én foglak agyonlőni. Ennek folytán a fiú minden csatában mellettem volt, de soha sem vettem észre, hogy szándékában lett volna az, hogy engem agyonlőjjön. A vizsgálat eredménytelenül fejeztetvén be, tovább menetelésünket az isaszegi erdőkig folytattuk, mikor Latinovics György kapitány, kit már több hónap óta nem láttunk, a törzskartól elválva, hozzánk lovagolt és elkiáltá magát: „34-dik honvédszázlóalj, kivívtam számotokra a dicsőséget, hogy az erdőből rohammal űzzétek ki a horvátokat", s ezután az őrnagyhoz fordult, és közölte vele az utasítást. Ezen utasításnak megfelelőleg a zászlóalj két századonként három colonba osztatott. A parancs az volt, hogy be kell hatolni az erdőbe s az ellenségre találva, lövés nélkül, rohammal kell magunkat reá vetnünk. Értesíttettünk előre, hogy velünk szemben három határőr zászlóalj áll. Mi tehát a vett parancs szerint, a reánk irányzott első lövések után rohamban indultunk ezen kiáltással: „Rajta, éljen a magyar!" De ők a szurony-csatát be nem várva, visszavonultak, és a faluval szemben fekvő terrénumról a tőlünk balra húzódó erdőben vonták meg magukat. Midőn mi kiértünk a szabad térre, a velünk, illetőleg az erdővel szemben felállított üteg tüzérsége ágyúi hátrahagyásával, úgy látszik, gyors előnyomulásunk által meglepetve megfutamodott, s így az ágyúknak könnyű szerrel birtokába estünk. (...) A mi zászlóaljunk pedig eredeti rendeltetéséhez híven, az oldalról fekvő erdőben állást foglalt három határőr zászlóalj ellen fordult, kik erős tüzeléssel fogadtak bennünket, úgy, hogy mintegy 18 lépésig közeledve egymáshoz, még mindig állták a tüzet a fák mellé vonulva. Akkor sikerült nekem a szembenálló granicsárt lelőnöm, és ezen sikertől elragadtatva előre rohantam, mire a század is nyomban és a zászlóalj is követett. Míg a honvédek az elesett határőr éppen nem tömött tárcáját ürítették ki, addig én emlékül a hosszú bakancsszíjon függő siklósi kését vettem magamhoz. Ezen előnyomulás folytán a granicsárok rémülten futásnak eredtek, és a közben eső völgyeleten túlfekvő magaslatra húzódtak, és szakadatlanul tüzeltek reánk. (...) Magáról a csatáról helyi elfoglaltságunk miatt részleteket felhozni nem tudok. Emlékem csak annyira terjed ki, hogy az osztrák tüzérség a domboldalban igen kedvező álláspontot foglalt el az erdőlapályon kibontakozó tüzérségünk ellen s néha hallottuk győzelmes huszáraink csatakiáltását, de a távolból egyebet az osztrákok általános visszavonulásán és hadseregünk előnyomulásán kívül kivennünk nem lehetett, mert erdei küzdelmünk annak látképét elzárta előttünk. (...) Ekként folyt le a zászlóaljra nézve az isaszegi csata 1849. április 6-án vagyis nagypéntek napján, melynek sikere hazánk szabadságának feltámadását jelenté. (...)