Esztergom és Vidéke, 1999

1999-04-08 / 14. szám

1999. április 15. Esztergom és Vi<*éke - Téged, mindenki csak úgy ismer, mint az esztergomi „labdarúgó-palánták" megszállott „kertészét", aki minden szabadidejét a gyerekek között tölti, s próbálja bevezetni őket a foci rejtelmeibe. Nevedhez fűződik a Focisuli létrehozása is. Mesélnél erről Olvasóinknak? - 1988 júliusában Vámosmikolán volt az esztergomi gyerekeknek egy sporttáboruk, melyet Baranya István testnvelő tanár szervezett, s melyen edzőként magam is részt vettem. Ott vetődött fel a Focisuli ötlete. Hazatérve csináltunk egy toborzót a Vasas pályán, ahol több mint 60 gyerek vett részt. Közülük válaszottuk ki azt a 30 főt, akikkel elkezdtük a felkészülést, s akiket a Focisuli alapító tagjainak tekinthetünk. - Honnan volt akkor s a később években is pénzetek? - Elsősorban szponzorok segítettek, hiszen ez a sikeres csapat jó reklámhordozó. De sok támogatást kaptunk a szülőktől is. Később némi anyagi segítséget az önkormányzat is nyújtott. Ennek ellenére mindig anyagi gondokkal küzdöttünk. - Milyen eredményeket kxmyvelhetsz el? - Hat korosztály került ki a kezeim közül. Közöttük nem is egy igen sikeresnek bizonyult. Ezt jelzik egyrészt a csapat eredményei. Első sikerünk az országos Centrum Kupa megnyerése volt, melynek eredményeként részt vehettünk a Rapid Wien nemzetközi tornáján, ahol szintén elég jól szerepeltünk. Nyertünk korosztályos magyar kupát, kijutottunk Olaszországba egy rangos villámtomára, jártunk Svédországban, Németországban, és sorolhatnám még a tornákat, a sikereket estig is. De a csapaLsikerek mellett az egyéni sikerek is jelentősek, hiszen Mi lett veled, Focisuli?! - Beszélgetés Gál Kálmánnal — játékosaink közül többen is szép focikarriert futottak be. Hadd említsem meg például Hajnal Tamást, akire már 10 éves korában felfigyeltek a szakemberek. Játszott a Ferencvárosban Varga Zoltán edző keze alatt, majd a Vác csapatában, ahonnan rövidesen a Schalke 04-hez került. Jelenleg is ott focizik. Itt volt aztán Marosi László, aki Dömösről járt be az edzésekre. Ő később a váci csapatban, majd Dorogon játszott, jelenleg az EFC NB/IIIas együttesét erősíti. Megemlíthetném még Zöld Zoltánt is, aki most a Fradi keretében van, s igen tehetséges játékos. - A jelenlegi esztergomi gárdában vannak-e volt tanítványaid? - A már említett Marosi mellett Pfeiffer és Monostori is az első csapatban játszik, rajtuk kívül többen is vannak volt focisulisok az ificsapatban. - Több helyről is ért téged az a vád, hogy egykori tanítványaid eltűnnek a süllyesztőben, nem tud belőlük profitálni az EFC. Mi ebből az igazság? - Sajnos, az a gyakorlat, hogy minden edző azonnali sikert akar. Nincs türelmük kivárni, míg a helyi tehetségek beérnek. Komoly pénzekért vásárolnak idegenből játékosokat - most például kilenc új focistát hoztak ide, s ahogy hallom, 3 milliót áldoztak eddig rájuk. A helybeliek pedig mehetnek más csapatot keresni maguknak, vagy ha ehhez nincs kedvük, abbahagyják a versenyszerű sportolást, s legfeljebb a különféle kispályás kupákban tűnnek fel néha. Nem igazán van előttük perspektíva. És sajnos, ez a helyzet kézilabdában is. A városi sporttámogatás mintegy felét idegen játékosok megvásárlására költjük, ahelyett, hogy az esztergomi tehetségek kibontakozását és érvénysülését támogatnánk. - Miért szűnt meg a Focisuli? - 1997-ben anyagilag nem tudtuk tovább fenntartani a csapatot; megváltozott a gazdasági élet, a szponzorok más reklámhordozók után néztek. Akkor az István gimnáziummal közösen létrehoztuk a Diákstadion elnevezésű egyesületet, de ezt sem tudtuk fenntartani egy évnél tovább. - Most mi van a Focisuli helyett? - Esztergomi Zsigmond, az EFC gazdasági vezetője létrehozta az Utánpótlásnevelő Sportegyesületet, ahol több korosztályban folyik felkészítés: négyen foglalkozunk mintegy 100 gyerekkel. Pénzt is sikerült szereznünk, s reméljük, az eredmények sem maradnak el. Persze az edzéskörülmények most is elég siralmasak, s ez nem igazán teszi vonzóvá ezt a sportágat. - Neked sem kiemelkedő játékosmultad, sem edzői papírod nincs. Tudja ezt a hiányt pótolni a sportág iránti lelkesedésed, ami már a megszállottsággal határos? - Sportszervezői végzettségem mellett csak a sportág szeretete és az évtizedek alatt szerzett nagy tapasztalat, a neves szakemberektől ellesett edzői fogások, módszerek pótolják azt a bizonyos edzői papírt. Testnevelő tanáraim, edzőim megszerettették velem ezt a sportágat, s azóta megszállottja vagyok. Egyetlen fillér ellenszolgáltatás nélkül végeztem az edzői munkámat a Focisuliban. Saját pénzemből fedeztem költségeimet a külföldi utakon, magam mostam ki a gyerekek sportfelszerelését..., szóval a foci nekem csak munkát és kiadást jelentett. Hasznot egy Fillért se! Legfeljebb pénzben nem mérhető értékeket: sok örömet, élményt és sikert. Szába Eperjes Károly 6:3, avagy Játszd újra Tutti... - Történelmi lecke Tímár Pétertől mrn, Játszd új fa Tutti Sialtjf Kriszti, Csefe Tárni* K»r« Anéréi, Rí»itJty Síkor, Kííiii »««««, Mífé 6ib«r, WÍ! iSÍTÍÉ »él*l... A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is levetítették a 6:3, avagy Játszd újra Tutti... című filmet. Az eseményen meghívott vendégként részt vett a rendező, Tímár Péter, a producer, Kálomista Gábor és az egyik főszereplő, Eperjes Károly is. 1953. A magyar válogatott, azaz az aranycsapat a Wembley stadionban 6:3-ra legyőzte az angolokat. A foci az ötvenes évek elejétől a legnépszerűbb hazai sportággá vált. Olyan pozitív attitűd volt, ami összefogta és összetartotta az embereket. A meccs hatalmas eufóriája a nemzet önbecsüléséről szólt. Ali csapattagnak társadalmilag hihetetlen jelentése és jelentősége lett. A film után következő beszélgetésben sok érdekes kérdés felmerült. Elsőként az évszázad mérkőzéséről, mint lehetséges témáról, majd az általánosság és különlegesség határán lévő téma mondanivalójáról beszélt a rendező, azaz hogy végül is miért készült el a film. Tímár Péter úgy véli, a társadalom igényli ezeket a témákat és filmeket. Művét Mérkőzés címmel színdarabnak tervezte, ami ugyanúgy kilencven perces lett volna, mint a film, vagy mint maga a meccs. Úgy látja, hogy az ötvenes éveket még nem zárták le magukban az emberek. Az elnyomás, a rettegés és a kivégzések rányomták bélyegüket a társadalomra, a magyar közhangulatra. Tény, hogy Bacsó Péter Tanúján kívül még nem készült vígjáték erről a korról. Kérdés viszont, hogy a groteszk megfelelő módszer-e. Tímárnál, már a Csinibabában is ott volt a kiegyezésre való törekvés, hisz az ember csak derűvel tud megbékülni a múltjával, és erre is van igény. De azért finoman a 6:3-ban is megjelenik az ötvenes évek szigorú légköre. Bár a 6:3 1953-ban játszódik, bizonyos értelemben '56 is benne van. Van egy jelenet, amelyben egy fiatal lány megkérdezi Tuttit, hogy ismerve a jövőt, mit üzen az ifjúságnak. Tutti azt mondja: „Tanuljanak nyelveket. Németet, angolt, franciát. Szükségük lesz rá. Cirka három év múlva." Illetve a filmben szereplő írók részéről nyíltan is elhangzik a kérdés: „Mi lesz 56-ban?" Mire Tutti: „1 Forradalom, 2 Ellenforradalom, X Népfelkelés, de az nem fizet. Lehel fogadni!" Rögtön ezután következik Tutti monológja, amikor azt mondja a jövőről: „Sokan meg fognak halni." Sokszor többet lehet elmondani egy ilyen társadalmilag hiteles filmmel a múltról, mint egy történelemórával, mutatott rá a beszélgetés folyamán Eperjes Károly. Rossz a művészfilm és a közönségfilm közötti pejoratív megkülönböztetés, állapította meg a film főhőse, Eperjes Károly. A 6:3-ról azt tartják, hogy csak közönségli lm, pedig egyáltalán nem semmitmondó. Egyértelműen végigkövethető a tragédia a komédiában, ahogyan az elveszett gyerek mítosza összefonódik az elveszett anya mítoszával és végül katarzisban egyesül. Tutti az igazságot keresi, ami végül a saját megsemmisülésével és újjászületésével nyilvánul meg. Azt azonban Tímár Péter is elismerte, hogy bizonyos értékeket fel kellett áldozni a popularitás érdekében. Legtöbben az írók megformálását és a filmben ironikusan megjelenített árulását bírálták. Tímár szerint az értelmiségi identitászavarba kergette magát. Ezt az állítását meg is magyarázta. Az értelmiség ilyenfajta megjelenése az ún. hűségnyilatkozaton alapul, amit Kádár János íratott alá 1957ben az értelmiségi írókkal, és amellyel ők az '56-ot megtagadták. Ezek az írók áhították azt a szerepet, amibe belebuktak. Nem tudták elviselni a történelmi felelősséget, a rendező úgy fogalmazott, hogy egyfajta pátoszos ambivalencia jellemezte őket. Hezitáltak, képtelenek voltak állást foglalni. Az írók mellesleg névtelenek a filmben. Ennek kisugárzása hivatott figyelmeztetni a mai értelmiséget, hogy igyekezzen mindig független maradni és minél messzebb kerülni a hatalomtól. Tímár Péter ezt tartotta a 6:3 legfontosabb mondanivalójának. Somfai Melinda