Esztergom és Vidéke, 1999

1999-04-01 / 13. szám

1999. április 15. Esztergom és Vi<*éke Csíkász István: NEMZETI NAGYHÉT HÉTFŐN a Szent Király országot parancsolt és minket, pogányokat fölnégyelésben megkeresztelt a jámborságot nem viseltük: Fehérlófia népe: áldoztunk régi isteneknek elárultattunk KEDDEN: átviharzottak a hordák rajtunk a tűzözönben véreztünk darócban bíborban a fűzfa-ligetes Muhi-pusztán m egégtünk szekértáborun kban SZERDÁN a mohácsi síkon a halottaktól elrekesztett megáradt Csele-patakba fúlt a szétveretett nemzet: a szultán perzsa bárányt áldoz az utolsó vacsorához: ki az áruló - ég az arcunk megharmadolva megmaradtunk: a temetőnket majd felosztják az urak a bégek és az osztrák NAGYCSÜTÖRTÖKÖN pedig Világosánál és Aradon töviskoronával ékítettek: trónfosztott trónra ültünk fölakasztottak minket a népek elé rebellisnek: kancsukával megkorbácsolták kisebesedett testünk jó tízezrek dobszóra haltak tizenhármán a semmibe estünk NAGYPÉNTEKEN Trianonban kálváriára vonszoltak minket szánkba ecetes szivacsot adtak, négy-égtáj-vas szöget szegeztek szétdarabolt végtagjanknak: köntösünkre kockát vetettek s az égbolt kárpitja-Kárpártiája meghasadt fölszálló leikeinknek NAGYSZOMBATON a sírban tetszhalálos, gyilkos tudatban vörös hitekre térítettek harangtalanul kerepeltek fölöttünk síkos, álnok nyelvek s mikor a zárkövet ledobtuk már a Föltámadásban: idegen zsoldosok ránk vadásztak ahogyan küzdve menekültünk rongyokká foszlott halotti gyolcsban a szétmarcangolt Hungáriában Kiválatott népem te Istenfia-ország! érted könyörgöm mert Boldogasszony vére csillan-csöppen a tőrön: és júdások marakodnak a harminchárom kincsen szikrás Szentlelket várok mikor a holt szívekből a kormot üszköt átkot kiégetik a lángok HÚSVÉTVASÁRNAP hó hull körmenetünk önmagát tapodja vetett magnak szétfagyott talajba csak azt reméljük: a szikár csont kihajt a mázsás súlyok és sírkövek alat: rügy pattan vállakon bokán az ujjak végén a csuklón az elhullottak süppedt homlokán: szelíden áttör a sziklás halálon és a füvek a folyóparti zöld bozótok majd a mellüket tépik az északi hegyektói a drága délig és a nyugati határtól a keleti vég-vidékig népszövetségek elnökök nagyhatalmak roskadtan arcra borulnak meggyónja bűneit a pápa s minket emel majd az Úrfölmutatásra száraz kenyér a testünk mert önmagunkat esszük és sűrű aszú lett a mi vérünk: évezredesre tisztult: a föltámadásra isszuk megszédülnek a templomtornyok és Európa megzendít majd Nándorfehérvár emlékére minden zenélő mély harangot Húsvétváró - „esztergomi" édességgel A hosszúra nyúlt és sajnos, áldozatokkal is járó tél végén, jogos örömmel vetnénk a Dunába a magunk kis szalmabábját. E népszokásnak kiszehajtás a neve, ez eredetileg a tél, a böjtös idők végét váró virágvasárnapos rítus volt, amelynek során ilyenféle verses mondókákat is használtak: Haj ki kisze, haj! Jöjj be sódar, jöjj! A sódar virágvasárnap után egy héttel jön csak, de ünnepi süteményeinket már elkezdhetjük sütni. Minden vidék, sőt egyes települések szokásrendjében is felfedezhetők sajátos helyi vonások, így persze a sütés-főzés területén is. Esztergomban és környékén a húsvéti ünnepek igen kedvelt süteménye (sok más finomság mellett) a „sigullum". Munkaigényes, ám változatosan elkészíthető édesség: különféle formában megsütve, formánként más-más ízű krémmel megtöltve. Receptemet több mint harminc éve Szenczy Istvánná szül. Szabó Juliannától tanultam, és olyan szeretettel adom tovább, ahogyan tőle kaptam. Sigullum tészta: 1 egész tojást, egynek a sárgáját 12 dkg purcukorral, 15 dkg vajjal vagy margarinnal, 1 csomag vaníliás cukorral jól kikeverünk, majd hozzáadunk 35 dkg lisztet, 1 csomag sütőport és egy kevés langyos tejet, hogy formába kenhető, de nem túl puha tésztát kapjunk. Hűtőben vagy hűvös kamrában egy éjszakát pihentetjük. Másnap átgyúrjuk, majd olajjal ,Jehelet"-vékonyan kikent, apró formákba tesszük. Úgy sütjük, mint az omlós tésztákat általában, tehát max. 180 fokon, szép világosra. Amilyen melegen csak tudjuk, kiszedjük a formákból a tésztákat, és tálcára egymás mellé rakva, kihűlni hagyjuk. Míg hűl, elkészítjük az alapkrémet, melyet azután sokféleképpen ízesíthetünk. Francia vajkrém Hozzávalók: 4 egész tojás, 20 dkg kristálycukor, 1 csipet só, 50 dkg vaj (vagy 25/25 vaj és margarin) és 1 vaníliarúd. Elkészítés: kb. egy óra. Egy rozsdamentes fém edénybe beleengedjük a 4 feltört tojást. Hagyományos vagy elektromos habverővel két percig keverjük, majd lassan hozzáadjuk a cukrot, valamint a sót. Ezt az alapkrémet gőz felett öt percig kihabosítjuk, majd a gőzről levéve kihűlésig keverjük. A szobahőmérsékletű vajat 15 percig habosra keverjük. A vaníliarudat kettévágjuk, belsejét kikaparjuk és hozzáadjuk a vajhoz. Ezután a kihűlt tojáskrémet lassan a vajba csurgatjuk, majd annyifelé osztjuk, ahány ízzel a formáinkat meg akarjuk tölteni. A fenti mennyiség körülbelül négy ízesítéshez elég. Akrémetelkészítés után azonnal, még frissen használjuk fel! Minden ízesítő anyag - például: dió, mogyoró, kávé, kókusz, kakaó - hozzákeverhető. (Darabos gyümölcsöt csak akkor használjunk, ha ezzel a krémmel tortát, szeletet vagy roládot töltünk meg.) A sigullum két-két azonos formájának egyesítéséhez kiskanállal vagy - ha van - nyomózsákból osztjuk szét a krémet úgy, hogy a sütemény ne legyen nagyobb egy mignonnál. Az összetöltött formákat díszíthetjük is ízlésünk és kedvünk szerint. Csokoládéval felspriccelve vagy kimártva, de csak porcukrozva is az asztalra adhatjuk. A húsvéti kalács, beigli receptjével vagy a szintén közismert és kedvelt sós tészták leírásával nem szeretnék senkit terhelni. Ám a locsolók öröme nem csupán a kínált étel, ital minősége és mennyisége, hanem a húsvéti hímes tojás szépsége is. Ezért szeretnék egy pár igazán szép mintával a tojásdíszítő lányoknak, asszonyoknaík kedveskedni, aminek azután a férfiak és a legények is jobban örülnek, mert szebbek, személyhez szólóbbak, mint a készen kapható matricák. Végezetül kívánok mindenkinek, hogy lelje örömét a sigullum készítésében, valamint a minták rajzolásában. Minden kedves olvasónak kellemes húsvéti ünnepeket! Czirok Ferenc Nemere István REJTEKUTAK 39. Napsugár Eleinte alig hiszi el az ember, hogy valóban itt van. Amikor reggel az első mozdulattal elhúzom a függönyt és magasról lenézek a városra - igaz, csak nekem tűnik magasnak, de sokan laknak nálam magasabban is elsőnek mindig azt keresi a szemem. Télen láthatatlan, még délelőtt sem bukkan ki sokszor. Tavasszal azonban már felkelt valahol, az ablakból nem is látom. Ám a nyoma, vagyis ő maga ott van mindenhol. Áranylóan ül a kéményeken, a villanypóznák tetején, egyelőre csak ott. A hideg árnyékoknak akkor még nagy terük van, majdnem minden az övék. Talán ki is nevetik a kósza, félős napsugarakat, amelyek látszólag még a helyüket keresik és nem mernek mélyebbre szállni. De aztán megy ám az idő, újabb hetek múlva a nap sárga foltjai, afféle kicsi földi helytartói megszaporodnak és egyre több helyet foglalnak el. Már nem látszanak félénknek, reggelente egyre korábban és mind mélyebben csúsznak le, hogy aztán a délelőtt közepére már alig hagyjanak árnyékot. Igaz, a fények ereje akkor még nem az igazi. De szépen aranylanak már mindenhol, egy-egy fehér házfal szinte vakítja a nézőt. A bőrömön is megül a meleg, kora tavasszal az ember bizony már sugárzott melegre éhes. Az egyik napozószék olykor igencsak korán kerül ki a teraszra, előfordult ez már februárban is. Márciusban pedig szinte biztosan kimegyek és legalább az arcomat süttetem. A Nap kis követei észrevétlenül furakodnak be mindenhová. Igaz, senki sem tiltakozik jelenlétük ellen. Ott vannak már a szobában is. Télen messzire elnyúlnak az íróasztalon, már-már birtokukba vennék a számítógépet. A telefont, a könyveket. Néha a falon bóklásznak, látszólag céltalanul. Az előttem fekvő papíron az éles ámyékvonal mindennél meggyőzőbben mutatja, hogy forog a Föld - a fényvonal szemmel láthatóan halad a nyomtatott betűkön. Ha kimegyek egy-egy nyári napon, azonnal rám telepszik, megüt pajkosan, jólesően. A napfény értünk van, akkor is, ha semmit sem tehetünk érte. Ha ez eszünkbe sem jut, akkor is. Kell a szemnek, a bőrnek. Kertem minden növényének, a világnak. Aranyló jóság, mindig segít, ha másképpen nem, hát egy kegyetlen téli napon, valahol a kietlen hómezőn, jéggel fedett folyón. Megvagy hát, nap - mondom ilyenkor szavak nélkül - jó, hogy ott vagy, várod a tavaszt. Mi is várjuk, és téged is várunk.