Esztergom és Vidéke, 1999

1999-01-14 / 2. szám

1999. fefcruár it. Esztergom és Vidéke Bemutatjuk az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökét Dr. Antalícs Mihály nem ismeretlen az esztergomiak előtt. Mint orvos és mint politikus, közéleti ember egyaránt közmegbecsülésnek örvend. A rendszerváltás óta tagja városunk önkormányzatának, egyben az Egészségügyi és Szociális Bizottságnak is, melynek múlt év novemberében elnökévé választották. - Hogyan került Esztergomba? Hiszen úgy tudom, Ön sem tősgyökeres esztergomi? -A Duna túlsó oldaláról, Letkésről, az Ipoly partjáról származom egy ötgyermekes parasztcsaládból. Még emlékszem, hogy gyermekkoromban édesapámmal lovaskocsival hordtuk Esztergomba a különböző termékeket. Akkor nem gondoltam volna, hogy valamikor majd itt kötök ki, mint körzeti orvos. A középiskoláimat Vácon jártam ki kollégistaként, majd tanáraim tanácsára felvételiztem az orvosi egyetemre. - Miért pont oda? - Talán azért, mert a mi falunkban sohasem volt orvos, édesanyám viszont sokat betegeskedett. Úgy gondoltam, milyen jó lesz, ha én magam gyógyíthatom. Meg kell vallanom, nem nagyon bíztam azonban abban, hogy felvesznek az egyetemre, hiszen - bár jó tanuló voltam - nem léptem be a KISZ-be, s ez akkor nagy bűnnek számított. Mégis felvettek, sőt jó eredménnyel szereztem meg a diplomát. - Egyenesen Esztergomba került? - Szerettem volna, hiszen családom akkor már itt élt - a mostani házunk helyén álló kis parasztházban. A szülészetre szerettem volna kerülni, Major főorvos úr biztatott is, de sajnos, az akkori központi elosztórendszer Sárisápot jelölte ki számomra. Öt évet húztam ott le - elég keserves körülmények között. Közben letöltöttem a katonaidőmet, sőt az egyik eltávozásom alkalmával meg is nősültem. Sárisápról Litérre kerültem, ahol 11 évig éltem a falusi körzeti orvosok eseménytelen életét. Az „eseményt" egy ajánlat hozta meg: menjek el Líbiába afféle „mindenes" orvosnak egy ottani építkezésen dolgozó magyar kolóniához. Igen hasznos négy évet töltöttem el ott. Közben idehaza, Esztergomban épült a házam, s mivel megüresedett egy körzeti orvosi állás, megpályáztam. így kerültem ide 1985-ben - mondhatni utolsóként a családomból, hiszen akkor testvéreim már mind itt éltek, s szüleim is itt haltak meg. Itt született mindkét gyermekem s három unokám is. Közben 1986-ban volt egy kilenc-hónapos kitérőm Nicaraguában, ahol az ott dolgozó magyar fiatalok egészségügyi problémáit kellett megoldanom. - Ön szerint mivel magyarázható az, hogy a képviselő-testületekben olyan sok az orvos? A jelöltek között is számtalan doktor neve volt található. Mi hajtja az orvosokat a politikai pályára? - Mi orvosként nemcsak az emberek testi nyavalyáival szembesülünk, de lelki gondjaival, szociális problémáival is. Az orvos - főleg faluhelyen - nemcsak betegének tüneteit látja, de a családot is, amelyben él, esetleg kínlódik, szenved. A körzeteinket ezek a családok alkotják, s így óhatatlan, hogy foglalkoztatnak minket településünk gondjai. S valóban sokan vagyunk, akik javítani is szeretnénk a közállapotokon. - Ön mikor kezdett foglalkozni a politikával? Mikor kapcsolódott be a közéletbe? - Már Sárisápon megválasztottak a helyi tanács testületébe, de mivel én komolyan vettem a demokráciát, hamar kívül találtam magam. Litéren a Hazafias Népfront vezetője voltam, s ebben a pozícióban rengeteget tudtam segíteni az ottani embereken. A líbiai és nicaraguai tapasztalatok, az ottani emberek életkörülményei nemcsak a szociális problémák felé terelték el az érdeklődésemet, de a magyarságtudatomat is nagyban erősítették. így kapcsolódtam be aztán idehaza 1987-ben a rendszerváltást megelőző politikai mozgalmakba. Részt vettem a lakitelki tanácskozásokon - Marton Kálmánnal, Sörös Jenővel, Komáromi Szilveszterrel együtt - s az ottani tapasztalatokat felhasználva ültünk össze 1988-ban Esztergomban, hogy létrehozzuk az MDF helyi szervezetét. -Milyen az MDF jelenlegi helyzete a városban? - 30-35 aktív taggal működünk, hetenkénti rendszerességgel találkozunk. Sok rendezvényünk volt az elmúlt években, a Demokrata Klub rendezvényein számtalan érdekes és értékes emberrel találkozhattak az érdeklődők. Lehet, hogy talán nem csináltunk túl nagy propagandát a működésünknek, ezért az esztergomiak keveset tudnak rólunk, de létezünk, dolgozunk, kapcsolatrendszerünk is kielégítő. - Ön már az első szabadon választott képviselő-testületbe is bejutott, azóta egyfolytában tagja az önkormányzatnak. Mi az oka ennek a népszerűségnek? - Nem érzem magam népszerűnek, sőt inkább mindig egy bizonyosfajta kisebbrendűségi érzés volt rám jellemző. Ha az emberek esetleg tényleg elégedettek velem, az - úgy gondolom - azért van, mert elhiszik rólam, hogy amit teszek, azt szívből teszem, érettük teszem, és sohasem a saját érdekeimet nézem. (Ez utóbbit talán kellően igazolja, hogy képviselői tiszteletdíjam jó részét pártom fenntartására és rendezvényeire fordítom.) Számomra a közösség jó hangulata, komfortérzése mindennél fontosabb. Én arra törekszem, hogy körülöttem lehetőleg mindenki jól érezze magát, elégedett legyen, mert akkor nekem kevesebb a munkám, és én is jól érzem magam. - Önnek melyik képviselő-testületben volt jobb a közérzete? - A legnagyobb élmény számomra az a munka volt, melyet a legelső - az 1990-ben megálasztott - testületben végeztünk, s a legtöbb sikert is ez az időszak hozta. A második ciklusban csak vergődtünk. Hiányzott az összefogás, s ki merem jelenteni, hogy helyettünk tulajdonképpen a polgármester, meg a városfejlesztési és a pénzügyi bizottság elnöke irányította a várost. Sok mindenről csak utólag értesültünk. Átláthatatlan volt a pénzügyi helyzet - még a saját szakterületemen is -, s ez rossz közérzetet eredményezett. Most az új testület mindenről tudni akar. A kialakult frakciók, a jelenlegi kiegyenlített erőviszonyok ezt lehetővé teszik. -Alkalmasnak tartja-e saját bizottságát az Önök előtt álló feladatok megoldására? - Ez a bizottság nem esett áldozatul a politikai csatározásoknak. Kilencven százalékban a régi, tapasztalt tagok alkotják, akikben megbízom, s akikkel - úgy érzem - sikeresen tudok együttdolgozni. Szerencsés helyzet, hogy a bizottságunk tagja dr. Osvai László kórházi tanácsnok is, így az ő tevékenysége a szemünk előtt zajlik, s mi, a tapasztaltabb bizottsági tagok tanácsokkal tudjuk segítem az ő munkáját. -Ez a bizottság - bár a két részterület összefügg - kétpólusú: egészségügyi és népjóléti területre osztható. Melyek a fő feladataik az egészségügy területén? - Jelenleg a legfontosabb teendőnk megvizsgálni a kórház és a szakellátás helyzetét Ebben elsősorban Osvai kollégám segítségére számítok. Megnyugtatónak tartom, hogy végre - az eddigi ad hoc bizottság helyett - egykézbe került ez a téma, ráadásul szakember kezébe. Az egészségügyi alapellátás kevésbé problémás, de azért ott is több változtatást tartok szükségesnek. Nagyon el lett szúrva például a fogászati rendelés, az iskolafogászat lehetetlen helyre került - s ráadásul mindez a korábbi bizottság háta mögött - Városunk jelenlegi szociálpolitikai helyzetében mit tart a legfontosabb feladatnak? - Elsődleges tennivalónk, hogy gondoskodjunk a szociális ellátás hatékony végrehajtásáról. Erre vonaikozólag meg vannak az új jogszabályok, rendelkezések, az állam bizonyos mennyiségű - bár nem elegendő összegű - pénzt is nyújt ehhez, a lehetőségeket viszont itt helyben kell megteremtenünk. Az új helyre költözött - s a Gyermekjóléti Szolgálattal kibővült - Családsegítő Központ valamint az Egyesített Szociális Intézmény egyaránt méltatlan körülmények között működik, melyeken változtatnunk kell. Nemcsak az épületek felújítására, felszerelésére gondolok, de az intézmények szakszemélyzettel való feltöltésére is. Szükségesnek tartom egy új, korszerű szociális otthon megépítését is. Több környező településen hoztak létre hasonló célú intézményeket sajnos azonban ezek csak a módos embereket fogadják be, a szegényeket és az ápolásra szoruló betegeket hozzánk küldik. De nemcsak az idős, beteg, magukra maradt emberek gondjait kell megoldanunk. Rengeteg a veszélyeztetett körülmények között élő gyermek is, az ő sorsukon szintén javítanunk kell. Hogy ne váljanak testileg-lelkileg beteggé, hogy el tudják végezni iskolai tanulmányaikat ez rajtunk is múük. Elsősorban egy megfelelő jelzőrendszer kialakításán és a megelőző intézkedéseken. Nyugati példák alapján az az irányzat kezd nálunk is megerősödni, hogy ne zsúfolt menhelyeken, hanem családokban, nevelőszülőknél helyezzék el a rászoruló gyerekeket. Ehhez megfelelő szervezőmunka szükséges. E szociális gondokat - amelyekről különben órákig beszélhetnék - évek óta jelzem a városvezetésnek, de alig történt valami a helyzet javítására. - Önnek, mint az MDF helyi vezetőjének milyen a kapcsolata városi szinten a Fidesz-szel, akikkel egy frakcióba tömörült? - Mi próbáltunk kapcsolatokat létesíteni a választás előtt velük is, mint a többi volt ellenzéki párttal, de közös listán sem ők, sem mások nem akartak velünk indulni. Azóta is keressük a kompromisszumokat, az együttműködés lehetőségeit. Ezt a jelenlegi „házasságot" a kényszer szülte, az országos politikai helyzet alakította ki. Bár én a Fideszet nem tartom egy tömeg-pártnak sem országos, sem helyi szinten, népszerűségük kétségtelen. Politikájukban több mindennel nem értek ugyan egyet de az együttműködés feltételeit elfogadom. Céljaink közösek, s úgy érzem, a frakciónkban az idősebbek tapasztalata és a fiatalabbak lelkesedése, energiája jól kiegészítik egymást. Jómagam évtizedek tapasztalatait felhasználva próbálom a város érdekében összehozni azokat az erőket melyek a legbölcsebb döntést képesek hozni. Egy egészséges polgári összefogás viheti csak előrébb ezt a várost mely nyíltságot őszinteséget igényel. Ez az erő, ha kell, beáll a polgármester mögé és segíti ót a helyes döntések megvalósításában, de, ha úgy szükséges, képes megakadályozni a városvezetés helytelen lépéseit is. Ennek a polgári erőnek a megszilárdulása érdekében tevékenykedni egyik legfontosabb feladatom. Szába