Esztergom és Vidéke, 1998

1998-11-26 / 47. szám

1998, november 26, Esztergom <teVictéte „A város gazdálkodását kiegyensúlyozottnak érzem" - mondja dr. Kovács László, a Pénzügyi Bizottság elnöke Szerkesztőségünk elhatározta, hogy - hasonlóan az előző önkormányzat bizottsági elnökeihez - az új képviselő-testület tisztségviselőit is bemutatja az olvasóknak. Elsőként Meggyes Tamás alpolgármestert szólaltattuk meg lapunk hasábjain, e héttől kezdődően pedig a bizottságok einökeivel beszélgetünk el. A sorozatot DR. KOVÁCS LÁSZLÓval, a Pénzügyi Bizottság új elnökével kezdjük. Nemcsak azért, mert ő állt leghamarabb kötélnek, sokkal inkább mert jóformán ő az egyetlen az új testületben, akiről megválasztásáig alig hallottunk. Bár olvasóink sejtik, hogy választókörzetében igen népszerű lehet, hiszen olyan közismert személyeket sikerült megelőznie, mint például dr. Magyarsóki Ferencet, a körzet korábbi képviselőjét is. — Mondjon valamit magáról, csa­ládjáról, munkájáról - kértem meg, miután helyet foglaltam irodájában. —Harmincöt éves ügyvéd vagyok, házas, feleségem zenetartár, két fiam van, az idősebb 11, a fiatalabb 6 éves. A Galagonyás utcában lakunk. Nem vagyok esztergomi születésű, anna­völgyi bányászcsaládból származom, de középiskoláimat itt végeztem, és már több mint 11 éve esztergomi la­kos vagyok. — Az MSZP-vei mikor került kap­csolatba? — Az alapítása óta tagja vagyok az MSZP-nek. A származásom szinte meghatározta politikai beállítottságo­mat. Egy munkáscsalád elsőgeneráci­ós értelmiségi fiaként, úgy gondolom, más politikai párt szóba sem jöhetett. Komolyabb közéleti szereplést eddig nem vállaltam még a városban - bár ügyes-bajos dolgaikban eddig is se­gítségére voltam az embereknek most úgy véltem, szélesebb körben is segíthetek, politikai elkötelezettsé­gemmel, tudásommal, elsősorban jo­gi ismereteimmel talán hasznára lehe­tek városomnak. — Ezeknek a jogi ismereteknek kö­szönheti, hogy a Pénzügyi Bizottság élére választották? — Nem áll messze tőlem ez a terü­let. Egyrészt az egyetemen is oktattak pénzügyi jogot, másrészt foglalkozá­somnál fogva is gyakran szembe ke­rülök gazdasági problémákkal, így aztán úgy érzem, meg tudok birkózni ezzel az új feladattal is. Különösen, hogy olyan segítőtársaim vannak a bizottságban, akik kiváló pénzügyi szakemberek. A polgármester úr már az első találkozásunkkor erre a poszt­ra próbált rábeszélni, s mikor láttam, hogy mások is bizalmat szavaztak ne­kem, örömmel vállaltam. — Mit tekint bizottsága főfelada­tának a jelen időszakban? — Egyrészt alapvető követelmény a pénzügyi bizottsággal szemben, hogy kiegyensúlyozott gazdálkodást tudjon biztosítani a városnak, s min­denképpen olyan költségvetésre kell törekedni 1999-ben is, ami az önkor­mányzat nyugodt működését, s annak működési hitelek nélküli finanszíro­zását eredményezheti. Másrészt a PB jelentősége abban testesülhet meg, hogy állásfoglalásaival az önkor­mányzat rendelkezésére álló pén­zösszegeket olyan irányba terelje, ami számottevő, látható fejlődést hozhat. — Hogy látja Ön Esztergom jelen­legi pénzügyi helyzetét - részint a most lezárult ASZ-vizsgálat eredmé­nye tükrében, részint saját és munka­társai tapasztalatai alapján? — A város gazdálkodása stabilnak mondható. Bauer Lajosné személyé­ben én egy olyan irodavezetőt ismer­tem meg, aki kellőképpen figyelem­mel kíséri a város pénzügyeinek ala­kulását. Úgy érzem, jó kezekben van­nak a pénzügyek, a gazdálkodás ki­egyensúlyozott - még ha esetleg egyes kívülállók szemében nem is lát­szik egészen annak. — On már az előbb is célzott rá, hogy kiváló segítőtársai lesznek a bi­zottságban. Úgy érzi, jól és eredmé­nyesen tudnak majd együttdolgozni? — A belső tagok esetében is olyan képviselőkkel vagyok megtámogatva Szalma László és Szabó György sze­mélyében, akiknek ugyancsak nagy az affinitásuk a pénzügyek iránt, és szakértői szemmel tudják a dolgokat vizsgálni. A külső tagok pedig - dr. Retter Bertalan és Fiedler Gábor ­kifejezetten pénzügyi végzettségű, nagy szakmai tudású emberek, akiket régebbről ismerek. Biztos vagyok benne, hogy velük is, a szakapparátus tagjaival is jól együtt tudok majd dol­gozni. — Ón nemcsak a Pénzügyi Bizott­ság vezetője, de egyben a képviselők szocialista csoportjának is tagja. E csoport helyi „szövetségi politikájá­val" kapcsolatban különös dolgokat tapasztalhatnak az esztergomiak. Míg országos viszonylatban az MSZP - az SZDSZ-szel együtt - ellenzékben van, addig itt, Esztergomban - úgy tűnik ­a kormánypárti erőkkel szövetkezett. Mi ennek a meglepő kapcsolódásnak a magyarázata? - Az vitathatatlan tény, hogy dr. Könözsy László megnyerte a polgár­mesterválasztást. (Egyébként vele a kapcsolatunk teljesen korrektnek mondható.) Ugyanakkor az MSZP, a Fidesz és a Rudnay Egyesület polgár­mesterjelöltjei szorosan mögötte, a 3­5. helyen végeztek. Ráadásul éppen ez a három szervezet volt az, amelyik mind egyéni választókerületekben, mind listáról a legtöbb képviselőt tud­ta bejuttatni a testületbe. A reánk sza­vazókjoggal elvárják tőlünk, hogy az önkormányzatban a súlyunknak meg­felelő szerepet tudjunk érvényesíteni. Ez megkövetel bizonyos egyeztetése­ket és együttműködéseket. Szó sincs azonban airól, hogy mi koalícióra léptünk volna a Fidesz-szel, viszont bizonyos érdekérvényesítés miatt szükséges együttműködni különböző érdekcsoportokkal, különösen, ha ezt a város érdeke úgy kívánja. De ez nem azt jelenti, hogy mi egyszer s minden­korra lecövekeltünk volna a Fidesz­nél. Minket MSZP-s emblémával, MSZP-s programmal, MSZP-barát szavazók választottak meg, nekünk ­számarányunktól, lehetőségeinktől függően - az MSZP politikai irányvo­nalát kell követnünk. Ha ez együtt­működési kényszerrel jár, ezt vállal­nunk kell. Az ASZ-vizsgálat eredménye Az Állami Számvevőszék munkatársa szeptemberben vizsgálatot kezdett önkor­mányzatunknál, amelynek témája az 1999. évi költségvetés tervezésének ellenőrzé­se. A vizsgálat befejeződött, a jelentést a Polgármesteri Hivatal átvette. A vizsgálat az alábbiakra kereste a választ: - célszerűek-e a központi költségvetési törvényja­vaslatban meghatározott önkormányzati forrásszabályozás és támogatási rendszer korábbi évekhez viszonyított változásai; - hasznosították-e az ÁSZ-nak a központi hozzájárulások és támogatások vizsgálatai során tett javaslatait; - összhangban vannak-e a helyi költségvetés-előkészítési, tervezési munkák, a kormányzati szer­vek tervezőmunkájával; - megalapozottnak ítélhetők-e az önkormányzat 1999. évi tervezett bevételei; - a rendelkezésre álló információk alapján biztosítottnak látszik ­e a jövő évi gazdálkodás egyensúlya. Az állami számvevő írásos jelenlésében a részletes megállapításokat az alábbi következtetésekkel javaslatokkal zárta le: „Az önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapos felmérést készített az 1999. évi helyi kölségvetésének összeállításához. A megalakuló új képviselő-testületnek ez megfelelő vitaalapot nyújthat a helyi költségvetési irányelvek meghatározásához. A vizsgálat megállapítása szerint a helyi saját bevételek 1999. évi számítása túlzott óvatosságon alapul. A működési forráshiány, hitelfelvétel, illetve jogos kiegészítő támogatás igényelhetősége nem valószínűsíthető az ez évi várható bevételek alap­ján. A felhalmozott felújítási igények további prolongálása későbbi jelentős gondok forrásává válhat. Az intézmény által jelzett létszám-növekedési igényeket a költség­vetési lehetőségek függvényében célszerű újra átgondolni. A vizsgálat alapján az Állami Számvevőszék javasolja az Önkormányzatnak, hogy: 1. A megalakított két önálló területfejlesztési társulásnál nevezzék ki a gazdasági vezetőt az alapító okiratnak megfelelően. 2. A jövőben a működési forrráshiány miatti kiegészítő támogatási igény benyújtása előtt vizsgálják meg teljes körűen a szabad pénzmaradványokat. 3. A Legfelsőbb Bíróság döntését követően - a döntéstől függően - az 1997. május 29-én tett nyilatkozatban foglaltak szerint a felvett kiegészítő támogatások rendezé­sét kezdeményezzék a támogatást jóváhagyó Belügyminisztériumnál, Pénzügy­minisztériumnál . — Hogyan látja Ön az MSZP nép­szerűségét, annak esetleges változá­sát jelenleg a városban? — Azt hiszem, a tavaszi választá­sokhoz hasonló eredményt értünk el most is. Tudni kell, hogy pártunk esz­tergomi szervezete - hasonlóan más szervezetekhez — tisztújítás előtt áll. Ez bizonyos elvárásokat talán kielégít majd az emberekben... — Ez elmozdulást jelenthet esetleg valamilyen irányba? — Ezt ma még korai lenne meg­mondani. Egy biztos: országosan, de városon belül is elkerülhetetlen egy frissebb, élettelibb, jövőbe mutató szemlélet ahhoz, hogy ez a párt való­ban a 21. század pártjává tudjon válni. — Ezzel a frissebb szemlélettel függ esetleg össze, hogy Önök telje­sen elhatárolódtak korábbi ország­gyűlési képviselőjüktől, dr. Haller Zoltántól, s nem fogadják be öt ötö­dikként négy fős szocialista csoport­jukba, annak ellenére, hogy ö nem lépett ki a pártból, csak szünetelteti tagságát? — Haller Zoltán kifejezetten az MSZP hivatalos polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei ellen lépett fel az önkormányzati választáson, ami összeegyezhetetlen mind a párt alap­szabályával, mind pedig a szellemi­ségével. Ezért nem kívánunk semmi­féle együttműködést Haller Zoltán­nal. — Milyen üzenettel zárhatnánk le ezt a beszélgetést? — Szocialista képviselő-társaim nevében is mondhatom: minket egyeden cél vezérelt e város képvise­lő-testületébe, az, hogy olyan dönté­sek meghozatalában működjünk köz­re, melyek Esztergomot egy valóban európai, modem, 21. századi várossá teszik a közeljövőben! Azt szeret­nénk, ha az esztergomi lakosok érez­nék, hogy ez a város az övék, hogy otthon érezhetik magukat benne, és hogy a közösség igényli az ő együtt­működésüket a város életében. A pártállás ebből a szempontból nem lehet befolyásoló tényező. Azt szeret­nénk, ha a város lakosai minket, képviselőket nem csak pártállásunk, hanem munkánk, szaktudásunk, el­kötelezettségünk, segíteni akará­sunk, végsősoron pedig eredménye­ink alapján minősítenének. — E törekvésükben lapunkra is bizton számíthatnak! Köszönjük a beszélgetést. SZ.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom