Esztergom és Vidéke, 1998

1998-03-12 / 10. szám

1998. március 12. Esztergom és Vidéke 9 Találkoztunk Kányádi Sándorral FÁTÓL FÁIG VERSLÁBAKKAL Hajlok arra, hogy elhiggyem: éle­tünkben ismétlődnek a nagy esemé­nyek, a nyomothagyó történetek, az agytekervényünkbe vésett emlékek. Számomra ilyenek a Kányádi Sán­dorral való találkozások. Évek óta él­tem már Bukarestben a Románi Ma­gyar Szó (később Előre) napilap mun­katársakéul, amikor egy télvégi na­pon vendéget vártunk a szerkesztőség kultúrrovatára... Huszonegynéhány esztendős, hul­lámos hajú, mosolygós fiatalember érkezett közénk a Hargita lábától. Ká­nyádi Sándorként mutatkozott be ille­delmesen az őt árgus szemekkel für­késző fővárosi szerkesztőknek, majd rövid ismerkedés után kis papírcso­magot húzott elő székelyesen szabott ujjasából, rápillantott a tenyérnyi jegyzetre, mintha utasításokat olva­sott volna belőle, s szavalni kezdett... Egyik vers után a második, harma­dik... Jöttek, hömpölyögtek a sorok, a szépen megformált strófák. Ámulva hallgattuk Nagygalambfalva, Kükül­lőmente, Hargita, Udvarhely üzenetét a Virágzó cseresznyefa (első megje­lent kötete) korszakából... A hosszan­tartó verselés után jókorát csevegtünk az ifjú költővel életéről, maga által elképzelt jövőjéről, a székelység kö­rülményeiről. Erő, bátorítás, lelkesí­tés hangzott minden szavából. Az ál­tala teremtett tréfás-kedélyes hangu­lat sokáig belengte a napilap szer­kesztőségét.. Ez volt első találkozá­som Kányádi Sándorral, s talán jó­részt neki köszönhetem, hogy még évekig maradtam és nem futamodtam meg a számomra mindig is idegen­nek, ridegnek, barátságtalannak mu­tatkozó román fővárosból... Aztán 1972 zimankós telén, amikor házunkat terünket kertünket lábnyi hó, szívünket-lelkünket pedig mérhe­tetlen nagyságú szorongás borította, Szatmárnémetiben újra találkoztam Kányádi Sándorral. Hullámos haja deresedett, szeme sarkában megjelen­tek az idő múlását a kisebbségre ne­hezedő gondok gyarapodásátjelző re­dők. Mosolya, kedélye, a jövőben va­ló töretlen hite azonban cseppet sem fakult nem halványodott. Mint a har­gitai fenyő, szálfaegyenesen állt a ve­le való találkozásra megjelentek előtt. Kezében a hajdani kis papírcetli he­lyett most egy frissen nyomtatott könyve, a Fától fáig című műve volt Ebből szavalt órákon át: , ^íegvár a nap Meg a nyárfák Róka-alkony farkas-éj Haladj tovább fától fáig biztasd magad kislegény.'''' Nemere István REJTEKUTAK 23. Árnyékok Néha van egy olyan érzésem ­biztosan hamis - hogy itt Szentta­máson még az árnyékok is másak. Nem olyanok, mint „odalent" a vá­rosban. Holott tán húsz méterrel va­gyunk magasabban mindössze, mint a lenti házak. De azért különösen télen az ár­nyékok itt élesebbnek látszanak. Főleg, ha hóra rajzolódnak. Minden fa, legyen bár meztelenül lombta­lan, elválik a környezetétől. Ahol a hó megtelepedett ott olyan, mintha örökké uralkodni szeretne. Le­nyomja a pázsitot az nem is látszik. Csak mi tudjuk, kik tavasztól késő őszig lépkedünk rajta. A fű szenved a kényszerű és kéretlen takaró alatt. Az árnyékokban van öröm is ­hisz csak akkor születnek, ha fénybe borul a hegyoldal. Amíg reggeli szürkeség, esőfüggöny vagy köd fa­la feszül a dombon, és a távolabbi dombokat nem is látjuk - bizony egyetlen árnyéknak sem örülhe­tünk. Ám amikor a nap fátyolfelhő mö­gül próbál kikandikálni, megjelenik az első árnyék is. A fenyőm veti a ház érdes-fehér falára, olyan ez, mint egy örömteli vetítés ígérete. Az élő film aztán beindul, árnyé­kok mozognak falakon, földön, bokrokon. Ha szél is jön, ide-oda jfciwM mi ii i iigi ii iMWMWiiiii iii iwtmtwwiwwmwwww inognak az ágak és fekete meg­hosszabbításuk a földön, kerítésen. Nyáron a szőlőlugas szinte az egész udvart befedi, máshová a fe­nyők vetik az árnyat mint hosszú fekete uszályos ruhát. Lassan kú­szik egy-egy hatalmas lógólombú ág árnyéka a tetőcserepeken. Bizto­san hűvösebbek a feketén ásító cse­repek, míg forróak azok, amelyekre árnyéktalan tűz a nap. A tuják tövében ilyenkor télen el­hagyott csigaházak fehérlenek. Ki tudja, mi játszódott itt le? Az univer­zum egy tragédiája - hisz a házban élőnek az volt a kozmosz, a minde­ne. De most csak üres héjakat moz­gat az erős szél. Az árnyékokban ilyenkor mindig nedves a föld. Akkor is, ha hetek óta nem esett. A hó itt olvad el utoljára. Még tavaszi nap kergeti a felhőket és olvadt, nyirkosán csillog a pázsit amikor a tuják árnyékos oldalán ­mint jókora iránytű, jelzik északot egymás mellett sokszor a megma­radt hófoltok - még tél van, kicsi­ben. De aztán az árnyékok is részévé lesznek a tavasznak, nyárnak. Ké­sőbb örülünk, hogy vannak. Hűs menedék embernek, állatnak. És ta­lán a csigaházakat is belakják a ki­csiny, el-elmászó élet-darabkák, így áll ismét helyre megannyi kis koz­mosz létezése. Éjszakába nyúló verselése után jó­korát beszélgettünk, emlékeztünk, s közben folyton füleltünk: kik hallják, miként értelmezik, mire használják szavainkat. Búcsúzáskor nekem is dedikálta Fától fáig című kötetét: „... találkozá­sunk emlékére baráti szeretettel Ká­nyádi Sándor 1972. december 6..." A minap Esztergomba vártuk az immár sok-sok kötetes, megannyi díj­jal kitüntetett erdélyi költőt. A feren­cesek iskolájának tágas termében gyűltünk össze iskolások, fiatalok, idősek. Pontos időre jött a költő, te­kintetével simogatta a gyülekezetet. Önkéntelenül is mondogatni kezdtem az 1973-ban hallott versét: Jíaladj tovább fától fáig / biztasd magad kis­legény" ... Kislegény? Haja hófehér, a redők mélyebben ülnek arcán. Csak a mosolya a régi. Mikor hozzám elért megilletődve emelkedtem fel az utol­só sorból, hogy üdvözöljem. Sokáig ölelkeztünk, szorongattuk egymás kezét, s mire tisztáztam volna, hogy miként kerültem a királyi városba, már a költővel együtt a főhelyen talál­tam magamat mondván a rendezők: ha ilyen jól ismerjük egymást ki tud­ná jobban bemutatni a vendéget az összegyűlteknek. Keresetlen szavak­kal, dadogva, lámpalázasan álltam az irodalombarátok előtt: ... Nagyga­lambfalva... Bukarest... Kolozsvár... Mire odajutottam, hogy költői érde­meiről, köteteiről, kitüntetéseiről szóljak, legyintett, intette, hogy fejez­zem be... Felállt jellegzetes pózába helyezkedett és már verselt is: las­sított a vonat a kökösi hidon / behuny­tam a szemem, hátha úgy meglátnám / Gábor Aron mestert szürke paripá­ján"... Néhány mondatban ecsetelte, hogy rengeteg találkozón vesz részt mióta versel, mert szereti az embere­ket szeret beszélgetni, élményt gyűj­teni. Most is kérte: kérdezzék, faggas­sák, bírálják. S mert eleinte szűksza­vúan jöttek a kérdések, ,onegversei­tette" az első sorban ülő fiatalokat Mondjuk együtt javasolta: „Itt van az ősz, itt van újra"... Mondták. Mond­tuk. Perceken belül kányádias hangu­lat uralkodott a teremben. Kérdések is jöttek már, meg derűs percek. Közben egy-egy ars poeticái megfogalmazás a verselés szabályairól. Végül, mint minden Kányádi találkozón, most is „kifutóttunk az időből". Zárszóként is csak annyit mondhattunk: gyere más­kor is közénk, Kányádi Sándor! Kiss József „Az igazi költő nem csupán a lobogó indulatot, de a legszürkébb mindennapiságot is költészetté tudja varázsolni. Különös verse a Napok, a legsilányabb tucatnyom­tatványt, a fali naptárt dobja magasba. Ott lenne a helye minden házban, hogy napról napra olvassák, mert az Idő költői átélésére tanít, és bizonnyal feldobná a lelkeket is." (Idézet Féja Géza: Törzsek és hajtások című tanulmánykötetéből, a szerzőről. 1973) Sárándi József Napok Új év a reménység napja Vízkereszt napja A farsang napjai Gyertyaszentelő napja Szökő évek bujdosó huszonkilencedik napja Nőnap Farsangvasárnap Húshagyó kedd Hamvazószerda: Anyám holtának napja Böjti napok Sándor-József-Benedek napja Március idusa: Kokárdátlan néma nap. A félelem napja Az ítélet napja A tűzoltók napja A tavasznap: csillagosok katonák napja Hideg napok Véres napok Bolondok napja A vakremény kos jegyében fogant zendülő napja Választások napja Szünnapok Madarak és a rügyeiket tavaszba lövő fák napja A költészet napja Virágvasárnap Centrumhétfő Nagykedd Dobszerda Szerelemcsütörtök Szita-szita péntek Nagy szabad szombat Húsvéti napok A munka ünnepnapja Anyák napja A győzelem napja A szolidaritás napja Majálisok napja Fagyosszentek: Pongrác-Szervác-Bonifác napja Az aszály napjai Leszállított napok Fogadónapok Könyvnapok Áldozócsütörtök Gyermeknap Pedagógus-nap Az Építők napja Medárd napja Pünkösd napja Ur napja Hétköznapok Péter-Pál napja Feleségem Zsuzsánna napja Kenyérszentelő napja Az alkotmány napja Bányásznap A fegyveresek napja Vénasszonyok nyarának napjai Búcsú napok Öregek napja Október huszonharmadika: a Bálványdöntés napja Halottak napja A skorpiós november hetedik napja November huszonkettedike: Ady úr a sátános fekete herceg napja Piros napok és sötét napok Mikulás napja Ezüst- és aranyvasárnapok Karácsonyok és Szilveszter: az Apostol születésnapja És van a teremtésnek háromszáz szűk napja: munkanap-dolognap-szürkenap Vannak kezdő és végnapok Szűz és mézes napok Az élet napja a Halál napja Az élet-halál napok Napja van a Földnek Víznek Égnek Tomboló nap Napvilág Csillagok napja Csillagok távoli napok Fogyatkozó napok Napfogyatkozás Napja van a barátságnak és a gyűlöletnek Békekötésnek és hadüzenetnek napja Világnapok Fekete napok Hűlő nap Félnap negyednap Időtlen nap A testvériesülő emberiség napja: Sohanap Fizetésnap Vasárnap Névnap Másnapos napok Kompromisszumok és árulások napja Befellegzett napok­ig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom