Esztergom és Vidéke, 1998

1998-03-05 / 9. szám

Esztergom és Vidéke 1998. március 68. IH f.f f ••»««-­• •••* l| r" 1'' • Mw«nr>fwmnmnf nini imnrmnnn^ NŐNAP—ANNO 1998. Március 8: Nőnap. "Virágot kelle­ne talán rajzolni e lapra, s átnyújtani Nékik Jelképesen. A szeretetükért, fáradozásukért. Az asszonyoknak, lányoknak akik körülöttünk élnek, s megszépítik számunkra a világot. Virág helyett hadd nyújtsunk át egy ünnepi csokrot a róluk szóló írások­ból. Riportot egy fiatalasszonyról, aki még keresi élete értelmét, s egy nyugdíjasról, aki már megtalálta azt. Egy nőnapi "ellágyulást" Onagy Zoltántól ("Erőlködtem vele bánatos szalmaözvegységemben"- úja szer­kesztőségünknek). No meg a szer­kesztő szerény lírai próbálkozását aLót szókiki barnák^ 'Hamisai^ fukk, hátrál Csinosai^ vörösek. szeíídekj Öregek, Kkflpás nettek, ifjak, szépek, gyönyörűig vígak, kfserúkj asszony, rég-únt szerető... rPtűta, szép nászágy, s ftoínap temető. hazatér, tálai, ízíit­tyhezteC, mosogat. feleség, fyvető J^rtsem. Lebegd ŐCeíem. k&rfiol, özvegy, máskpr eíváít, simogat. hajadon. k£t szem. 'Vágyom. 'Várom. ittat­mz, ftlfió: Mozzám bújik. Tagadom. 'Megjeíen. szeretem. szeretőn. Jó anyám, lányom, társam, szeretőm. Sz.B. „Egy nő sikerei 55 Horváth Gábornét, Marikát, évekkel ezelőtt egy Béke téri beszélgetés során ismertem meg. Azóta is gyakran össze­futottunk bevásárlás során, kiállítás megnyitóján, vagy éppen csak úgy jöt­tünkben-mentünkben... Azon kívül, hogy orosz szakos tanárnő, s már nyug­díjas, nem sokat tudtam róla, csak szór­ványokat: hogy szeret sütni, főzni, a gyors elhatározások embere, hogy ker­tészkedik férjével. Azt, hogy az utóbbi években időnként betegeskednek, csak a néha hetekig tartó találkozás-szüne­tekből érzékeltem. Az elmúlt hetekben egy véletlen összefutás során a szokásosnál is élén­kebben ragyogott a szeme, s a boldog, közlékeny ember mentalitásával mind­járt a lényegre tért: - Képzeld, meghívást kaptam a Par­lamentbe! Persze, hogy vele örültem s a gratu­láció után -kérésemre-egy többoldalas írást adott át elolvasásra. „Egy nő sike­rei" címmel írta meg színes életének legérdekesebb eseményeit a Munkaügyi Minisztérium pályázatára. Elolvasva e munkát, a felületes isme­retségből előlépve elém tárult egy élet­út, melyre a legjobban az jellemző, hogy írója, átélője rossz korban született: A fordítónak készülő 18 éves lány a tanári fakultásra kerül az egyetemen, ugyanis megszűnt a fordítói szak; később - az aktív pálya tetején - 55 évesen azért nyudíjazzák, mert szakja, az orosz nyelv nálunk kiment a divatból, nem tanítják a főiskolán... Hogy másik szakterülete a magyar nyelv és irodalom? Kit érdekel az már, ha előtte évtizedekig az orosz által lett ismertté! Végzettsége szerint filológus - sok területen használhatná a tanultakat... Ám tallózzunk csak az ön­vallomásból! „1939-44-ig ... főleg virágokra em­lékszem, melyek a Kárpátok szépséges völgyeiben nyíltak... Megpihentünk Huszt romjainál, láttuk Munkács várát, Teplice-fürdőn a madarak és fák napját együtt ünnepeltük... Nagyszolősön él­tünk ekkor." Édesapjának mint állami alkalma­zottnak a legszükségesebb holmit be­csomagolva jobbnak tűnt visszamene­külni 1944 őszén a „hazába". A Moso­ni-Duna vidéki kis faluban, Horvátkim­lén leltek új hazára. Majd később az Alföldön, Orosházán, a nagyszülőknél találtak nyugodt otthonra. Ebben a vá­rosban, a Táncsics gimnáziumban érett­ségizett. ,A matek és fizika példákkal időnként hadilábon álltam, a megoldott példákért viszonzásképpen, bérben szerelmes leveleket termeltem rendelés­re." - írja erről az időszakról. Az olvasási szenvedélye fordítási próbálkozásokba torkollott, s megyei szinten nyert is egy fordítói pályázatot Tatjána levelével. Akkortájt lettem mániákus pályázó." - írja vallomásában. - ,JZgy Lermontov regényrészlet magyarra fordítása során döntöttem el: műfordító leszek." 17 éves ekkor, 1952-ben. A Lermontov-szere­lem folytatódik, az ő regényét, magyar­országi sorsát, magyar vonatkozásait dolgozta fel bölcsész szakdolgozatában, s róla írta a külföldön is megjelent leg­komolyabb tudományos cikkét is. Ezzel az 1981-ben megjelent Lermontov lexi­kon ezeroldalnyi sorai között Marika „téglácskái"is helyet kaptak, bevonulva a „világirodalomba". 1957-ben negyedmagával lehetősé­get kapott, hogy az akkori Szovjet­unióban - a mai Szentpéterváron - töké­letesíthesse orosz nyelvi és irodalmi tu­dását. ,Arra a kérdésre, hogyan éltem ott, az őszinte válasz: nagyon nehezen. A három tanéven át óriási honvágy gyö­tört. De túléltem, s ott, az Ermitázs szomszédságában szerettem meg egy életre a képzőművészetet is... Az orosz balett-élményeimet is egész életemben magammal hordozom." A Néva parton, a fehér éjszakában ballagva búcsúzott a régi Pétervártól... Tíz év múlva a saját orosz szakos főiskolai hallgatóit kísérte oda részképzésre. A pályát a szegedi tanítóképző főis­kolán orosz szakos tanárként kezdte. 1960-ban házasságot kötött, ami rövid idő múlva fel is bomlott, akét évből szép emlékül csak kislányát, Mónikát hozta el. Az 1963-ban született kislány ma már három édes-okos-szép kisgyermek édesanyja. Marika így tekint vissza fiatalasszony korára: „Felnőtt fejjel visszanézve ma már inkább merésznek és céltudatosnak lá­tom magam. Egyébként hogyan tudtam volna hátat fordítani 30 évesen a siker­telen házasságnak, a szép városnak, a Tiszának, a jó állásnak, a meleg szövet­kezeti lakásnak, s szeretett szüleim kö­zelségének?" Ekkor, egyedül maradva fejezte be a magyar szakot, s új város, új közeg lett a fiatalasszony és kislánya élettere ­Nyíregyháza, a megyeszékhely. ,J967­től itt folytattam főiskolai tanárkodáso­mat. Itt éltem át, mit érez az ember, amikor nyomtatásban látja meg saját szerzői nevét. Beléptem a szaktanári vi­lágszervezetbe is... Hat év múlva talál­koztam új társammal, jelenlegi férjem­mel, aki Mónikával együtt feleségül vett bennünket." Új élettér - egy kis város­ban, Oroszlányban -, új kollégák a hely­beli gimnáziumban. ,Tizenhárom évi felsőoktatási kötelmek után öröm és já­ték volt itt számomra a tanítás." - írja visszaemlékezésében. - ,J>ok órám volt, ... a gyerekek szerettek..., a szakfelügye­lőm pedig igen tanulságosnak tartotta a velem való szakmai találkozást. Mód­szertani írásokra, pályázati munkákra ösztönzött." Tankönyvírás lett belőle. A másodi­kos és harmadikos tankönyvpályázaton nem adták ki az első díjat, így második­ként lett-győztes! Az elsős tananyagért csak harmadik díjat kapott, de így se volt, aki megelőzte volna! A negyedikes könyv megírását átengedte másoknak, és csupán anyagot szolgáltatott hozzá. A sikerek folytatódtak: a tan­könyvírás mellett lektori munkákat vég­zett. Ujabb helyszín következik 1977-ben: Esztergom. ,y4z idő múlásával gyermekem le­érettségizett, egyetemista lett, férjem pe­dig rokkantnyugdíjas. Lassan a tan­könyvcsata is véget ért: nívódíjat kap­tam... Odabent, a főiskolán csak amo­lyan jött-ment maradtam, aki a helybe­liek elöl elhappolta a jó állást, lakást." 1983-ban, majd 85-ben egyéni ösz­töndíjat kapott. Új rendelet született: életművel is lehetett pályázni az egyete­mi doktori fokozatért. „... Hajnali fél öttől déltájig körmöl­tem a kérdőívekből, gyűjtött anyagok­ból, na meg saját önfejemből a disszer­tációmat... Kikapcsolódásként recepte­ket írtam a Kertészet és szőlészet című folyóirat Kertészkonyhájába... 1985­ben tettem fogadalmat a tudományos Alma Mater-emnek, Debrecenben, és tettem kezemet a Gerundiumra. Doktor­rá avattak, ötvenévesen. Summa cum laude!... Sűrítenem kellett tehát a tenni­valóimat." Részt vett a Tankönyvelméleti tanul­mányok című könyv megírásában, fog­lalkoztatta a szakmai világszervezet is. Konferenciák sora következett: Berlin, Prága, Moszkva Budapesten-házigaz­daként - szervezője is a nemzetközi szakmai tanácskozásnak ,legnagyobb szakmai utazási élményem: Mongó­lia."- vallja erről az időszakról. Itt, a kelet-ázsiai regionáis tankönyves kon­ferencián ő képviselte Magyarországot. Jtl nekem semmi se volt idegen, mintha már jártam volna itt... Talán az őseim, talán énV' 1987-ben újabb alkotó sikerek: az ,Mgy festőművész naplója" címmel megjelent olvasókönyvhöz ő állította össze a didaktikai anyagot, a szótárt, a szómagyarázatot. A szép orosz nyelven megírt, képekkel illusztrált könyv az igényes nyelvtanítás korszerű eszköze lett Kísérleti olvasókönyvnek használ­ták Magyarország négy gimnáziumá­ban... S akkor az orosztanítás ,kiment a divatból"! Munkáját így összegzi: ,Jlat évig tanítottam gimnáziumban, 26 évig tanítókat, tanárokat képeztem a főiskolán... Közülük sokan a rádióból, a tévéből jelentkeznek, vagy éppen kül­ügyi szakértőként könyvet írnak... 26­szor 20-30 hallgató = mennyi is azV (Mint említettük a matematika nem tar­tozott riportalanyom kedvenc tárgyai közé.) 1990-ben nyugdíjazták. Nyugdíjas­ként idegenvezetést és talpmasszázst ta­nult, két évig óraadó tanárként tanított a Dobó gimnáziumban. Továbbra is tagja a regionális szakmai társaságnak és vi­lágszervezetnek elismert előadó a szla­visztikai konferenciákon. S egyéb sike­rei között nem elhanyagolandó, hogy lexikoncikk lett a Ki kicsoda a mezőgaz­daságban? című kötetben - hisz ide írta receptjeit. (Némi kárpótlás azért, hogy a Pedagógiai Lexikonban viszont nem szerepel?) Lapunknak, az Esztergom és Vidéké­nek is alkalmi munkatársa, elsősorban kiállításokról tudósít, de itt olvashattuk konyhaművészetének bizonyítékait is. íme, ó hát Horváth Gáborné dr., Ma­rika, aki most 1998. március 6-án hiva­talos a Parlamentbe. Sikereihez szív bel gratulálunk, s to­vábbi aktivitást jó egészséget kívánunk neki. K-Sz.E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom