Esztergom és Vidéke, 1998

1998-12-24 / 51-52. szám

1998. november 12. Esztergom és Vidéke - Mit szólnál, ha készítenék veled egy riportot? - Megőrültél?! A Házunk tája rovatba?! - Miért ne?! A saját házunk tájáról is írhatunk egyszer. Nem? - No de a főszerkesztőm valami vidámat vár erre az oldalra. Vicceket, anekdotákat. Tudod, olyan szilveszteri bolondságokat. - Hát majd megpróbáljuk humorosra venni az alaphangot... Elvégre rólad amúgyis az a vélemény alakult ki, hogy olyankor is fesztelen, sőt bizalmaskodó hangnemben írsz, amikor nem illene. - Ne is mondd! Főszerkesztőm sokszor alig győzi kihuzigálrii cikkeimből a frivol, idétlen megjegyzéseket - Hallottam, nemrég hosszú riportot készítettél városunk egyik köztiszteletben álló komoly személyiségével, akinek aztán végül is sikerült elérnie, hogy ne jelenjen meg ez az írásod. Nem is csodálom. Hogy lehet egy tevékeny életutat bemutató interjút így kezdeni:" Tétova léptekkel botorkált éppen a piacon - kezében kopott kosárral, szemében réveteg tekintettel midőn véletlenül összetalálkoztunk." Ezt tanultad az újságíróiskolában? - Elfelejtetted, hogy nekem semmiféle szkriptori végzettségem sincs?!... Verslábak helyett én dobbantó és lendítő lábakról tanultam a főiskolán. Az irodalmi fellendülés helyett pedig a kelepfellendülés érdekelt. - Manapság nem ritka, hogy valaki olyasmit csinál, amihez nem ért. Nézz csak végig választott testületeinken! Nem is kell nagyon messzire mennünk... - Ne bonyolódjunk bele a politikába! - Pláne, mivel sokan vádolnak elfogultsággal... Bizonyos rokoni kapcsolatokat emlegetnek. Protekciót... -No, látod, az ilyen hülyeségektől kezdett el őszülni a hajam!... - Sőt, hullani is!... No, de az tény, hogy rokona vagy a ... izé ... tudod, a ... hogyishívjáknak...? - Hát igen... Es látod, mégsem engem terjesztettek fel a "politikai főtanácsosi" pozícióra, havi 145 ezer bruttóval! Plusz ruhapénz, élelmiszerutalvány, utazási költségtérítés, prémium... Erted te ezt? ... Már várom, hogy rólam is kezdik terjesztem, hogy Szentendrén kacsalábon forgó palotát építek... - Te, neked meglehetősen csípős a nyelved. - Szerencsére többszörös szűrőn mennek át az írásaim. Legelőször a feleségem húzatja ki velem a sértő mondatokat - no meg persze a szóismétléseket magyartalanságokat - aztán a főszerkesztőm „beszél le" róla, hogy megforgassam a tollam egy-két városatyában. - Azért így is szert tettél már néhány haragosra. Különösen a paródia műfajában, ahol Szántódy Barbara álnéven csipkelődtél jobbra-balra. - Tudod, az inteligens emberek értékelik a humort, még akkor is, ha ők az írás szenvedő alanyai. Volt aki egyenesen megtisztelésnek tekintette, hogy írtam róla... Aztán akadt olyan közismert személyiség is, aki egy szilveszteri ártatlan csipkelődésem után hónapokig keresztülnézett rajtam. -Bosszantott? - Ellenkezőleg! Büszke voltam rá, hogy nem tartozom a kedvencei közé. Abban az időben az emberek ugyanis már nem nagyon dicsekedtek a barátságával... Azóta alaposan le is csúszott a politikai toplistáról. - Fátylat rá!... De azért áruld el, vannak még más politikusok is a városban, akikkel nem szimpatizálsz? - Szögezzük le: a szimpátiám nem a politikai hovatartozás függvénye. Ma már - legalábbis városi szinten alig van különbség egy fideszes, egy szocialista vagy egy liberális gondolkodású politikus közéleti céljai, szándékai között. Tulajdonképpen mind ugyanazt akarja. De míg az egyik okos, a másik buta, míg az egyik jellemes, jószándékú, a másik alattomos, önző. Én tisztelem az egyes, őszinte, okos, önzetlen embereket bármilyen politikai csoporthoz tartoznak is. Az ilyenekkel szívesen készítek riportot. - Lám, én is ezért választottalak téged riportalanyomnak. - Menj a csudába! Te is mindenből viccet csinálsz. - Ez most kivételesen nem vicc: sajnos, vannak ebben a városban olyan emberek - gyakran háttérbe húzódva, másokat használva szócsőnek -, akiket csak a személyes bosszú vezet... - Te, én borzasztóan utálom a kétszínűséget mikor valaki békességről prédikál, de tetteit a gyűlölet vezérli. - Evezzünk békésebb vizekre! Derűsebb tájakra!... Mondd, kinek az írásait kedveled leginkább a lapunkban? - Gondolom, nem teszek senkit féltékennyé vagy iriggyé, ha elárulom, nekem Onagy Zoltán a kedvencem. (Zoli! Remélem ezért a mondatomért kapok viszonzásul tőleg egy dedikált példányt legújabb könyvedből!) - Indoklás? - Bármilyen témáról is van szó, azt meg lehet írni szellemesen, érdekesen, meghökkentően, sőt sokkolóan is. Az ilyen cikket nem lehet félredobni, végig kell olvasni az utolsó betűig. Lehet vele egyetérteni, lehet vitatni, lehet csepülni. De egyet nem lehet: közömbös maradni. Onagy ilyen cikkeket ír, s én is hasonlókat szeretnék papírra vetni, ha tudnék. Mindenesetre ilyenekre törekszem. Nekem a legnagyobb sikernek az számít ha vitatkoznak az írásomon. - Gondolom, ebből következik, hogy nem nagyon szereted az unalmas, semmitmondó cikkeket. Nagyon allergiás vagy az ilyenekre? - Nagyon!... Szeresztői státuszomból, különösen korrektori feladataimból adódik, hogy minden írást aprólékosan el kell olvasnom. Igazán nem akarok senkit megbántani, hiszen nem egyszer nagytudású, nálam irodalmilag jóval képzettebb személyekről van szó, akiknek minden mondata aprólékos gonddal van kidolgozva, egyik-másik körmondatuk már szinte irodalmi kuriózum, de... Nos, mégis elfáradok, mire az első hasáb aljára érek. Fel kell állnom, meg kell innom egy kávét erőt kell gyűjtenem a következő hasábhoz... Nem tehetek róla. Szégyenkezem is miatta eleget... Vagy talán mégsem eleget?... -Bizonyára ezek az urak (vagy hölgyek?) unottan, fitymálva lapoznak tovább, ha a te firkálmányaiddal találkoznak. Mondd, sok kritikát kaptál már az írásaid kapcsán? - Sajnos, nem! - Viccelsz? - Hótt-komolyan mondom!... Azt hiszem, minden írogató ember úgy van ezzel - különösen, hajónak ítéli művét -, hogy türelmetlenül váija az olvasók véleményét. És jóformán mindegy, hogy mit mondanak róla, hogy szidják vagy dicsérik, csak reagáljanak. Mert aŰcor tudom, hogy elolvasták, hogy gondolatokat ébresztettem bennük. Aközöny engem megöl! - Ezek szerint már haldoklanod kellene!... Ehhez képest jó színben vagy, szépen gömbölyödsz... Mondják, szeretsz enni, inni,... sőt főzni is. - Minden ínyenc szeret főzni. Különösen a férfiak. Nem véleüen, hogy a leghíresebb éttermek szakácsai kizárólag az erősebb nemből kerülnek ki... Nos, ha van időm, én is szívesen próbálkozom a konyhában. - Szakácskönyv a bal, főzőkanál a jobb kezedben... - Soha! Mindig a magam feje után megyek. Ez persze néha kudarcokat is hoz. Kreáltam már túl fű szerezett keményre sikerült különlegességeket is, de a családom igen megértő: fegyelmezetten nyelik le a legehetetlenebb étkeimet is. Hogy nem ízlet azt csak onnan tudom, hogy nem repetáznak... Ilyen napokon igen boldog a szomszéd kutyája. —A gasztronómiai sikereidet persze megírod. Es természetesen a feleséged neve alatt, aki a Gasztronómiai barangolások „ idegenvezetője". - Előfordult már, hogy megállították az utcán, s érdeklődtek legújabb receptjével kapcsolatban, hogy szokott-e bele tejfölt tenni. Szegény még nem is olvasta a cikket azt sem tudta, miről van szó, de persze kivágta magát. - Mi volt otthon a büntetésed? - Sóskaszósz törtkrumplival. - No, a sóskáért én sem rajongok. -Igenám! Csak míg te nyíltan megmondod, hogy utálod a sóskát addig nekem agyba-főbe kell dicsérnem. Csak halkan szoktam megjegyezni a végén: „Milyen kár, hogy ötleteidből csak ilyen egyszerű életelekre telik!" Másnap ilyenkor csodálatos kreáció fogad az ebédnél. -Irigyellek... Közben elgondolkodtam a te dilettantizmusodon. Riportokat, novellákat írsz minden irodalmi képzettség nélkül. Gasztronómiai tanácsokat adsz, holott aligha tudod megkülönböztetni a rántást a habarástól. Kertészeti szaktanácsokkal szolgálsz, holott semmilyen... - Álljon meg e menet! 40 éves mezőgazdasági gyakorlat s az aktív önképzés neked smafu?! - Ne vágj fel azzal, hogy meg tudod különböztetni az almát a körtétől, az atkát a lisztharmattól! - No és a saját termésű borom?! - Azért mert udvarias vendégeid mindezideig nem kritizálzák, még nem jelenti azt, hogy jó is! - Te is megittál a múltkor belőle majd egy litert! - Nem is tudtam másnap leírni egyetlen épkézláb mondatot sem... - Jó kifogás! Ez olyankor is előfordul, ha csak gyógyteát iszol. -Apropó! Gyógytea! Egészségügyi szaktanácsokkal is ellátod néha az olvasókat. Csoda, hogy még nem patkoltak el. Remélhetőleg nem fogadták meg idétlen ötleteidet. Persze, ezen a téren sincs semmilyen szakismereted. - Nagyon tévedsz! Egyrészt biológus szakvizsgákkal rendelkezem, másrészt elvégeztem egy intenzív természetgyógyász tanfolyamot. Papírom is van róla! Úgyhogy nyugodtan fordulhatsz hozzám, ha valami bajod van. Egy kis talpmasszázs, gyógyteakúra, s máris kutya bajod. - Hallottam rebesgetni, hogy - bár semmi zenei előképzettséged nincsen - beleevágtál egy musical megírásába is. Ehhez azért már nagyfokú önbizalom kellett! - Borzasztó pletykás vagy! Miért kell mindent kikotyogni?!... Figyelj ide! Volt, hogy leültem meghallgatni valamelyik kortárs zeneszerző szimfóniáját operáját, öt percnél nem bírtam tovább. Aztán bekapcsolom a tévét s próbálom „befogadni" a felkapott rockegyüttesek produkcióit. Nem megy. Néha óvodás színvonalon zajlik a dolog. A zene is, a szöveg is végtelen primitív. - S persze ilyenkor úgy érzed, ennél többre vagy képes... Nem tudom eldönteni, hogy te egy végtelenül naiv diletáns vagy-e,... vagy esetleg egy zseni. Persze csak olyan harmadosztályú, leértékelt zseni. Alá most leárazva kapható a karácsonyi végkiárusításon. - Szerénységen tiltja, hogy erre érdemi választ adjak... Különben is, a főszerkesztőnk ebből egy sort fog sem közölni, ha nem írunk bele valami vicceset... -Nem tudsz valami jó viccet? - Én minden viccet elfelejtek - ha jó, ha rossz. Kezdek egyre feledékenyebb lenni. Mind az egyszeri páciens, aki feledékenység elleni gyógyszert kért a patikustól, s mikor az megérdeklődte, hogy mennyit kér, már nem emlékezett rá, hogy mit is akart venni. -Nekem a feledékenységről mindig az a férfi jut szembe, aki mire letolta a nadrágját, már elfelejtette, hogy mit is akart csinálni. - Nos, most valahogy én is úgy érzem magam, mint ez a letolt gatyájú férfi. Nem emlékszem, hogy túl vagyok-e már rajta, vagy még el sem kezdtem... Slusszpoénnak minden-esetre elmegy. Szánthó Barna