Esztergom és Vidéke, 1998
1998-11-19 / 46. szám
1998. november 12. Esztergom és Vidéke Lekli Szabolcs és Radócz Balázs fotói a Sugár Galériában November 13-án délután szakmabeliek és a fotók iránt érdeklődők szép számban jöttek el a Sugár Galériába Lekli Szabolcs és Radócz Balázs Gondolatok című kiállításának megnyitójára. Kotz István iskolaigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Petöfiné dr. Németh Irén nyitotta meg a több mint hatvan nagyméretű képet bemutató tárlatot. Megnyitójában mindenekelőtt a két fiatal pályájáról szólt. Lekli Szabolcs már ismert a fotós-körökben, éppen a Sugár Galériában volt egy évvel ezelőtt az első önálló tárlata. Tanult szakmáját és mesterségét most a Lekli Dekor Stúdióban folytatja. Képeiről többek között ezt mondta Petőfiné: „Esztergomba kerülése, 1992 óta az utca „tárgyának világát" kutatja az objektíven keresztül. Kerüli az emberi jelenlétet a képeken, hogy megmaradjon a kiragadott részlet nyugalmat árasztó egyszerűsége. Az ember nyomában ugyanis mindig változás történik. Lekli Szabolcs nem keres új kifejező eszközöket, nincsenek avantgard ötletei. Hagyományos módszerekkel ábrázolja a valóságot. Képein egy-egy részletet látunk a minden nap mellettünk elsuhanó színek és formák észrevétlen birodalmából, a világ azon oldaláról, melyek azt széppé teszik." Radócz B alázs most állít ki először, 23 éves fiatalember, előtte a pálya. Szerszámkészítő a tanult szakmája, ebből él ma is, a fotózást autodidakta módon tanulta gyermekkorától kezdve. Diákkorában érte el ebben az első sikerét, a „ Fényképezés a vizuális nevelés szolgálatában" alapítványi pályázaton nyertes lett. Dr. Németh Irén az alábbiakat mondta róla: „Képei alapvetően nem a pillanat varázsáról szólnak. Alkotásainak domináns része előre, gondosan megtervezett és beállított képek. A kész képet egy érS&.tc.u^HT' zelmi gondolatsor eredményezi, olyan gondolatok, melyek gyakran foglalkoztatják. A fényképezés neki sohasem volt egyenlő a mennyiséggel, ezért előfordul, hogy témáit sokáig dajkálja magában. Teheti, előtte az élet! Nála egy félév után elkészült kép friss, ropogós - ahogy ő mondja. A képek másik részét csak azért készíti, mert megragadják aformák, a fények, a kompozíció, a hely, a tárgy vagy az emberek szépsége... Kedves Közönség! Itt áll előttünk két fiatal felnőtt férfi, akik olyanok mint a többiek. De csak látszatra! Ok ugyanis valamivel kiemelkednek a többi közül. Azzal a tálentummal, melyet születésükkor kaptak útravalóul, s ők jól sáfárkodnak azzal. Kívánom mindkettőjüknek, hogy az előttük álló évtizedek alatt folytassák töretlenül a fényképezést, különleges látásmódjukkal és alkotókészségükkel, s kérem őket, hogy időnként mutassák meg nekünk is azokat..." A képeket november 26-ig láthatja a nagyközönség a Somogyi iskola tanítási rendje szerint munkanapokon. (Pálos) Klinda Magdolna, az esztergomi városi Zenede zongoratanára júniusban Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott. Munkáját több ízben elismerték, öt évvel ezelőtt Pro Urbe-díjjal is jutalmazták. Majdnem négy évtizedes pedagógiai tevékenységéről és a zene szeretetéről beszélgettünk. - Szeretettel gratulálok a kitüntetéshez, amely - azt hiszem - méltó elismerése eddigi munkájának. De a jelenből pillantsunk most vissza zenei tanulmányai kezdetére. Idén tavaszszal egy érdekes dokumentum került a kezembe: az esztergomi zeneiskola és a dorogi zeneiskola (mint fiókintézet) 1946/47-es évkönyve, melyben részletes koncertprogramok is olvashatók. Magdi néni nevét is a szereplők között találtam, Demierre: Cortege című müvét zongorázta, Rainer Orsolyával pedig Mariim: Kis négykezesét adta elő. Mit tudna mesélni gyermekkori zenei élményeiről? - Az esztergomi magánzeneiskolának arrnak idején Sztárcsevich László volt az igazgatója. Zongorázni HornákErikánál (Margit nővérnél) tanultam. Az iskola rendszeresen tartott növendék-hangversenyeket, melyeken én is szerepeltem, az egyik ilyen műsorra bukkantál rá. Az intézményes oktatás mellett meghatározó élményt jelentett számomra a szülői ház zenei légköre. Édesapám - noha reálgimnáziumi tanár volt - sok hangszeren játszott, és mi, gyerekek sokszor hallhattunk otthon kamaramuzsikálást, néha éjjel fél háromig is szólt a zene. Elmondhatom, hogy megfelelő indíttatást kaptam zenei tanulmányaimhoz. - Van-e még zenész a családban? - Unokabátyám, Klinda István Salzburgban orgonaművész. Itt, EszA ZONGORATANÍTÁST SOHA NEM LEHET MEGUNNI - Beszélgetés Klinda Magdolna tanárnővel — tergomban a Büttner család is a rokonságomhoz tartozik, ahol anyáról leányra öröklődött a zene szeretete, ők nagyszerű ének-zene tanárok és karvezetők. - Magdi néni - úgy tudom - Győrben járt főiskolára. Ottani csoporttársai közül tanítanak-e itt a megyében? - Kicsit fiatalabb kollégáimat tudom megemlíteni, Gerstner Bálintnét, Borsikát, aki Dorogon tanít, valamint Marosi Miklós esztergomi zongoratanárt. - Hogyan emlékszik vissza kezdőtanár éveire? - 1959-ben végeztem. Amikor a diplomámat megkaptam, nem találtam állást, de Sztárcsevich igazgató úr „visszafogadta" a régi diákot, és itt taníthattam Esztergomban, a Zeneoktatói Munkaközösségben. Nagyon sokat dolgoztam, zongorát és szolfézst is oktattam. Még nyáron is vállaltam tanítványokat. Fiatal éveim egyik legtehetségesebb diákja egy orosz fiú volt, akit aztán fel is vettek a moszkvai konzervatóriumba. 1964-től igazgatóhelyettes lettem a zeneiskolában, és 33 évig végeztem ezt a feladatot. Tanári pályafutásom alatt nagyon sokat köszönhettem Reményi Károlynak, aki 1971-től az iskola igazgatója. - Magdi néni brácsázik is a Városi Szimfonikus Tjenekarban. Ezzel a hangszerrel mikor került kapcsolatba? - Már gyermekkoromban is hegedültem. Ifjúként a zongorázásra helyeztem a fő hangsúlyt, de amikor a zenekarban brácsásra volt szükség, felelevenítettem vonós tudásomat. Nagyon örülök annak, hogy a zenekarral mint szólista is felléphettem, több zongorahangversenyt is előadhattam a 70-es, 80-as években, játszottam Bachot, Beethovent, Chopint, Lisztet. - Beszéljünk a tanítványokról! Sokan kerültek zenei pályára Magdi néni növendékei közül? Tanított-e egy családból több testvért, esetleg több generációt? - Előre is elnézést kérek azoktól, akiket most nem említek, de hirtelen nem tudok mindenkit felsorolni. 13 növendékem ment zenei pályára, és mind sikeresen megáll ták a helyüket. Akörnyéken, Pesten, sőtmég Miskolcon is tevékenykednek közülük. Schmidtmayerné Nusser Marietta Tatabányán tanít zongorát, - ő a megyei zongora-szaktanácsadó, tanítványai nagyon jó eredménnyel szerepelnek a különböző versenyeken - Cseri Rita pedig Oroszlányban dolgozik. Reményi József a Zeneakadémia karnagy szakán tanult, Igaliné Büttner Hedvig szintén a Zeneakadémián végzett, ő jelenleg Budapesten énektanár, idén a Nyári Egyetemen is oktatott Esztergomban. A Büttner-gyerekek közül mind a hármat tanítottam. A Kis-Szölgyémy-lányok is mindannyian hozzám jártak zongorázni, csak úgy, mint a Retter-lányok. „Zenei unokáim" is vannak már: Kis-Szölgyémy Emi két fia is a növendékem volt, Retter Tímea kislánya pedig most tanul nálam. - Az évek során változtak-e zongorametodikai vagy pedagógia elképzelései? Ha igen, melyik formálódott inkább? - Úgy érzem, pedagógiai stratégiám viszonylag állandó maradhatott. A zongora tananyag viszont folyamatosan fejlődik, és mindig követnünk kell az újításokat, az idők változását. Nemcsak a gyerekeknek, hanem a tanárnak is nagy élmény addig nem ismert zongoradarabokkal foglalkozni, felfedezést tenni, hiszen a zongorairodalom kimeríthetetlen gazdagságú. - Sok szó esett már a muzsikáról. A zenén kívül mivel foglalkozik még szívesen Magdi néni? - Kertészkedéssel. Igaz, hogy a kezemnek nem nagyon használ, de nagyon szeretek dolgozni a gyümölcsösben és itt a ház körüli kertemben is. A növényekkel való foglalkozás tulajdonképpen hasonlít a zene tanításhoz. Mindkét dolgora jellemző, hogy ahogy nincs két egyforma gyerek és a velük történő együtüét és nevelés-oktatás mindig változatosságot biztosít, a virágok és a gyümölcsfák is állandó rácsodálkozást jelentenek. - Magdi néni a Városi Zenede életében egy igazán stabil pont. Ugyanilyen lendületet és jó egészséget kívánok további munkájához! - Köszönöm a jókívánságokat! Zenetanári éveim oly gyorsan elteltek, hogy szinte észre sem vettem. Szívesen csinálnám még vagy húsz évig a zongoratanítást, a zenélést, hisz ez az életem... Szendi Ágnes