Esztergom és Vidéke, 1998

1998-09-03 / 35. szám

1998. szeptember 3

: Esztergom és Vidéke s A „leülés " v alóra v állásához - némi időváltás kellett. Rekkenő hőség egy augusztus eleji estén: Feri éppen a zebegényi művésztelepről érkezett. A buszmegállóval szemben, a Belvárosi Kávéház viszonylag hűvös termébe húzódtunk. Rögvest kiderült, hogy mennyire „gyökér-közeibe": Feri apai nagyapja a 30-as években itt (az alckori Központi Kávéházban) főpincérkedett. A gazdasági világválság kényszerítette erre, két önálló vállalkozása között, miután az első - „A szőlőkerthez" címzett vendéglő csődbe ment. (Ezt a Hősök tere egyik sarkán 1929-ben alapította, és egy későbbi cégtulajdonos nevével híresült el, régi esztergomiak máig így hívják: „a Hegedűs".) A másodikat - Frontharcos néven - a Lőrinc utcai városi bérpalotában 1938-ban nyitotta meg. Népszerű tulajdonosát a helyi Ipartestület vendéglős szakosztályának elnökévé választották; sikeres „másodvirágzásának" az államosítás vetett véget. Nyugdíjazásáig egy harmadik jeles - immár „szocialista" - cég, a híres-hírhedt „Hordó" üzletvezetőjeként „űzte a tisztes ipart". Feri szülei elváltak, édesanyja 1956-ban disszidált; a fiú ettől kezdve nagyszülei családjában, illetve a Petőfi Sándor Altalános Iskolában nevelkedett. 1965. szeptember l-jén, azon a napon, amikor a Czirok-nagyapa, II. Ferenc nyugdíjba vonult, az unoka, IV. Ferenc cukrásztanoncként „debütált". (Mert a hagyománynak nemcsak irányában, hanem természetesen a keresztnévben is folytatója lett.)^ - És a másik irány, a művészi hajlam? - kérdezem. Irodalmi, festői, színjátszói próbálkozások formájában 1966-1970 között erősödött meg benne - válaszolja -, és a család anyai ágához köthető. Ez a nagyapa, Szabadíts Dezső ma is él, Gödöllőn. Idén éppen 100 esztendős, és aGuiness-rekordok könyvében is szerepel, minthogy 95 éves korában tett államvizsgával fejezte be fiatalon félbehagyott jogi tanulmányait. O is rajzolt és festett, és hét leánya- Feri anyja és nagynénjei - közül az egyik: Szabadíts Judit neves operaénekes lett. Feri 1977-ben költözött el Esztergomból. Elvált és szakmát is váltott. Tíz éven át az Építőipari Gépesítési Vállalat toronydaru-kezelőjeként Egy „gyökeres" esztergomi festő Holnap, szeptember 4-én, a Vármúzeum Budai Tornyában Sárándi József költő nyitja meg Czirok Ferenc bemutatkozó tárlatát. Hogy a kiállító művészt Ferinek szólíthassam: majd negyedszázada szereztem rá jogot, amit aztán húsz éven át nem volt módon gyakorolni. 1975-ben ismertem meg, a könyvtárban vezetésemmel működő „Ifjúmunkás Olvasóklub" igen aktív, írogató tagjaként, aki rajzolni is szeret, amúgy pedig - „civilben" - gyakorlott cukrász és kezdő családapa... Két év múlva búcsút mondott a városnak, eltűnt a látókörömből. Olyan hirtelen, mintha erős szél kapta volna szárnyára. Ez a hasonlat idén márciusban ötlött fel bennem, egy szeles, csatakos napon, helyijáratra várakozván a Bástya melletti megállóban, amikor egyszercsak mellettem termett. Halaszthatatlan „ügyem" volt, így akkor-két évtized múltán - tényleg csak futólag találkoztunk. Elmondta gyorsan, hogy éppen a Vármúzeumból jön, ahol bemutatkozó kiállításának terve pártolásra - és így helyszínre - talált. Megegyeztünk, hogy „addig még leülünk valahol" - kutatni a „gyökereket"... Amelyek, íme, elég erősek voltak, hogy ne engedjék meg „mindenféle szélnek": egészen és végleg elsodorhassa Ferit Esztergomból. : SlótoU aJ/íi/KTL (Loif ^^UtUsyUAaJ- LU^Wl IMM^ ÍKM-^ajlua COI C&jyukicLő ot^jyuMjX . VAJAÍ ÍL PJ^ÍAALAJUasv a tyv^l-VlAVU oJUi-UAA dolgozott országszerte, így például a paksi atomerőmű építkezésén, a Nyugati pályaudvar és a Népstadion rekonstrukcióján. Közben szakérettségit tett, és mint építőgépésztechnikus már a vállalati központ irodájában érte utol a rendszerváltozás. Ezzel pedig eredeti mestersége előtt nyíltak ígéretesebb távlatok: újra felvette hát a cukrászkötényt. Azóta már több fővárosi mesternél dolgozott, legtovább a híres Veress Lajosnál, Óbudán. - A vendéglátós családi hagyományhoz tehát a történelmi fordulat segített „visszaédesedni" - mondom. - És a művészethez?... - „Elsősorban húgom biztatásának köszönhetem, és volt petőfis osztálytársam, Kollár Gyuri közreműködésének". Ez az utóbbi nem volt éppen egyértelmű: 1974-ben megmutatta neki - mint akkor már elismert festő-tekintélynek a rajzait. Amit mondott róluk, azt nem érezte annyira biztatónak, hogy érdemesnek, fontosnak tartsa a további „művészkedést". Lényegében abba is hagyta. Húsz év elteltével húga, egy régi - valóságos gyökereket ábrázoló - rajzára emlékezve, így dicsérte meg: „Ilyet még a Szabadits-nagyapa sem tudott volna csinálni..." Feri újra elővette hát a képíró eszközöket is, tust, tojás-temperát, akvarellt, diófapácot, és a mindig annyira szeretett növényi univerzum motívumaiból újra építgetni kezdte a maga festői kisvilágát. 1996 és 1997 nyarán elment Mártélyra, ahol a Képzőművészeti Szabadiskola táborában Holler László és Czakó János útmutatásával gyarapította szakmai ismereteit. Ott készült munkái alapján kétszer is meghívást kapott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban rendezett zárótárlatokra; tavaly pedig elnyerte az alkotótábor Kollár György-emlékdíj át. „ülőén megköszöntem - mondja -, bár jobb lett volna, ha nem kaphatom meg, hiszen akkor Gyuri még ma is élne... És talán most már tetszene neki, amit csinálok..." 1997 decemberében Okányi Kiss Ferenc a pestszentlőrinci művelődési házban lehetőséget adott első önálló kiállítására; a másodikat ezév márciusában Soroksáron Morvay László rendezte. Idén május 17-én volt harminc éve, hogy cukrászként „felszabadult", - május 21-én Budapesten, a Park Hotel Flamencoban nyitották meg harmadik önálló tárlatát. Közben néhány csoportos kiállításon, illetve Soroksáron megjelent évkönyvben is szerepelt; ez évben belépett a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületbe. A holnap nyíló alkalom tehát a negyedik a festői újrakezdés útján: Esztergomban bemutatkozás, visszatérés a „gyökerekhez". Mártélyon pedig - a táj nagy festőinek sorában - augusztus 9-én Kollár György emlékkövét is felavatták... Nagyfalusi Tibor