Esztergom és Vidéke, 1998

1998-07-23 / 28-29. szám

1998. július 23. T A, R IC A. BARKA m. Ml ÉGETT LE? Irodalmi fejtörő Férfiasari bevalljuk: loptunk. Igaz, csak ötletet. Azt is saját magunktól. Megirigyeltük legifjabb mellékletünk, a Női Szeszély irodalmi rejtvényé­nek sikerét, s most mi is előállunk egy hasonló fejtörővel. Két regény-részletet közlünk, mindegyikben leég valami. Olvassák el, s próbálják megfejteni, kinek, melyik művéből idéztünk, s mi is égett le tulajdonképpen. A helyes megfejtőknek a Városi Tűzoltóság ingyenesen eloltja a lakás­tüzét. 1. Sötét fák lombjai borultak a fejük fölé, sötét, néma házak álltak kétoldalt, és a fehérre festett kerítésoszlopok olyanoknak tűntek, mint egy-egy fejfa. A szűk ösvény szinte alagútnak tetszett. De a sűrű lomb csipkézete között ki-kilátszott az ijesztő piszkosvörös ég, és a sötétben árnyékok űzték egymást, mint megannyi kísértet. A füstszag egyre erősebb lett. A forró szél néha vad zsivalyt hozott magával. Kiáltásokat, dobpergést, nehéz társzekerek dübörgését, dobogó lábak ütemes zaját. - Az utolsó muníciós kocsi - mondta R. csöndesen.(...) - Át kell ... át kell mennünk a tűzön? - hebegte S. - Ha sietünk, talán nem - felelte R., és leugrott a szekérről.(...) Amint a Marietta utca felé közeledtek, ritkulni kezdtek a fák, és a közeli házakból kicsapó lángok megvilágították a környéket, mintha fényes nap­pal lenne. S.-nek összekoccant a foga. Borzongott, bár érezte arcán a lángok forró leheletét. Maga a pokol volt ez! Ha parancsolni tudott volna két reszkető térdének, talán leugrik a szekérről, és sikoltozva rohan vissza a sötét, erdei útra, ahonnan jöttek. P. néni elhagyott házába. Közelebb húzódott R.-hez, szorosan átfogta a karját, és felnézett rá, mintha vigasz­talást, megnyugvást várna. A borzalmas vörös fényben tisztán és élesen vált ki merész vonalú arcéle, mint valami ókori pénzdarabra metszett vezér arca, olyan volt most: szép, kegyetlen, szinte gonosz. S. érintésére letekin­tett rá, és szemében tűz égett, amely majdnem olyan ijesztő volt, mint az égő házak lángja. (,A szereplök nevét kénytelenek voltunk csupán kezdőbetűjükkel jelölni, különben túl könnyű lenne a megfejtés.) 2. -... Madame bizonyára idegen ezen a vidéken, mert különben tudná, hogy mi történt tavaly ősszel. T. H. ma már puszta rom; éppen aratáskor égett le. Szörnyű volt! Hogy mennyi érték, mennyi drágaság ment ott veszendőbe! Alig néhány darab bútort lehetett megmenteni. A tűz éjszaka keletkezett, s mire a millcote-i tűzoltók kiértek, már az egész épület lángokban állt. - Éjszaka keletkezett a tűz? - ismételtem gépiesen és arra gondoltam, hogy minden rossz éjszaka érte T.-et. - És kiderült, hogy hogyan keletke­zett? - Kiderült, madame; én legalább azt hiszem, hogy kétségtelen bizony­sággal kiderül t.(...) - Azt hiszik, hogy Mr. Rochester bolond feleségének a keze is benne volt? - Nagyon helyesen tetszik gondolni. Biztos, hogy ő volt a bűnös, senki más nem lehetett, csak ő... Azon az emlékezetes éjszakán a szomszéd szoba függönyeit gyújtotta meg, aztán lement abba a szobába, amely valaha a nevelőnőé volt..., ott pedig az ágyat gyújtotta meg, de szerencsére az ágyban nem aludt senki. A nevelőnő már két hónappal előbb megszö­kött.(...) - Mr. Rochester otthon volt, amikor a kastély kigyulladt? - Igen, otthon volt. Mikor már a harmadik emelet lángokban állt, ő felment a padlásra, kirángatta ágyukból a cselédeket és lesegítette őket a lépcsőn, aztán mégegyer visszament, hogy azt a bolond asszonyt is kisza­badítsa a cellából. (E részletben a leégett kastély nevét rövidítettük le, hiszen az a kulcsszó.) Nemere István: Pír Beugrottam a medencébe és úsz­tam a kellemesen borzongató, még­sem hideg vízben. A nap egy pillanat­ra a szemembe sütött. És akkor jutott eszembe az a gyermekkori „leégés". Milyen furcsa: eltelt azóta majdnem fél évszázad, de csak most, ez az ismerős mozdulat, az úszáshoz ké­szülődő karok, a bőrömet körülölelő hűvös víz juttatták ismét eszembe a jelenetet... Hat éves lehettem, talán. A bala­tonparti faluban mi, gyerekek, el­mentünk fel a dombra. Úgy rémlik, néhány kislány és talán még egy fiú volt ott velem. Csak kis fekete klott­nadrág volt rajtam. A házak ugyan közel voltak, de mi már kívül kerül­tünk a felnőttek világán. Az egyik kislány sziszegő ludakat terelt: végül is libalegeltetés ürügyén mehettünk fel a dombra. A tó hal­ványzöld sugallat volt, kedves lát­vány. Gyermekként is szerettem na­gyon. Ott ugráltunk a kis ösvényen, inge­reltük a ludakat és elfutottunk, ha vészesen közel nyújtották pirossárga, sziszegő csőrüket. - Figyeljetek! - kiáltottam - Én tudok a legmagasabbra ugrani! És fel is ugrottam. Csak az volt a baj, hogy a sors kifürkészhetetlen akaratából a felugrás pillanatában el­szakadt a klottnadrág madzagja. így aztán kis nadrágom előbb ért földet, mint a lábaim... A lányok visítva kacagtak, sőt az egyik-jól emlékszem! - jókedvében a földre is hemperedett. Én felkaptam a nadrágot, lángvörös lett az arcom. Azt hiszem, nem álltam ott sokáig, a szégyen majdnem elégetett. Sarkon­fordultam, és rohantam végig az ös­vényen. Hazafutottam, és fel a pad­lásra...! Az volt a kedvenc helyem. Oda bújtam, ott játszottam, és ha nem akartam, hogy rámtaláljanak, még azon belül is voltak porszagú, desz­kareccsenős, ijesztő búvóhelyeim. Akkor is oda menekültem, és a leégés - bár ezt a szót akkor még nem ismer­tem, nem használtuk - később is ar­comba hajtotta a vért, ha eszembe jutott. De hát éppen ez az - nem sokáig jutott eszembe! Csak arra emlékszem most, hogy szerencsére mindez már a nyár végén történt. Ősszel és télen nem találkoztam azokkal a lányok­kal. A következő nyáron pedig - im­már hétéves, büszke majdnem-isko­lásként - nem hoztam szóba a dolgot. Ha valamelyik láttomra elneveti ma­gát, vagy célozgatni merészel, úgy átnézek rajta, mintha álmodta volna az egészet, mintha azt sem tudnám, miről van szó - fogadkoztam... De azt hiszem, ők is elfelejtették. Életemben volt még néhány iszo­nyú leégésem, de azt a pírt az arco­mon később már soha nem éreztem. ,Jieggel, mikor felkelsz, nézd meg, nem vagy-e rajta a leggazdagabb emberek listáján. Ha nem találod ott a neved, indulhatsz a munkahelyed­re" (R. Őrben) ,A legegyszerűbb életfilozófia: töltsd meg, ami üres, és ürítsd ki, ami tele van" (A. R. Longworth) ,$ose feledd: ha fenéken billentenek, egy lépéssel előbbre jutsz!" (isme­retlen) sikernek két alapszabálya van. Az első, hogy soha ne mondjunk el mindent, amit tudunk." (RJJ. Lincoln) Jme egy adótrükk, amivel sok pénzt spórolhatunk meg: postára adás előtt pár napig hordjuk a hónunk alatt az adóbevallást. Nincs az az adóügyi illetékes, akinek kedve lenne órákig böngészni egy ilyen izzadságszagú papírt" (D. Barry) ,,/Vem lehetetlen egy kisebbfajta vagyonnal hazatérni a játékkassziná­ból..., ha az ember jó naggyal megy oda." (internet) ,Jfa arra szavazol, hogy takarékoskodjunk a benzinnel, emeld fel a jobb lábad!" (közlekedési tábla Kaliforniában) „Vagy szabadulj meg a költségvetési hiányodtól, vagy attól a hiedelmed­től, hogy meg kell szabadulnod a költségvetési hiányodtól." (H. Stein) A napozás veszelyeirol Egy tengerparti - vagy akár egy Balaton-parti - nyaralás kész leégés a családnak. Elsősorban persze anyagi­lag - legalábbis hanem bankigazgató, maffiafőnök vagy ügyes sikkasztó a családfő. Leégés, akár a Égei-tengerre néző szállodába szervezte az Ibusz, akár a balatonaligai zimmer-frei-be a Máli tanti. Merthogy az ottani malaga sem drágább, mint a Zsiga bácsi kar­cos olasz rizlingje. De leégés fizikai értelemben is egy vízparti üdülés, ha nem elővigyázato­sak a család tagjai, s már az első napon vörösre pirítják magukat, mondván: hátha holnaptól már nem lesz napsütés. Egy ilyen mellékletben, melynek most éppen a leégés a témája, nem lehet kikerülni, hogy ne írjon valaki legalább néhány sort a napsugár okoz­ta leégés veszélyeiről. Dehát tele van­nak a magazinok olyan cikekkel, me­lyek a napzás ártalmairól, a napozó­krémek használatáról szólnak, s taná­csokkal lámák el minket, hogy napon­ta hány percet töltsünk a napon, ho­gyan védjük meg bőrünket, s mit te­gyünk, ha már elkésett a jótanács. Ha most én ugyanezt ismételgetném Önöknek, valószínű, hogy tovább la­poznának, s közben csóválnák a fejü­ket: ,3arbara, Barbara! Tőled nem ezt vártuk! Hát nem tudtál valami eredetit kitalálni?!" ... Nos, én ismerek egy valóban ere­deti és főleg hatásos módszert a leégés elkerülésére. S mégcsak drága kence­ficék sem kellenek hozzá! Családunk férfi tagjai a nyaralások alkalmával régóta így védekeznek a napozás ár­talmai ellen... Keresnek egy terebé­lyes fát. Lehetőleg olyat, amelyik alatt van egy asztal is, meg legalább három szék. Kell a védekezéshez egy pakli magyar kártya, no meg néhány üveg hideg sör. Nem árt, ha van egy kis aprópénz is... Apreventív védekezés­nek ez a fajtája órákig is eltarthat, de még a legnagyobb kánikulában sincs semmi ártalmas hatása a bőrre. Persze leégés azért még itt is elő­fordulhat. Például, ha valaki gyors egymásutánban elveszít megkontráz­va három piros ultimót meg egy terí­tett durchmarsot. Szánthódy Barbara

Next

/
Oldalképek
Tartalom