Esztergom és Vidéke, 1998

1998-06-25 / 24-25. szám

VIIL MŰVEK ÉS É VEK • VÁROS V HÁG ímm. Horváthy Péter: TDL Tó Dö Lö! - olvasta Papa a Jézuska által hozott könyvet 1958 Karácsonyának estéjén. Nővéremmel fölröhögtünk. Pedig nem móka volt: Dékány András „Matrózok, hajók, kapitányok" című regénye valóban így kezdődik. El is magyarázza, mint jelent: „ha a kikötőben a hajók árbocára felröppen a „TDL" betűket jelző zászló, a tengerész tudja, mit üzennek: „Jó utat!" - jelzi a három lengő, libegő zászló a hajósok tolvajnyelvén." A „Matrózokat" további könyvek sora követte, melyek megnyitották - nemcsak nekünk gyerekeknek, de számos, bezártságban élő felnőttnek is - az akkor elérhetetlennek tűnő Világot. Hisz ki álmodhatta, hogy útrakel és maga is meglátja azt a sok csodát? LEVELEZÉS DÉKÁNY ANDRÁSSAL (1960 —1966) (Az első levelet lapunk 1997. évi 22. számában adtuk közre.) 1960. IV. 5. Kedves Sándor barátom, Péter kém! Úgy érzem, aközvetlen megszólítással nyugodtan élhetek: korunk, sorsunk, múltunk erre feljogosít, ha még nem is találkoztunk, Dehát a Nautica és az alreálok, főreálok - jogossá teszik számunkra, ha baráti jobbot nyújtunk... 1929 óta vagyok író, akkor jöttem vissza onnan, ahová csak visszavágyom, egyre vissza. Az az író vagyok, akit időnként felfedeznek, majd bedobnak a feledés süllyesztőjébe. így jártam 1932-ben, amikor a ,JZuhr" című regényem ún. nagy siker volt, de utánanagy elhallgatás jött („forradalmár" voltam), majd bemutatták 1939-ben a Nemzetiben Ludas Matyi című darabomat, de ledorongoltak, hogyan mertem Móricz Zs. előtt ilyen fába fejszét vágni! Es így tovább. Majd jött 1950: bemutatták a Csinom Palkó daljátékot, aminek a zenéjét Farkas Ferenc írta, a darabot én. A zeneszerző Kossuth-díjat kapott, engem ugyanazon a napon kizártak az írószövetségből! Nem érdemes folytami. Közben megtanultam, mit tud a bomba, ha összedől egy otthon az ember feje felett, mi az: sebesülni (Veled együtt), mi az: elveszteni vagyonkát, szerető szíves barátot, otthont, állást (többször!), mi az: újra kezdeni! Jobb kezem ellőve (kézzel alig tudok írni), sántítok, mert izomszakadásom van, combnyak eltörve (1956), de a lélek kész és nem erőtlen. Szinte mondhatom, vigaszom a tengerészkönyvek írása. Áldom a Móra könyvkiadó vezetőit, hogy rávettek 56-ban, hogy írjam meg - regényesítve - tengeri emlékeimet. (...) 1960. IV. 22. Kedves Sándor! (...) Rövidesen írok Hazslinszky dr. úrnak is. Pólát idézte! Szinte hihetetlen, hogy valaha jártam ott. Pedig jártam. Most is előttem van az elnémult, leszerelt, jelentőségét elvesztett kikötő és a távolban, a tenger párájában Rovigno, ahogy utoljára láttam. (...) 1960. VI. 13. Kedves jó Sándorom! (...) A Földközi tenger! Hát lehet róla nem a legszebben írni? Képtelenség! Nem a kéksége, a párája, sok-sok fehér hajója a lenyűgöző, hanem az, ami „köríti": a dicső múltat harsonázó kikötők, partok, az ember, aki innen indult a kultúra és a föld meghódítására! Arabok, föníciaiak, görögök, rómaiak, olaszok, spanyolok, de még mi is - amikor kifutott a flotta az Adriáról. (...) 1962. II. 1. Kedves jó Sándorkám! (...) Jelenleg a „trilógia" zárókötetén dolgozom, - mert eredetileg három kötetre volt a terv, de lesz belőle hat! ,Jokkó visszatér" lesz a címe s benne mindent megírok, ami az első kötetből kimaradt. Szóval megint a Nagy Kedvencet, az Elveszett Tengert, az Adriát. És a gyerekkornak azt a részét, ami valóban nem jön vissza sohasem! Mert az nem jön vissza, békés derűjével, komikus kardcsörtetésével, a jó öreg Ferenc Jóskával, aK. u. K.-val. Amikor azt hittük, hogy nincs félelmetesebb hajó és nem is lesz soha, mint a Viribus Unitis, amit látva-elszörnyedtünk. O, naiv kor, naiv idő, ma már ócskavasnak sem jó, de nem ám, csak - kedves, szép, megható emléknek. 1962. II. 8. Kedves Borikám! Édesapád írta, hogy engem választottál „feladatnak". Mi az, amire szükséged lenne? Nyilván egy-két élet-adat. Hát lássuk. 1928-ig amolyan világjáró voltam. Fiúméban jártam a tengerésziskolába, majd 1920-tól szolgáltam olasz és holland hajókon. Volt közben egy kiruccanásom is: rosszul ment a húszas években az ifjúságnak, rosszul ment a tengerésznek is. így történt, hogy 1925-ben, egy évig a Ruhr-vidéken munkás is voltam, méghozzá Duisburgban. Ennek a valóban nagy élménynek a hatása alatt írtam meg ,J?uhr" című regényemet, ami 1931 -ben jelent meg a Révainál. Ez volt az első ún. jelentősebb munkám. Az akkori kritika felfigyelt rá, mindenesetre kiemelkedőbb munkás-regény volt, külföldre szakadt magyarok tragédiája, egyben a francia megszállás alatt élő német munkások nehéz helyzetének leírása. Ettől kezdve, vagyis pontosabban a külföldi élmények hatása alatt: írtam, írtam, írtam.Több könyvem jelent meg. (A Gyár, a Folyam dala, a Tátrai tüzek, stb.) 1938-ban mutatta be a Nemzeti Színház ,Aranysziget" című komédiámat, majd 1939-ben ugyancsak a Nemzeti a,Ludas Matyi" c. magyar commedia arte-mat. ,JCétszáz négyszögöl" címmel írtam egy könyvet, amiben a parkká varázsolható telek és a kastéllyá változó víkendház örömeit írtam meg. Dehát jött a háború - és ez sok mindent keresztül húzott. Hosszú írói szünetem volt, mert „polgári vonalon" helyezkedtem el. Városi tisztviselő lettem 1945-ben, sőt felvittem kerületi elöljáróig. Dehát ez nem volt nekem való. 1949-ben a Rádiónak kezdtem írni, s itt „fedeződtem" fel újból, mint író. Sok rádiódarabot írtam. Daljátékot is, így pl. Farkas Ferenc zeneszerzővel a „Csinom Palkót", amit az Opera mutatott be, végül sok külföldi színház. Dehát a könyv az én igazi hazám. Tizenöt év után végre megjelent a Magvetőnél újabb könyvem: ,JVáderdőben vadmadár" címmel, amiben a Velencei tó természeti életét írtam meg, tavasztól télig. Mert közben megszerettem és megtanultam a madarászatot is. Ekkor kaptam az ajánlatot a Móra könyvkiadótól, hogy dolgozzam nekik. Méghozzá írjam meg hajós élményeimet, „felhígítva", kalandosan. Mint tudod: írtam és írom. A múlt év április l-jén kaptam meg eme munkáságomért a József Attila-díjat. Szóval volt értelme tengerészkedni, sokat kínlódni. Volt, mert nagy öröm ám a tengerről, a csodálatos szabad vízről írni! 1965. XII. 12. Kedves Péter kém! Szívből örültem okos, igen kedves levelednek. Egy kicsit talán azért is, mert hiszen a sorok között mégis csak ott bújkáltam én is, mint „uszító", úgy gondolom. így van?... Úgy-e, újjá született a lelkedben az a titokzatos valami, amit így hívok: a csoda kitárulása?! Mennyi szép; mennyi lenyűgöző, mennyi érdekes van a Földön!... Köszönöm a küldött képeket. Különösen egy igen meghatott: hogy tudod, Amsterdam a kedvenc városom, sőt számomra a világ összes városai között a második nagy kedvenc, mert hát az első volt és marad Fiume, az első város, ami a Tengert adta nekem. A képek között akadt egy, ami nagy örömet okozott: a Julianna dokkban pihenő hajó képe. Ide vontattuk be annakidején a Jillandot. Köszönöm tehát, hogy gondoltál rám. Sajnos a „Jadran" tervrajzát nem tudom most elküldeni. A legutolsót még szeptemberben adtam oda, Tokodon, amikor előadást tartottam ott, ún. író-olvasó találkozót. Esztergomiak is voltak ott, műkedvelő előadó-csoport, akik felolvastak a könyveimből. Akkor ment el az utolsó ,Jadran"-tervrajz. (...) 1966. III. 6. Barátaim, Sándor, Péterkémt! (...) Letett egy betegség, ami nehezen engedett el. Most a szívem akadékoskodott. (...) Sajnos kicsit rövid a levél, de nézzétek el. Inkább jelzés arra, hogy szeretettel gondolok Rátok, mert nagyon írnom se szabad. (...) TDL, öreg tengerész!...