Esztergom és Vidéke, 1998
1998-05-14 / 19. szám
1998. április 23. Esztergom és Vidéke 161 „Medicina in nummis Debreceniensis' A fenti címmel látott napvilágot januárban egy parádés kiállítású könyv Lampé László debreceni nőgyógyász professzor és Szállói Árpád esztergomi főorvos orvostörténész tollából. Szerzők fáradságos munkával összegyűjtötték a debreceni vonatkozású orvosi érmeket, amelyeknek többsége természetesen Alma Materükkel, a Debreceni Orvostudományi Egyetemmel kapcsolatos. A kötetben felsorolt - és néhány kivételtől eltekintve - színes ábrán (!) bemutatott 152 érem, plakett és jelvény nagyobb része ismert művészek (pl. Beck Ö. Fülöp, Csúcs Ferenc, Ferenczy Béni, Madarassy Walter, Pátzay Pál, Reményi József) alkotása. A debreceni művészek közül Endesné Lakatos Aranka szobrászművész munkásságát kell kiemelni, hiszen ő mintázta a cívisváros orovosiérem-corpusának az egyötödét. Ezek a tenyérnyi bronz remekek a távoli múlttól napjainkig terjedően őrzik neves tudósok, fontos események, híres debreceni intézmények emlékezetét. A személyeket ábrázoló érmék között a korai elődöket a 18. században élt Hatvani Istvánt a „magyar Faust", a róla elnevezett „kerék"-ről is ismert Segner János András és a polihisztor Weszprémi István, az első magyar bábakönyv szerzője és az addigi magyar orvosok biográfusa képviseli. Érdekesség, hogy bár Weszprémi arcképe nem maradt az utókorra, az Orvostudományi Egyetem hallgatói számára alapított kitüntető érmén magyaros-bajuszos fantáziaportrét mintázott róla Deák László. Ezzel szemben Kiss-R. Lenke csak ,Jiátulnézeti" fél-profilban tartotta ildomosnak ábrázolni. (Akárcsak Borsos Miklós Janus Pannonius pécsi püspököt kinek szintén nem ismerjük arcvonásait.) A személyi érmek sorában a jelenkori medicinában csak kicsit is jártas szemlélő sok híres tudós portréját fedezheti fel a Debreceni Egyetem első profészszorától, az egyetemalapításban jeleskedő Kenézy Gyulától kezdve a napjainkban is gyógyító, oktató orvosokig, mint pl. Endes Pongrác, Fornet Béla, Sántha Kálmán, Went István a közelmúltból, Petrányi Gyula, Péterffy Árpád, Rák Kálmán és ezen kötet szezőit ábrázoló érmek a jelenből. A személyi érmek fejezetét a kitüntető medálok, majd a sportplaketteket megelőve az események és intézmények érmei követik. Ez utóbbiak közül kuriózumszámba megy pl. a Jótékony Nőegylet bronzverete 1872-ből, a Mentő Egyesület és a Rokkantügyi Hivatal szép zománcjelvényei, valamint Hajdú Vármegye Hadsegélyező Hivatalának háborús fémjelvénye 1916-ból. De szerepel itt a Debreceni Orvosegyesület, az Ápolónő és Védőnőképző Intézet emblémája és sok kongresszusi veret is. Az esztergomi lokálpatrióta örömmel fedezheti fel a kötetben a 176. tételt, amely a Vaszary Kolos Kórház Neurológiai Osztályának 25 éves jubileumára készült és alkotója is helybéli, Peternák Gusztáv. Úgy kerülhetett az esztergomi érem a debreceni katalógust^, hogy az osztályvezető főorvos, Leel-Ossy László a debreceni iskola tagja Utolsó fejezetként mint határterületi műfaj - hiszen többségükön „nagy érmék", vagyis reliefek láthatók - az Egyetem 14 emléktáblájának a színes képes és szövegleírása következik. Bár ezek nem tartoznak a szigorúan vett numizmatika tárgykörébe, bemutatásuk mégis helyeselhető, mert fontos ikonográfiái emlékei a hajdú-bihari egyetemi város orvostörténelmének. A könyv nagy erénye - az elégszer nem hangsúlyozható színes ábrákon túl hogy az ilyen munkákban obligát módon szükséges éremtani paramétereken kívül közli a legfontosabb életrajzi és egyéb adatokat és magyarázatokat nemcsak magyar, hanem német és angol nyelven is! A kötet szerkesztését dicséri, hogy maradéktalanul kiszolgálja az olvasót, hiszen a kép és a szöveg együtt van, a fejezeteket pedig az éremképek különböző háttérszínei látványosan különítik el egymástól. Ha a hibákról is szólni akarunk ahogyan az egy valamire való recenzióban „illik"-, akkor a művész-névmutató hiányát, vagy a szövegben fellelhető néhány apróbb pontatlanságot említhetjük, amik azonban eltörpülnek a mű erényei mellett. Elvi okokból kell szólni róla hogy az a két nagyméretű bronz, illetve réz tál, melyeket szerzők a személyi érmek között sorolnak fel, a legnagyobb jóindulattal sem tekinthető éremnek, hiába szerepel rajtuk a tulajdonos bevésett neve. Ezek jellegüknél fogva iparművészeti alkotások. Egy másik, a szerzők által is „bronz dombormű"-nek titulált alkotás pedig hiába ábrázol portrét nagy méreténél (81 x 53 cm) fogva inkább az emléktáblák között kaphatott volna helyet. Persze ezek a „besorolási anomáliák" csak bocsánatos bűnnek tekintendők, hiszen nyilván a teljességre törekvés dicséretes ambíciójából fakadtak. Summa summarum: öröm kézbe venni ezt az elegáns, gazdag éremtani és orvostörténelmi ismeretanyagot kínáló kötetet, amely megjelenésével egycsapásra eltüntette az orvosi numizmatika térképéről a Debrecen helyén eddig látható „fehér foltot". Ajánlom mindazok figyelmébe, akik a medicinát, az érmeket és a szép könyveket kedvelik! Süle Tamás dr. Magyarul! A Magyar Nyelv Hete alkalmából megköszönjük azokat a hagyományőrző, ötletes elnevezéseket, cégtáblákat, melyeket városunkban, illetve környékén láthatunk. Abban a reményben tesszük közzé listájukat, hogy mások is követik példájukat, s egyre több magyar nyelvű elnevezés jelenik meg városunk és a környező települések utcáin. Aranyalma Cukrászda, Aranyelefánt Étterem, Bagolyvár Étterem, Bánomi Fogadó, Bánomi Piros Patika, Cinke Büfé, Csülök Csárda, Fogadó a jó inashoz, Fogadó az öreg halászhoz (Tát), Kézművesek Boltja Kispipa Étterem, Kittemberger Vadász és Horgász Szaküzlet, Kolos Patika, Korsó Büfé (Esztergom-kertváros), Lugas Kertészeti és Kertépítő Kft., Maci Cipőjavító Bőr-Cipőkellék, Magyar Csemege, Őzike Gyermekruházat {Dorog, rajz), Prímás Pince-Sötétkapu Étterem, Rézkakas Söröző (ábra). Süni ABC-Süni Húsbolt, Sváb Pékség és Cukrászda Szalma Csárda Szent Anna Patika, Szent István Gyógyszertár. További bejelentéseket is szívesen fogad a Magyarok Világszövetsége Esztergom és Környéke Szervezete 311 leendő elsős Az általános iskolák első osztályaiba a beiratkozás befejeződött A Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Csoportjától kapott értesülés szerint a 311 beiratkozott a következőképpen oszlik meg (zárójelben az indítandó osztályok): Arany János 29 (2), Balassa 26 (1), József A. 80(4), Petőfi 42(2), Somogyi 65 (3), Gyakorló 45 (2), Mindszenty 24(1). Onagy Zoltán Nap. 50. Mercedes 600. - A múlt héten nem tudtam, mi a bajom, minek kellene örülnöm - túl azon, aminek lehet örülni, hogy reggel reggel van, este meg este. Mára azonban ráébredtem, és minden nap megörvendeztet a tudat, hogy nincs Mercedesem. Se 500-as, se 600-as. Ha lenne, még felrobbantaná valaki. Akár tévedésből is. Nézhetnék az egekbe. Egy Mercedes-tulajdonos szüntelen retteg, mire megissza a kávéját, repül a kocsi, csilingelve száll az üvegcserép az emeletekről. Soha többé. - Ez a tizenvalahány éppen elég volt, soha többé nem nézem meg az Ezek a fiatalok című korszakhatár-filmet. Hat lóval sem. Nyolc ökörrel sem. Áthangolódott ugyanis a fülem, másképpen hall, mást hall ki a szövegekből, mint huszonharminc éve. Miből is állt nekünk az Illés, később a Fonográf? Szörényi szép zenéjéből, Bródy többrétegű szövegeiből, amelyekből azt értett a kedves zenerajongó, amit akart. Csakhogy ezeknek a dalszövegeknek van - kell legyen - egy olyan hátsó udvara, amit a Táncdalbizottság bontott ki a mondatot alól, mert akkora barmok mégsem lehettek, hogy egy nyíltan ellenséges szövegre üssenek pöcsétet. Mi tehát ez a szöveg? Költészet. Egyszerűen, parasztosan: lebegő, légies költészet, és nem konkrét, politikus próza, amelyből a zene és a ritmus támogatásával azt tartott fontosnak az igaz szóra kiéhezett hallgató, ami a mindennapjait meghatározta. Nagyon megtalálták egymást: Szörényi-Bródy. Jó, hogy voltak. És nem jó, hogy ennyire elszálltak az évek, ennyire zártak, csukottak a visszaható információk. Az persze jó volna, ha minden úgy maradhatna mint a maga korában hittük. Minek megkérdőjelezni, felülvizsgálni a százéves, betokosodott hiteket. Úgy köllene hagyni mindent, ahogyan akkor megéltük. Még tán szüzek is lehetnénk egyszer. Megfeszített, izomszakasztó munkával ugyan, de nagy öröm volna, ha lehetnénk, ha fiatalon, butuskán, újra kíváncsian loholnánk a titok nyomában. Ugyan kik a felelősek? A kérdés nem költői és semmi köze a lagymatag választási kampányhoz, de a mindenkori „kultúr-kivitelünkhöz" igen! Európai jelenlétünket hasztalan nagy szavakkal hangoztatni, ha az aprónak tetsző tettek elmaradnak. Mindez egy Dante-kiállítás alkalmából derült ki, amelyet részünkről egyáltalán nem lehet „isteni" jelzővel illetni. Külföldön élő kitűnő barátom ugyanis nemrég járt a rajongott Itáliában és mi sem volt természetesebb, mint újra ellátogatni a reneszánsz első számú zarándokhelyére: Firenzébe. Éppen jókor, mert az Arno-parti ékszerváros, a művészek mekkája életmű-bemutatóval emlékezett meg szülőházában az Isteni Színjáték költőjéről. A személyes relikviák, kéziratok és számtalan hazai kiadvány mellett hatalmas tárlókat kaptak a különböző nyelvű fordítások, amelyek nem kis mértékben érdeklik a külföldi látogatókat. Ekkor következett be a lesújtó meglepetés. Honfitársunk ugyanis hiába kereste Babits Mihály csodálatos fordítását arra még az egzotikus törzsi kiadványok között sem talált. Pedig a soknyelvű, elfogulatlan szakemberek szerint egyik legzseniálisabb átköltése a dantei tercináknak. Az olaszok szintén nagyra értékelték, azért tüntették ki annak idején San Remo-díjjal. A mostani hiányért mégsem ők elsősorban a felelősek. Mivel a „hírforrás" megbízható, kötelező megkérdeznünk: hogyan fordulhat elő manapság (is) ilyen berniünket blamáló hanyagság! A Londonban élő költő. Határ Győző megfogalmazásában „legfőbb össznemzeti tulajdonságunk a nagy magyar linkség". Gyaníthatóan most is erről lehet szó. Jó lenne, ha valaki megcáfolná és kiderülne, hogy illusztris barátom „elnézte" a mégis ott olvasható Babits Mihály nevét. Különben ez így nekünk ma éa a,Pokol"! Á fordítás pótlásával talán még Purgatóriummá lehetne változtatni. Szállási Árpád dr.
