Esztergom és Vidéke, 1998

1998-05-07 / 18. szám

1998. április 23. Esztergom és Vidéke Kiállítás a „semmi partján" RÁCZ ISTVÁN Finnországban élő fotóművész és író az egykori költő-jóbarát ismerős verssorára emlékeztetve hív bennünket: nézzük meg fotóit! Vajh, ki ő és merre van hazája? 1963ban írt emlékiratait ötvenöt évesen már kényszerűen választott hazájában, Finnországban íija. Öregemberként, amint mondja, „a semmi partján"... Sorsa századunk egyik Odüsszeája volt; szülőfaluja még gyermekkorában idegen ország lett, fiatalkorában mint Eötvös-kollégista a baloldali értelmiségi fiatalok közé, Kassák vonzáskörébe tartozott Abban a perben ítélték két évi fegyházra amelyben Rajk László, Darvas József s mellékvádlottként József Attila is szerepelt. Csehszlovákiába emigrált majd a németek elől Helsinkibe menekült. Ott élte át a finn-szovjet háború kitörését. Mivel a börtönélmények hatására baloldali kötődése már korábban meglazult önkéntesen jelentkezett a finn hadseregbe. 1943-ban finn feleségével együtt visszatért Magyarországra ahol is a katonai behívások utolsó hullámában zászlóaljával Németország felé sodródott. Ötven bajtársával egyetemben, veszélyes kalandok közepette azonban hamarosan visszaszökött Magyarországra 1945 után a sárospataki vár gazdája lett Ő hozatta rendbe, hogy ott népfőiskola induljon. Ez a terve azonban elakadt, s az Alkotóház igazgatója lett. Ám a Rákosi-rendszer kiásta a múltat: harcolt a szovjetek ellen s Rajk ismerőse volt... így mondvacsinált gazdasági perben elítélték. Állásából felmentették, lakásától megfosztották. A „belső emigrációban" falusi tanítóskodást, majd békéstarhosi tanárkodást vállalt mint magyar irodalom és művészettörténetszakos tanár. 1956 végén kivándorló útlevéllel felesége hazájába Finnországba költözött A végre megtalált nyugalom és biztonságérzet az eddigi alkotói szorongattatást feloldotta Hetvenvalahány könyv jelent meg a neve alatt több nyelven és többszörös kiadásban: művészettörténeti feldolgozások, albumok, de sok fordításkötet is - főként a finn népköltészetből és irodalomból. Önálló riport- és esszejellegű munkái is jelentősek. A világszerte elismert fényképész remekbe készült műtárgy-fotóival nyerte el rangját A mesterséget 1938 őszén, a Suomiba menekülés előestéjén - mindössze három találkozás alkalmával — egy fiatal cseh újságírótól tanulta: „Elmagyarázta, amit a kameráról tudni kell, megmutatta, hogy spiráltankban miképp hívja elő a filmet, majd a sötétkamrában a nagyítógép titkaiba is beavatott..." Bútora árából nagyítógépre, szárítódobra már nem futotta azt már maga fabrikálta azt hiszem, minden fényképész halálra röhögte volna magát, ha meglátja, milyen nagyítógépet eszkabáltam fadobozból, üveglemezekből, lencséből és villanykörtéből, amit cukorspárgával kellett mozgatni." Ám a pálya elkezdődött A Finn Hét alkalmából pedig a Dobó Galériában megcsodálhattuk a mester művészetét. Tíz tabló mutatta be Finnország természeti és kultúrkincseit: a szépséges tájakat az őstörténetről tanúskodó kő- és bronzkori munkaeszközöket, a kora népvándorláskori szobrocskákat, életfás ezüstfüggőt, kereszteket A középkori templomok fotói tipikusan északi építészeti sajátosságokat mutatnak. Ilyenek pl. a meredek tetők, a fatemplomok, a faragott templombelsők, a szentek festett faszobrai. Szívet dobogtató a nyírbátori református temploméhoz hasonlatos hálóboltozat és a gótikus ívelésű kupolák egy kőtemplomban. A valamikori védelmi célokból épített várakés udvarházak ma múzeumok. S aztán újból-templomok. Maiak, modernek: fehértörzsű nyírfák között - és nagyon modem, csupa-beton és üveg, kúp alakú istenháza és testvérvárosunk kápolnája. A lappok életét bemutató képeken a főfoglalkozás, a halászat és vadászat mindennapos eszközeit látjuk, s új fogalmakkal-tárgyakkal ismerkedünk: ilyen pl. az élelmiszertároló állvány, a szerszámöv, a hordókosár. Az asszonyi élet nélkülözhetetlen kellékei ezen a tájon: a bogrács, a fa evőeszköz, a nyírfacsanak, a férfinépnek: faragott ladik, szánkó és nyúzókés. Az 1909-ben alapított Szabadtéri Múzeumokról készült fotók mindmáig dokumentális értékűek. Finnország különböző tájegységeit, régebbi korokból származó faházait majd házbelsőket láthattunk: XIX. századi ruhákat és eszközöket: kézmosóhelyet és edényt, törlőt, fafaragásos sajtformákat, nyírfakéregből font, mindennapos használati tárgyakat. ... Ha van a kedves Olvasó köny- vespolcán egy Kalevala-kötet, kérem nyissa fel és nézze meg: véletlenül nem Rácz István előszavával és fényképeivel illusztrált könyvet tart-e a kezében? Horváth Gáborné dr. Művészeti Nívódíjat kapott a Balassa Vegyeskar „A pillanat varázsa' Május elsején Budapesten vette át Reményi Károly karnagy és Rosta Béláné az énekkar titkára - azt a Művészeti Nívódíjat, melyet a Szakszervezeti Szövetség ítélt a vegyeskarnak. A díj átadásakor elhangzott, hogy az énekkart 1948-ban alakította meg az esztergomi Sportárutermelő Nemzeti Vállalat néhány lelkes dalosa. Bálint Ferenc, a tanítóképző tanára, a Bazilika orgonistája volt az első karnagyuk, aki 1949-1953 között, áthelyezéséig vezette az énekkart. Lehner Károly akkori gyárigazgató a Honvéd Együttestől Makiári Józsefet hívta le Esztergomba, másodkarnagyként pedig Horváth Adám - a mai kitűnő rendező - jött vele. Egy évig dolgoztak az énekkarral, majd 1954-től Regős Vilmos, a tanítóképző tanára vezette a dalosokat, majd őt is elhelyezték. Akkor került a főiskolára Hunyady Zoltán és szerződtették is az énekkar élére. Lehner Károly sokat áldozott az énekkarra így került ide karnagynak 1962 őszén Szabó Tibor, a Népművelési Intézet munkatársa aki 1964 őszétől a zeneiskola igazgatója volt. Rá egy évre Reményi Károly lett a másodkarnagy és együtt dolgoztak közel 20 éven át, azóta pedig ő a művészeti vezető. Az énekkar bejárta Európát, Goriziában, Spittalban, Arezzoban, Llangollenben szerzett nemzetközi győzelmeket Első hanglemezüket 1984-ben, műsoros kazettájukat 1993-ban készítették. A vegyeskar május 10-én este hatkor a Vízivárosi templomban énekel. (P.I.) SZEKERES JÁNOSt, a Dobó gimnázium tanárát, városunk ismert természetfotósát igen nagy megtiszteltetés érte. A TermészetBÚVÁR c. ökológia magazin 1998/2. száma A pillanat varázsa címen két teljes színes oldalt szentelt képeinek és alkotói önvallomásának. Az alábbiakban ebből idézünk olvasóinknak. Az országos elismeréshez szívből gratulálunk és további alkotói sikereket kívánunk! „A természethez való kötődésem gyökerei messzire nyúlnak vissza. Pedagógus családból származom, ahol a szellemi és erkölcsi értékteremtés mellett a természetszeretetre nevelésnek is hagyományai voltak és vannak. Kisgyermekként gyakran elkísértem édesapámat a megragadó szépségű Gerecse ösvényein, ahol... a környező természettel és a személyes ismeretszerzés semmivel sem pótolható élményeivel gazdagodhattam. Pedagógus lettem magam is, 1973 óta tanítok és élek Esztergomban, ahonnan gyakran vittem és viszem diákjaimat a közeli tájakra, tájvédelmi körzetekbe. Egy idő után szerettem volna magammal hazahozni élményeimet, másokkal is megosztva a természet ezernyi arcának sokféleségét. Azután egyik kirándulásunkon a fényképezőgépem is társam lett, ekkor fertőződtem meg a természetfotózással, amely az elmúlt évtizedekben szinte szenvedélyemmé vált. Azóta sok ezer felvételt készítettem, számos önálló kiállításom volt, sok országos tárlaton szerepeltem sikerrel, számos diavetítéses előadást tartottam iskolákban. (...) A természetfotós a pillanatot ragadja meg, mégis maradandót alkothat, ha képei továbbgondolkodásra késztetik a szemlélőt.(...) Akkor jó a képem, ha a tárlatlátogató érdeklődését felkelti, s partneremmé teszi abban a küzdelemben, hogy mindezek a természeti értékek a jövő számára is megmaradhassanak. (...) A természetfotózás nehéz feladat, sok lemondással, kudarccal jár. Az elkészüli alkotás azonban mindenért kárpótol. (...)" Nemere István REJTEKUTAK 25. Juharhalál Az volt az egyetlen nem örökzöld fa a kertben. Tizenéve már, hogy kalar.dos úton, külföldről hoztam tenyérnyi iris zacskóban az apró csemetét. Öreg rokon sírján nőtt nagyfa magjából lett gyermekfa volt. A kert kellős közepén terjedt aztán szét. Tavasszal mind nagyobbra nőtt, a végén elérte a házfalat Gömbre formázva zöldellt, és ősszel minden levele arannyá változott. Véres arannyá Kanadai tájakon látni ilyet nem csoda hogy zászlócímerré vált az ötágú levél. Kora tavasszal szinte barna arannyá lett a korona vörös bejátszással, akárha ott mindig alkonyat lenne. Haldokló nap fénye fagyott rá színes csokor a kertemben. Ősszel meg, igaz, későn, egyetlen nap, sőt éjszaka is lehullottak a levelek. Ami tegnap még tüzes lomb volt, másnapra taposott szőnyeggé aljasult a törzs körül. Ilyenkor derült ki, mennyi új és régi ága van. Mind-mind meztelenül magasodtak szerteszét, és olyan vékonyak, védtelenek voltak. Ám közben a törzs erősödött, úgy befészkelte magát a szenttamási földbe, mintha már ősei is itt nőttek volna. Pedig párját azóta sem látom errefelé. így nőtt és lett háznyivá, míg tgy nyárvégi vihar tönkretette. Nem voltam otthon, de megjőve a nagyvárosból már a családtagok szemén láttam az aggodalmat. Néhány kósza szó, intés az ablak felé. Minden csupa eső, valahol a láthatár mélykék szélén, fekete felhőrengetegben villámok cikáznak még... Belecsapott. Mondják, akkorát recscsentek az ágak, és olyan szél facsarta a törzsét is, hogy nem tudott ellenállni. Minden igazi nagy ága eltörött egyetlen perc alatt A reccsenésre sokan azt hitték, tán ház tetőgerendája roppant el. A juhar zöld lombjai tragédiát takartak. Nem volt már gömb formájú, semmilyen formája sem volt. Embervastag törött ágak, mint lábszárcsontok meredtek az égre. A friss törések helyén színtelen nedv szivárgott A fa könnyei. Nem a fűrész volt nehéz, hanem a szívem. Még szinte élt, ám vágni kellett. Csak a törzse maradt meg, most is ott áll a kert közepén. Embernél magasabb, de olykor csak ruhaszárító kötelét tartva, szolgává lett szegény. Mementó, az egykori fa szoborrá száradó semmi-maradványa talán csak kósza ötlet Vagy kényszer, hisz nem lehetett kiszedni, és nem akartam, hogy asztalt tartson még szolgaibb módon. Maradjon hát a törzs, hirdesse: itt fa állt egykor, büszke juhar, aranyvörös levelek gazdája, társam a kertben. Szekeres János: KÍVÁNCSI VIDRA