Esztergom és Vidéke, 1998

1998-04-23 / 16. szám

130 Esztergom és Vidéke 1998. április 30. A LEGTÖBBET A LEGTÖBBÉRT... „1944 december — 1945 február!" 1998. április 3-án több mint fél évszázad előtti tragikus időkre emlékeztünk a városi könyvtár zsúfolásig megtelt termében Németh András orvos-professzor közreműködésével. Az Esztergom és Vidéke 14-15. számában részleteket találunk a napirendre került témáról, mégis adósak vagyunk ezen találkozónak néhány gondolattal. Fronthelyzet, ostromgyűrű, a meneküléssel járó zűrzavar és 400 sebesült katona, akik elszállítására nincs lehetőség. A Kolos Kórház fogadóképtelen, mi lesz velük orvosi ellátás nélkül, milyen reménytelenséget hoznak a közeli napok, hetek? Halált, vagy életet! Két medikus és Faragó jezsuita atya nem tart a menekülőkkel, vállalják néhány önkéntes nővér segítségével a bizonytalanságot, a legtöbbet kockáztatva a legtöbbért, az életért. Esztergom történelmének egyetlen tragikus epizódja, amely a ferences rend ma élő tagjai előtt is ismeretlen volt, s ha Németh András könyve nem születik meg, talán soha nem is jut a köztudomásra. A találkozó különlegessége, hogy a frontkórház két túlélője is megjelent és beszámolt az életmentők, s Faragó páter gigászi munkájáról. Elgondolkodtató, hogy az esztergomiak, mennyi mindent nem tudnak a városunkban történtekről, a Szentgyörgymezői temető tömegsírjáról, amely nemcsak az ismeretet, de a méltó megemlékezést is megkövetelné azokkal szemben, akik az életükkel Fizettek a hatalmi vetélkedések őrült játékaiért. Elgondolkodtató, hogy mennyi az ismereti, és lelkiismereti hiányunk hogy a tanulságokból idősebbek és Fiatalok levonhassák az emberi tisztességből adódó kötelesség következtetéseit, reálisan lássanak, értékelhessenek. Nem tudtuk, hogy Németh András nemcsak író, de kisfilmes is volt, évekig a magyar amatőr filmesek elnökeként működött. Egyik megrázóan szép kisFilmjét volt alkalmunk megtekinteni. A,porlitudó"címen bemutatott alkotás középpontjában ismét az emberi élet áll, amikor egy feleség élete kockáztatásával vállalja az anyaságot és az életét adja a megszülető gyermekéért. A képi expozíciók az emberi lélek nagyszerű mélységeit tárták elénk. Ugyancsak az emberiség eposzát mutatja be az író „79 nap remény" című munkája a hazánkban végrehajtott első veseátültetés körüjményeinek felidézésével, amelyet Ő végzett Szegeden 1962-ben. A mű nagyszerűsége, hogy nem az orvosi teljesítményt, hanem a beteg és családja érzelmi gazdagságát, az összetartozók versengő áldozatvállalásait, a valós családi szeretetet állítja a középpontba. Rendkívüli élményt adott egymáshoz közeli időben olvasni a két művet és látni a Fortitudót. Rohanó, „mókuskerekes" világunkban fontos megállásra is időt szakítani, és elgondolkozni az emberi áldozatvállalás, a szeretet, a családi kohézió nagyszerű példáin, amelyek a maguk nemességével képesek kockára tenni, életet adni mások életéért, a legtöbbet tenni, ami emberi mértékkel értékelhető. Mennyire hiányzik életünkből ez a megállás, elgondolkodás és értékelés, amikor társadalmi jelenségként éppen azokat a tulajdonságainkat, lehetőségeinket szegényítjük, naprólnapra erodáljuk, amelyek emberségünk tartalmiságát jelentik. Talán nem a véletlen adott időzítést, amikor ez a találkozó Krisztusnak az emberiségért hozott áldozatvállalásaira való ünnepi készülődésünk időszakára esett. A hívő és nem hívő, de az értelem és érzelem jegyében élő ember számára egyaránt elgondolkodtató, mit is kell, hogy jelentsen a felmutatott példaértékű benső indíttatás, a szeretet, a felelősség közeli és távolabbi embertársainkért. Remélni kell, hogy ez a találkozás valóban adott lelki útravalót mindnyájunknak és cselekvési szándékot a városunk jelenlévő illetékeseinek ahhoz, hogy a fél évszázada feledett tömegsír is méltó emléket kaphasson az életükkel adózóknak Szentgyörgymező temetőjében. Köszönjük ezt az emberi értékeinkre Figyelmet irányító szép estét. Németh János Kesergés tuja-ügyben... Vasárnap reggel, amint kiléptem a kapun, megdöbbenve vettem észre, hogy az előkertből eltűnt a két örökzöld tuja. Nem az első eset, hogy eltűntek onnan növények, vagy hogy virágos ágakat törnek le. Az eltűnt tujákat nagyon sajnálom, kedves emlékünk fűződik hozzájuk: Erdélyben, Kézdivásárhelyen kaptuk évekkel ezelőtt a tuja-magokat egy jó barátunktól... Azért is szomorúak a növénylopások, mert úgyis alig van ház, amely előtt díszcserjék vagy virágok vannak. Az ültetési és gondozási kedv több komoly ok miatt csökkent. Hol van már az az idő, amikor Esztergomban a házak előtt szinte mindenütt virágágyak voltak, amelyekre féltő gonddal vigyáztak! A virágok szépségükkel, illatukkal fogadták a városba érkezőket. Most, a lassú sivatagosodás tanúi vagyunk, külsőleg és belsőleg egyaránt. Mindenütt letaposott, járművekkel legázolt, poros városrészek teszik sivárrá a házak elejét és teszik tönkre a még meglévő gyepes felületeket! A kutyák sem virágokkal ékesítik parkjainkat! Még a Hősöktere pázsitját sem kímélik: ahol az igencsak foghíjas öreg cseijék - és egy tántorgó „pisai ihletésű" villanyrendőr fogadja a Dorog felől érkező buszokat. Nem tudom, ki lehet az elorzott tuják új birtokosa, és milyen szükség vitte rá tettére? Ha indokkal kért volna, tudtam volna adni - de nem a ház előtt lévőket! Az órák előrehajtása éjjelén eltűntetett tujákat mindenesetre nem kísérheti „fáraói átok", de tartalmaznak azok olyan anyagokat, amelyek később kellemetlen meglepetések okozói lehetnek. Klotz József Az esztergomi keserű gyógyvizek Az első magyar nyelvű balneológiai munka. La Langue János varasdi főorvosnak: A' magyarországi orvosvizekröl és a' betegségekben azokkal való élésnek szabott módjairól címmel 1783-ban jelent meg a párciumi Nagykároly Kléman-féle nyomdájában, amely Horvátországtól Székelyföldig minden gyógyforrásról említést tesz, kivéve az esztergomit. Ez sarkallhatta három évvel később, 1786-ban dr. Rodelsperger é s dr. Pudelko József megyei főorvosokat, hogy a Szent-Tamás hegy tövéből felfakadó és elfolyó vizeket a bécsi, valamint a pesti orvosi egyetem kémiai intézetébe vegyelemzésre elküldjék. A császárváros universitásán akkor H J. Crantz, a pesti tanszéken Winterl József Jakab volt a kémia professzora, mindketten szakmájuk elismert képviselői. Az eredmény igen kedvezőnek bizonyult. A város akkori már magyar nyelvűségét bizonyította, hogy nem tartották szükségesnek a tudósítás kétnyelvű kiadványát, amely szerint az ,Meg fejtése annak, miből álljon az Esztergomi Mineralis Viz: mitsodás belső Tulaidonságai légyenek: melly patikás erővel birjon, 's mi módon lehessen azzal Külömb-féle nyavalákban Kévántt haszonnal élni." A nyolc oldalas kis ismertető füzet részletesen tudatja annak főleg purgáló (a főorvosok maguk is kipróbálták), „vért-megritkító", féregűző, emésztést elősegítő, vese- és epetisztító gyógy hatásait. Az adagolásért az orvoshoz kell fordulni, aki „minden fertály-órában 3,4, 5 meszejes kis pohárotskával hol hidegen, hol lágy melegen rendel mnya." Végül azzal az optimista megjegyzéssel fejeződik be: .J^ognak-is majd ezetikivül minden Magyar Országi Városokban az emiitett viznek, 's tőle származott Productuminak őrző-helyei fel-állitani, és annak bizonyos árai a' nyilván beszélő Újságokban a Publicumnak értésére adatni. Azon ideig tehát tessék ezen víznek Kévánóinak az Pesten lakozó Leszszár nevű Kalmárnál magokat jelenteni." A derűlátás sajnos indokolatlan volt. Sokkal inkább hozták aránylag messziről a sedlitzi, valamint a csehországi pülnai keserűvizeket, pedig akkor már gőzhajón a közeli Pest-Budára nagyon olcsón lehetett volna esztergomit is szállítani. Mint ahogy a 18. század végén tették azt rövid ideig. A hazafias érzelmű, ugyanakkor ésszerűen gondolkodó reformkor ezen téren is igyekezett változást hozni. A Széchenyi alapította Akadémia a negyvenes évek közepén pályakérdést tűzött ki: .Jlatároztassanak meg vegybontások 's gyógygyakorlati adatok nyomán a' nevezetesb honi ásványvizek gyógyjavalatai: mikép lehetne azokat létező hiányikra nézve orvos-rendőrségi (közegészségügyi) tekintetben használhatóbbakká tenni: továbbá adassék elő, mellyekkel lehetne azok közül a' külföld legnevezetesb ásványvizeit teljes sikerrel pótolni: végül említtessék meg, mik történtek irodalmi tekintetben e' tárgyra nézve." Az első díjat egy fiatal orvos. Török József érdemelte ki. Könyve jelképes esztendőben hagyta el Beimel József pesti nyomdáját. A dátum: 1848. A címe: A' két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdő-intézetei. Természet-vegy-'s gyógytani sajátságaikban előterjesztve. Kiadta: A' Magyar Irodalomterjesztő Társulat. A kálvinista szerzőt semmi nem kötötte i pápista prímási székhelyhez, vizét mégis az „elsőrangúak" közé sorolta. A kor szemüvegén keresztül még nagyobb ennek a jelentősége. Török ugyanis pályázott a Pesten megüresedett közegészségügyi katedrára, de kinevezése ellen kálvinizmusa miatt éppen Scitovszky prímás tiltakozott a leghevesebben. A reformkor nagyjai mégis elsősorban magyarok voltak, csak azután ilyen, vagy olyan felekezethez tartozók. Török József többször ellátogatott az érseki székhelyre, de nem hitviták miatt, hanem gyógyvíz-ügyben. Figyeljük csak meg, miket ír említett könyve előszavában! Budapesten jelenleg sem lehet esztergomi keserüvizet kapni, a' gőzhajók által tetemesen megkönnyített közlekedés mellett sem. Ha ezen keserű vizek egy értelmes cseh birtokába jutnának, az egypár évtizedalatt kétségkívül milliomossá lenne általok, de a' magyar búzát és bort, legföljebb repczét termeszt, sertést és birkát tenyészt, más iparágról gondolni em tud, pedig a' jelen mostoha időkben bizony felférne ránk a' jótékony természet adta kincsek lehetőleges felhasználása is.. " Akadt azonban reménykeltő momentum. Egy Schulszky nevű esztergomi gyógyszerész a Szent-Tamás hegy lábánál lévő pincéjében újabb források feltárására vállalkozott, bár 1848 erre nem a legalkalmasabb esztendő volt. így a korszerű palackozást, amit Török doktorral megbeszéltek, nem tudta elkezdeni. Szerzőnk második, tetemesen kibővített könyve egy évtized múltán hagyta el Debrecen városi nyomdáját. Ugyanis a fővárosban kálvinizmusa miatt nem remélvén tanszéket, elfogadta a Debreceni Kollégium meghívását, ott lett a természettan professzora, valamint kollégiumi főorvos. Az esztergomi keserűvíz-fejezet ebben a Schmidt-féle vegyelemzés ismertetésével bővült. Ez megtalálható már az 1853-as kiadású Palugyai Imre-féle „Szabad Királyi Városok leírása" című kötetében. Megtudható, mennyi benne a calcium-, magnesiumcarbonat, a vasoxyd, vassulfid és natriumsulfid tartalma. O is megemlékezik a 18. század végén még létező palackozásról. Persze a megfelelő propaganda hiánya mellett Török doktor egyéb hátrányokra is rámutat. Míg a csehek már vastag, tehát törhetetlen üvegekbe, viaszos dugókkal ellátva maximális tisztaság mellett készítik exportra képessé, addig nálunk ezek a feltételek nemcsak hiányoznak, de mindent elkövetnek, hogy hiányozzanak is. Nem nacionalista, hanem üzleti érdekből. S hogy végül teljes legyen a kudarc, Boleman balneológiája (Igló, 1884) szerint „a budai keserüvizek feltalálása óta még azon kis értékét is, mellyel birt az esztergomi viz, elveszítette, 1854-ben." Századunk harmincas éveiben már ,£zent István szénsavval telített ártéziforrás víz" került palackozásra a prímási székhelyen. Tulajdonosa az Esztergomi Takarékpénztár R.T. Artéziforrásvíz Vállalata volt. Annak emlékét is csak emblémás palackok, képeslapok és színes címkék őrzik. Félő, hogy a Duna vízszintjének természetellenes emelésével „sokkal keserűbb, sőt mérgezőbb" vizek fognak az esztergomi pincékben megjelenni. Szállási Árpád dr.