Esztergom és Vidéke, 1997

1997-12-18 / 51-52. szám

mm. MÜVEK ÉS ÉVEK • VÁROS-VILÁG 1947 1967 Kántor János 50 30 Jubileumi kiállítását a Vármúzeum rondellájában 1997. november 6-án V. Angyal Mária művészettörténész nyitotta meg. (EVID, 1997. november 13.) Az idén ötvenéves tanár, festő- és grafikusművész 1947. november 5-én született Salgótarjában. 1963 óta él városunkban, itt került sor az első kiállítására is, harminc évvel ezelőtt, 1967-ben. Műveivel a 80-as évek elejétől ismerkedhetett folyamatosan és ország-világszerte a tárlatlátogató közönség. Több mint harminc egyéni kiállítása volt; a részvételével megrendezett kollektív bemutatkozások száma immár az ötvenet közelíti. Tavaly októberben a bécsi Magyar Héten, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének kiállításán szerepelt (World Trade Center Gallery, Vienna Airport), ezév nyarán pedig Prágában. (Itt 940 jelentkező közül 70 kortárs művész alkotásaiból válogatták össze az Avantgárd grafika címmel megrendezett nemzetközi tárlat anyagát.) Számos bel- és külföldi díjat, elismerést kapott, a legutóbbit 1996. júliusában, a Grafikai nyomatok 3. nemzetközi kiállításán. (Art Addiction International Galleiy, Stockholm: 1 -st diploma - EVID, 1997. május 29.) Idei esztergomi kiállítása nyomán Budapestre kapott meghívást: életmüvének összefoglalójával a Kongresszusi Központ Galériájában mutatkozhat be. A fővárosi „ismétlést" 1998. január 9-én szintén V. Angyal Mária ajánlja majd a közönség pártfogó figyelmébe. Őrzi és tovább gondolja az antik mitológiák emlékeit-az asszír, héber, etruszk hagyományokat. Mert a mitológiai történések legtöbb helyszínét itt a földön is azonosítani tudjuk, a mitológia e világot járó hősei itt vannak közöttünk és az alvilág sincs tőlünk messze. Problémáink pedig még alapvetően sem mások. Hiszen az érték és az etika öröktől fogva létező kategóriák, mióta ember és művészet van ezen a földön. Ezt tudja Kántor János. így repít bennünket a soha-visszanem-térés földjére, ezért van az, hogy korpuszai emberkeresztek, hogy a barokk angyalszárny és a vaslemez igen jól megférnek együtt, hogy az etruszk és az újtestamentumi vagy a profán parasztkrisztusok mintájára készült feszülete egy gyökérből származik. Sokkal inkább a humánum és a hit, mint a vallás gyökérzetéből. Kántor János az antik mitológiákhoz fordul, hagyományos technikákat használ (amilyen a hidegtű, a színesnyomat, az akvarell vagy a pasztell) így teremt kortárs művészetet. És ez nem anakronizmus. A kortárs művészet ugyanis nem más, mint egyfajta korszellem, eszmeiség, lélek - bármely úton-módon kifejeződhet, ha tehetség közvetíti. Kántor (Kontár) János - eredeti nevével ellentétben - nagyon is tudja, hogy mit csinál, és mesteri szinten, következetesen, nagy áldozatvállalással dolgozik. Akkor is, ha kevés színt használ, visszafogott, szinte rejtőzködő, akkor is, ha eleven és élénk, ahogy pasztelljein, a japán gesztusfestészet és a német expresszionizmus komponenseit egyesítve - mindig nagyon érdekesen és nagyon határozottan absztrahál. (V. Angyal Mária megnyitójából, 1997.) 1997. május: II. díj a Veszprém-BakonyBalaton című országos kiállításon 1987 Nagy Ferenc 10 Kiállítását a Sugár Galériában 1997. november 7-én V. Angyal Mária nyitotta meg. Az Esztergomban élő, 33 éves festőművész (foglalkozassa szerint bolti eladó) 1987-ben verseit küldte el egy tehetséggondozó pályázatra. így kapott meghívást a tatai alkotótáborba, ahol Kántor János mint ígéretes festőt „fedezte fel". Azóta minden nyáron ott van az alkotótelepeken, amelyeket a Magyar Művelődési Intézet és a Szabad Képző- és Iparművészek Szövetsége (SZKIOSZ) szervez. 1989-től többször „szabadiskolázott" Szentendrén, ahol 1991-ben első önálló tárlatát F. Zámbó István rendezte és nyitotta meg. Ugyanez év őszén a budai Várfok utcai Galéria is bemutatta műveit. Sikeres résztvevője az országos amatőr művészeti kiállításoknak. Az esztergomiak 1993-1997 között négy egyéni tárlatán ismerkedhettek sajátos művészi világával, amelyet tavaly - a Dobó Galériában - Barcsai Tibor ajánlott a közönség figyelmébe. Idén néhány barátjával együtt Ifjú Mester elnevezésű alapítványt hozott létre, amelynek célja a gyermek- és ifjúságvédelem, beleértve mind a tehetséggondozást, mind pedig a testi- és mentális gondoskodást. A maga számára kialakított világszemlélet arra össztönzi, hogy az öröktől fogva létezőt kerese. Festői alaptémáit azon a titokzatos vidéken találja meg, ahol tér-idő kontinuitás uralkodik: folytonos az átjárás a mitikus régmúlt és a jövő, a lét és a nemlét határmesgyéin. Arra törekszik, hogy képein a látható dolgok transzcendenssé lényegüljenek át, - vagy éppen fordítva: a természetfeletti váljék láthatóvá Ez a mondanivaló áthatja képeinek - sokszor szimetrikus, de inkább háromszögre épített - szerkezetét is: olyan erővel, amely a képsíkot három dimenzióssá változtatná. Plasztikus absztrakciói a „végletek emberét" ábrázolják, képzettársításai az egyaránt bennünk lakozó „gyarló bűnös" és „istenképmás" közeli szomszédságát sejtetik. Egyes képein az emberi élet kezdetét, a magzati létet példázza, máskor a lelket, amelyet lánggal és fényekkel jelez. Sajátos kifejezésmódja a spontán expresszív alkotóra mutat. Ugyanígy jelrendszere, amelyhez a sámánizmus, az ókori keleti és görög vüágmagyarázatok jelkészletét csakúgy felhasználja, mint a kereszténység vagy a csillagképek szimbólumait Erős kolorizmusa, a keleti népekre - hindukra, cigányokra - is jellemző színvilága, homogén ecsetkezelése révén természetesen sok más festőhöz is hasonlítható. Nagy Ferenc mégis főként a különbözésről ismerszik meg. Évek óta alkalmam van őt látni olyan alkotótel epeken, ahol mindenki mást fest, mint ó - és még soha nem láttam, hogy ez a legkisebb hatással is lett volna rá. Olyan következetesen járja a maga útját, ahogyan ezt csak azok az emberek tudják tenni, akiknek kialakult belső világuk, határozott és megmásíthatatlan véleményük és előre kijelölt útjuk van... Kiváló közösségi ember, ha úgy érzi, hogy számára fontos személyiségek közé kerül. A művészet kalandot is jelent. Nagy Ferenc ebbe a nagy kalandba bátran megy bele. (Angyal Mária megnyitójából)