Esztergom és Vidéke, 1997

1997-11-27 / 48. szám

MELLÉKLET Az Esztergom és Vidéke ráncsimító melléklete Mind ez ideig kiadatlan férc- és remekmüvek, maradék és használt anyagok, porosodó újdonságok és vadonatúj régiségek (egyszóval: mindaz, amit kár elolvasni - ha nincs humorérzéked). Az 1997. esztendő 6. száma Irta, kikgnyor'ógtt, összeollózta, meghúzta, átírta, majd megbánta: Szánthó Barna Hosszú álom volt, nem emlékszem már minden mozzanatára, de rendőrkapitányunk beszámolója világosan előttem van. Alig győzte sorolni a sikereket, melyeket a rend őrei az elmúlt években elértek. Kissé restelkedve számolt be azonban arról, hogy az idén még mindig történtek bűnesetek, számszerint három. A legsúlyosabb KM. nyugdíjas becsületsértési tette, mikoris szomszédját, P. R. negyvenéves munkanélkülit adócsalónak nevezte. Persze kritika is érte a rendőrkapitányság házatáját. Többen is kifogásolták például, hogy sok helyen már szinte nem lehet elférni a járdán a rendőrjárőröktől, annyian vannak. Török Józsi bácsi felháborodva közölte, hogy sok diszkós és vendéglős panaszkodik, nem tudnak a vendégeik nyugodtan szórakozni, mivel nagyon zavarja őket a közelben lakó nyugdíjasok hangos horkolása. S a rendőrség mindezt nyugodtan tűri! Ezután dr. Könözsy László polgármester bejelentette, hogy az esztergomi Ipari Park még szabad területeire újabb 3 japán, 2 amerikai és 5 német cég adott be pályázatot. Megkérdezte a testületet, hogy az önkormányzat 150 milliós fölöslegét erre a célra kívánják-e áldozni, vagy inRém(áIom)képek Hogy álmodtam-e mindezt, vagy csak félálomban hánykolódva elengedtem a fantáziámat, nem tudom már. A „mi lenne, ha..." kezdetű kérdések mindannyiunkat gyakran foglalkoztatnak, miért pont egy tudósítót ne ragadna el a képzeletei... Nos, hogy ne szaporítsam a szót: álmomban tudósítóként egy képviselő-testületi ülésen voltam, az ezredforduló évében. Az egész egy kissé ködös volt - s nem csak a képviselők ködösítéseitől! -, de azért az arcok jól kivehetők voltak. Ugyanazok, mint most, 1997-ben. Úgy tűnik, újabb négy évre bizalmat kaptak a „városatyák". kább az idegenforgalom fellendítésére. A KISB elnöke, Csernusné Láposi Elza élénken tiltakozott az idegenforgalom újabb pluszpénzekkel való traktálása ellen, mondván, miért nem elég a testületnek a 15 új szálloda, ami az elmúlt három évben épült. Már lassan nem férünk el a városban az idegenektől, akik mind itt akarnak tölteni legalább egy hetet. Van új színházunk, strandunk, játékkaszinónk... Mit akarnak még!?... Baranya István halkan megjegyezte, hogy az NB/I-be most feljutott EFC - bár igaz, hogy újabb 5 külföldi sztárral erősített - azért még 100 milliót el tudna költeni, például egy kaliforniai téli edzőtáborzásra. A döntést elnapolta a testület Miavecz Jenő javaslatára, aki ragaszkodott ahhoz, hogy dr. Varga Győző képviselő távollétében ne döntsenek ilyen fontos kérdésben. Dr. Etter Ödön, a Városfejlesztési Bizottság elnöke terjesztette az ülés elé a Kakat-párkányiak kérését, mely szerint szeretnének a jövőben Esztergomhoz tartozni, s a város új kerületeként beolvadni abba a rohamos fejlődésbe, amely az ősi királyi székhelyet jellemzi. Elmondta, a szlovák kormányban néhányan ellenzik ugyan e lépést, de Meciar úr, a Szlovák-Magyar Baráti Társaság új elnöke megígérte, kiharcolja a kormány hozzájárulását, ha az esztegomiak nem ellenzik a fúziót. Reményi Antal képviselő azonban azt javasolta, csak akkor egyezzen bele a testület a párkányiak kérésébe, ha a jelenlegi három híd mellé még egy negyediket megépítenek a két város között. Paál Anikó viszont tiltakozott az újabb híd építése ellen. Szerinte abból a pénzből inkább újabb két szintet kellene építeni a Balassa iskola jelenlegi négy emelete fölé, különben nem fognak elférni jövőre, mivel ismét beiratkozási csúcs várható az intézményben. A kertvárosi képviselők ellenezték Esztergom újabb külvárossal való bővítését. Őszintén bevallották, a jövőre beígért kertvárosi mozgójárda megvalósulását féltik, pedig a Nyugadíjas Klub örömmel fogadta a testület újabb nagylelkű segítségét Ezután Sipos Imre képviselő kért szót, és mintegy fél órán keresztül méltatta a polgármester érdemeit, politikai éleslátását. Véleményéhez Miavecz Jenő is csatlakozott, a polgármester pedig szerényen zárt ülést rendelt el. A termet ekkor sűrű köd borította el. Mire a pára eloszlott, 20 fáradt, unott arc meredt dr. Szontagh főorvos úrra, aki éppen azt javasolta a testületnek egyezzenek bele, hogy a Vaszary kórház tetemes megtakarított pénzkészletéből támogassa 100 millió forinttal a Vészhelyzet bői jól ismert, rosszul felszerelt Chicago Hope kórházat és alulfizetett orvosait Szánthódy Barbara Még az 50-es évek vége felé történt ez az eset. Dorogon laktam akkor, s munkám mellett - egy kis jövedelem-kiegészítésként - fotóriporterként is dolgoztam. Egyik barátom megkért hogy esküvőjén készítsek felvételeket, amit szívesen el is vállaltam. A polgári esküvő után - mivel akkor még az egyházi szertartás eléggé elítélt dolog volt - csupán az ifjú pár, a két tanú és jómagam indultunk el két kocsival Esztergomba, a Bazilikába, a szűkkörű egyházi ceremóniára. Az egyik kocsiban a két nő: a menyasszony a tanújával, a másikban pedig mi, férfiak: a vőlegény, a tanú és én, a fotós. A vezető mellett ülve figyeltem az utat amikoris felötlött bennem egy kiállításon nemrég látott érdekes fotó, amely egy kocsiból fényképezett utat ábrázolt. Valami hasonlót én is csinálhatnék - gondoltam hirtelen, amikor a városba beérve a távolba vezető széles út fölött megjelent a Bazilika sziluettje. Előkaptam hát a jó öreg Fed gépemet és csináltam 2-3 felvételt. Talán 100-200 métert mehettünk ezután, amikor hirtelen lefékezett előttünk egy ponyvával letakart teherautó, kipattant belőle néhány fegyveres orosz katona, s megállították az autónkat. Egyikőjük feltépte a mellettem lévő ajtót, kirángatott a kocsiból, rámfogta géppisztolyát s követelte, hogy adjam át neki a fényKérek egy sztorit! A lebukott kém - avagy a megkésett vőlegény Aki elmeséli: Rátkai A. képezőgépet. (Hallottam már a „zabrálásról", no de hogy ilyen nyíltan...!) Aztán mindhármunkat áttesékeltek a teherautóba, s elhajtottak velünk. Karatyoltak ugyan valamit de abból csak annyit értettünk, hogy „Davaj!". Hát mentünk, mivel nem tehettünk mást s közben tanakodtunk, hogy vajon mi történhetett. A Kossuth Lajos utcában volt akkor a katonai parancsnokság, oda vittek. Két társamat leültették a folyosón, engem pedig betuszkoltak egy irodába. Hamarosan jött egy tolmács, s végre megtudtam, mi a bűnöm. A kapitalisták kéme vagyok, aki szovjet katonai objektumokat fényképez!!! Lám, az imént éppen egy „hadi járművet". Ekkor döbbentem rá, hogy az úton, amit lefotóztam, előttem 40-50 méterre haladt az említett „titkos objektum", vagyis az ócska teherautó. - Csak nem képzelik, hogy bárkit is érdekel Nyugaton egy ilyen járgány?! - tiltakoztam megrökönyödve. - Ez még viccnek is rossz! Aztán záporoztak a kérdések: Kik a megbízóim? Hogyan tartom velük a kapcsolatot? Mióta kémkedek?.. És így tovább. Egy darabig türelme sen válaszolgattam, aztán mérgesen felpattantam: - Kérem, mi éppen egy esküvőre megyünk. A vőlegény kint ül a folyosón, a menyasszony meg már negyed órája vár a templomban... Mi itt elszórakozhatunk, de legalább őket engedjék elmenni!... Hosszú tanakodás után a vőlegény meg a tanú elmehettek, kicsivel később ideiglenesen engem is szabadon engedtek, miután minden adatomat felírták. Szegény menyasszony közben már azt hitte, pártában marad. A pap is furcsálotta a dolgot. Nem számított ugyan nagy tömegre, no de hogy még a minimális létszám sincs meg...! Végül hosszas magyarázkodás után az esküvő lezajlott, kétszer is elhangzott a boldogító igen. Énrám persze ferde szemmel nézett a násznép, amikor később a lakodalomban részletesen elmeséltük az eseményeket. - Mi a csudának kell ennek a pasasnak össze-vissza fotózni mindent amit csak meglát?! Maga kereste magának a bajt! De hogy az esküvő is majdnem elmaradt miatta!... Szegény menyasszony! Lassan azért napirendre tértünk a dolgok felett. Elfogyott a tyúkhúsleves, a sült és rántott húsok, a finom köretek. Éppen a tortákat kezdték felvágni, amikor beállított „népi rendőrségünk" két öntudatos tagja, mondván, öltözzek fel - mégpedig jó melegen, mert a fogdában hideg van. Azt még megengedték hogy 8-10 szelet tortát becsomagoljanak a háziak aztán kattant a bilincs. Az éjszakát a „dutyiban" töltöttem. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy megkóstoljam a süteményeket. - Vajon mit csinálnak ezek a kémekkel? Agyonlőnek, felakasztanak? Vagy csupán elvisznek Szibériába? ... Hogyan tudom bebizonyítani, hogy nem vagyok spion?... Szerencsémre akkori igazgatóm, aki pártvonalon igen elismert káder volt és sokat adtak a szavára, felelősséget vállalt értem, s másnap kihozott a börtönből. - Fiam - mondta, mikor kiléptünk az épületből -, én mindig tudtam, hogy a mi rendőrségünk nagyon humánus! De hogy annyi tortával traktálják a rabokat hogy meg se tudják mindet enni, ezt nem gondoltam volna... Ráadásul még azt is megengedik, hogy hazavidd!... Ilyen biztosan nincs a kapitalizmusban! Ez utóbbiban egyetértettünk.