Esztergom és Vidéke, 1997

1997-10-23 / 43. szám

2 Esztergom és Vidéke 1997. november 20. Értékteremtők (10.) Kis-Szölgyémy József Az elmúlt évtizedek erőszakos szervezései lejáratták a szövetkezeti formákat hazánkban. Pedig az összefogás, a kölcsönösség jegyében született szövetkezések, a nagyobb erő mindig több eredményt jelenthetnek az egyéninél. Ennek felismerése alapján városunkban több szövetkezet működött, amelyeket mindenkor valamilyen személyi szervezőerő hozott létre. Egyik ilyen az 194248 években az Esztergomi Munkások Kaptár Szövetkezete, amelynek főszervezője Kis-Szölgyémy József volt. 1913. augusztus 27-én Szentgyörgy mezőn született. Édesapja hegymester volt 1936. június 21-én szentelték pappá, utána hitoktató 1942-ig, majd a Felvidéken Bajta-Leléd plébánosa 1943-ig. Haladó szellemét igazolja, hogy a falusi és szentgyörgymezői parasztfiataloknak ezüstkalászos tanfolyamot szervez benüakással. 1941 -ben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy az Esztergomi Diákkaptár Szövetkezet mintájára a munkások között is lehetne szövetkezetet szervezni. A városi Diákkaptár vezetője, Kisházy Mihály, jó tanácsaival segítette a szövetkezet szervezéséhez. A Munkások Kaptár Szövetkezetnek szervezése az Esztergomi Munkás Szakosztály keretein belül történt. Az első, alapító tagok: Kuti Béla, Bors Vilmos, Tóth Béla Petz-gyári munkások, Fazekas Gyula asztalosmester. A részvényjegy 5 pengő volt A szervező munka eredményeként hamarosan bővült a taglétszám: Csuka József kőművesmester, dr. Etter Kálmán városi főügyész, Hack József papírkereskedő, Jedlicska István banktisztviselő, Kurucz István festő, Mahacsek Gyula festőmester, Sallay István textilkeres- sóhajt fel Pilismarót történetének kedves szerzője (1996) az egykor, fakerítéssel körülvett évszázados hat nyárfa" pusztulásán bánkódva, amelyek a szobi rév melletti Tóköze-dűlő szomszédságában álltak, a helybélik emlékezetében pedig Dobozi Mihály és hites felesége, „a nemes keblű farnosi Ilona''' heroikusan drámai végzetének - 1526. szeptember 15. - szomorú színhelyét jelölték évszázadokon át. Majd a szántóföldek 1950 körüli tagosítása során tűntek el, és csak a csendes nyárvégi sóhajok léteznek tovább. A vizuális és a históriai emlékezetből egyként kitörölhetetlenül. Egy-egy tájvidék szívósabb emlékei úgy hagyományozódnak, akár a családi ékszerek- És persze ezek még el sem rabolhatok. ,,... Maróth a vitéz Dobozi Mihályt juttatja eszünkbe - olvasom Hunfalvy János remek országleírása második kötetének elején (Darmstadt - 1860) a kedves faluról, amely -... nem messze Dömöstől, ugyancsak a Duna jobb partján, mély völgyben, két templommal, mellyek közzul az egyik dombon, a másik völgyben áll...", és szembetűnő még napjainkban is, hogy a kettős tragédia emlékét az egykorú leírások vélt pontatlanságaiból eredő viták ellenére a Duna menti, az oklevelek alapján 1138 óta igazoltan jegyzett kies település lakói őrzik a leghívebben megtörténte után. II. (Vak) Béla király ekkor íratta össze a dömösi prépostság birtokait és szolganépét, megjelölve közülük azokat „••• akik a kiküldetésben kiszálló dékánnak vagy kanonoknak szekeret és lovat kötelesek adni ... Maróth faluban...'". Nyilván az itt élők módosabbjait, bár az első ismert írásos említés már kedő alkották a törzstagságot. 1942 májusában tartották meg az üzem ünnepélyes avatását, ahol megjelent Serédy hercegprímás, Tóth Kálmán prelátus kanonok és többen a város előkelőségei közül. A hercegprímás áldását adta a szövetkezet munkájára, a prelátus kanonok szükség esetén anyagi támogatást is nyújtott a szövetkezetnek. A Munkások Kaptár Szövetkezete Játékgyára néven működő szervezet elnöke Kis-Szölgyémy József, ügyvezetője Kuti Béla, jogi képviselője dr. Etter Kálmán, üzemvezetője Fazekas József, pénztárosa Jedlicska István volt, az irodai munkákat Bélay Iván végezte. Kuti Béla nyolc darabból álló fa játékkollekciót mutatott be a Corvin Áruházban. A minták sikert arattak olyannyira, hogy hamarosan 10000 német márkás megrendelést kapott a Szövetkezet Különösen érdekes volt, hogy a legnagyobb vásárló az a Németország, ahol régi hagyományokkal rendelkeztek a játékgyártásban. Kezdetben a volt Otthon nevű vendéglő egyik szobájában folyt a termelés, de az egyre bővülő igényeket már nem tudta kielégíteni. Kis-Szölgyémy József közbenjárására Serédy hercegprímás 800 pengőt adott egy szalagfűrész beszerzésére. Ugyanakkor a Dobozy Mihály utcában egy több helyiségből álló házat sikerült kapni, amit műhellyé alakítottak át. Kölcsönből vásároltak gyalupadokat esztergagépeket és egy kombinált gyalugépet Fazekas Gyula irányításával Barát szolgálatra és kötelességre utal - a falu szorgalmas népe mindmáig pontosan teljesíti a fensőség által rámérteket, és a génjeiben örökíti emlékeit 1914-ben szobrot állíttatott szívesen vállalt hőseinek, ez is a völgyben álló templom mellett látható. Csupán a hat nyárfa irtódott ki néhány évtizede, de az örökül hagyott történet, az egykori hősök, akár az elpusztított nyárfák, feledhetetlenek. így van ez rendjén a természet örök törvénye szerint hiába tudjuk, hogy az esztergomi érsekek,kies fekvésű mulató helye a vadászkastéllyal és a halastóvar, akár az ,JLmberörlővölgy" a Vértes-hegységben található, a Dobozi-házaspárt Pilismaróttói aligha vitathatj uk el. Értelme sem lenne: a legendák élők és halhatatlanok. Egy eleven nemzeti emléket csak megbolydítani lehet nem kicsiny tanulság a maróti nyárfák története. ,A fejérvármegyei egyházastabajdi nemesember", Dobozi Mihály és hitvese heroikus önfeláldozását krónikák őrzik, létüket I. Ferdinánd német-római császár, majd magyar király oklevelei igazolják (1527. október 23.; ill. 1528. január 10.), Istvánjfy Miklós alnádor históriájában a közvetlen szemtanúk elbeszélései nyomán meséli el a híres történetet. Mi egy talán kevésbé ismert egykorú bővebb leírást idéznénk, a már Ferdinánd-párti Zermegh János krónikás emlékíró püspök (1504-1584) műJózsef és Kopácsi Károly párkányi asztalosok Piskor Ferenc, Goldmann (Gáti) József esztergályosok, Németh Károly, Sallay József, Párák János és Pufa Vince betanított munkások, Opavszky Jenő, Szladicsek József festő dolgoztak. Időnként Kurucz István, Kassai Béla, Fritz Béla besegített a termelésbe. A játékok nagy része kereken mozgott, így az esztergályosok keze alól kikerült sok száz kereket a festők nem győzték, ezért a Tanítóképző diáklányai jártak besegíteni. Nekik is jól jött egy kis kereset Az anyagbeszerzést, a küldöncmunkát Bea Pali bácsi látta el, aki négykerekű kézikocsin szállította a sokszor felduzzadt mennyiségű anyagot Az elkészült játékokat nagy ládákba csomagolva Molnár János és Bádi János lovaskocsival szállították az állomásra. A szorgalmas munka eredményéből rövidesen vissza tudták fizetni a kölcsönöket. 1943-ban már egyéb asztalos munkákat is elvállaltak, így többek között az Ebed-i templom padjainak, különböző konyhabútoroknak az elkészítését. 1944-ben a bővülő tevékenység kapcsán a „Faáru üzem" név is rákerült az iparengedélyre. Ekkor már épületasztalos munkákat is vállaltak. Sajnos a háborús helyzet nehezítette a termelést. A háború után a vasútállomás közelében a Villanytelepen egy nagyobb épületet és telket kaptak, de a kialakuló gazdasági, politikai változások miatt a szövetkezetet be kellett zárni, hiába volt az akarat. A szövetkezet működésében kiemelt véből (História rerum gestarum inter Ferdinandum et Joannem Ungariae reges... -Amszterdam, 1662), aki megírta Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd háborúinak történetét a magyar trón körül. „... A parasztok nagy tömege csődült össze Maróth falunál a Vértes nevű hegyekben Buda és Esztergom között, feleségeikkel és gyermekeikkel, akikhez néhány nemes és vitéz is csatlakozott, akik az ütközetből megmenekültek. Ezek közt vitéz Dobozi Mihály háta mögé a lovára emelvén nejét - amint sokan beszélik -, az öldöklésből kimenekült. A törökök azonban űzőbe vették őket, mire az asszony látva a férjét üldöző ellenség közeledését és a ló gyengeségét majd lankadását, azt mondják, hogy kérte az urát, mielőtt gonoszul az ellenség kezébe jutna, ölje meg öt. Az mint vitéz ember vigasztalta nejét és bátorította, hogy legyen erős lelkű, az Isten majd sértetlenül kiszabadítja őket; de minden hiábavaló volt. Mert midőn a törökök már-már nyomukban voltak, az asszony leugrik a lórul. Amaz megfordulva, kihúzván kardját, kívánsága szerint megöli feleségét, aztán az ellenség közé veti magát és vitézül harcolva esik el..." (Bagyary Simon fordítása) A legenda itt és így született tehát. A szemtanúknak jó okkal hihetünk, de aligha tudható, hogy a végzetes vágta során a kedves pár pontosan miről váltott szót a meghajszolt lovon. És persze sajnálatos, szerepet vállalt Kis-Szölgyémy József önzetlen lelkes szervezői és vezetői munkásságával. Ha kellett, kilincselt a Káptalan, a város vezetőinél, hogy pénzt szerezzen, de a magánjövedelmével is hozzájárult az üzem működéséhez, a munkabérek kifizetéséhez. 1949. február 17-én hamis vádak alapján szállították a Buda-Déli internáló táborba. Rá akarták bírni, hogy vállalja el a ,3ékemozgalom" tervezett sajtóorgánumának főszerkesztői állását és a „Békemozgalom" egyik vezető tisztségét. Jól tudta, hogy mire akarják felhasználni, ezért elhatározta, hogy Nyugatra szökik. A határon elfogták és a Gyűjtőfogházba szállították. Még kínzásokkal sem tudták megtömi, bár egyszer már azt hitték, hogy meghalt. Április 26-án Kistarcsára vitték, de a koholt vádakból semmit sem tudtak rábizonyítani, ezért augusztus 20-án fogvatartását ítélet nélkül megszüntették. Aláírása szerepel a Csanádi megyés Nagy Tibor breviáriumában több, Kistarcsán raboskodó pap nevével együtt. Ezután Könözsy Béla ipolyviski plébános segítségével Csehszlovákiába sikerült szöknie. Közben lábát törte, de a Szudéta területre deportált magyarok segítségével Nyugat-Németországba jutott. Onnan Belgiumba, majd Franciaországba került. Ott a Quiery-la Motte plébánosa lett 1983-ban bekövetkezett haláláig. Halálakor a francia helyi újság képes riportban, kiemelten foglalkozott munkásságával. Külön fényképes megemlékezést is kiadtak róla. Sírját márványtáblával látták el és jelenleg is virágokkal díszítik. Egy esztergomi magyar ember volt, akit külföldön jobban megbecsültek, mint hazájában. Bélay Iván hogy a helytörténet forrásanyagából ez az idézet kimaradt Brodarics István, Verancsics Antal és Istvánffy Miklós emlékeinek felvillantása után. Hiszen a kettős tragédia többféle módon értelmezhető: Istvánffy szűkszavúbb leírásánál az esemény itt, majd legfőként a hagyományozódó emlékezetben mind élesebb fényeket kapott, és akár a későbbi festők vásznain, mind jobban áttüzesedtek színei. A kétségbeesett menekülés ,„.. a gyalázat helyett a halált választó..., erkölcsileg győztes vitéz..." fénykoszorúit nyerte, „... a római jellemek... a halál előtti utolópillanat közös elhatározásának..." fennköltségét - a történet a nemzeti tudatban erősítő és meghatározó értelmet kapott. Kiemelkedően a pilismarótiak emlékezetében, a legenda heroikus emberpárja így lett az ő tulajdonuk. De ebben a „felemelkedésben" része lett a múlt század elején formálódó nemzeti irodalomnak és „képírásnak", a nemzeti tudat kristályosodásának ugyanígy. A magyar Pantheonba a történetírók és emlékezők után írók és képzőművészek emelték a görög drámák katartikumába illó esemény hőseit. Közöttük pl. Budai Ferenc református történetírónak az öccse, Ézsaiás által kiadott Magyarország polgári históriájára való lexicona... (Nagyvárad, 1804-1805; Pest, 1866), amelynek első kiadása az egykorú értelmiség számára a mind fokozottabb „múltbúváriat" legfőbb és közhasznú forrása volt. Közben persze nem kevés históriai leírás, akár a viták „a színhely" közül, de mindannyian, így Budai Ferenc is pontosan követik Zermegh János közel egykorú történetét (Folytatjuk) Bodri Ferenc ...jó lenne az emlékhelyet visszaállítani..." „... Basaharc - Dobozy hőstettét idézi. A Dobozy-tisztelet rendületlen Pilismaróton, bár a valós történelmi helyszín Pusztamarót..." (Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza - 1993)