Esztergom és Vidéke, 1997

1997-09-18 / 38. szám

Esztergom és Vidéke Először 1946-ban találkoztam ezzel a távolsági kórismével. Az első világháború előtt Amerikába kivándorolt nagybátyám a második világégés befejeztével adott életjelt magáról és családjáról, holott erre nekünk több okunk lett volna Detroit városából hajóposta révén azzal lepett meg bennünket, hogy gyomorbaját egy Kaliforniában praktizáló orvos fénykép alapján, szemeiből állapította meg. (Gyomorbajt nem nehéz.) A kúra sikerült A közvetítést apámnak is felajánlotta. Sajnos, sor nem kerülhetett rá, mert a vasfüggönyön az írisz-diagnosztika sem hatolt át, a Kádár-korszakban pedig jobban hittünk a márkás nyugati gyógyszereknek. Majd 1990 után aztán reánk szakadt a totális paramedicina, a felelősségteljes pszichoterápiától a pekuniális kóklerségig elképesztő változatokban. Dehát van-e új a nap alatt? Most került kezembe ki tudja hányadszor a kitűnő orvostörténész, Magyary-Kossa Gyula 1929-ben megjelent kötete (Magyar Orvosi Emlékek, II.), amelyben Madách Imre orvosaival, valamint a betegségeivel foglalkozik. Mindkettőből kijutott a költőnek. Édesanyja féltett fiát érthetően a kor leghíresebb pesti orvosához, Balassa János tanárhoz akarta küldeni, de Ádám hite fölött már ekkor is Lucifer kételye győzött Madách a sógora tanácsára felkereste Péczely Ignác homoeopatha „csodadoktort", akinek akkor még oklevele sem volt. Ki is , WWWWVWWftWVSWSAAAWVVWWWW Szemünk fénye - és ami mögötte van... Az irisz-diagnosztikáról Újszülöttnek nincs régi vicc, tartja a régi mondás, és ez a paramedicina területére is érvényes. Manapság az irisz-diagnosztika propagálása úgy árad reggelente a rádióból, mint annak idején a jó Buga doktor aznapi tanácsai, csak több szerénytelenséggel és kevesebb felelősséggel. volt ő? - teszi fel a kérdést a jeles historikus. A Magyarországi Orvosi Címtár 1907. évfolyamában az olvasható róla: A szemekböli kórisme felfedezője, noha Magyary-Kossa megállapítja, nem új dolog ez a diagnosztika. Német nyelvterületen létezett a Kristallenseher. A pálma egy Rhaphanides nevű okultistáé, aki szemből meg tudta állapítani a tripperes eredetű kötőhártyagyulladást. Péczely Ignác története más és hihető is. Fiatal korában megsebzett egy baglyot, amely éles karmait a kézfejébe fúrta. Csak úgy szabadult ki, hogy eltörte lábait. Közben föltűnt neki, hogy a fülesmadár hatalmas szivárványhártyáján vérfolt jelenik meg, gyógyulás után ugyanott pigmentfolt maradt vissza. Ekkor „világosodott meg" előtte, hogy a belső bajok, traumák megjelennek az Íriszen. Az orvosok ezt tudománytalannak tartották, de a divatos homoeopathia hívei sem fogadták el. Főleg diploma hiányában. Ezen ne múljék, gondolta magában, és megszerezte. Irisz-diagnoszta honfitársunknak érdekes volt a pályafutása. A Vas megyei Mogyorókeréken született 1826. január 26-án. A szabadságharc kitörésekor 22 éves, és rövidesen a fertőmelléki nemzetőrök tisztje lett. Hamar megsebesült majd felgyógyulta után részt vett a komáromi várerődítmény védelmében. Október 6 után Somogyba került. Itt kísértette meg először a medicina varázsa. Egy homoeopatha orvosbarátjának szerével a vármegyei hajdút kikúrálta. Híre akkora lett, hogy tódultak hozzá a páciensek. A megyei főorvos természetesen eltiltotta az illetéktelen praktizálástól. Ekkor merészet gondolt, feljött a fővárosba, és 36 éves fővel beiratkozott az orvoskarra. Diplomát, a nagyobb nyomaték kedvéért, Bécsben szerzett. A következő közleményei jelentek meg: 1. A szivárványhártyáról (Bp. 1873.), 2. Útmutatás a szemekböli kórism tanulmányozásához (Bp. 1880., ábrákkal), 3. Die Augendiagnose (Tübingen, 1887.), 1997. szeptember 11. 4. Om ögondiagnosen (Stockholm, 1983.). Madách és Péczely Ignác közötti ovos-beteg kapcsolatról nem maradt dokumentum. Annál érdekesebb Magyary-Kossa 1929. évi lábjegyzete, érdemes szószerint idézni: „Csak azt jegyzem meg, hogy újabban külföldön valóságos Péczely-redivivus-irodalom keletkezett. Francia, angol, amerikai, német, svéd, norvég, svájci orvosok és nem-orvosok adják ki Iridology, Iris-science stb. címen az ö kisebb-nagyobb munkáit (némelyik már nyolc kiadást is megért)... Az iridológia részletes méltatása Péczely egyik lelkes hívének, egy Schlegel nevű tübingeni szemorvosnak a munkájában olvasható." Persze ellenzői éppúgy akadtak. Itthon a homoeopatha Bakody Tivadar tanár, Svájcban pedig Salzer professzor. Ez utóbbi, miután személyesen felkereste Péczelyt, a következőképp nyilatkozott róla: „Nem világos előttem, hogy közönséges csaló vagy őrült, netán a kettő keveréke. Mégis inkább az előbbire szavaznék." Okosabbat ma sem tudunk mondani, a követőiről legföljebb annyit: akinek nem inge, ne vegye magára. Ázt viszont illő tudnunk, hogy e nagy karriert befutó paramedicina kezdeti népszerűsítése egy magyar orvos nevéhez kötődik. Aztán ki-ki szabadon választhat, büszke rá vagy ellenkezőleg vélekedik róla. Szállási Árpád dr. Könyvespolc ... némi régi omladványok..." (Pilismarót története -1. - 1996) Egy kitűnő hajós, a Fiúméban végzett Kenessey Albert (1828—1879) tengerészhadnagy a szabadságharc után kényszerből megvált tiszti rangjától, majd hajózási szakíró, a balatoni Kisfaludy-gőzös kapitánya, később dunai hajók kormányosa lett. Egy 1870-ben megjelent „honismereti album" lapjain öt hosszú folytatásban vezette végig olvasóit „a magyar Duna és mellékén Dévénytől Orsováig" gyönyörű képek társaságában, nem csekély írói készséggel mutatva be a partok nevezetességeit Kelety Gusztáv szép metszete a „Götiyőtől Pestig" fejezet egyik kedves melléklete. „... A sziklahegyek aljában a pestbécsi vaspálya útja kígyózik a víz szélével egyenest - írta a metszet köré Kenessey. - Jobbról szép emelkedettebb róna s e mögött a pilis-maróti hegyek gyönyörködtetnek bennünket csalitjaikkal s erdőikkel... Pilis-Marót egy a szebb dunaparti helységek közül... A Marót előtt a Dunára nyíló rész az u.n. Basaharczpuszta, hol némi régi omladványok láthatók, talán egykori őrház-maradványok, minőket... láthatni mindkét parton egymással szemben...'" sokhelyütt. Akik pedig a hajókból a partokra lépnek tesszük hozzá magunk -, a csali fosokban bóklászva nem ritkán tűnődnek el az említett „talánok" megoldásai felett: a régi kövek közötti barangolókból nem ritkán terem historikus, költő és miegyéb. Nem kevés örömmel és elégtétellel szolgál kellő tájékozottsággal kutakodni az efféle „omladványok" bozótosában, de talán még nagyobb boldogság, ha az akár töredékesen fennmaradt egykorú és későbbi írásos emlékek olvasása során „megszólalnak a kövek" a böngésző előtt - a valaha ép emberi alkotások mindennapi világa megelevenedik. Egy apró mozzanat - mondjuk egy perirat az évszázadok emlékeiből. Az átfogó, ez okból szükségszerűen „madártávlatos", a folyamatokat vizsgáló „nagytörténelem" mellett egy-egy parányibb kozmosz, akár egy falu őstörténete" önállóan feltárul, hiszen minden ember vagy valamely módon öszszetartozó kistársadalom a maga egyéni módján fogadja és „éli át" az elkerülhetetlen „nagyfolyamatokat". A legvédtelenebb útszéli kőkereszt sorsában is „a világtörténet" mutatkozik: nemcsak a természet erői munkálják, de talán méginkább az emberi tudat és kéz által rámért história. Hogy melyik ártott vagy árthat többet, ez a talány már műszerek nélkül is mérhető. De régmúlt sorsok alakulása felett hiába bíráskodunk. Célszerűbb eredményt hozhat ha feltárjuk és közreadjuk akár a legparányibb életközösségek emlékeit is a fennmaradtak és fellelhetők közül: a leginkább elfogadható egész csupán a részek értékesebb elemeinek összetűzései bői építhető. Ezért tekintünk kiemelt figyelemmel az életes „részek", egy-egy falu és város, jeles és jeltelen épület, a családok, akár egy tevékeny ember sorsának történeti feldolgozásai felé: megdönthetetlenül maradandó leginkább a mérhetőkben rejlik. Az évszámok, adatok, iratok és mások körül, ami ezekre felépül, az csupán nézőpont, ötlet, koncepció. Izgalmas lehet ez utóbbi is, bár a felfogásmóddal rendszerint változik. Ez okból is külön szerencse tehát, hogy Pilismarót történeti krónikása. Lukács Józsefné sz. Varga Eszter elsősorban a mérhető és maradandó adatanyag önálló egybegyűjtésére és közreadására vállalkozott. „A falu története" így a nagy gonddal válogatott idézetekkel és képekkel, a szövegben megbúvó bibliográfiai utalásokkal inkább mértéktartóan kellő tájékoztatás, mintegy előzetes felkészítés a Forrásszemelvények gazdagon bőséges dokumentációja előtt Ezek nyomán a szerző mind újabb adatokkal és kellő jegyzetekkel, szómagyarázatokkal, végül szó- és fogalomjegyzékkel szolgálja a laikus böngészgetőt. A rövidre fogott történet és a bőséges adattár mintegy kiegészíti egymást a nyomkövetés históriájának szikár mondatai nyernek vitathatatlan hitelt „a források vidékein". A részek fonalhálózata ebből a kötésből tovább gombolyítható az olvasók vágyai és érdeklődése szerint A krónikás példás szerénységgel rejtőzködik a megidézett forrásanyag mögé. Pontosan ismeri és értékeli, közönsége előtt nem titkoljad munkája alapműveit, pl. „a régészeti topográfiából" Horváth István újrafeldolgozó és saját kutatási eredményeit az őskortól („gravetti kultúra") az Árpád-kor emlékanyagáig, a további részközleményeket és a levéltári eligazításokat ugyanígy. Ha egy korról a kutató bőségesebb feldolgozásokat kapott vagy talált akkor gazdagabban tájékoztatja az olvasót ahol pedig ezek megritkulnak vagy éppen hiányosak, ott maga is szűkszavúbb. Tájékoztatásai természetesen mindig kielégítőek és pontosak, és persze a mind növekvőbb számú irat- és oklevélanyag az érdeklődők számára a kötetben rendelkezésre áll, köröttük kellő kiegészítések és jegyzetek. A krónika látszólagos aránytalanságai eltűnnek így. A helytörténeti olvasókönyv önálló értéke pl. „a török uralom utáni újrakezdés" fejezete, ebben az egyházak újjáépülésének krónikája, a több rétű kísérlet a falu birtokjogának megszerzése körül. Utóbb a kuruc háborúk következményeinek leírása, a lakosság megoszlását (vallás, kiváltságok, foglalkozás stb.) és mindennapjait a gazdálkodás kereteit és módozatait tárgyaló részletek. Az eseményekben és változásokban is bővelkedő történet akkor ér véget itt, amikor a pálosrend közel három évszázados birtokjoga megszűnt a falu körül. Bár a jobbágyság sorsán ez a módosulás nem sokat változtatott. Az itt olvasható iratok is bizonyítják, hogy határszéli perekben, adókban, bírósági ügyekben, különféle vizsgálatokban és hasonlókban a falu lakóinak korábban is volt részük elég, de közben gyarapodott a település. Malom épült vendégfogadó és „sörfőző ház", ha szűkösen és nem ritkán perlekedve, de működtek az iskolák. A határ meg szőlőtelepítéssel gazdagodott. Tiszttartók ügyiratai olvashatók itt, ízes házassági szerződések és végrendelkezések ontják az apróbb-nagyobb híreket közben és utóbb. Folyamodványok és kérelmek, az egyházak működése körüli beadványok és oklevelek-pontosán tájékozódhatunk, közben pedig remekül szórakozunk. Az alapos munkát végzett kutató nemcsak lokálpatriotizmusát mutatja fel olvasói előtt, de illően tájékozott rátermettségét ugyanígy. Épp ezért lep meg végül az ugyancsak pontatlan irodalomjegyzék a kötet végén, amelynek hiányos voltát a bevezetőben említett „feszített ütem" magyarázza ugyan, de aligha mentheti. Ugyanígy vonatkozhat ez a József Attila-idézet pontatlanságára, a szinte megszámlálhatatlan menynyiségű nyomdai hibára és nyomdai vétségre is. Nemkülönben arra az elszomorító tényre, hogy a küllemre kedves kötet ragasztott gerince az első átforgatás után nyomban szélnek ereszti önálló lapjait. Szívesen és érdeklődéssel, de az iméntiekre is gondolva váijuk a folytatást A több helyütt ígért következő kötetet, amelynek kezdő korhatárát a 19. század elejéről itt közölt összeírások, szerződések és mások adják az elemzés nélkül maradt források között. Pilismarót története a 19. század elejétől megnövekedett forrásbőséggel folyhat majd tovább. bé