Esztergom és Vidéke, 1997

1997-09-04 / 36. szám

1997. augusztus 20. Esztergom és Vidéke 5 Várszínház '97 Augusztus 18-án véget ért az idei évad; bár a Várszínház - mint állandó nyári színhely - még nem zárt be egészen. 29-én ott nyílt volna meg a III. Országos Pasztell Biennálé, de az időjárás kedveződen fordulata nem engedte. Szeptember 4-ére (amikor ez a számunk is megjelenik) viszont azt ígérik az előrejelzések, hogy az ég nem lesz kegyetlen Morvay László jubileumi terveihez: 50. születésnapján művészbarátai a Várszínház pódiumán mutathatják be És oly ritkán című verses kötetét Ami az idei „hivatalos" évadot illeti: június 14. - augusztus 18. között 15 produkció 27 előadásából választhatott a „tisztelt nagyérdemű". Nagy érdeme, hogy jóval többet tüntetett ki fizetőképes érdeklődésével, mint ahányat csekélyebb) pártfogásában részesített A szervezők és társulatok dicséretére: egyetlen meghirdetett előadás sem maradt el. Az időjárás elég kegyes volt ahhoz, hogy mindössze két este kellett a csillagos ég alól a zöldházi nagyterem levegőtlenségébe „menekülni". Ennyit az adatokból, amelyek biztosan nem keltenek vitát az évad értékéről, hiszen a mennyiséget mutatják. Apropó: mennyiség! Hányadik évadát is nyithatta-zárhatta idén Várszínházunk? Lám, már erről is megoszlottak a vélemények Simon Tibor és Rafael Balázs nyilvános levélváltásának tanúsága szerint (EVID, júl. 10. 24.) Az előbbi szerint 12, az utóbbi szerint 8 + 5 - szerintem az ideivel együtt 17 évad sorakozik a helyi színháztörténetben. A megokolást majd legközelebb olvashatják, ugyanúgy, mint az idei előadások minőségéről ítélő ezért természetesen jóval eÜentmondóbb - véleményeket Az idd műsor ünnepi csúcsának - stílszerűbben: koronájának - szánt produkció augusztus 17-én és 18-án Kós Károly Országépítö című regényének színpadi változata volt, amelyet ÁrkosiÁrpád rendezésében a Temesvári Csiky Gyergely Színház mutatott be. (Képünkön a koronázási jelenet - István: Fazakas Géza, Anasztázius püspök: Bandi András ZoU, Bajor Gizella: Lehoczky Andrea, Sarolt: Szász Enikő.) Onagy Zoltán Nap 35. Ünnep utáni élet Hát szépen elhúzott ez az ünnep is anélkül, hogy az önmagukat folyamatos eufóriában és gátlás nélkül ünneplő költséges politikusaink, + a menedzsment + remek tanácsadóik szót pocsékoltak volna kenyerünkre. Egy párt elegáns térdemeléssel átlépi mindazt a hamuhegyet, amelyet negyvenvalahány éven át képviselt az országban, amelyet negyvenvalahány éven át az országra kényszerített hátra se néz, az ott nem én vagyok, nem én voltam, kérem szépen, letisztíttatja lakkcipőjét a privatizatőrökkel, égbe emeli a Szent Jobbot, együtt misézik azzal, akivel úri kedve éppen tartja. Hogy a nézőnek mi hiányzik, például a kenyér tisztelete, emlegetése, éppen úgy nem ügy, mint korábban. Talán nem kellene azon csodálkozni, hogy a magyarra ültetett, a magyar jogrendet megerőszakoló sztálini Alkotmányt nem emlegetik áhitattal, de mi szégyellni valót találnak az urak a kenyérben, megáll az ész. Azt gondolja, úgy véli a háromhatvanas fehér, a háromforintos félbarna hajdani gazdája, mégsem illendő a százhúsz forintos kenyeret sokat emlegetni. Pedig a kenyér attól még kenyér maradt, hogy a Gabona- és Malomipart úgy privatizálták, ahogy. A kenyérről ma is (amikor nem maradnak szegetlen kilósok a konyhában, amikor nem eszi a malac, nem kapják a nyulak) az jut eszembe, amit kölyökként tanultam. A kenyeret felfordítani szerencsétlenséget hoz. A kenyérre lépő éhezik majd életében. Istenke testét mondta öreganyám, meg kell becsülni. De hát nem is mondta. Ez egyszerű alaptétel, szinte nem is emlegetett minimum. Aki rosszul érinti a kenyeret nem lehet rendes ember. Mégis. Mégis nagy ívben kerülték a mi ünneplő politikusaink. Mintha a kenyér ellensége volna a szociknak, a szoclib koalíciónak, az alakulgató ellenzéki koalíciónak, a piacgazdaságnak, a NATO-nak, és egyáltalán, az unásig szajkózott Európának. Mintha egy párt hátraarca megváltoztathatná a kovásszal kelesztett kenyér ókori Egyiptom pékségei óta örök szimbolikáját Mintha a kenyér nem ugyanazt jelentené újra a fél országnak, a munkanélküliek százezreinek, a nyugdíjasok és a jobbágyok százezreinek, mint száz éve, mint ötven. Az életet. Hetven éve írtuk MEGÉRKEZTEK A BAZILIKA HARANGJAI! Csernoch János hercegprímás 1927 júliusában már komoly beteg volt; az egyházi méltóság egészségi állapotáról az Esztergom és Vidéke folyamatosan tájékoztatta olvasóit így azt is tudjuk, még Zita királyné is érdeklődött a bíboros hogylétéről. Sajnos, július 27-én lapunk már Csernoch halálhírét közölte, 31-én pedig a végső tiszteletadás mozzanatairól tudósított Szomorú, hogy Csernoch János már nem láthatta az 1927. szeptember elején Esztergomba megérkezett harangokat melyek elkészítésére még ő adta a megbízást A Bazilika harangjainak felszentelésére és a templom villanyszerelése javára jótékony célú egyházzenei hangversenyt rendeztek Visegrádon, a római katolikus templomban Zsitvay Tibor, a képviseőház elnöke védnökségével és Buchner Antal zeneszerző, főszékesegyházi karnagy vezetésével. A harangok felszentelésére 1927. szeptember 4-én vasárnap került sor, az ünnepélyes szertartást ár. KohlMédárd püspök végezte. Az aznapi Esztergom és Vidéke pontos leírást közölt a harangokról, melyeket a hercegprímás Szlezák László budapesti híres harangöntőcégnél 30 ezer pengőért rendelt: „Az egyik harangnak neve lesz Sz. Adalbert, mely 2500 kgr. súlyú, hangja „h" .A másodiknak, mely 1333 kgr. súlyú és „D

n hangú, Sz. István nevet kap, míg a harmadiknak, a „fisz" hangú és 170 kgr. súlyúnak Sz. József lesz a neve. A toronyóra a Sz. Adalbert és Sz. József harangokon fogja ütni az órákat, illetve negyedórákat. A munkálatok során átszerelik az5600 kgr. súlyú Nagyboldogasszonyt is. Felszentelés után a harangokat azonnal felhúzzák és a nap folyamán felszerelik, úgy hogy még aznap estefelé megszólalhatnak. Az összeharangozás legelső gyászverse Csernoch János dr. bíbornokhercegprímást fogja siratni." Az ünnepélyen részt vett GévaiWolf Nándor dr. államtitkár is családjával, valamint képviseltették magukat a helyi hatóságok és testületek. • Tíz esztendővel később szintén találunk cikket „harang-témában" az Esztergom és Vidékében: a megrepedt nagyharangot melyet újjá kellett önteni, 1937. augusztus 13-án szállították vissza Esztergomba. A Szent Anna templomnál diadalkaput is felállítottak a fogadására, az ünnepségen a Turista Dalárda is közreműködött Az Esztergom és Vidéke egyik cikkírója Esztergomot a harangok városának nevezte: „A város lelkét éltetik a harangok, viszont léleknélküli városban nem élhetnek harangok." - summázta ítéletét szerzőnk. Szendi Ágnes Nemere István REJTEKUTAK (11.) Csigák Ha sokáig nem esik az eső, hajlamos vagyok azt hinni - eltűntek, elvándoroltak, nincsenek. Pedig hát bujkáló részei ők e sajátos kerti faunának. Amint elered az eső, legyen az tavasz, nyár vagy melegebb ősz, rögtön felbukkannak. Még nem sikerült kifigyelnem, honnan jönnek elő, bár rejtekhelyet felleltem már néhányat A szárazság idején kicsiny bokrok alatt, de betonfalon is bújnak. A bama csigaház ajtaján takaró réteg védi a benti mikroklímát A csiga odabent mozdulatlanul lapul. Várja a levegő párásságát, amely csalhatatlanul elárulja neki, mikor jöhet elő a kiszáradás, a pusztulás veszélye nélkül. Falakhoz tapad, téglák réseiben is búvik, különösen a kisebbje. Ezek háza világosabb és nem egyszer fekete csíkokkal tarkított. Az öreg csigák átvészelnek akár hónapokat is. Néha teljesen véletlenül, öntözés vagy ritkítás során rájuk bukkanok félreeső növényeken, gazokon. Olykor kellemetlenné lesz a dolog, mert a mit sem sejtő gazda lába alatt roppan össze egy házikó. Ahol mindig árnyék van, netán hűvös kőfal, eldobott deszka, nemegyszer bizony lapul a csiga is. Aztán elered az eső, és fél órával később már látni is őket Mindenfelől másznak elő, most nem hagynak árulkodó ezüstcsík-nyomot a köveken vagy a földön. Töretlenül haladnak előre a maguk ismerte cél felé. Amely nem könnyen megközelíthető, millió ismeretlen akadály kerül elő. A csiga hallja lépteimet behúzza szarvacska-szemeit és kivárásra játszik. Amint elmúlt a veszély vagy úgy hiszi - továbbmegy. Lassan araszol, el-elfordul, másik célt sejt odatart De néha visszafordul és ugyanoda igyekszik, ahonnan jött Mi vezérli? - töprengek el néha, amatőr megfigyelőként állva az eresz alatt A csigák pedig mennek, összefut kettő-három, majd útjaik ismét elválnak. Az ég megdördül, halk az eső, de szapora és makacs. A csigák útja pedig még tart Mintha most hoznák be szívesen mindazt amit elmulasztottak a szárazság idején. Amikor számukra túl meleg a világ. Ám most szabad az út. A nedves pázsiton vidáman csúszik a test illatoktól terhes a világ, ott bent ösztönök is dolgoznak. Onnan alulról nézve talán szebb is ez a világ gondolom olykor - mint innen felülről. Lentről nem látszanak az emberek, a csigák csak egymást kereshetik. És meg is találják.