Esztergom és Vidéke, 1997
1997-08-20 / 34-35. szám
1997/3. IDŐ-MŰ-HELY „Adalbert püspök... kente meg a keresztség olajával" Érszegi Géza előadása 1997. május 21-én Mindannyian emlékszünk Benczúr Gyula impozáns festményére: Vajk megkeresztelésére. A főpap, Adalbert a keresztelőkútba merített kehelyböl vizet önt az áhítattal térdeplő ifjú, Vajk fejére. E nagyszerű festmény biztosan sokunkban örökre rögzítette a felemelő tényt: miként keresztelték meg első királyunkat. A történeti valóságot kutatók azonban már messzire kerültek a képtől, s ha manapság festené meg bárki is Adalbertet és Vajkot, aligha választaná ezt az ábrázolást. A Szent István életéről szóló három legenda közül a Nagylegenda és a legendákat összegző ún. Hartvik legenda állítja, hogy Szent Adalbert cseh püspök kente meg Géza fejedelem fiát a keresztség olajával és adta neki az István nevet. Ugyanakkor a többi elbeszélő forrás - külföldiek és hazaiak - egyaránt csak egyszerűen a megkeresztelésről szólnak. Századok óta folyik vita arról, milyen szerepe lehetett Szent Adalbertnek a magyarság megtérítésében, ezt a szerepet milyen időponthoz lehet kötni, s vajon a legendák túlzónak tűnő állítása, miszerint Szent Adalbert volt első királyunk megkeresztelője, mennyiben fogadható el. Mára kijegecesedett álláspont szerint Adalbert 995 táján járt a magyar fejedelmi udvarban, midőn ismét elhagyta püspöki székhelyét és Prágából az Örök Város felé tartott. Útja a magyarok között vezetett, itt megállt a fejedelem, Géza udvarában és megbérmálta Istvánt. A keresztelés szertartása közismerten Jézus Krisztusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedése nyomán alakult. A kezdetektől fogva a keresztelés vízzel történt. Ez lehetett vízben való megmentés és lehetett vízzel való leöntés. (...) Már Antiochiai Theophilosz (175 körül) említi a krizmával való megkenést. Tertullianus szerint pedig a testet azért mosták le, hogy a lélek megtisztuljon és azért kenik meg, hogy a lélek megszentelődjék. Elméletileg bárki, gyakorlatilag a diakónustól kezdve a püspökig akárki keresztelhetett, de a keresztelést követő kézrátétel szertartását csak püspök végezhette el. A kézrátételhez tapadt szorosan a krizmával való megkenés, azaz a bérmálás. Itt akár abba is hagyhatnók e téma fejtegetését, hiszen egyértelmű a legendák tanúságtétele: Istvánt megkeresztelik, s mivel a keresztséget püspök szolgáltatjaki neki, természetesen a keresztelést követi szabályszerűen a bérmálás. Ennek megfelelően nyugodt lelkiismerettel fordíthatjuk a legendák híradását a következőképpen: Adalbert őt megkeresztelte és egyúttal megbérmálta. Egy mozzanat azonban meggondolásra késztet bennünket, hogy elfogadjuk ezt a kézenfekvő megoldást. Vajon miként lehet a kronológia láncára felfűznünk a korszak általunk ismert eseményeit^ Nehéz ugyanis megtalálni azt a metszéspontot, amikor Adalbertnek a magyar fejedelmi udvarban való tartózkodása és a fejedelmi család megkeresztelkedésének kikövetkeztetett pillanata egybeesik. (...). Bizony nem egyértelmű a kép a magyarokról ebben az időben. Keresztények, egyszersmind pogányok. Térítőpüspök tartózkodik a fejedelem, Géza udvarában, ez azonban nem akadályozza a fejedelmet abban, hogy olyan legyen mint bármely alattvalója: félig keresztény, félig meg pogány. Mert az ugyan lehet, hogy a 973. húsvétján történt quedlinburgi követjárás közelebb hozta a magyarokat a kereszténységhez, nem tette viszont egyértelműen a Német-Római Birodalom barátaivá őket. (...) A viszály a Birodalom és a magyarok között a császári hatalommal rendre szembeszálló, ezért Civakodónak nevezett II. Henrik bajor herceg halála (995. augusztus 28.) után véget ért. Ekkor új helyzet állt elő a Birodalom és a magyarság kapcsolatában. Ezt az új helyzetet távol a magyaroktól, Rómában is észrevették. A magyar fejedelmi udvart a század egyik jelentős személyisége, Adalbert prágai püspök is felkereste. Adalbert kalandos életét röviden summázva, elmondhatjuk, hogy 955 körül született a csehországi Libicében. 972-től Magdeburgban tanul társával, Radléival. 982-ben hazatér és 983-ban Prága püspöke lesz. A püspöki invesztitúrában 983. június 3-án részesül Veronában. Pápai engedéllyel 989ben elhagyja egyházmegyéjét és Rómában bencés szerzetes lesz. 992-ben azonban visszatér egyházmegyéjébe, Prágába, Brevnovban bencés monostort alapít. 995 táján újra elhagyja egyházmegyéjét és megint Rómába siet. 996. május 21-én együtt ünnepel a rómaiakkal. Ekkor koronázta császárrá ugyanis 111. Ottót V. Gergely pápa. 0 nem sokkal később - a császár kancellárjának, Willigis mainzi érseknek a kívánságéira — visszaküldi Adalbertet a világi életbe. Missziós megbízatást kér és kap; ezfeltehelően a magyarokra is kiterjed. Utazása közben franciaországi zarándokhelyeket keres fel, megáll III. Ottó császár udvarában is. A lengyelekhez megy, s onnan a pogány poroszokhoz, ahol mártírhalált halt. Kalandos életének szinte minden állomásához köthető lenne egy olyan mozzanat, amikor a magyar fejedelmet és családját felkeresi és megtéríti. Lehet, hogy egyik életrajzírója, Querfurti Brúnó azért is volt kénytelen találnyosan összefoglalni Adalbertnek a magyarok körében végzett tevékenységét. Azt írja ugyanis: „Nem szabad elhallgatni, hogy Adalbert hol másokat küldött, hol maga ment a szomszéd magyarokhoz. Noha tévelygésükön keveset változtattak, mégis rájuk nyomta a kereszténység árnyékát." Általában elfogadott nézet szerint Adalbert akkor fordult meg a magyar fejedelmi udvarban, amikor Prágából másodszor távozva Rómába tartott. Ez 995 körül lehetett. A vélekedések szerint azonban a fejedelmi család, benne István ezidőtájt már régóta keresztény, s így csak a bérmálásban részesíthette őt a püspök Adalbert. Noha életrajzában az elbeszélés sorrendje valóban azt sugallja, hogy Prágából Rómába tartva fordult meg Géza fejedelem udvarában, ám éppen az életrajzában találunk arra adatot, miszerint a lengyelek között tartózkodva gondolt a magyaroknál hagyott tanulótársára, s próbálta magához csalogatni. Véleményem szerint valószínűleg 996-ban lép a magyar történelem színpadára. Adalbertnek valószínűleg köze lehetett ahhoz, hogy Pannonhalmán Géza fejedelem 996-ban monostor alapításába kezdett, ahová Adalbert meghívására az általa alapított brevnovi monostorból bencések jöttek. Ez az első, máig álló magyar egyházi intézmény. A másik fontos feladat, ami Adalbertre várt: Géza fejedelem békekötése a Birodalommal. Civakodó Henrik halálát követően ugyanis a folyton lázadó herceg utódával, IV. Henrik bajor herceggel (995-1004), a majdani II. Henrik cszászárral (1002-1024) békét kötünk, amelynek hihetőleg záloga, hogy IV. Henrik nővérét, Gizellát, Géza fejedelem fiával, Istvánnal eljegyzik (996). E szövetség létrehozásában feltehetően Adalbertnek is része lehetett. Gizella és István házassága elég garanciának látszott a Birodalom számára, hogy a magyarok elfogadják a keresztény tanításokat és aszerint fognak élni. A házassággal megpecsételt békekötéshez egyértelművé kellett tenni a fejedelem örökösének keresztény voltát. Hogy kételkedtek a fejedelmi család keresztény mivoltában, azt az előbbiekben megpróbáltam érzékeltetni. Igenám, de a keresztelést az Egyház legkövetkezetesebben érvényesülő hagyománya szerint nem lehetett megismételni. Megismételni nem, megerősíteni azonban igen. Hogy Adalbert korában is éltek a keresztség megerősítésével, azt maguk Adalbert kortárs-életrajzírói is tanúsíthatják. Egyikük, Canaparius leírja ugyanis, hogy noha kiskorában megkeresztelték Adalbertet, s akkor a Vojtech nevet kapta, de amikor a magdeburgi iskolába került, a hely érseke, Adalbert megerősítette őt krizmával és a saját nevét adta neki. A másik életrajzírója, Querfurti Brúnó jobban kifejti a történetet: leírja, hogy egy térítőpüspök megkente krizmával Vojtechet, de erről elfeledkeztek, s csak akkor emlékezett rá az anyja, amikor Magdeburgból hazatérve Adalbert elmesélte, miként kapott új nevet az érsektől. Dehát - mentegeti Querfurti Brúnó a helyzetet - nem ekkor érte utoljára krizma Adalbert fejét, hiszen amikor pappá lett, meg amikor püspökké szentelték, ismét krizmával erősítették meg. Szent Adalbert életének analógiájára elképzelhető, hogy a magyar fejedelem és családja valóban már a quedlinburgi követjárás idején (973) megkeresztelkedett Hogy István király ekkor már megszületett vagy sem, nem tudjuk biztosan, de bármikor is született már keresztény volt a családja és kisgyermekként talán éppen Adalbert egyik küldötte Vajk névre vízzel megkeresztelhette. Gizellával való eljegyzése idején pedig az abban valamiképpen közreműködő Adalbert erősítette meg őt krizmával a keresztségben, az István nevet adva neki. Visszatérve Benczúr Gyula monumentális festményére, úgy gondolom, valóban mást mutatna a kép egy mai festő ecsetje nyomán, noha a szereplői ugyanazok lennének. A főpap magas alakja lehajolna a térdeplő Vajk fölé, a fejére tenné a kezét és krizmába mártott ujjával keresztet rajzolna a homlokára. Hogy mi lenne a kép címe? Nem nehéz megmondani! Vajk megkeresztelése. Hiszen keresztelés volt, - no meg mai értelemben vett bérmálás is. István király s/ar kofáiijanak és/aki okiaki, ko/épen a Paradicsomot őrző kerubbal