Esztergom és Vidéke, 1997
1997-08-07 / 32-33. szám
SZENT ISTVÁN NAPOK - az ünnepi műsorról, a látványtervezésről a 3., a 8. és a 11. oldalakon! ESZTERGOM es VIDEKE 1997. aug. 7. - 32-33. szám * POLGÁRI HETILAP * Ára: 100 Ft yooooaxocoocococwiooo^^ A XIII. Nemzetközi Gitárfesztivál Július 30-án délelőtt a Szabadidőközpont nagytermében ünnepélyes keretek között nyílt meg az idei gitárfesztivál. A 18 országból érkezett közel 150 művészt, a mesterkurzus előadóit és a közönséget elsőként Szendreyné Agai Karola, az alapítvány kuratóriumának elnöke üdvözölte: - Köszönjük a lehetőséget és a segítséget a város vezetésének és polgárainak, a bennünket anyagiakkal támogatóknak, hiszen az ő segítségük nélkül aligha tudnánk ma itt együtt ünnepelni - mondta többek között, majd bejelentette, hogy a Hungaroton jóvoltából SzendreyKarper László szólólemeze erre az alkalomra és éppen ezen a napon jelent meg CD-n, s hamarosan a boltokban is kapható lesz. Dr. Könözsy László polgármester szólt ezt követően a hallgatásához: -Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a gitárosok megszerették az ország első fővárosát, Esztergomot, s immár 13. alkalommal térnek vissza falai közé azért, hogy tanuljanak egymástól, meghallgassák meghívott míivészvendégeink hangversenyeit, s talán egy kicsit azért is, mert e város műemlékeivel, kék Dunájával s a táj fölé emelkedő bazilikával együtt kellemessé teszi itt töltött napjaikat. Tudjuk, hogy mi is nagyon sokat kaptunk Önöktől. A fesztiválokon megfordult többszáz gitáros a világ minden tájára elvitte városunk nevét. Ha külföldön jár az ember, tapasztalja, hogy Esztergom neve mellé odakerült az a jelző, amelyet Leo Brouwer kubai gitárművésztől kapott, aki EZER HÚRÚ VÁROSNAK nevezte a fesztivál számára az, hogy az első, 1973-ban megrendezett Nemzetközi Gitárfesztivált követően - mely a műfajban első volt a világon - bevallottan az itt szerzett tapasztalatok felhasználóval jött létre a havannai, a volosi, a tychy-i fesztivál, s tudjuk azt, hogy az esztergomi tapasztalatok ott munkálkodkomponált művében Esztergomot. (...) Az esztergomi fesztivál művészvendégei sokat tettek azért is, hogy hazánkban a koncertszerető közönség megismerje és megszeresse a klasszikus gitármuzsikát. (...) Megtisztelő elismerése a fesztiválnak, s így természetesen városunknak is, nak a finnországi és a moszkvai fesztivál programjában is. (...) Kívánom, érezzék jól magukat Esztergomban, gyarapodjanak tudásban, erősödjenek meg művészi hitvallásukban, ha idejük engedi, sétáljanak le a Duna partjára, s akkor megérzik, hogy olyan helyen állnak, amely természeténél fogva éppen a Duna révén kapcsolódik számtalan országhoz s természetesen Európához. A köszöntők után Horváth Lajosnak, a markneukircheni világhírű gitárverseny díjazottjának muzsikájában gyönyörködhettünk, majd Morvay Eva művészeti vezető tartott rövid előadást a fesztivál és szeminárium nemzetközi jelentőségéről, elismertségéről. Végezetül dr. Bárdos István, a fesztivál igazgatója ismertette a programokat. A fesztivál lapzártunkkor ötödik napjánál tart. A gitárverseny első és második fordulóján is túl vannak már, éppen most folyik a döntő. Lezajlott négy sikeres szólóest, hat alkalommal próbált a fesztiválzenekar. Csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz a Zöldházban a gitárverseny ünnepélyes díjkiosztása, majd este 7 órakor koncert következik. Pénteken este 18 órakor kerül sor a Bazilikában a 150 tagú fesztiválzenekar záró díszhangversenyére, melyen gregorián dallamok, Hándel Anonymus dala, Bach, Haydn, Telemarni művek, valamint Madarász Iván és Hollós Máté ősbemutatói hangzanak fel. Ezt követően hallhatjuk a - most még ismeretlen - versenygyőztes műsorát. A rendezők a zenei eseményre várják az esztergomi művészetkedvelőket is. Pálos Az elmúlt év júniusában, hármas jubileumán köszöntöttük lapunkban Nagy László címzetes kanonokot, a Belvárosi Templom plébánosát: 1921-ben született, 1946-ban, június 10-én a Bazilikában szentelte pappá őt Mindszenty hercegprímás, és 1971 szeptemberében jött mai állomáshelyére. Most július 27-én, vasárnap az ünnepi nagymisén paptársai és a hívők sokasága búcsúzott László atyától, „Laci bácsitól", aki hosszú éveket töltött papi szolgálatában. A belvárosi Plébánia közössége nevében Kardos Tamásné mondott méltató szavakat: Nagy László plébános nyugdíjba vonult - Nagy László plébános urat főszentszéki bírót, tiszteletbeli kanonokot hosszú évtizedek kötötték a hívőkhöz: keresztelt, hittanra tanította a gyerekeket, megeskedte őket, s a közülük távozókat utolsó útjára kísérte. Felejthetetlen élményt jelentett a kirándulásokon, zarándoklatokon a közös ima, éneklés, tréfálkozás. Közben a Belvárosi Templom is új külsőt belsőt, fűtést kapott. Sok munkájának eredménye az is, hogy utódjának, dr. Beer Miklós teológiai tanár, plébános úrnak renovált, gázfűtéses plébániát adhat át. Most eljött az idő, hogy kedves plébánosunkat pihenni engedjük... A mai ünnepélyes szentmisén vele együtt adunk hálát az elmúlt 26 esztendőért. Kívánjuk, hogy nyugdíjas éveit megelégedettségben, egészségben töltse. Reméljük, azért gyakran találkozunk vele, lesz ereje továbbra is segíteni plébániánkon. A szentmise után az egyházközség vezetőségi tagjai, énekkarosok, ismerősök, barátok összegyűltek a templomkertben, hogy az ünnepélyes pillanatokat - néhány szóra személyesen is megosszák az elköszönő lelkipásztorral. (P.)