Esztergom és Vidéke, 1997

1997-01-09 / 1-2. szám

Esztergom és Vidéke 3 Szilveszteri beszélgetés Esztergom polgármesterével Kérdez: Dr. Etter Ödön 1997. február 20. Dr. Etter Ödön: - Amikor városunk polgármesterével, dr. Könözsy Lászlóval egy kicsit visszatekintünk az elmúlt évre, és búcsúztatjuk az 1996-os esztendőt, úgy érezzük, mintha nem is az 1997es év következne, hanem mintha már 2000-re tekintenénk. Jogos-e ez az érzés, ez a várakozás? Dr. Könözsy László: - Természetesen, tudniillik amennyiben az 1997-es évben nem készülünk fel 2000re, akkor egy nagy lehetőséget szalasztunk el. A millecentenárium az egész ország ünnepe volt, mindenhol ünnepeltek, de az államalapítás ténylegesen itt Esztergomban történt. Itt született Szent István, itt koronázták meg, itt zajlott le a nagy békekötés a Nyugattal. Tehát ez a 2000. év elsősorban Esztergom ünnepe lesz. Ezt a lehetőséget kell most nekünk maximálisan kihasználni. Az elkövetkező esztendők felvezető évei a felkészülésnek, de 1997-ben kell megalapozni azt. E.Ö.: - Tudjuk, hogy 1000-ben itt koronázták meg Szent Istvánt. Nem sok leírás maradt meg arról, hogy hogyan nézhetett ki az ezredfordulón ez a város. Előre tekintve most, milyennek szeretné látni Polgármester Úr 2000-ben Esztergomot, a várost, ami viszont már nagy valószínűséggel televízión, videón, rádión, képeslapokon és remélhetően sok kiadványon elég hosszú ideig megmarad az utókornak? K.L.: -Itt szét kell választani vágyálmainkat a lehetőségektől. De természetesen, ha az embernek nincsenek vágyálmai, akkor a lehetőségeket se tudja kiaknázni. 2000-re mindenképpen el kell érni azt, hogy a lehetőségek szerint a legaiacsonyabbra csökkentsük a munkanélküliséget, mert ha a pénzt arra költjük, hogy a munkanélkülieket támogassuk, akkor másra nem fog maradni. Ezért elsősorban a munkahelyteremtés a célunk, amiben, azt hiszem, jó úton haladunk, hiszen Esztergomban a legalacsonyabb a munkanélküliség az egész megyében, és jóval az országos átlag alatt vagyunk. Emellett természetesen városiasodni kell. Itt sok évtizednek a hanyagságát, nemtörődömségét kell korrigálni, amiben, úgy érzem, hogy vannak már eredményeink, bár még vár ránk egy félmilliárdos csatornaépítés Kertvárosban, nem beszélve bekötőútjaink és főútjaink állapotáról. Tehát egy nagy útjavítást, útépítést kellene elkezdeni Esztergomban, emellett a meglévő házak homlokzatait kellene legalább valahogyan felújítani, hogy tényleg egy európai város fogadja azt a rangos vendégsereget, amelyik ide látogat. E.Ö.: - Azt hiszem, hogy a 2000. év tényleg meg fogja koronázni ezt a felkészülést. Ilyenkor mindig megkérdezi az ember, hogy lesz-e miből, lesz-e valami erő, amelyik kimozdítja a várost a jelenlegi pénztelenségből? K.L.: - Idáig is volt miből. Nagyon kemény gazdálkodással eddig is sok mindent tettünk, és nagyon sok pénzt költöttünk szinte a semmiből. Féltettük a város vagyonát, amely gyakorlatilag nem csökkent, hanem növekedett. Ezt a 2000. évet valahogyan úgy kell felfogni, hogy ez nemcsak Esztergom 2000. éve. Eme ünnep mögé az egész nemzetnek fel kell sorakoznia. Igenis az egész országnak segíteni kell, és azt hiszem, hogy megfelelő alapot ad az az ígéret, melyet a millenneumi bizottság megalakulásakor a Parlamentben és utána is dr. Göncz Árpád elnök úr tett, mikor kiemelte Esztergom szerepét. Tehát gyakorlatilag kaptunk egy ígértet, amit jól ki kell használnunk. Most nekünk nagyon gyorsan programokat kell készítenünk, ostromolnunk kell különböző pályázatokkal az egyes minisztériumokat, és mindent erre a 2000. évre kell „ráültetnünk". E.Ö.: - Ez egy nagy program, és úgy érzem, hogy magának e programnak is van valami lelkesítő ereje. K.L.: - Minden erőt, minden tartalékot mozgósítani kell ilyenkor. Olyan ez, mint amikora szegény család férjhez adja a lányát, és nincs pénzük lakodalomra, mert annyira szegények, és mégis jut fehér ruhára, lagzira, mert összeadják, összefognak a nagy eseményre. Valahogy így kell ezt csinálnunk nekünk is, erre a 2000-re koncentrálni kell minden erőnket, és azt hiszem, hogy nem is minden pénz kérdése csupán. E.O.: - Én is így érzem ezt. Korábban megmutatta már ez a város, hogy ha nagy eseményre készül, össze tudja fogni erőit. Gondolok itt a Mindszent)' temetésre, a pápalátogatásra. K.L.: - Most már nyugodtan elmondhatom, hogy a 6 évvel ezelőtti nagy események nem voltak számomra igazán örömteliek, mert tele voltak feszültséggel. Akkor is éppen ilyen pénztelenség volt, és a megfelelő feltételek egyáltalán nem voltak meg két ilyen nagy eseményre is egy évben. Az a stáb gyakorlatilag még sose csinált ilyet, és mégis úgy zajlott le minden, hogy akik ide jöttek, megelégedéssel mentek el - legfeljebb egy kicsit fáztak fenn a Bazilika előtt, de az apró hibákat nem is látták meg. Ha ezeket a tapasztalatokat fel tudjuk használni, jól tudjuk hasznosítani, akkor a 2000. év sem okozhat gondot. Biztos, hogy lesznek apróbb zökkenők, de optimizmussal kell nekilátnunk. E.O.: - Sokszor visszacsengett a híd, az egyetem, az Alkotmánybíróság problémája. Mi lesz, ha ezek nem készülnek el 2000-re? A mi szégyenünk ez? K.L.: - Ezeket teljesen külön kell választani a felkészülési programtól, tudniillik Esztergom ezek nélkül is Esztergom marad. Vegyük sorra e problémákat! A híd ügye messze túlnőtt egy városon, sőt most már azt mondhatjuk, hogy az országon is, mert nem a magyar vezetésen, a kormányon múlik, hogy lesz-e itt híd. Ez egy olyan nemzetközi politikának a játéktere lett, amiben mi már nem tudunk beleszólni. Ez nem a mi szégyenünk. I logy kinek kell restelkednie azért, hogy egy, a II. világháborúban felrobbantott lúdat még mindig nem állítanak helyre, azt majd a történelem, a művelt Európa dönti el. Az Alkotmánybírósággal ugyanígy jártunk. Mi adtunk helyet, „életünket és vérünket", sőt pénzünket is, mert pénzbe került, hogy kiköltöztessük a lakókat a Sándor Palotából. Sajnos, az Alkotmánybíróság Budapest-centrikussága és méretei ellenünk dolgoznak. Mert amikor a döntés született, hogy az Alkotmánybíróság idejön, egész más méretekben gondolkoztak. Ez közben egy nagy minisztérium lett, sőt minden alkotmánybíró egy miniszteri rangú személy, akiket beosztottjaikkal együtt elhelyezni és az infrastruktúrát kiépíteni nagyon sok pénzbe kerülne. S ez megint nem Esztergomon múlik. A katolikus egyetem jogi karának felajánlottuk az épületet. A tárgyalások most egy kicsit akadoznak, de előbb utóbb megszületik a megállapodás. Ez utóbbi témák a nehezen megoldhatók közé tartoznak. Melyik város tudná vajon ezeket az intézményeket megszerezni? Pécsre vagy Győrbe menne az Alkotmánybíróság? Dehogy! Tehát itt nem egy 30 ezres városnak a tehetetlensége mutatkozik meg. A szálak meszszebbre nyúlnak! E.Ö.: - Ha egy évre visszatekintünk, többnyire mindig a hiányosságok jönnek elő, mindig valahogy ezekre emlékszünk, pedig történtek azért pozitívumok is 1996-ban. K.L.: - Elmondtam már nagyjából, szinte felvillantottam egy-egy képpel, hogy mi minden történt, és nagyon örülnék, ha a következő években is történne legalább ennyi. Tudniillik egyre nehezebb gazdasági helyzetbe kerülnek az önkormányzatúk. Főleg ahol sok intézményt kell fenntartani, sok évtizedes mulasztást kell bepótolni. Biztos vagyok benne, hogy lehetett volna többet is felmutatni, ha több pénz lenne, de így is erőn felül gyorsítottuk a beruházásainkat. Például a gázberuházásra gondolok, amit jó másfél évvel gyorsítottunk meg. Nem azt ígértük, hogy 1996 végére mindenhol lesz gáz, csupán azt mondtuk, hogy a ciklus végére befejezzük a gázberuházást. Épp azért sürgettük ezt, mert a polgároknak most hozza a legtöbb hasznot más fűtésekkel szemben. Érthető, hogy az emberek mindig azt hiányolják, ami nincs. Ami megvan, azt természetesnek veszik. Persze, az ember mindig többet szeretne, de emellett el kell ismerni az eredményt is. Sajnos, van egy réteg - amelyik általában tehetetlen emberekből áll akik mindig csak követelnek. Ok maguk nem látják, hogy mi mibe kerül, mert még odáig nem jutott el az ismeretük, s nem tudják felmérni a következményeket sem. Azt mondom, ez is hasznos, mert inspirál bennünket, hogy még többet tegyünk. E.Ö.:-Mintha beruházásainkkal egy kicsit az országos tendenciákkal ellentétes irányba menetelnénk. Amikor másutt kórházi ágyakat építenek le, nálunk új kórházi részleg épül. Amikor iskolákat zárnak be, nálunk új iskola létesül. K.L.: - Ezt nem veszik észre azok az emberek, akik csak a rosszat látják. Azt mondják, hogy a város nem készült fel az idegenforgalomra. Hogyan készüljünk fel, amikor fel kellett túrni az egész várost?! De ugyanakkor, mikor a feltúrt városba bejöttek a magasrangú vendégek, ott mellettem az egyik miniszter azt mondta: „Esztergom ünnepségeket rendez, és még ennyi mindent tud csinálni?!" Azért így is lehet ezt nézni. Ténylegesen nem sok város dicsekedhet azzal, hogy a következő évezredre kórházat, óvodát, iskolát épít. Vagy ha azt nézzük, hogy 1992-ben hol volta munkanélküliség, és hol tart ma, észre kell venni a fejlődést. Gyárainkban nemcsak esztergomiaknak adunk munkalehetőséget, hanem a környékbelieknek is. És szeretnénk további munkahelyeket teremteni. Gondolunk arra, hogy a régió munkaerejét is használjuk. Egy város önmagában nem gondolkozhat, nem megoldás, hogy önmagunknak mindent rendbe teszünk, és a szomszédban teljesen mindegy, hogy mi van. Itt van például a dorogi erőmű. Össze vagyunk kötve Doroggal, se Dorog, se Esztergom nem léphet külön. Ha mi nem tudjuk megoldani a távfűtést, akkor Dorognak sem fog sikerülni. Kitágul a világ, több felelősség hárul egy-egy város önkormányzatára, kölcsönös felelősségek hárulnak ránk, és az önzés talán egy kicsit háttérbe fog szorulni. Viszont az eredményesség kétség kívül növekedni fog. E.O.: - Nagyon bízzom benne, hogy valóban eredményes évek elé nézzünk. Amikor most az új esztendőre emeljük poharunkat, reménykedjünk a sikerekben. K.L.: - Nem titkolom, hogy a jövő évet nehéz szívvel kezdem el, mert valóban nagyon sok a gond. De amíg az embernek töretlen az optimizmusa, addig van miért dolgozni. Ezt a jellegzetes magyar pesszimizmust le kellene végre vetkőzni az embereknek, s nem ártana a panaszkodás helyett inkább egy kicsit többet dolgozni. Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert, békésebb és boldogabb új évet! „A híd ügye messze túlnőtt egy városon..."