Esztergom és Vidéke, 1997

1997-06-05 / 23. szám

1997. június 12. Esztergom és Vidéke 191 A Taverna Oktatási Alapítvány és a TAVERNA VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉRETTSÉGIZETT FlfiTfíLOK RÉSZÉRE az 1997/98-as tanévben képzést indít felsőfokú szakmenedzserképző tagozatán. A hallgatók vendéglátó vállalkozások, szállodák, panziók és éttermek, s azok egységeinek vezetésére alkalmas ismereteket sajátíthatnak el. Szakács és pincér szakmunkás-bizonyítványt, valamint államilag elismert felsőfokú végzettséget tanúsító vendéglátó menedzser oklevelet szerezhetnek nappali, iskolarendszerű oktatás keretében. A képzési idő 24 hónap, amelyet a hallgatók szakács és pincér szakvizsgával és szakmenedzser államvizsgával zárnak. Német nyelvből szakmai nyelvvizsgára készítik fel a hallgatókat. A tanulók nívós vendéglátó helyeken és iskolánk tanüzemeiben szereznek üzleti gyakorlatot. A tagozatra felvételt nyerhetnek az érettségizett, ill. érettségiző, egészségügyileg alkalmas, 21 évnél nem idősebb fiatalok. Nyelvvizsgával rendelkezők a felvételinél előnyben részesülnek! A felvételre jelentkezőknek vállalni kell, hogy hozzájárulásként a második szakma és a menedzserképzés költségét befizetik. Lehetőség van arra, hogy a hozzájárulást a leendő munkaadó vagy egyéb más támogató átvállalja. Vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Taverna Vendéglátóipari Szakképző Iskola Menedzserképző Tagozat titkárságán (1133 Budapest, Dráva u. 18-22. I. em., telefon: 120-3621, 270-1546) átvehető nyomtatvány kitöltésével, amelyet a már érettségizettek 1997. június 15-éig, a most érettségizők 1997. augusztus 21-éig adhatnak le. Május 28-án este tartotta a Kertvárosi Szabadidő Sport Klub labdarúgó szakosztálya évadzáró összejövetelét. Értékelték a labdarúgó szezont, rögzítették a következő évad terveit, és a vezetőségbe választották Horváth Mihályt, összekötői feladatokkal. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT nyitónapján, június 5-én 18 órakor a Városi Könyvtárban Nagyfalusi Tibor könyvtárigazgató és Onagy Zoltán író - mint házigazdák - Géczi János írót, az Iskolakultúra c. folyóirat szerkesztőjét látják vendégül. Kertvárosban... május 29-én tartotta a RÖK soros ülését Szomorúan vették tudomásul a tájékoztatást, hogy a repülős emlékműről hétfőn reggelre eltűnt a márványtábla, melyet később a kenyérmezei patak hídkodátján darabokra törve találtak meg. Tóth József műszáki ellenőr tájékoztatta a RÖK tagjait a csatornázás állásáról. Mint elmondta, nehéz talajviszonyok mellett dolgoznak az építők, a részarányos teljesítés igen alacsony. Elkészült: a Technikum köz, a Jósika M. út, a Mikes K. u., a Gábor Á. u., az Erkel F. u. és a Vízimalom u. csatornázása. Minden telekre bevezetik a rákötést biztosító csonkot Döntés született a Nyárbúcsúztató Sörfesztivál időpontjáról: augusztus 22 - 24-én lesz. Össznépi ballagás Most, a ballagások idején eltűnődtem azon, hogy a magyar nép ballagásai során mi mindent vitt vagy hozott tarsolyában. Első ballagásunknál, a Verec kei-szoroson átjövet tarsolyunkban nyereg alatt puhított hús volt. No meg egy fehér ló makettje, amivel később — menedzserek nélkül - az egész országot megvettük. (A példát ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe!) A kalandozások idején csak nyilaink voltak a tarsolyunkban. Meg az átok, amiket miattuk kaptunk. Nem is vittük valami sokra, utolsó időkben már a libák is tudták külhonban, hogy mi jövünk. Utolsó visszaballagásunkor nem is volt más a tarsolyunkban, csak néhány beletévedt libatoll. Az „Egymillió lépés"-t még Mátyás király találta fel országjáró útjain. Vele ballagott mindig, aki csak tehette, mert már akkor is könnyebb volt ballagni, mint dolgozni. (Példa rá a kolozsvári eset, mikoris Mátyás egyedül vágta a bíró fáját.) Majd elballagtunk Bécsbe, ahonnan üres tarsollyal jöttünk vissza. Igaz, akkor még nem volt sem szupermarket, sem hűtőláda. A 150 éves török megszállás alatt számosan ballagtunk egyenesen Törökországba, igen nyomós okok miatt. Nem bőrkabátért, mert akkor még a kaftán volt a divat nyakravalónak meg selyemzsinór. Nem volt tarsolyunk, és nem volt, aki onnan haza hozta volna. Aztán ballagtunk a szocializmus útján. Kiderült hogy kétszintes: a felső a Felszabadulás, az alsó a Mártírok útja. A felsőn felszabadultan, gátlástalanuljártak fekete Volgákon az alsó úton járók fején. Az alsó út mártírjai szünet nélkül építették a mindig csak féligkész utat, ami fura módon ért véget: a felső út a magyar és külföldi bankokban, az alsó a szegénységben, inflációban. Az alsóknak jelenleg még tarsolyuk sincs, nem jut rá. Most aztán nagy gondban vagyunk: hova is tartozunk? Merre ballagjunk? Szemünk forog, mint aLencsi-babáé. A Nyugat szép, gazdag, okos. De akkor meg kell tanulnunk újra használni a zsebkendőt, és finoman viselkedni mással és egymással. A Keletből kettő is van: a közeli és a távoli. A közelit már ismerjük. Ók elballagtak, a tarsolyunkat üresen hagyták. Sőt! Azt is elvitték. Van még egy másik Kelet. Ott majd kapunk hímzett tarsolyt tele udv arias mosolylyal, meg papír-esernyővel. (Az utóbbi jégesőben is hatásos.) Rossz helyen vagyunk: balról Nyugat jobbról Kelet. Középen vagyunk, mint a küszöb. De utunk az akad bőven: kitaposott jó hazai utak. Északnak, Délnek, Keletnek, Nyugatnak. Az utak mellett lakók hűségesen őrzik tarsolyukban magyarságukat. Mi keressük helyünket és lassan már nekünk sincs más a tarsolyunkban, csak a magyar címer. Mikor lesz vége már ennek az olyan régóta tartó keserves ballagásnak? Trexler Béláné Lassan vége az oktatási évnek. Egy hét múlva kiürülnek az osztálytermek. Tanár, diák számára beköszönt a megérdemelt pihenés ideje, élvezhetik egészen a szeptember eleji tanévnyitóig. Most a pedagógusnap közeledtével én is elgondolkodtam, s eszembe jutottak életem pedagógusai. Vannak, akikkel nap-nap után összehoz a sors, van, akire már csak halványan emlékszem. Sokan eltávoztak már, végleg maguk mögött hagyva az érdeklődő diáksereget. Első tanítóm: Gerendás Géza bácsi, aki azóta már örökre befejezte az esztergomi nebulók fáradságos oktatását, engem 1954-ben kezdett betűvetésre tanítani - számomra'mindig feledhetetlenül. (Ahogy például az Ő betű írására oktatott: néha most is rajtakapom a kezemet, hogy kinyújtva, lassan köröket formálna szemem előtt a levegőbe...) Másokat nem említek név szerint mert oly sokan vannak, akik az első A fogadatlan prókátor pedagógusnapi gondolatai után sok-sok évig oktattak. Az igazi, született pedagógus élete végéig az, amire földi életét rátette. Hivatása, hitvallása a tudás magjának elvetése, és ezért 30-4045 éven át kora reggeltől késő délutánig dolgozik. Szeretettel, hittel nevel, figyelembevéve a tanulók otthoni körülményeit is. A mi időnkben még ún. családlátogatások is voltak. Bizony, a tanítónő, tanár ellátogatott tanítványai lakására is, hogy lássa miként él a család, s hogy beszélgessen a szülőkkel. Nem tudom, hány olyan felnőtt akad, aki pedagógusnapon köszönti egykori tanítóit tanárait. Akik autócsodákban, fülükhöz nőtt mobiltelefonnal száguldoznak, gondolnak-e azokra, akiknek segítségével a betűket a tudást elsajátították? Eszükbe jut-e, hogy az idős, esetleg beteges, csekély nyugdíjból élő tanítójuknak segítségére lehetnének? A telefonkönyvet lapozgatva sok régi pedagógus nevét nem találom. Talán nincs pénzük telefonra. Pedig a legkönnyebben ezzel lehetne kapcsolatot keresni; segítséget orvost hívni, emberi szóra találni, ha magukra maradtak, ha egészségük megrendült ha már csupán a bot az egyetlen támaszuk... Van Máriaremetén egy nyugdíjas pedagógusotthon. Szép, ízléses, tiszta. Kertjében sok-sok virág. Egy- és kétágyas szobák, teljes ellátás, gyógyszer, mosás, orvosi felügyelet. A kapun belül tábla: szobaszámok és nevek. Tulajdonosaik életüket szentelték a mai 40-50-60 évesekre, - s ők legalább jó helyen vannak. De hol vannak, hogy vannak, akik nem jutottak ilyen összkomfortos menedékhez? Akik továbbra is ugyanott, valahol közöttünk élnek, - mégis már távol, szinte láthatalanul... Felhozza-e valaki tüzelőjüket bevásárol-e valaki számukra az üzletben, a patikában? Rájuk nyitja-e néha-néha valaki az ajtót? Kíváncsi-e valaki az évtizedek folyamán összegyűlt tapasztalataikra, érdekes, tanulságos történeteikre? Olvass ák-e az Esztergom és Vidékét? Telik-e rá, hogy megvegyék?... Remélem, ez a kérdés-sorozat nem marad egészen v|sszhangtalan... Tisztelettel kérem Okét is, akiknek most múlt el az ünnepnapjuk, hogyha van rá kedvük, írják meg számolhatatlanul sok dolgos hétköznapjuk, hosszú pedagógus pályájuk jelentősebb eseményeit, tanulságait a mai fiatalok számára! Horváthy Borbála Az írások közlésére hetilapunk szívesen vállalkozik - a Szerk.