Esztergom és Vidéke, 1997

1997-05-29 / 22. szám

IL)Ö*MŰ« HELY Varhejy. 1995, gobelin, i-ts íthrtlM. 120x210 <m (Itlo; Molnár Qtia) VÁROS* VILÁG NAGYFALUSI TIBOR szerkesztésében „Que sursum sunt quaerite": A fennvalókal keressétek ­aranybetílkkel üzeni a Bazilika a felhők és a Duna közönyösen örök futásának. Az érdekek sodrában változó-fejlődő lenti várost pedig így, együtt figyelmeztetik: múlhatatlanul fontos, hogy értékálló sajátos hagyományait megőrizze, felragyogtassa. Az Esztergomhoz hasonló történelmi (kis)városnak megújulnia mindenkor csak úgy és annyira érdemes, hogy - magához méltó­képpen - elég /v?^/maradjon... Ezt a város! „jegyezte fel" könyvében Horváthy Péter, erre talál rá Ra­fael Balázs rokonként, hiszen értékrendjük - útikalauzuk lent és lent között - ugyanaz. (Az írás eredetileg az FTV március 6-ai műsorában hangzott el. A felvétel a strandon készült.) Rafael Balázs: Két flekk az Elfelejtett Városról, azaz: néhány rokongondolat egy könyvről, három örömteli éjszakáról Mert három éjszakába tellett Hor­váthy Péter könyvének olvasása. Három gyönyörű szép éjszakába Azoknak, akik ismerik, nem kell magyaráznom. Vagy két éve az Esztergom és Vidékében elkezdtek sorjázni Horváthy Péter visszaemlékezései a hatvanas évekre. A gyerekkorra a strandra és a fedettuszo­dára, a barátokra, Karcsi tóra, az edzőnkre. Edzőnkre, írom, mert együtt úsztunk. S bár én nem tartoztam szoro­sabban Péter baráti körébe, nagyon is tudtunk egymásról. Néhány évvel va­gyok csak idősebb nála Én aztán két év után otthagytam az uszodát, elhúztak másfelé a könyvek. Azzal együtt men­tem el, hogy tudtam: valahol mi össze­tartozunk. Ennyit rólam, s most a többi­ekről. Elsősorban Lázár Péterről, Ko­nyekról, aki a mexikói olimpiáig jutott el - s aztán itthon, egy karambolban értelmetlenül meghalt A társak mind megvannak, sokan itt élnek: Brossai Gyuri, Csita, Gép Sanyi, a Szendrőfiúk, Dönci; Endre is hazajött - ez a névsor már majdnem úgy hangzik, van olyan előkelő, mint Boka, Csónakos, Neme­csek... Mindenkinek megvan a maga Pál utcája - mindannyiunknak megvannak Pál utcai csatáink! Ezek a visszaemlékezések tavaly karácsonyra könyv alakban is megje­lentek, az Eper grafikai stúdió s a hetilap műhelyének hathatós támoga­tásával. A Feljegyzések az elfelejtett városból nemcsak a mi gyerekko­runkba, világra-eszmélésünk idejébe visznek el minket. Vibráló és meditá­ló nyelve, jelen időt használó emléke­zése abba az Esztergomba repít amely visszavonhatatlanul eltűnt. El­tűnt a lelke, a Hévíz utca, Lőrinc utca Strand, Fürdő szálló, papi bérház által közrefogott mesevilág. Nincs a Vö­rös, a Bisztró, a Hordó, a Napsugár cuki. (Péter Lépcsős csukrászdának hívja.) Helyükre került egy városközpont­nak csúfolt alpári módon kivitelezett betonböfögés, a Bástya áruház és a környező, már most omló vakolatú panelházak. Ahelyett, hogy megmen­tették volna, mint Győrtől Szentend­réig a kis városbelsőket. Itt nekimen­tek - és ezzel szétverték a város tár­sadalmát is. Belátom, a kor... Hi­szen... de ne ragozzuk. Ez az idő el­múlt. Most kellene magunkra talál­nunk! Ez a könyv ebben is segíthet! (Folytatás a VI. oldalon) TAVASZ • PÜNKÖSD HAVA „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje Mind menny, föld és vi/ek, ládd-é, úgy leiszenek mintha megújulnának?" ...ügy négyszázhúsz esztendeje, „mikor vígan lakott", Balassink lelkendezett így a lavasz döntő diadalán. Február vége óta ­amikor legutóbbi mellékletünkkel jelentkeztünk - ellenállhatatlan ereje minket is egyre inkább meggyőzött: - „Nyitnikék!" ...Újulunk tehát mi is: ezentúl időműhelyünk ajtaját kevesebbszer, de szélesebbre tárjuk ki. Visszanyert nyolc oldalun­kat egy-egy „albumlappal" is megtetézve - a négy évszak ünnepi tetőpontjaihoz igazodunk. És mindegyik alkalommal olyan kiemel­kedő jelentőségű döntések, események évfordulóihoz is, amelyek városvilágunk történelmi sorsát, hétköznapi életét hosszú időre meghatározták. Az első - 1820 tavaszán - fíudnay Sándor hercegprímás elha­tározása az érsekség visszatelepítésére. Ezáltal éled újjá a török­és kuruckori harcok nyomán kihalt rommező; elkezdődik a várhe­gyi magaslat „betetőzése" - a Bazilika épületével. 1820 «A VÁROS NAPJA: MÁJUS 15. AZ ESZTERGOM ÉS VIDÉKE MELLÉKLETE 1997.-II. évf. 2. v/am \i< v A közép-nyugat f ranciaországi íours-ban pedig újabb meg újabb feljegyzések készülnek, bizonyítva, hogy az a város, amely a lenti iliíMií"i*;'li(­l]ifi értékrombolás elől bennünk talált magaslati menedékre - nem liÍ4iŰftUj felejthető. Nem felejthető a 99+2 színes írói pillanatkép sem, amely ­ugyanennyi fotó segítségével - megeleveníti szerzőnk kisdiák­korának Esztergomát. A Feljegyzések kötete még kapható a Gran Tours-irodában (dedikált példányok is). Ajánljuk öreg diákoknak és „a mindig újaknak". Szép ajándékként a peda­gógusnapra, évzárókra, az általános iskolások június 13-ai ballagására, érettségi bankettekre és találkozókra. Minden esztergominak, akinek van igazi - lelkében élő - városa, tanára, alma matere. H.P. legújabb írása is kedves tanárát idézi fel, miközben annak & kornak mutat „szamárfület". Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból n. Városunk címer-állatai „A monda szerint" - villan Dezső Bácsi kerek szemüvege - Mars isten és az elűzött alba-longai király leányának újszülött fiait - Remust és Romulust ­a trónbitorló Amulius kitette az erdőbe. De azok nem pusztultak el, mert egy anyafaxkas a gondjaiba vette és saját tejével táplálta őket. A felserdült fiúk alapították utóbb Róma városát. A far­kas - melynek két- és félezer éves bronzszobrát az Olimpia alkalmából magatok is láthattátok - azóta Róma jelkép-állatává vált még a város címe­rébe is belekerült." Dezső B ácsi folytat­ná még a történelem-leckét de beleha­sít éles vijjogással, a csöngő: vége az órának. ,3olnapra újatok össze olyan állatokat, amelyek fontos szerepet ját­szottak valamilyen város életében!" ­veti még a megbolydult osztály után Dezső Bácsi. Kitódulunk az ajtón; ma a város felé megyünk haza. A Bibliotéka le­nyírt facsonkjainál, a Trafiknál já­runk, mikor elcsattog előttünk a ka­nyarban egy szamaraskocsi - kocsis nélkül. „A Kiffer Úré" -mutat Bivaly a Szenttamás irányába. Valóban, pár lépéssel a kocsi mögött a járdán, fel­tűnik Kiffer Úr piszkosfredi alakja. „A múltkor" - emlékszik Sasi a Siká­torhoz érve - a faterom fát vett a Tüzépnél. Elmentünk Kiffer úrhoz fuvarért. A konyhája: mint egy disz­nóól; lépni se lehet. De a szoba üres, még ágy sincs benne, nem hogy bútor. Azt mondják, ott alszik a szamarai­val!" - vigyorog. „Színes, sőt szagos egyéniség!" - helyesel Bivaly. „És a ruházata! Vasba öltözött, akár a Mun­kásság az Osztályharcban" - röhög Tomi. A Városi Vécéhez érve Tomi sokat­mondóan ránk néz: „Én már tudom, mit írok holnapra!" - súgja titokzato­san. „Berlin jelképe a Medvel A Báttyuskámtól tudom!" - fűzi hozzá a nagyobb nyomaték kedvéért. „A Nagy Medve Fiai!" - sóhajt Bi­valy. „Az nem jó" - torkolja le Tomi. „Az indiánok nem városban éltek, ha­nem wigwamban!" A Keravillnál Tomi jobbra fordul: egy köpés neki hazáig, a Hévíz utcán. Bivaly is búcsúzik. Ketten maradunk. A Hordó előtt látjuk, ott áll a szama­raskocsi. Majd elindul; Kiffer Úr is kilép a kocsmából és - kissé imboly­gó léptekkel - a kocsija után siet. (Folytatás a Vm. oldalon.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom