Esztergom és Vidéke, 1996

1996-03-28 / 13. szám

1996. március 28. Esztergom és Vidéke 3 j viruijwi n n.-itsf swsi r - r -.-uv uu m.' r.1 '. nAr.n n nn nr nn n*" r Ijíjiésezett a képviselő-testület (Folytatás az 1. oldalról) Városunk polgármestere ezután egy friss értesülésről számolt be. Igen kedvezményes PHARE-köl­csön megszerzésére nyílt lehetőség, ami a kertvárosi csatorna-építésnek adhatna jelentős lendületet A feltéte­lek szerint 95 millió forint hitelt kap­hatna az önkormányzat 5 év türelmi idővel. A visszafizetés 2002-ben kez­dődne, nem egészen 20-20 millió fo­rinttal évente. Reményi Antal, a kertvárosi Részönkormányzat elnöke elmondta, hogy az 1994-ben megkez­dett csatornaépítés eredményeként a gerincvezeték már elkészült a lakos­ság azonban még nem tudott rákötni. Saját anyagi eszközök hiányában csak külső forrás felkutatásával van remény a továbblépésre. A testület a PHARE-kölcsön megpályázását jó­váhagyta. A következő napirendi pontban beruházásokhoz szükséges céltámo­gatási igényekről döntöttek. A testület támogatta a Szentta­más-hegyi, 17,6 millió forintos csa­tornaépítés céltámogatással történő megvalósulását. A szükséges saját erőt (15,1 millió forintot) az 1997. évi költségvetésből tervezi finanszírozni a város. Mivel a szeméttelep első kazettája néhány év múlva betelik, szükségessé vált egy újabb kazetta megnyitása. Ez a 231,6 milliós beruházás a képvise­lő-testület döntése szerint 1998-ra va­lósulna meg, ugyancsak céltámoga­tással. A testület a kérelem benyújtását támogatta. A képviselő-testület ezután va­gyoni témák tárgyalásával, zárt ülé­sen fejezte be munkáját. • Az elmúlt hét végén az Esztergom Barátainak Egyesülete szervezésében varosunk polgárainak egy csoportja lerótta kegyeletét a Szamár-hegyi harcokban elesett magyar honvédek emlékkeresztjénél Áz ÁNTSZ! kómiltorEsztfirgom Megyei Intézete és a MAVE HMegyei Szakosztálya a íregySben dolgozó v&Jőnők részére. }": máricu£;29~&i tÖ <5rátál a Technika Házában továbbképzést ^^^^^S^^^^^^^sz^rviÉKK íi ^öwi^öb^l^í témákkal; • • |||§lii KAterhesöathafógia kritikus kérdései"' - előadó: ár. Berbik István kandidátus; ' 2. Fórum á gyermekkori öngyilkosságról és a bántalmazott gyermekről •: résztvevők dr^Patócs Mária főorvos, <fc Újvári Éva gyermekorvos | i;|| Tóíb lánosné $yermekpszicfiolőgus* Óvodapedagógiai Napok Áprihs l-jén és 2-án Esztergom város képviselő-testületének Oktatá­si Bizottsága, aKomárom- Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete és az Esztergomi Óvodave­zetők Munkaközössége szervezésé­ben Óvodapedagógiai Napokat tarta­nak a Szabadidőközpontban. Program: április l-jén 9.30-tól: Megnyitó - dr. Könözsy László polgár­mester, „Játék a szocializációban és az ér­telmi fejlődésben"- előadó dr. Páli Judit pszichológus, a Nemzetközi Pethő Intézet munkatársa. Április 2-án 9 órától: „Sorosprog­ram a magyar óvodákban" - előadó Deliné dr. Fráter Katalin, a Hajdúbö­szörményi Óvónőképző Főiskola fő­igazgató helyettese, „Személyiségünk szerepe a haté­kony kommunikációban"- előadó Wágnemé Sipos Katalin kinezioló­gus. VÁROSNAPLÓ Az Olvasó kérdez - a hivatal válaszol: Mikor kezdik el a tavaszi útjavításokat? N J. olvasónk levélben utcáink ál­datlan állapotára hívta fel a figyel­münket sorolta vég nélkül: Táti út Szentkirályi utca, Lázár Vilmos utca, Pöltemberg utca, Eötvös utca, Árok utca, Mikszáth Kálmán utca... Azt már mi tesszük hozzá, hogy a sort a belvárosban - Simor János utca, Ma­lonyai út Petőfi utca, Siszler út-vagy Szenttamáson, Szentgyörgymezőn, Vízivárosban is folytathatnánk. Mikor kezdik tehát az útjavításo­kat? Válaszol: Kósáné Táky Éva, a Polgármesteri Hivatal Városüzemel­tetési és Műszaki Iroda megbízott ve­zetője. - Az elmúlt téli időszak nagyon komoly károkat okozott Esztergom úthálózatában, ez vonatkozik a bur­kolt és burkolatlan utakra egyaránt. Nagyon kis kivétellel szinte az egész úthálózat károsodást szenvedett 1995-ben az aszfaltburkolatú utak kátyúzása közel 3 millió forintba került Idén az előzetes becslések alapján a kátyúzási munkák elvégzé­sére kb. 5 millió forintra lesz szükség, mely a fenntartási keret több mint öt­ven százalékát felemészti. 1996-ban elsődlegesen az aszfalt­burkolatú utak kátyúzását kívánjuk elvégezni. A beérkezett ajánlatok el­bírálására március végén kerül sor és várhatóan az időjárás kedvezőbbre fordulásával április-május hónapok­ban végeztetjük el a javítási munká­kat A burkolatlan utak javítására még keressük a megfelelő megoldást mi­vel itt az alapvető problémát a vízel­vezetés megoldatlansága jelenti. 1996-ban két nagyobb jelentősé­gű útépítés várható. Az egyik a Csatay u. aszfaltburkolatának felújítása, a másik a Vasas u. útépítési és víztele­nítési munkája, melyet pénzügyi for­rás hiányában első ütemként a Gépgyár utcáig tudunk elkészíteni. (P.I.) A-re de PO Feu^r Földes Vilmos karikatúrája Daewoo akció! A Daewoo Motor tatabányai forgalmazójától kaptuk a hírt hogy minden gépkocsi 120 ezer forinttal olcsóbban vásárolható meg ezekben a napokban. így például az ötajtós RACER 1.448.000, a négyajtós NEXIA GUt 1.948.000 forintba kerül, ÁFÁ-val együtt Minden vásárló ajándék­ként kap - tetszése szerint - egy Daewoo mikrohullámú sütőt vagy egy CD-s music-centert. Akik csupán a vételár felével rendelkeznek, azok legfeljebb 30 havi kamatmentes részletben is törleszthetik a fentmaradt részt Ez az említett típusok esetében 24.133, illetve 32.467 forintos részletet jelent Megtudtuk azt is, hogy talán már áprilisban bemutatják a népautónak szánt TICO-t melynek várható ára 900 ezer forint alatt lesz. A tatabányai autószalonban (Köztársaság u. 1.) az érdeklődők a rész­letvásárlási akció egyéb lehetőségeiről is tájékozódhatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom