Esztergom és Vidéke, 1996

1996-01-04 / 1. szám

4 Esztergom és Vidéke 1996. január 11. ÉRTÉKEINK Nem tudom, Önök közül tudja-e valaki, melyik Esztergom legdrágább gyöngye, vagy legértékesebb drágaköve? Legnagyobb gyöngyünk a Bazilika Kincstárában a koronázási eskükereszten taláíható. A legértékesebb drágakő pedig egy hatalmas smaragd Simor prímás egyik mellkeresztjén, melyet 1890-ben kapott Thurn-Taxis Albert hercegtől esketési honoráriumként. De ezek holt gyöngyök, holt drágakövek. Esztergomnak vannak élő, de rejtett gyöngyszemei is. Ilyen Kocsisné Gerencsér Anna (Annuska) művészete. Gyöngyszemként kell kezelnünk, mert szépek és értékesek ezek a képek. Elrejtettek, mert maga a művész akart rejtekben maradni. De ahogy az örökké páncélszekrényben őrzött kincsek mit sem érnek, mert nem tudnak hatni, meg kell tehát mutatni, hogy gyönyörködtessenek és hassanak ránk, ugyanúgy meg kell mutatni ezeket az értékeket is. Nem vizsgálom technikailag vagy stfluskritikailag képeit, hiszen a szénrajztoi az aKvarenen Keresztül a pasztellig és a batikig mesterien kezeli az ecsetet és a krétát. Stílusát pedig inkább élvezni kell, mint elemezni. Sajátos stílusa van, Esztergom lakásaiban mindjárt rá lehet ismerni képeire. Annyira szívhez szólnak. Miért vesz kézbe festőszerszámot Annuska? A gyönyörű akvarellek árulkodnak az ő természetszeretetéről. Manapság, amikor félve megy be az ember egy „modern" kiállításra, léleküdítő látvány a gyorsan változó virág a maga röpke természetével. Mennyire megfelelő neki a gyorsan készülő vízfestmény! S ahogy nincs teljesen két egyforma virág, úgy nincs két egyforma akvarell sem. A képek árulkodnak a művész Esztergom-szeretetéről. Bajor Ágost mellett ő a leghűségesebb művészábrázolója Esztergom rejtett kincseinek. A Szenttamás és Víziváros zegzugos, árnyékos utcáiban a művész a maga látásmódjával tanít minket észrevenni azokat a szépségeket, amelyek mellett sokszor gondterhelten, agyonhajszoltan megyünk el. A szénrajzok és néhány festmény árulkod ik Annuska családszeretetéről. Az a kis tömbházi lakás jelzi, hogy a falanszterré váló társadalomban is lehet meleg családi fészket létrehozni. Személyiségével megteremti gyermekeinek és unokáinak nemcsak a lakást, de az otthont is. Végül a kiállított batik képek árulkodnak az ő istenszereletéről. Evvel a sajátosan nőies technikával kifejezhette szíve minden örömét, remegését, asszonyi-anyai gondosságát, fantáziáját, hitét. Tette ezt akkor is, amikor hithűsége miatt még a kollégák részéről is üldöztetés volt a része. A Petőfi iskolában tekinthető meg ez a kiállítás. Van, akiben felmerül a kérdés: nem volna-e méltóbb egy előkellőbb múzeumban megrendezni Kocsis Annuska kiállítását. Bizonyára erre is sor kerül egyszer. De ne felejtsük el: a legjobban és leghatásosabban itt termékenyíthetik meg az igazi műtárgyak azoknak a fiataloknak a lelkét, akikben van valami fogékonyság a szépre. A reprodukciók olyanok, mint a pótkávé. A valódi, művészi tárgyakból mindig kisugárzik az a valami, amit úgy hívunk: lélek. És ez öntudatlanul is hat azokra, akikben van egy kis emberség. Másrészt ez az itteni kiállítás egy kis szerető megemlékezés a mostani kollega-utódok részéről az elődnek, akinek annak idején nem sok megbecsülésben volt része. Nem kárpótlás, mert hiszen a fiatalságot visszahozni nem lehet. De mégis jele egy megváltozott, a szépség és igazság felé nyitottabb kollektíva ragaszkodásának. Szívből kívánjuk, hogy ez a szellem tovább erősödjék. Ez a kiállítás kis lépés affelé is, hogy a város közönsége ráébredjen értékeire, s meg is becsülje azokat. A Kincstár gyöngyeit, drágaköveit mutogatjuk, büszkék vagyunk rá. Adja Isten, hogy az élő értékek, kincsek, művészek és műtárgyaik is tovább gazdagítsanak bennünket. *) Részletek Cséfalvay Pálnak, aKeresztény Múzeum igazgatójának december 13-án, Kocsisné Gerencsér Anna kiállításán mondott megnyitó beszédéből. Furlán Ferenc és képei Neves eseményre invitálta nézőit a Dobó Galéria decemberi tárlata. Régi ismerősünk, kortársunk Furlán Ferenc alkotóművész nemcsak velünk, tárlatlátogatókkal, hanem önmagával, képeivel is találkozott: bevezetőjében megosztotta velünk a pálya emlékezetét, gondolatait, töprengéseit, a változásokat, művészi ábrázolásmódjának alakulását. Valóban! A kiállítás anyaga időben nagy utat fut be. A kezdés bizonyítéka - 1953-ból - a szülők (Édesanyám, Édesapám) nagy szeretettel megfestett arcképe. „Megannyi régi emlék, öröm, bánat, a múlt vegyült bele a képekbe. Ez az az erő a képzőművészetben, amiért érdemes csinálni. A gyakorló művészeknek életpályájuk folyamán meg kell tanulni azt, hogy a kép egy-egy gondolatot ábrázol. Ez a gondolat az évtizedek múlásával más és más formát ölt. A festő, az ember változik, lehet, hogy fejlődik..." ... Érdekes volt számunkra, hogyan elemezte és hasonlította össze a művész a Család és az Anya gyermekével című képeit. A valóságos ábrázolástól - az évek múlásával - az alkotó eljutott a téma gondolati ábrázolásáig, ahol anya és gyermek (csak) egy folt, képi rész, a többi pedig - képi ritmus. A ritmus a művészetben az egyik legfontosabb mozgás. Ez az új festői, művészi program határozza meg Furlán Ferenc mai, modern képeit, éspedig szószerinti ,, - Nem árnyékban és fényben festem meg a világot, hanem azt, hogy hogyan lehet a fény mögött és az árnyék előtt leélni az életünket: a nagy emberi tettek segítenek bennünket a fényre, az árnyékok pedig a drámákat jelentik számunkra..." Nos, ez a magyarázat segített hozzá, hogy felismeijük és megértsük a Koncert című képen a karmester lendületét a középpontban a Mementó (1) sírkövének és gyertyáinak elvont ábrázolását, a Hajnali sétálók imbolygó-felsejlő testtájait a bíborpiros derengésben, a Cigányszerelem jelképeit, a tánc fergeteges sodrását jelölő vonalakat... Látjuk a Keresztek félsertést cipelő hentesének alakját a narancssárga háttér előtt, a rávetülő kereszt árnyával... Figyelemre méltó az alkotó életművében a Farmernadrágsorozat. A 17 év című kép és a tárlóban bemutatott rézdomborításos Farmer e gyűjteményből való, és sajátságos szemszögből láttatja e ruhadarab viselőinek gondolatvilágát. Nyugtalan érzéseket kelt bennünk a Pacsirta című kép, amely valójában a szénbányászat múltját, jelenét és jövőjét sejteti. A Triptichon három ütemben ábrázolja a női lét időbeni változásait. A Mementó 2 című képen pedig komor, fekete kéz (a fátum) uralja a lelkek jelképes, fehér ruháit. Ez utóbbi alkotás a festés és a grafika együttes remeke. ...Es a grafikák a József Attila Iskolában! Szépséges utcaképek, műteremsarkok, szűrrealista elemekkel épített, síkokra és térelemekre bontott rajzok az időről, komoly kortársi portrék (Zsófi, Nyerges János festőművész, Árvái Ferenc szobrász, művész, Kosáry Domokos, Fodor András, Vekerdi László) sorjáznak a vidám karikatúrák (Peterdi Pál, Balla András, Cs. Kiss Ernő, Barcsay Tibor, Kovács Lajos, Végvári I. János, Pifkó Péter és mások) mellett... Művészünk alkotói sokoldalúságát bizonyítja egyetlen kiállított kisplasztikája, az Ősanya. A szemlélődő tárlatlátogató így Karácsony tájékán - amikor szemrevételezi ezt a robosztus szobrocskát, elgondolkodik. Életről, halálról, öröklétről és az élet folytonosságáról, a művészetek örökkévalóságáról. Mert valamikor, valaki, sokezer évvel ezelőtt megalkotta a maga kövérkés Vénuszát, Feri pedig nekünk és most - ezt a terebélyes, vidám ősanyát! Köszönet érte - s az egész kiállításért! Horváth Gáborné dr. PONTOSÍTÁS Az Esztergom és Vidéke 1995. december 14-i számában ,Jiach vendégei voltunk" címmel SZ.B. tollából jelent meg méltató írás a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint Énekkar karácsonyi hangversenyéről. A cikk nagyon korrekt és tárgyilagos, amit mindkét együttes nevében meg is köszönök a szerzőnek. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül egy apró tárgyi tévedés mellett. Bach Karácsonyi oratóriumát valóban már többször előadta a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa kórus nemcsak a 70-es évek elején, hanem a 80-as évek derekán is. A cikk következő állítása, hogy 70-es évek elején e mű legnagyobb részét már bemutatták Esztergomban - akkor Szabó Tibor vezényletéver, már kiigazításra szorul. A 70-es évek elején a teljes mű került bemutatásra, igaz nem egy hangversenyen, hanem két egymást követő héten. A művet Esztergomban ezekkel az együttesekkel Szabó Tibor sohasem vezényelte, a mű előadásának szorgalmazója minden esetben Reményi Károly volt. ő tanította be és ő is dirigálta. Szabó Tibornak csak annyi köze volt az előadáshoz, hogy - mivel ő volt az akkor még Labor MIM Balassa Bálint Énekkarának vezető karnagya - a mellette másodkamagyként működő Reményi Károlynak biztosította a kórust. Nagyon örülünk, hogy a cikk írójának is a 39-es szoprán ún. visszhang ária tetszett (nekünk is), de jól esett volna, ha név szerint is megemlíti a fiatal előadót, Szendrő Júliát (esztergomi középiskolai tanulót), aki valóban amatőr, és a Városi Zenedében Reményi Károlynál tanul énekelni. Köszönjük a cikket és a kiigazítás lehetőségét is! Rosta Béla elnök Gyöngyszemek a Híd Galériában*